Baltimore-i Értesítő - Amerikai Magyar Értesítő, 1980 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1980-03-01 / 3. szám

ehhez türelmét. Személyemben is megsértett. „Kicifrázott hazugságok“ szerzőjének nevez, sőt rágalmazónak és gyalázkodónak is, aljas érdekek sáfárjának. Akit piszkos ügyek szolgálatába a „hal­hatatlanság dicsfényének kergetése“ juttatott. Engedje meg, hogy ezekre is messzebbmutatóan válaszoljak. Nincs művész, akit ne kísértene meg a halhatat- lanság.Botorság lenne titkolnom, ezt bizony én is kergetem. Ám nem a román — vagy bármely nép — lebecsülésével törekszem elérni. Sokért nem adnám, ha ércnél maradandóbb értékeket hagyhatnék, ha csak a saját népem elkövetkező ezerévére. Az eddig eltelt ezer év egyik magyar műemlékét, a mostaná­ban sokat emlegetett Szent Koronát is, nem tudom miért velem kapcsolatban is, elnök úr gúnyra veti közbe.Ezt a királyainkról ránkmaradt ereklyénket, noha szentekben nincs módom hinni, és köztársasági párti vagyok meghatottan szemléltem, amikor azt Képviselőházunk elnöke az Egyesült Államok kül­ügyminiszterétől átvette egy hosszas kézfogással. Becsületemen azonban nem hagyhatok foltot. űzz sem magamért. Első ízben esik meg velem, hogy előhozakodom, milyen megbecsülés ért már pályám során. Ezek köteleznek is. Mialatt ön személyem le­becsülését fogalmazta, épp akkor lehetett részem abban, hogy a Francia Költők Társasága évi nagy­díját kezembe tette. Nyilván ön is ismeri a franciák­nak ezt a közbecsülésben álló művészek számára alakított rendjét, amelynek Ordre des Árts et des Lettres a neve. Az a megtiszteltetés is ért, hogy né­hány éve ennek a commandeurje, parancsnoka va­gyok. Röstelnék a körükben megjelenni, mint olyan ember, aki nem emelte fel szavát, amikor a világ színe előtt ilyen szavakkal illették, mint aminőket az imént az ön tolla nyomán idéztem. Tisztázzuk tehát, ki tért el a valóságtól. Merő példázásul többször is felmerült az egyetemek sorsa. A csaknem kétmilliós romániai magyar kisebbség egyetemének immár húsz év előtti megszüntetésének ügye. A helyébe teremtett már kétnyelvű egyetem vegyészeti karán 1958-ban a 45 román hallgató mel­lett 36 volt a magyar, 1976-ban pedig 63 román hall­gató és csak 14 magyar. Ez a mérlegjáték a többi karon is, a provincia minden tanintézetében. Ez a statisztika állítása is. Valótlanság? — rá tudja mondani ezekre az ada­tokra? S hogy a magyar felsőoktatás elsorvasztását jelenti, vagyis, hogy a magyar milliók értelmisége veszélyesen gyérül. De nem sorolom fel mindazt, aminek állítása és cáfolása kapcsán a megsértett fél méltán kívánhat megnyugtató választ: ki tér el az igazságtól? Ilyen kérdések seregestöl nyüzsögnek, igen, a világsajtó­ban is. Én volnék a legboldogabb, ha nem lehetne semmi ok rá. Mi ketten itt csak a szócséplést folytathatnánk. Helyzetünk ebben is mint az Aesopus versben a két nagylábú a patak partján. Fölül, birtokon belül itt is ön áll sajátosan erős és erősen sajátos hangjával. De a vita mégsem csupán ránk tartozik. A világ szellemi élete kíván tiszta képet, szenvedély és el­fogultság nélküli ábrázolásban. De lám, ezt kívánja ön is. „A románok és ma­gyarok között nem léteznek ,problémák', létezik vi­szont egy tartós barátság“ — írja. Ezek a protokoll szavai. Vállaljunk egy kis augurságot, szálljunk le a 1980. március hó___________ 11. oldal felhökakukkvárból a valóság talajára. „A más népekkel való barátság és együttműkö­dés elősegítése érdekében valósítsunk meg egy jobb és őszintébb kölcsönös tájékoztatást, egymás tiszte­letben tartása szellemében Ez az, ami nekem úgy tetszik, minden ország íróinak „tiszteletbeli köteles­sége.“ Ezt ön is mondja. Ezt is orvén ndve hallom, számból vette ki a szavakat. így kell nekünk a szellem felelőseinek be­szélnünk. Üljünk tehát egy asztalhoz, ön mint írószövet­ségük felelőse, az Akadémia szakosztályelnöke, én mint egyszerű író és kérjünk igazságos döntést azok­nak a kijelentéseknek ügyében is, amelyeket ön, mint sérelmeket magára vett. S az én becsületem dolgá­ban, a szellemi világ színe előtt érte sérelem, ez is tehát ott kíván Ítéletet. Eleve alávetem magam. A döntést persze képtelenség mi magunknak igényelnünk.. Grammatici certant, tehát alkothat­nak és elfogadhatnak ők maguk fölé pártatlan bíró­ságot. Fölvetem a gondolatot is kérjük meg a zsűri szerepére az európai haladó szellemű élet valamely szervezetét, annak erre vállalkozó íróit és tudósait. Ehhez össze sem kell gyűlnünk, az előterjesztett állí­tások és vélemények írásban is megtörténhetnek Az eljárás tehát szerfölött könnyű és költségmentes. Nyílván mindketten egyformán ismerjük és tisztel­jük a Société Européenne de Culturet, az Emberi Műveltség Európai Társaságát, melynek székhelye Velence. De ha ez önnek nem alkalmas, bármely ön által ajánlott fórum — esetleg a Pen Club —ré­szemről eleve megfelel. Ha ez nem történhetne meg, kínáljuk fel az UNESCO Kulturális Kiadványai közé vagy adjuk ki mi magunk ezt a mi eszmecserénket egy közös füzetben: az én érintett cikkemet, az ön hozzászólását ahhoz és ezt az én mostani reflexiómat, lehetőleg egy-két világnyelven, de románul és ma­gyarul mindenképpen. Látok tehát utat — fegyelmezetten és békeszere- tően — a közeledésre, bár — legyen szabad még csak ezt közlöm — úgy érzem magam, mint akit miután eszébe juttatták hajlott korát — arcközei­ből szitoközön ért. Erre várom a világ véleményé­vel együtt az önét is. Lekötelezne, ha közhasználatú hangon tenné. • Illyés Gyula fenti levelét a magyar kormány nem engedte közölni. HÍDFŐ Soviets using nerve gas to kill Afghans In the towering, treacherous mountains of Af­ghanistan, the Soviet invaders are attacking guerrillas with deadly nerve gases that even Adolf Hitler balked at using. The implications are so hideous that Ameri­can analysts don’t want to believe their own intel­ligence, but eyewitness accounts, satellite photos and communications intercepts have verified the terrible truth. These mountains are called Hindu Kush, meaning “Killer of Hindus.” But it’s Afghans who ERTESITO

Next

/
Thumbnails
Contents