Baltimore-i Értesítő, 1979 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1979-11-01 / 11. szám
1979. november hó ÉRTESÍTŐ tositékot is képezhetett. A komplikációt fokozta az, hogy mig a háború alatt kötött titkos angol-olasz egyezkedés, - mely Olaszországot pálfordulásra késztette és szövetségesei ellen fordította, - határozottan Rómának Ítélte Fiúmét, addig a Clemenceau által vezetett és cseh-román-szerb politikusok által lelkesen támogatott uj irányzat inkább Belgrád felé farditotta a mérleg nyelvét. Olaszország "győztesen" került ki a világháborúból s máris azon ábrándozott,hogy ez a győzelem az alakja lesz egy uj "Római Birodalom" felépítésének a Mediteranon. Ebhez az álomhoz Fiume kulcskérdésként tartozott hozzá. Orlando és Sonnino többszörösen hangsúlyozták Versailles tárgyalóasztalainál, hogy az olaszok átpártolása nélkül a nyugati hatalmak aligha nyerték volna meg a háborút s ezért "jutalmat" érdemelnek./!?/ Érdekes geopolitikai érveléssel támasztották alá Fiúméval kapcsolatos igényüket: szerintük "Fiúmét összekapcsolja a tenger Olaszországgal s a város - ezzel szemben - hegységgel van Jugoszláviától elválasztva. " Egy másik argumentumuk az volt, hogy "az egyetlen jó vasútvonala Olaszországnak az, mely Fiúmét köti össze a környező vidékkel'.’ Ez valóban igy volt, hiszen a Fiume körüli vasúti hálózatot - a Monrchia építette! 1919 júliusában Orlando lemondott és ettől kezdve a "béketárgyalásokon Itáliát Francesco Nitti képviselte. Nitti a régi iskolából való, kiváló, tapasztalt politikus volt, a régi liberális-demokratikus iskola embere. Éppen mérsékelt felfogása volt az, ami kivívta ellene az akkoriban már szervezkedő olasz szélsőnacionalisták gyanúját, gyűlöletét. Szervezkedett már az újdonsült szélsőjobboldali szervezet, mely - a római "fasces"-re emlékezve - "fascistának" vallotta magát. Ezek - az uj Római Birodalmat teremteni akaró - szélső-soviniszták attól féltek, hogy Nitti ki engedi majd csúszni Fiúmét Olaszország kezei közül s az a délszlávok zsákmánya lesz! Elhatározták, hogy valamilyen vakmerő vállalkozás kapcsán - megelőzik a dolgot és a "békekonferenciát" statusquo elé állítják. Az olvasó mindezek után azt kérdezhetné: mi köze mindezeknek D’Annunziohoz, a költőhöz? Nos, a kapcsolat a következő: Gabriele D’Annunzio /valódi nevén Rapagnetta/ 186^- ben született Pescara városában. Firenzében nevelkedett és az egyetemet Rómában végezte el. Már 16 éves korában csillogtatta költői tehetségét "Primo Vere" /Korai tavasz/ c. ciklusával, _ mely ugyan a természetimádat gyöngyszeméit mutatta, de inkább jelentkezett a természet és az ifjúsággal kapcsolódott szabadságvágy kapcsolata verseiben, melyek a klasszikus olasz nyelv artisztikus tobzódásáról tettek ugyanakkor tanúságot. "Canto Nuovo"-ja /Uj ének/ már nyílt feltárása az erőre váejyó ifjúságnak, annak az akaratnak, mely életörömre, - egyben /politikai/ hatalomra vágyik. 1898-ban D’Annunzio már közismert, hires ember volt s hírét nemcsak költői, drámai és prózai munkásságá12. oldal nak köszönhette, hanem Eleonora Duse-vel, a neves drámai heroinéval való viszonyának is. Áttérve a drámára, számos színdarabot irt szívszereimének. 1898-ban D'Annunziót már országgyűlési képviselőnek választották, méghozzá - szocialista programmal! Ekkor már a költő jól összeegyeztethette lelkében a volt hitvese iránti kegyetlen hűtlenséget, a színésznővel való nyílt, kérkedő élvhajhászást, - az olasz nemzeti sovinizmussal. A korabeli Olaszországban egyébként a szocialista tanok jól ötvöződtek az éledő uj imperialista elméletekkel: - ennek egypár év múlva majd éppen Benito Mussolini lesz egyik prototípusa. 1900 táján D'Annunzio "Á tüz'^ c. regényében már a "nagy Duse"-val való szerelmét is hálátlan, szatirikus megvilágításban tárta a nagyközönség elé. "Nemzeti-szocializmusában" egyre több volt a nacionalista,- egyre kevesebb a szocialista elem. 191^ után féktelen izgatást kezdett az irányban, hogy Olaszország szakítson Ausztria-Magyarországgal és üzenjen hadat a Központi Hatalmaknak! Vágyát elérte mikor Róma csakugyan megtette a hírhedt pálfordulását. Ekkor a költő maga is résztvett a harcokban. Mint repülőtiszt néhány vakmerő repüléssel keltett hívei közt nagy lelkesedést. A háború befejeztével is megőrizte egyenruháját és csoportja élén mindent elkövetett, hogy - ha __ kellett: harcias kalandok utján -szélsőségesebb álláspontra nógassa a kormányt,amely- D'Annunzio csoportja szerint - nem képviselte eléggé az "olasz hatalmi álmokat”. Ennél a pontnál visszatérhetünk Nittihez a kormányfőhöz, aki 1919 júliusa után Orlan- dónál mérsékeltebb, bölcsebb módon képviselte hazáját Versaillesben s ezzel a fascis- tákban azt a gyanút keltette, hogy Olaszország nem szerzi meg az angolok által korábban Ígért területeket, elsősorban Fiúmét! D'Annunzio nagyhirtelen összetoborzott egy csomó hazafias olasz matrózt és - felháborodva azon, hogy a "békekonferencia" Fiúmét esetleg önálló városállamként foggá nyilvánítani, - 1919 szeptember 12-én, váratlanul, rajtaütésszerűen elfoglalta az Adria Királynőjét! Feketeinges "Arditi"-je- inek /rohamosztagosainak/ megjelenése megrökönyödést, megütközést okozott Fiumében. Senki sem számított ekkora vakmerőségre, arra, hogy egy maroknyi csapat,^ bérelt hajóval kikötve, ilyen gyorsan kézbeveszi a város feletti irányítást. Versailles is megdöbbent, az olasz kormányférfiák is megzavarodtak. D'Annunzio kalandja csupán egyetlen,újonnan alakult, olasz csoporton belül váltott ki osztatlan megelégedést. Benito Mussolini, a Popolo d’Italia szerkesztője, Milanóban harctéri katonákból már márciusban megszervezte az első "fasciot". /"Fasci del combattimento"/ Ez a csoport a tehetetlen parlamentarizmus ellen fordult és főleg olyan soviniszta fiatalokat toborzott zászlaja alá, akik uj olasz Római Birodalomról ábrándoztak. Mint "szocialisták" szidalmazták a "nagytőkét", de mint szélső-nacionalisták - keresték azon tőkések kegyeit,akik álmaik valóraváltásában segitőkezet nyújt
