Amerikai Magyar Értesítő, 1983 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1983-05-01 / 5. szám
1983. május Amerikai Magyar Értesítő 5.oldal gyomra a szervilizmustól csöpögő sorok olvastán. És ennek az embernek a feleségét, Ádám Erzsébetet még tavaly, is kéz- ről-kézre adták egyes orruknál tovább nem látó emigráns vezetők, azért, mert - tehetséges színésznő... Hát már soha nem jön meg egyesek esze...? Az erdélyből ideérkezettekkel szemben kicsit mindig elfogult és érzelgősségre hajlamos az emigráció, a nyugati magyarság* Ami némileg indokolt is, ha a romániai diktatúra kisebbségüldözésére, a kettős járom terhére gondolunk. De itt is óvatosabbaknak kell lennünk és nem szabad az érzelmekre hallgatnunk. Intő szóval fordult az emigrációhoz ezzel kapcsolatban nemrég Erdély emigrációban élő nagy költője Flórián Tibor is, ezeket Írván: "Az utóbbi években sok hiszékenyt megzavart és megtévesztett nyugati előadókörútra jött erdélyi irók, költők és előadók szereplése." A továbbiakban Flórián Tibor idézi egy nemrég öngyilkosságba hajszolt erdélyi költőnő, Her- vay Gizella végrendeleterejü vallomását, mely nekünk szól: "Akit még élni, Írni hagynak (utazni hagynak...), azt kirakatba szánják, hogy hivatkozni lehessen rá: ime megoldottuk a nemzetiségi kérdést. De próbáljon valaki az elűzött tömegek jajkiálltásával érvelni: megsemmisitte- tik! " "Mi ezekben az utolsó években ilyen "kirakatba szánt" Írókat láttunk és hallgattunk idekint. Kedvesek voltak és meg- hatóak, honvágyat ébresztettek, könnyzacskóink működését elindították és nem is gondoltunk arra, hogy a minket megindító sorokat, verseket is meghallgatta az otthoni cenzúra, és nem vagyunk mások, mint egy jól alkalmazott propaganda célpontjai és terjesztői. E propaganda célja megnyugtatásunk, lelkiismeretünk elaltatása, és a minden eszközzel való megakadály9zása annak, hogy...tegyünk valamit." És ez pontosan ugyanígy áll nemcsak az Erdélyből érkezettekre, hanem minden "engedélyesre"... * Ne legyünk hát semmiféle körmönfont kommunista propagandának sem terjesztői, sem akaratlan önkéntes eszköze! Ne hagyjuk magunkat befolyásolni olyan i- rányba, hogy úgy érezzük: odaát, a vasfüggönyön túl minden rendben van, nem kell tennünk semmit sem. Lám magától megoldódik minden: van már szamizdat, ellenzék és vannak nyugati előadóköru- tak is. Csak éppen egyirányú forgalom van azon a bizonyos hídon: ahogy megszűrik a kijövőket, ugyanúgy - ha nem jobban - megszűrik azt a párat, akit viszonzásképen, a viszonosság jegyében (?) hazaengednek előadni, szerepelni. Ezek is - sőt sokkal inkább! - csak a rendszer engedélyével, a rendszer bizalmából mehetnek Magyarországra, ha 1./ idekint a szabad világban jól viselkednek és 2./ ha cenzúra alá bocsátják mindazt, amit otthon mondani szándékoznak. De a rendszer okos: már a kiválogatásnál, az engedélyek kiadásánál tudja, kiben bizhat, kinek adhat fórumot otthon. Csak olyanokat hiv meg, aki már "bizonyított" ...Ilyen"kulturcsere" nem kultur- csere. Ezt nem pártolhatjuk, akár Írókról, akár költőkről, akár tudósokról, akár színészekről, akár művészekről de akár neves sportemberekről van is szó. A magyarok többségét leginkább a sportsikerekkel lehet lázbahozni. Ne üljünk föl ennek az újabb trükknek sem! Inkább fogadjuk el a Kanadai Magyarság főszerkesztőjének, Vörösváry Istvánnak néhány hónappal ezelőtt lapjában közölt példamutató nyilatkozatát, mely mindeddig nem kapta meg az azt megillető helyeslést és méltatást. A nyilatkozat lényege igy szól: "Ezennel bejelentjük, hogy lapunkban a mai naptól kezdve hazulról kiküldött személyeknek, beleértve az írókat, költőket, színészeket és zenészeket, semmiféle publicitást nem adunk. Lapunk nem hajlandó a jövőben egyirányú szellemi közlekedést biztosítani a hazai kormánynak. Nem vagyunk hajlandók semmiféle otthoni kiküldött itteni szereplését támogatni." Az indokolás kettős: a szabadvilágban élők nem adhatják elő otthon szabadon mondanivalójukat és mig Magyar- országról korlát nélkül áramlik a nyomtatványok özöne felénk, addig a szabadföldi magyar kiadványok előtt le van zárva a magyar határ. Ha ezt az utat követné minden szabadföldi magyar újság és folyóirat, ha a nemzeti emigráció kulturházai, egyesületei és intézményei nem adnának fórumot a hazulról érkező "engedélyeseknek" és nem fogadnák őket, talán megváltozna a helyzet és kikényszerithetnénk a hazai rendszertől, hogy kétoldalúvá szélesítse a mindeddig egyoldalú és még egyoldalúan is ezer korláttal, korlátozó táblával és akadállyal gyalogösvény keskenységüre^ szűkített hidat, melynek túlsó hídfőjénél ott a nyugatra nyíló magyar határállomásokról ismert vasbetonsorompó és géppisztolyos határőrosztag. De a kommunista szellemi határ őrzői még a tényleges határállomások fegyvereseinél is sokkalta szigorúbbak, szűrőjükön nem csúszhat át ellenőrzés nélkül senki ember fia sem. Seki, se be. A Kádár-rendszer gondos megfontolással ki-ki enged (küld) nyugatra egy-egy látogatót, s e- zek útját az emigrációs magyarsággal való kapcsolatként, befolyásának növekedéseként ünnepli és hirdeti. Érdekei fűződnek ahhoz, hogy mindez igy történjék: ezek a spontánnak feltüntetett, de alaposan átgondolt utazások megfelelnek a
