Baltimore-i Értesítő, 1979 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1979-11-01 / 11. szám

1979. november hó ÉRTESÍTŐ tositékot is képezhetett. A komplikációt fo­kozta az, hogy mig a háború alatt kötött titkos angol-olasz egyezkedés, - mely Olasz­országot pálfordulásra késztette és szövet­ségesei ellen fordította, - határozottan Rómának Ítélte Fiúmét, addig a Clemenceau által vezetett és cseh-román-szerb politiku­sok által lelkesen támogatott uj irányzat inkább Belgrád felé farditotta a mérleg nyelvét. Olaszország "győztesen" került ki a vi­lágháborúból s máris azon ábrándozott,hogy ez a győzelem az alakja lesz egy uj "Római Birodalom" felépítésének a Mediteranon. Eb­hez az álomhoz Fiume kulcskérdésként tarto­zott hozzá. Orlando és Sonnino többszörösen hangsúlyozták Versailles tárgyalóasztalai­nál, hogy az olaszok átpártolása nélkül a nyugati hatalmak aligha nyerték volna meg a háborút s ezért "jutalmat" érdemelnek./!?/ Érdekes geopolitikai érveléssel támasztot­ták alá Fiúméval kapcsolatos igényüket: sze­rintük "Fiúmét összekapcsolja a tenger Olaszországgal s a város - ezzel szemben - hegységgel van Jugoszláviától elválasztva. " Egy másik argumentumuk az volt, hogy "az egyetlen jó vasútvonala Olaszországnak az, mely Fiúmét köti össze a környező vidékkel'.’ Ez valóban igy volt, hiszen a Fiume körüli vasúti hálózatot - a Monrchia építette! 1919 júliusában Orlando lemondott és et­től kezdve a "béketárgyalásokon Itáliát Francesco Nitti képviselte. Nitti a régi is­kolából való, kiváló, tapasztalt politikus volt, a régi liberális-demokratikus iskola embere. Éppen mérsékelt felfogása volt az, ami kivívta ellene az akkoriban már szervez­kedő olasz szélsőnacionalisták gyanúját, gyűlöletét. Szervezkedett már az újdonsült szélsőjobboldali szervezet, mely - a római "fasces"-re emlékezve - "fascistának" val­lotta magát. Ezek - az uj Római Birodalmat teremteni akaró - szélső-soviniszták attól féltek, hogy Nitti ki engedi majd csúszni Fiúmét Olaszország kezei közül s az a dél­szlávok zsákmánya lesz! Elhatározták, hogy valamilyen vakmerő vállalkozás kapcsán - megelőzik a dolgot és a "békekonferenciát" statusquo elé állítják. Az olvasó mindezek után azt kérdezhetné: mi köze mindezeknek D’Annunziohoz, a költő­höz? Nos, a kapcsolat a következő: Gabriele D’Annunzio /valódi nevén Rapagnetta/ 186^- ben született Pescara városában. Firenzében nevelkedett és az egyetemet Rómában végezte el. Már 16 éves korában csillogtatta költői tehetségét "Primo Vere" /Korai tavasz/ c. ciklusával, _ mely ugyan a természetimádat gyöngyszeméit mutatta, de inkább jelentke­zett a természet és az ifjúsággal kapcsoló­dott szabadságvágy kapcsolata verseiben, me­lyek a klasszikus olasz nyelv artisztikus tobzódásáról tettek ugyanakkor tanúságot. "Canto Nuovo"-ja /Uj ének/ már nyílt feltá­rása az erőre váejyó ifjúságnak, annak az akaratnak, mely életörömre, - egyben /poli­tikai/ hatalomra vágyik. 1898-ban D’Annun­zio már közismert, hires ember volt s hírét nemcsak költői, drámai és prózai munkásságá­12. oldal nak köszönhette, hanem Eleonora Duse-vel, a neves drámai heroinéval való viszonyának is. Áttérve a drámára, számos színdarabot irt szívszereimének. 1898-ban D'Annunziót már országgyűlési képviselőnek választották, méghozzá - szo­cialista programmal! Ekkor már a költő jól összeegyeztethette lelkében a volt hitvese iránti kegyetlen hűtlenséget, a színésznő­vel való nyílt, kérkedő élvhajhászást, - az olasz nemzeti sovinizmussal. A korabeli Olaszországban egyébként a szocialista ta­nok jól ötvöződtek az éledő uj imperialista elméletekkel: - ennek egypár év múlva majd éppen Benito Mussolini lesz egyik prototí­pusa. 1900 táján D'Annunzio "Á tüz'^ c. re­gényében már a "nagy Duse"-val való szerel­mét is hálátlan, szatirikus megvilágításban tárta a nagyközönség elé. "Nemzeti-szocia­lizmusában" egyre több volt a nacionalista,- egyre kevesebb a szocialista elem. 191^ után féktelen izgatást kezdett az irányban, hogy Olaszország szakítson Ausztria-Magyarországgal és üzenjen hadat a Központi Hatalmaknak! Vágyát elérte mikor Róma csakugyan meg­tette a hírhedt pálfordulását. Ekkor a köl­tő maga is résztvett a harcokban. Mint repü­lőtiszt néhány vakmerő repüléssel keltett hívei közt nagy lelkesedést. A háború befe­jeztével is megőrizte egyenruháját és cso­portja élén mindent elkövetett, hogy - ha __ kellett: harcias kalandok utján -szélsősé­gesebb álláspontra nógassa a kormányt,amely- D'Annunzio csoportja szerint - nem képvi­selte eléggé az "olasz hatalmi álmokat”. Ennél a pontnál visszatérhetünk Nittihez a kormányfőhöz, aki 1919 júliusa után Orlan- dónál mérsékeltebb, bölcsebb módon képvisel­te hazáját Versaillesben s ezzel a fascis- tákban azt a gyanút keltette, hogy Olaszor­szág nem szerzi meg az angolok által koráb­ban Ígért területeket, elsősorban Fiúmét! D'Annunzio nagyhirtelen összetoborzott egy csomó hazafias olasz matrózt és - fel­háborodva azon, hogy a "békekonferencia" Fiúmét esetleg önálló városállamként foggá nyilvánítani, - 1919 szeptember 12-én, vá­ratlanul, rajtaütésszerűen elfoglalta az Adria Királynőjét! Feketeinges "Arditi"-je- inek /rohamosztagosainak/ megjelenése meg­rökönyödést, megütközést okozott Fiumében. Senki sem számított ekkora vakmerőségre, arra, hogy egy maroknyi csapat,^ bérelt ha­jóval kikötve, ilyen gyorsan kézbeveszi a város feletti irányítást. Versailles is meg­döbbent, az olasz kormányférfiák is megza­varodtak. D'Annunzio kalandja csupán egyet­len,újonnan alakult, olasz csoporton belül váltott ki osztatlan megelégedést. Benito Mussolini, a Popolo d’Italia szerkesztője, Milanóban harctéri katonákból már március­ban megszervezte az első "fasciot". /"Fasci del combattimento"/ Ez a csoport a tehetet­len parlamentarizmus ellen fordult és főleg olyan soviniszta fiatalokat toborzott zász­laja alá, akik uj olasz Római Birodalomról ábrándoztak. Mint "szocialisták" szidalmaz­ták a "nagytőkét", de mint szélső-naciona­listák - keresték azon tőkések kegyeit,akik álmaik valóraváltásában segitőkezet nyújt­

Next

/
Thumbnails
Contents