Amerikai Magyar Értesítő, 1983 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1983-01-01 / 1. szám
8.oldal Amerikai Magyar Értesítő 1983- január tói elvből tartózkodó ember lennék,vagy lenézném a sportokat, esetleg megvetném a televízió rabjait. Nem. Soha nem kedveltem azokat az embereket, akik bizonyos "elvek" szerint éltek és ezt vagy azt kirekesztették az életükből. Nem szélsőséges szenvedélyekre, káros szokásokra gondolok itt, hanem az élet normális, elfogadott szokásaira, örömeire. Az ilyen itt is ott is korlátokat állitó emberek előbb-utóbb egyoldaluakká„ majd később - bizonyos értelemben - rögeszmé- sekké válnak. Akik soha nem tudnak objektiven, tárgyilagosan, vagy ha úgy tetszik, "rugalmasan" gondolkozni, hanem a saját reguláik kalodájába szoritva mindig mindent csak egyetlen szemszögből, saját "elveik" szemszögéből látnak,néznek és Ítélnek meg. Lehet valami ezerszer is fehér, ha ők úgy döntöttek magukban, az számukra mindig csak fekete lesz és marad is az idők végezetéig, ha a feje tetejére áll is az egész világ. Félreértés ne essék: legyenek az embernek elvei, legyen meggyőződése, mert azok nélkül nem lehet élni, de a merevség, a ha törik, ha szakad előre elhatározott, eldöntött vélemény nem mindig vall magasfoku értelemre. Valahogy ilyennek képzelem én a "tipikus" ellenzéki ujságirót is, az olyant, akire ez a pejorativ értelmű jelző ráillik: ellenzéki ő ha kell, ha nem, ellenzéki álláspontot foglal el mindennel és mindenkivel szemben és ha valamire azt mondják szögletes, ő biztosan azt állitja, hogy gömbölyű. És ebből nem enged. Ellenzéki mindig és minden körülmények közt, ellenzéki dafke, csakazértis módon: mert nem adhat mást, mint lényege. Ez pedig mindig csak negatívum, mindennek az ellenzése. Még a legkonstruktivabb dolgoknak, terveknek, cselekedeteknek is. Szeretné ő látni azt, amit 8 nem ellenezne: nem termett még a földön, senki és semmi, amivel szemben 6 nem lenne ellenzéki..! És itt megpróbáltam magamba nézni: Hát ilyen lennék én is? Vagy közelítsük meg a kérdést másik irányból: mi lehet az oka annak, hogy az ellenzékiséget egyesek már második énemnek tartják? Vajon világéletemben ellenzéki indulatok vezették-e toliamat, amikor Íróasztal mellé ültem, vagy mégsem vagyok "tipikus" ellenzéki újságíró, mert volt idő, amikor lojális is tudtam lenni a rendszerrel? Hogy könnyebb legyen a múlt felidézése, kiteszem magam elé az asztalra mind a négy újságírói igazolványomat, melyek életem egy-egy korszakát - újságírói korszakát - jelzik s amelyeket a múlt dokumentumaiként őrzök a hontalanságban. Hát nézzük: az elsőt 19^2 márciusában, négy évtizeddel ezelőtt állították ki Budapesten és azt igazolja, hogy az Országos Magyar Sajtókamara rendes tagja vagyok. A második dátum jó három évvel későbbi - nemcsak ez a pár év, de egy egész korszakforduló választja el az elsőtől - és arról szól, hogy a Magyar Újságírók Országos Szövetségéhez tartozom. Végül a harmadik - ami csak amolyan hevenyészett, géppel irt igazolvány - 195& október 27-i kelettel azt tanúsítja, hogy a Magyar Nemzet forradalmi bizottsága megbízásából újságírói munkát végzek és szabad belépésem van a lap szerkesztőségébe. A negyedik - nos a negyedik a jelent jelképezi: a Szabad Magyar Újságírók Szövetségének fényképes igazolványa, mely a szabadföldi magyar újságírók közösségébe való tartozásomnak írásos bizonyítéka. (Nem állhatom meg, hogy itt - nagy zárójelben - meg ne jegyezzem: ilyen szép gyűjteménnyel magyar újságíróigazolványokból csak én rendelkezem kerek e világon. Mert azok közül, akik koruknál fogva megérhették ezeket a sorsfordulókat és már a háború előtt, illetve alatt s majd utána az újrakezdés, pontosabban az orosz megszállás éveiben is kapcsolatban voltak a sajtóval, 56- ban, a forradalomkor alig egy-kettő volt már otthon és dolgozott újságíróként. Vagy ha otthon volt, ma is otthon van és százszorosán eladta magát a rendszernek. Aki pedig Ötvenhatban tollal segítette a forradalmat s utána nyugatra jött, hogy itt folytassa, a- mit a forradalomkor megkezdett, azok közül - kora miatt - egyetlen egy sem lehetett újságíró a Horthy-rendszer- ben, vagy közvetlenül utána. így hát nincs abban semmi túlzás, hogy ezzel a négy sajtó-dokumentummal egyszál magam állok a világon. No, szívesen elengedtem volna ezeknek a tapasztalatoknak - főleg az újságírói tevékenység kényszerszüneteiben szerzett tapasztalatoknak - nagy részét,-dehát végig kellett csinálni, nem volt más választásom-. a tapasztalatokkal viszont - mégha keserűek voltak^is - kétségkívül gazdagabb lettem. És hasznukat is látom. . .) De ne térjünk el a tárgytól: hogyan is állunk azzal a "tipikus" ellenzékiséggel? Amikor több mint négy évtizeddel ezelőtt egy életre eljegyeztem magam az újságírással - (hogy ezzel a romantikusan hangzó meghatározással éljek) -, háborúban állt a világ és minden forrásban, az átalakulás lázában égett. Magyarországot is elérte a háború s közben a társadalmi feszültségek, elodázhatatlan szociális változások különböző szinü - hol zöld, hol
