Amerikai Magyar Értesítő, 1983 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1983-07-01 / 7-8. szám
1983. jul.- aug. BÉCSI NAPLÓ Pongrátz Gergely: Corvin köz. 1956. A szerző kiadása. Chicago 1982. 250 old. Huszonöt év után kevés olyan könyv jelenik meg a magyar forradalomról, mely szinte kíméletlen közelségből, a fegyverek mögül, az indulatok és az ellenséges csapatok ellen egyaránt küzdve, az igazságért máig dühödten — nem nézi, de éli, újraéli az eseményeket. Pongrátz Gergely könyve ilyen. Október 30- tól volt a Corvin köz csapatainak parancsnoka. Harcolt, döntött élet-halál kérdésekben, szovjet páncélosokat röpítettek emberei a levegőbe, folyt a vér körülötte, hullottak társai. Mások írtak a forradalomról, ő élte a forradalom égettszagú hétköznapjait a fegyveres srácok között. Az írás nem kenyere. A politika sem, a diplomácia sem. Benne élő kegyetlen valóságot közöl, nem törődve a kialakult történelmi nagyságrenddel, politikai tekintélyekkel, mártírkoszorúkkal. Könyve sokak számára nem lesz behízelgő, talán nem lesz népszerű sem, mert negyedszázad után sem hajlandó elemelkedni í csatazaj közvetlenségéből, még ha ez elnyomja is a messzeható fontos hangokat. De épp ez az érdekessége leírásának. Az olvasók nagy részének nincs módjában ellenőriznie a szerző állításait és néhány helyen nyilvánvaló rekonstrukcióit (pl. egykori beszédeinek szövegét). Ezt majd a történészeknek kell megtenniök szintén szemtanúk, jelenlevők vallomásai alapján, ha ezek egyáltalán összeszedhetők még. A szerző is tudja, hogy szubjektív munkát készített, de igaza van abban, hogy erre a hangra is szükség lehet: „A Corvin köz történetét és szerepét a magyar forradalomban elsősorban azért írtam meg, hogy anyagot és egy kiindulópontot szolgáltassak a jövő magyar történészeinek... legyen a kezükben egy olyan .vallomás’ is, melyet egy szabadságharcos ír le.” Ebben a tekintetben döntő jelentősége van főképp a Köztársaság téri harcok ábrázolásának. Nyersességében is drámai, helyenként provokatív munka. Lesz olvasója. PÉTER Amerikai Magyar Értesítő 15.oldal VIHAR EGY NEGYVENÉVES TABU KÖRÜL A DONI TRAGÉDIA A magyar televízió nézőit a közelmúltban egy nem mindennapi filmsorozat tartotta izgalomban. A „Krónika”, teljes címén „Krónika a második magyar hadsereg pusztulásáról” Sára Sándor rendező huszonnégy részre tervezett sorozata volt, amelyben meg akarta szólaltatni mindazokat, akik még élnek a második világháború szemtanúi közül: hogyan látták a magyarság egyik legszörnyűbb, s ugyanakkor legfölöslegesebb tragédiáját, a szovjet frontra kiküldött magyar csapatok szétzúzását a Don-kanyarban. Sára tőle telhetőén mindenkit beszéltetett, akit el tudott érni: volt főtiszteket, tiszteket, honvédeket, munkaszolgálatosokat, olyanokat, akik átmentek a fronton az oroszokhoz és olyanokat, akiknek egyetlen gondolata az volt — hazajutni, ahogyan csak lehet. A televíziós sorozat nagy hullámokat vert fel — Nemeskürty István ismert könyve óta másodízben nyúlt magyar művész a közelmúlt egy olyan „kényes” témájához, amelyről korábban évtizedekig tanácsos volt hallgatni. A 63 szereplőt felvonultató filmet ,.Pergőtűz” címmel a budapesti filmszemlén is bemutatták, s úgy volt, könyvalakban is meg fog jelenni az RTV-Mi- nerva kiadónál. Ekkor léptek közbe a szovjet elvtársak. Már a filmszemlére meghívott szovjet küldöttség helytelenítette a film objektív, nem-pro- pagandisztikus, de az igazságot sem kendőző hangvételét; később a szovjet követség tisztviselői tiltakoztak a Magyar Televíziónál. Eredmény: a televíziós sorozat felfüggesztése és a „Pergőtűz” könywáltozatának betiltása. Hogy ez szinte az utolsó pillanatban történt, jól mutatja a Könyvvilág