Baltimore-i Értesítő - Amerikai Magyar Értesítő, 1980 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1980-02-01 / 2. szám
12. old. ÉRTESÍTŐ 1980. február hó LAJOSSY SÁNDOR: Anyanyelv nélkül nincsen haza! Annyit Írtak anyanyelvűnkről már» és én mégis megkérdezem* mi is az az anyanyelv? Miért ragaszkodunk hozzá? Mi közünk van nekünk» emigránsoknak az édes anyanyelvűnkhöz? Lehetetlen merőben uj gondolatokat papírra vetni, de én most megpróbálom elmondani, mit érzek, amikor idegenben magyarul beszélhetek? Először is visszacseng bennem gyermekkorom apró kis örömei, melyeket Édesanyám, Édesapám, testvéreim, vagy azok által kaptam, akik szeretettel vettek körül...Azután az iskolai emlékeim térnek vissza, hol humorosan, hol szorongásteli percekkel - amint az diákok életében megtörténik. Ugyanígy gondolok az imádságokra, énekekre és kedvenc dalaimra, melyeket csakis Édesanyámtól tanult nyelven mondhatok el teljes emberként szivvel-lélekkel felbuzdulva, nekitüzesedve és egészen átadva magam az anyanyelvem drága igézetének. Nem tehetek róla, de idegen nyelven csak dadogás az imádságom, vonyitás az éneklésem és siralmas a dalolásom... Miért ragaszkodunk hozzá? Már azoknak akiknek "kenyere" az anyanyelv? Itt idegenben nagyon fontos körömszakadtáig ragaszkodnunk a saját nyelvünkhöz úgy,hogy a gyermekeinket is megtanítjuk rá. Nemcsak azért, hogy igy mint kétnyelvű emberek /annvi ember, ahány nyelvet beszél/ a Haza számára sem vesztek el, hanem hogy tovább adók lesznek ők is a sajátos magvar örökségünknek. Végiil: mi közünk van nekünk, emigránsoknak a magvar anyanyelvűnkhöz? /Készakarva emelem ki mert látszólag hátatfordítottunk, amikor elhagytuk szülőföldünket!/ Legalább annyi, mint az otthonélőknek. Mert, aki nyelvében magyar, feltehető, hogy a szivében is az. A szív és a nyelv-magvarság együtt jelenti a magyart. A szív és a nyelv-magyarság a Haza! Magyarország. ..Ezért tehát mindenütt, ahol magyarul beszélünk a világon, Magyarország egy része jelen van. Van úgy azonban, hogy hazai emléktárgyakkal szépen díszítjük otthonunkat, s büszkén mutogatjuk különösen idegen látogatóink előtt és dicsekszünk vele, hogy otthonunk kis Magyarország, de gyermekeink nem értenek vagy méginkább nem beszélnek magyarul, 'J’udom, hogy pironkodunk emiatt, de ez nem elég. Ha nem magyarosítjuk vissza őket idejében, akkor meddő a mi magyarságunk is. Ezért kell, hogy közünk legyen a magyar nyelvhez és harcolnunk kell érte, hogy velünk és utódaink ^által mindig épüljön a magyar haza. Flórián 'Mbor közismert nagy Írónk és költőnk egyik Írásában kimondotta, hogy "Anyanvelv nélkül nincs feltámadás!", én azt mondom, hogy nincsen Haza! Hajtunk áll vagy dől e legnagyobb Gondolat tes- tetöltése: kiút Trianon gyalázatos megcsonkításának börtönéből és a szovjetmeg- szállás ránk erőszakolt "barátságának" a lerázása. Isten minket úgy segítsen, hogy anyanyelvűnkben mindig egyek legyünk! Magyarok. Amig magyarok élnek Magyarország is van. —■ " ■ **************** — ..... - . i ■ Teve a példakép! . . . Szerettem nézni a tevéket, ahogy a lábukat maguk alá huzva térdeltek a sárga homokon. Hendithetetlen egykedvűséggel bámultak szép, hosszú pilláju szemükkel a világra. Volt valami bennük a sztoikusok türelmes iróniájából. Aránytalan, groteszk testük, hosszú nyakukon lengő komikus fejtik valami bumfordi kedvességet sugalt, s a századunkban oly népszerűvé vált "csunva esztétikáját" hirdette. Magam is felkapaszkodtam egyre, már ugv térdelésében is nehéz volt elhelyezkedni a púpjára biggyesztett nyeregben. Hát még mikor felállt! Először hosszú lábait egvenesitette ki, amitől előre repültem a heveder nélküli nyeregben, bizonyosan át is szálltam volna a füle között, ha a másik pillanatban a mellső lábait is ki nem nyújtja, minek következtében visszabillentem merőleges testhelyzetbe. Az ut nem tartott fél óránál tovább, s a teve sem rakta túl gyorsan hatalmas, szétlapult patáit, mégis olyan furcsán ingottam-lengettem, a majd három méter magasban, hogy has- és hátizmaim belesajdultak. A hajcsárok nem voltak szívbajosak, aki a poroszkálás felénél nem adott volna "baksist", annak olyan gyorsan térdeltették le a tevéjét, hogy átszaltózott szegény fösvény turista az állat feje fölött. Vagy megtörtént "véletlenül", hogy a poros utat szegélyező hatalmas anyósnyelv-kaktusznak irányították az egypuput, de olyan ügyesen, hogy csak az ember lábát karistolták fel a tüskék, a durva, ritkaszőrü bőrhöz hozzá sem értek. Mindjárt letettem róla, hogy irányítani próbáljam bármi módon is a csámpás jószágot. A lovagló tudomány semmit sem ért. Furcsa, hörgő-fülytilő torokhangokat hallattak a gyalogos arabok, melyeket a- lig tudtam megkülönböztetni, hát még u- tánozni! A hangjelek hallatára a drome- dár ügetni kezdett, vagy elfordult az u- ton, lassított, megállt, esetleg várako
