Baltimore-i Értesítő - Amerikai Magyar Értesítő, 1980 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1980-04-01 / 4. szám
14. oldal ÉRTESÍTŐ 1980. április hó FAZAKAS FERENC: “ítéletidő” 1979. november végén jutott kezembe ifj. Fekete István első kétkötetes regénye, a cime: ÍTÉLETIDŐ. Amint a bevezetésből megtudtam, ez a regény folytatása a Koppányi aga testamentuma c. történelmi regénynek, melyet néhai Fekete István, az apa irt, - igy megszereztem és elolvastam, az otthon és az emigrációban is nagyon olvasott és népszerű, de már elhalálozott iró könyvét, mely majd félmillió példányban jelent meg. A regény a magyar történelem egyik leggyászosabb korszakával foglalkozik, a Mohácsi vész évszázadának utolsó évtizedével, amikor "két pogány közt egy hazáért" harcolt, vérzett és pusztult a magyar. A regény onnan kapta cimét, hogy a koppányi török aga, Oglu a kor szokása szerint kihivta párviadalra Babocsai Gábort, akit legyőzött és kardjával fejét vágta* az akkor még fiúcskának számitó László fogadalmat tesz, hogy apját meg- boszulja s legény korba nőve valóban párviadalban halálosan megsebesíti Oglut, de nem fejezi le. A haldokló aga megkéri Lászlót, hogy magyar feleségétől való egyetlen lányát minden kincsével vigye el és bizza édesanyjára, hogy a lány ne kallódjon el a végeken. Ifj. Fekete István a történetet folytatja olyan kitűnő meseszövéssel és ékes gördülékeny elbeszélő modorban, hogyha a neve előtt nem volna ott a három betű (ifj) akkor az ember mérget venne arra, hogy az édesapja irta. Pedig ifj. Fekete István - aki még jóval 50 óv alatt van nem otthon él, hanem Chicagóban magyar újságot szerkeszt, nagyszámú novellát irt, melyek a magyar újságokban jelennek meg és az ítéletidő első regénye. Meseszövése Jókaiéhoz hasonlit, nyelvezete Arany Jánoséhoz s a kor leírásához hozzá tartozó sok rablás, gyilkosság, ármány, árulás dacára magyar fajtája nemeseiben és jobbágyaiban egyformán annyi becsületet és önfeláldozást, hősiességet és testvériességet is kimutat, ami minden fajtáját szerető magyart büszkeséggel tölt el. A magyar császári testőrtiszt, Kunfy, aki ocsmány vallon és cselszövő tiszttársa unszolására, saját apja példája nyomán Babocsaiék udvarházának - a kirablás reményében való - megtámadásában résztvesz s ezért a főkapitány öt évi börtönre vagy az országból száműzetésre Ítéli, igy szól: "Úgy éltem idáig, hogy ...sehová sem tartoztam, sehová! Nem volt családom, otthonom, barátom! És hazám sem volt! A bécsi iskolákban mindig csak megtűrt idegen maradtam...Egy barbár. ..kultúrálatlan magyar...Akit csak azért nem nevettek ki és gúnyoltak mert féltek tőlem...Mióta hazajöttem, érzem hogy én is tartozom valahová...Nekem is van hazám! Amig a betegágyat nyomtam, volt időm gondolkodni (az ostromban megsérült). Nem vagyok hős vagy mártir. De talán olyan rongy ember sem vagyok,mint amilyennek ti gondoltok engem...Én itt akarok élni...vagy ha kell meghalni,mert ide tartozom. És ezért még az öt év börtönt is vállalom". De ugyanilyen szép Babocsai Lászlónak és török apától származó bájos feleségének egy meghitt, elválás előtti estélye: "Leültek a puha medvebőrre, válluk összeért és úgy nézték a tüzet, melynek lánggyerekei táncolva hancuroztak a hasábok között. S a tűz kinyúlt gondolataik, érzéseik után és forrón simogató kezébe vette egymást kereső tiszta vágyaikat... Reszkatő, féltő simogatással átölelték egymást és vágyaik időtlen tüzét rakta, egyre rakta az örök szerelem". Néha még mosoly is kijut. Amikor az ocsmány császári zsoldosok elől menekülő fiatal Török Lászlót a szintén vándoru- ton levő Benedek páter tartalék csuhájába öltöztetése után igy dicsérte: "Az Ur Isten is szerzetesnek teremtett téged fiam, úgy áll rajtad ez a ruha," - akkor a legény vidáman igy válaszolt: "Nem hinném, atyám, mert hogy ugyancsak pártos vagyok minden jóképű fehérnép irányába". Az iró talán allegóriában nyújtja a legtöbbet olvasóinak, melyek mindegyike egy-egy remekmű, izes, zamatos stílussal s olyan változatossággal, mely egyedülálló. A szép nyári napot igy Írja le: "A fák rücskös törzsén hangyák jöttek, mentek. Hogy hová és mi célból, ki tudná megmondani? A méhek részeg boldogsággal repkedtek a nehéz virágillatban s a bokrok között bujócskázó szélgyerekek hátán tarka pillangók lovagoltak. Néha egy darázs zúgott el a viz felett, melynek csillogó tükrében bárányfelhők utaztak és szitakötők hintáztak. A szürkület: "A nap ekkor bukott le a tihanyi hegy mögött és vörös arcát még utoljára belemosta a Balaton vizébe. A hegyoldalba kapaszkodott erdő már első- tétedett és a parti nádasok között egyre előbbre kúszott a szürkület. S amikor a nap lecsúszott az égről, a nagy tó felborzolt kis hullámai megcsendesedtek és a hegyet mostmár puhán magához ölelte az este." Máshol igy ir: "Az este közben belépett az erdőbe. A sötét árnyékok hűvös borzongást hoztak magukkal, és panaszos búcsúzó szomorúságában megszólalt a tücskök üveghangu muzsikája. Valahol messze egy vadgalamb készülődött halk kurrogás- sal az alvásra, a lassan mozduló szél távoli pásztőrtüzek illatát hozta magával" Vagy: "...már öreg este volt. A vizek sötét színe anyáskodó kedvességgel ringat-