című folyóirat esete. Ez a magyar könyvterjesztés szolgálatában álló lap márciusi számának harmadik oldalán fényképekkel illusztrált cikkben foglalkozott a „Pergőtűz”-zel. Az ismertetést D. Major Klára írta, akinek családja szenvedő részese volt a világháborús tragédiának. A lapot bevonták a forgalomból, helyette néhány napos késéssel egy új márciusi számot bocsáj- tottak ki, más címlappal - ebből már kimaradt D. Major cikke. Ezt a különös eseményt Berecz János a Népszabadság új szerkesztője - bár magára a betiltásra nem utalt - a következőképp indokolta meg: a szovjet résztvevők megszólaltatása nélkül nem lehet teljes a második magyar hadsereg pusztulásáról adott kép. Sára Sándor ezt úgyiátszik elmulasztotta, jóllehet míg a Vörös Hadsereg számára a Don-kanyar csak egy volt a háborús offenzívák közül és alapjában nem különbözött a más hadműveletektől, a magyarság számára (és ezért a felelősség a korabeli kormányzatot terheli!) aránytalanul nagy vér- veszteséget jelentett, idegen, nem magyar érdekek védelmében. Nem tudjuk mi lesz a ,.Pergőtűz ” további sorsa, de amennyiben mégis kibővítenék nyugdíjas szovjet hadseregparancsnokok és fókabajszú veteránok visszaemlékezéseivel, talán azokat a dermesztő körülményeket sem ártana megemlíteni, amelyek között a magyar hadifoglyok éltek 1943-44 táján, beleértve az átszökött kommunistákat és munkaszolgálatosokat, akik általában nem részesültek a meggyőződéses fasisztáknál jobb bánásmódban. Hiszen még Örkény István idevonatkozó műve, a „Lágerek népe” is csak erősen megcenzúrázott változatban kerülhetett az olvasó elé, közel negyven évvel a leírt események után! Csakhogy mindaz, ami a szovjet hadsereg vagy állam- hatalom feltételezett nimbuszát sérti „ellenséges rágalomnak” minősül - nemcsak Moszkvában, hanem úgy látszik Budapesten is. Hány évnek kell még elmúlnia, hogy meg lehessen írni, vagy filmszalagra lehessen venni az igazat a közelmúltról? NYÍLT FASIZMUS ROMÁNIÁBAN Ceausescunak nemzetiségi politikájával sikerült a magyarok ellen hangolni a román közvéleményt. A magyar kisebbségnek most már nemcsak a hivatalos közegektől kell tartania, de a polgári lakossággal szemben sem érezheti magát biztonságban. A magyarellenesség legenyhébb megnyilvánulásának tekinthető, ha az utcán vagy az autóbuszon, vonaton bozgor megjegyzéssel arra intik az egymással társalgó magyarokat, hogy beszéljenek románul. Ennek erősebb kinövései, amikor a magyarokat nyíltan leköpdösik, ellenben már Székelyföldön sem ritka a járókelők elleni tettleges fellépés, amelynek folytán több személyt, főként magyar értelmiségit félholtra vertek. A fajgyűlöletnek félreérthetetlen bizonyítéka a két alábbi szöveg, amik 8,2 ill. 12,2 x 14 cm nagyságú cédulán autóbuszon vagy falragaszként olvashatók: FRAJI ROMANI! SÄ CURÄTIN TARA DE PARAZmi UNGURI, SÁ FIM STAPÍNI ADEVARA JI Magyar fordításban: Román Testvérek! Tisztítsuk meg az országot ezektől a parazita magyaroktól, hogy valódi tulajdonosai lehessünk. FRAJ1 ROMANI! UNGURII SÍNT TrXdÁTORI VOR SÁ VÍNDÁ ARDEALUL OPRIJI-I! LOVIJI I! ZDROBIJI-1! Magyarul: Román Testvérek! A magyarok árulók. El akarják adni Erdélyt. Állítsátok meg őket! Üssétek őket! Zúzzátok szét őket. Különösen az A ra tett A -jel a'' helyett arra vall, hogy esetleg nem született román kéz alól kerültek ki a szövegek, tény ellenben, hogy a magyarok védekező megnyilvánulásaival szemben ezt a félreérthetetlen támadást a román hatóságok megtűrik. Mindenfajta független kiadványnak, mint pl. az Ellenpontok, úgy akarják elejét venni; hogy legújabban be kell szolgáltatni a magántulajdonban lévő írógépeket. Használatuk magánkézben a jövőben csak külön hatósági engedéllyel lehetséges.
