Amerikai Magyar Értesítő, 1983 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1983-02-01 / 2. szám
Ik.oldal Amerikai Magyar Értesítő Bill Lomax: KRÓNIKA Népfelkelés - népszavazás Az 1956-os magyar szabadságharcnak ma már széles irodalma van. B. Lomax, angol egyetemi tanár „Magyarország 1956-ban” című könyve különös figyelmet érdemel, elsősorban azért, mert minden személyi és politikai elfogultság nélkül, a történész tárgyilagosságával állapítja meg a népfelkelés valóságos lélektani indítékait. Országos méretű volt az elkeseredés, s a szabadságvágy első megmozdulását már karhatalmilag, vagy rábeszélésekkel nem lehetett megállítani. — Egy rövid részlet a könyvből, amely nemcsak bizonyít, de cáfolja is azokat a véleményeket, mintha bizonyos csoportok tevékenysége lett volna a szabadságharcos megmozdulás elindítója. A nép forradalma Ebben a könyvben azt kívánom bizonyítani, hogy — ellentétben a magyar felkelésnek eddigi értelmezésével — a forradalmi mozgalom megszületése és kibontakozása kezdettől fogva a dolgozó néptömegeknek, nem pedig az írók és politikusok elitrétegének volt köszönhető. Tetteikkel mindig egy lépéssel az író és politikus elit előtt jártak, és az ö nyomásuk sarkallta az elitet arra. hogy tiltakozzék és lázadjon. Sőt. az ellenzék úgynevezett vezetői nem hogy meghirdetői lettek volna a forradalmat átható eszméknek, hanem éppenséggel folytonosan módosítaniuk kellett elméleteiket a tömegek radikálisabb akcióinak hatására. Végül pedig éppen az ipari munkások szervezték meg gyáraikban és lakóhelyükön a munkástanácsokat, ők teremtették meg azokat a forradalmi intézményeket, amelyek egy új társadalom alapjául szolgálhatlak volna. Mert jóllehet számos kommentátor állítja, hogy az értelmiségi elit akciói lázitották fel a tömegeket, a tények azt sugallják, hogy éppen a tömegek állandó elégedetlensége tartotta ébren az értelmiségek lelkiismeretét és időről-időre ez ösztönözte őket arra, hogy előre lépjenek abban a küzdelemben, amely végül a forradalomhoz vezetett. Végül is az írók akkor kezdték csak nyíltan bírálni a rendszert, amikor 1953-ban és 1954-ben a párt új politikájának megmagyarázására a nép közé küldték őket és amikor éppen a nép tárta fel előttük a súlyos társadalmi nyomort és a gyűlöletet, amely a párttal szemben az egész országban megnyilvánult. Az ellenzék a felkelés előestéjén Bár a különféle ellenzéki csoportosulások tagjainak többsége részt vett a diákok által meghirdetett tüntetésen, helytelen lenne az a feltételezés, hogy közvetlenül ők ösztönözték vagy szervezték volna. Sőt, többen bizonytalannak mutatkoztak és nyugtalanította őket az események új fordulata. A Petőfi-kör vezetői például csak október 22-én "késő este gyűltek össze megvitatni, hogy a diákok kérésére támogassák-e a tüntetést. Olyan halározalot fogadtak el. amely visszhangozta a diákok egyes — bár távolról sem az összes — követeléseit, és némi vonakodással úgy döntöttek, hogy részt vesznek a tüntetésen. Amikor a felvonulást aztán másnap reggel hivatalosan betiltották, a Petőfi-kör küldöttséget menesztett a Politikai Bizottsághoz, ahol teljes zűrzavar és fejetlenség fogadta őket. Miközben a párt kemény vonalának képviselői kijelentették, hogy kérlelhetetlenül lőni kell mindenkire, aki megsérti a tilalmat, a Politikai Bizottság mérsékeltebb tagjai kétségbeesetten könyörögtek a Petőfi-kör vezetőinek, hogy álljanak a felvonulás élére és próbálják meg kordában tartani. Végül is — amint azt a Kör titkárainak egyike tanúsítja — ,,A Petőfi-kor inkább mérsékelte, minisem tüzelte a demonstrációt. Abból kiindulva, hogy annak továbbfejlődése katasztrófához vezethet." Bár az ellenzéki csoportok közül talán ők voltak a legradikálisabbak. még a Petőfi-kör sem akart többet, mint a rendszer békés megreformálását, amit a politikai vezetésben végrehajtott személycserékkel akartak elérni. Ellenőrzés alatt tartott változásokra törekedtek, és éppen e feladat ellátásához hívhatták segítségül őket még a Kommunista Párt vezetői is. Ami az írókat illeti, nemcsak hogy nem álltak az események élén. hanem éppenséggel reménytelenül igyekeztek utolérni őket. Még mielőtt tudtak volna a diákok terveiről, az írószövetség elhatározta, hogy néma felvonulást rendez a lengyel követség előtt, elég távol a belvárostól. Össze is gyűltek, majd megegyeztek, hogy csatlakoznak a diákok menetéhez, de mire a Petőfi- szoborhoz értek — ahol a diákok először gyülekeztek — a tömeg már a Dunán átkelve Bem tábornok szobra felé vonult. így aztán Veres Péternek, az írószövetség elnökének lélekszakadva kellett rohannia, hogy idejében odaérjen és felolvassa az írók kiáltványát. Mint Molnár Miklós összefoglalja: ,,Az írók mozgalmát túlhaladták az események. Betöltötte feladatát, most azonban nem találta a helyét a forradalomban, amely önálló életre kelt." Határozott fordulat állt be az eseményekben, amikor az írók és értelmiségiek elitrétegéi — az ellenzék korábbi magját — az országos lömegfelkelés félresodorta. Ahogyan egy író ma is világosan felismerte. „Nem mi döntöttük el, hogy forradalom legyen." ir A Bécsi Napló jelentése szerint Bill Lomax, a nottinghami egyetem szocialógiai tanszékének docense december végén érvényes magyar vizummal Budapestre akart u- tazni, ahol már sokszor járt, megtanult magyarul. A vonaton érvénytelennek nyilvánították vizumát, a keleti pályaudvart nem hagyhatta el és nem engedték meg neki, hogy az angol követséggel felvegye a kapcsolatot. A következő vonattal visz sza kellett mennie Bécsbe. Az eljárás mö gött valószinüleg a magyar disszidensek ellen ellen tett lépésekkel való összefüggést kell feltételezni. Bill Lomax ifj. Rajk Lászlót akarta meglátogatni. f a imi rrmmTTTifmirmTmrn~mTmT< I BENCZÚR GYULA FESTMÉNY ELADÓ « • • ; Felvilágositás hétköznapokon l l este 9-10 között az (518) A3É-3698 J • a ! telefonszámon j riuuuuiB.ft.li 8 8,8.a.tLOJUUU.g-<L8.a.8_a a a muu.tu.aj-«-<i-g.g.a-aB
