Amerikai Magyar Értesítő, 1982 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1982-02-01 / 2. szám

4

ÉRTESÍTŐ

1982. február

STIRLING GYÖRGY:

A végveszély órájában

Hadd induljak el messziről és hadd kezdjem személyes dolgokkal. Tizenegy éve múlt, hogy eljöttem otthonról, hogy elhagytam hazámat0 Eljöttem, mert nem birtam tovább a levegőtlenséget, a bezártságot, a fizikai és szellemi korlátokat, a primitivek uralmát, a hazugságszólamok és hamis jelszavak alatt hirde- tett^egységet, az egyszólamu hegedülést felsőbb parancsra és a mindenkire rá- kényszeritett képmutatást, szinészkedést.

Kerek huszonöt évig kellett birnom és ennek a negyedszázadnak az emlékeit, benyomásait nem feledtetheti el tizenegy esztendő. Máig sem szakadtam el a hazai valóságtól, ma is együtt érzek az otthoniakkal, akik ma is pontosan ugyanolyan körülmények között élnek, mint éltek 1971 előtt s éltem velük együtt én is talán csak az anyagi javak gyarapodásában történt némi változás, de lehet-e ez értelmes ember számára az életkörülmények egyedüli értékmérője? Mert a szellemi sivárság, a nyomasztóan uniformizált és elszürkitett politikai élet, a népfrontpolitika keretei ma is ugyanolyanok mint akkor, egy évtizeddel előbb voltak,,

Nem távolodtam el az otthoni valóságtól, sem a gondolkodásmódtól, hiszen azt nem lehet máról-holnapra levetkőzni,, De válasszuk szét élesen, kiknek a gondolkodásától nem távolodtam el máig sem: a tisztességesek és nem a diktatúra kiszól* gálóinak gondolkodásától, azokétól, akik még tudták milyennek kellene lennie és milyen lehet a teljes élet, a demokrácia és az emberi szabadság természetes velejárói. Mert a most felnőtt generációk - tisztelet a kivételnek! - magától értetődőnek tartják a jelenlegi állapotokat. Nem tehetnek róla« Mint ahogy a születésétől vak ember nem is tudja elképzelni a szineket, tehát nem is vágyakozik azok látására, úgy a 4-5 után felnőtté lett generációknak sem lehetnek fogalmaik, mit jelent egy korlátoktól, népfrontfikcióktól mentes, szabad politikai élet. Következéskép - általában - nem is hiányolják azt.

Ebben nagy része van természetesen a nevelésnek és a propagandának, mely belé jüksulykolta, hogy úgy van jól, ahogy van. Ezt a mentalitást nagyjából-egészéből még a szellemi vezetők, a pártnak és a rendszernek nem életre-halálra elkötelezett irók - részletkérdésekben néha i- gen ellenzéki hangot megütő irók is átvették. Egyszerűen azért, mert nem is tudnak máskép gondolkozni. Aki a földön

nőtt fel, nem képzelheti el, milyen lehet egy marslakó és milyen társadalmi berendezkedés van a Marson?

Áthidalhatatlan az a távolság, ami egy szabadságban és demokráciában hivő ember felfogása és a most létező politikai keretek között felnőtt és ott élők felfogása között. És ez a szakadék - sajnos - állandóan mélyül, szélesedik. Épeszű ember számol azzal, hogy mindenki változik és évek múlásával a diktatúrában és a demokráciában élő emberek gondolkodása között a különbségek nagyobbodnak. A közeg, melyben élni kényszerülnek, a szüntelen agymosás, az iskolai nevelés és a propagandahatások még azok fölött sem suhannak el nyomtalanul, akik különben zsigereik mélyén érzik, hogy igy nincs minden rendben és számos hibát, torzulást maguk is látnak. Például a magyar irók egy jelentős része.

★

Ezt már tiz évvel ezelőtt, otthon is tudtam és tapasztaltam. S most mégis megdöbbentett egy magyar iró üzenete, melyet nemrégiben olvastam. Úgy beszél ez az iró az "u.n. Nyugaton (?) élő" magyarokról, oly fensőbbséges hangon, mint aki egyedül tudja, mi a helyes, mig mi emigránsok oktondi tévelygők lennénk. Légszomjról beszélni a diktatúrából nekünk, akik a szabadság és demokrácia levegőjében élünk nevetséges. Hogy mi a légszomj, azt azok tudják, akik a mai magyarországi rendszerben élnek. Legalábbis légszomjat érez az otthoniak közül mindenki, akinek a vegetativ léten túl is vannak igényei az élettel szemben, akinél a szellem szabadsága is hozzátartozik ahhoz, hogy jólérezze magát, teljesnek tudja az életét. Aki nem szenved ma otthon légszomjtól - ezt ki kell mondani! - azzal valami baj van. Azzal én nem lehetek soha közös platformon és nem mehetek bele semmiféle népfrontos egyesülésbe. Én akkor lélegeztem először szabadon, légszomj nélkül, amikor magam mögött hagytam a hegyeshalmi határállomás beton-acélsorompóját, a géppiszto- lyos őreivel és meztelenre vetkőztető vámosaival, nyomozóival, kopóival együtt Azóta lélegzem mélyen, szabadon és teljes tüdőből.

Milyen légszomjról panaszkodhatunk mi, amit oly sajnálkozva tesz szóvá az üzenet Írója? És milyen ellentéteket, viaskodásokat kifogás

9l? Hogy vannak ilyenek, ki tagadja? És hogy vannak, az a jó. Mert ez jelenti a vélemények szabadságát, a demokráciát. Ahol csak egyetlen vélemény létezhet, az diktatúra. Nekem soha nem volt ideálom, akár jobboldalinak mondták és zöldre, vagy barnára mázolták, akár baloldalinak vélték és