Baltimore-i Értesítő, 1978 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1978-04-01 / 4. szám
4. oldal _____________________________________________ÉRTESÍTŐ____________________________________________1978. április hó gyen: így meg nagyobb a"felhajtas". Bizony egyre fogy azoknak a száma» akik hi- ven vállalják az emigránssorsot, akik nem meggazdagodni. nem mielőbb amerikaivá lenni és aztán az amerikai útlevél védelme alatt hazautazgatni jöttek el hazulról, hanem azért,, mert nem birták a diktatúra vasmarkának szori- tását és mert küzdeni akartak ezellen a dikta- túra ellen. Mitmond ezekről Dunai Ákos cikke? "Ma már emigráns körökben hallgatólagosan még azok is tudomásul vették az itteni honfitársak haza járogatásait, akik maguk nem teszik be lábukat Csonka-Magyarország területére, a- mig ott kommunizmus van. Nem helyeslik, de belátják, hogy minden hiába: akármit tesznek, a- kármit mondanak, akármit Írnak, akárhogyan küzdenek ellene, az emigráns magyarok, igenis hazajárnak'! Hazamegy az öregamerikás: hazamegy a dipit hazamegy a Szabadságharcos Világszövetség vezetőségének egyik clevelandi hölgytagja. (A szóbanforgó hölgy Magyary Csilla pénztáros. Itt kell megjegyeznünk, hogy a baltimore-i al- elnökük Dr. Rigler Richárd, aki 1975-ben tárgyalásokat folytatott Magyarországon,hivatalos ; helyeken, hogy hazaviszik az emigrációs magyar ifjúságot az otthoni, kommunista egyetemekre tanulni—, továbbra is hazajár. Sőt az egyik szabadságharcos elnököt Kádárék meghívták tudományos előadásra. Ugyanez a "szabadságharcos" elnök bejár a Magyar Népköztársaság Követségére, ahol résztvesz partikon is. És mindezt tudja a társ-vagy alvilágelnök Gereben István. Erre egy későbbi alkalommal még visszatérünk. A szerk.)" „ j Igen, az az ujmenekült, aki alig 5-6 evvel ezelőtt még fájdalmas képpel ült a bécsi, vagy a római amerikai konzul íróasztala előtt és a feltett kérdésekre buzgón bizonygatta,i hogy ő nem gazdasági okokból, hanem egyedül és kizárólag politikai meggyőződésből hagyta ott a kommunizmust, menekült el a kibírhatatlan diktatúrából, hogy bebocsátást nyerhessen az Egyesült Államokba, ahol végre szabadon és félelem nélkül élhet majd, igen, ugyanez az ujmenekült ma már ott toporog a Népköztársaság washingtoni követségén és ugyanolyan buzgón felelget az elvtársak keresztkérdéseire, hogy meggyőzze ő- ket, mennyire kíván hazalátogatni abba a nagy szerű szocialista országba. Ha jól emlékszem a konzulnál tett vallomásra mindenkinek meg kellett esküdnie: meg kellett esküdnie arra, hogy ő politikai menekült az az emigráns — , különben soha nem engedték volna be ebbe az országba, lévén a quota a politikai menekültek számára fenntartva. Aki tehát most — 5-6 év után - már mindazt az "üldöztetést", "meghurcolást" elfelejtette, amikre a konzulnál hivatkozott, az vagy akkor hazudott, vagy most nem jár egyenes utón. A valószínűbb az első, aminél súlyosbítja a hazugság mértékét, hogy eskü alatt történt.. .Érdemes ezen egy kicsit elgondolkozni. Akad nem egy olyan uj menekült - magam is beszéltem már ilyennel —, akinek első kérdése volt, amint Amerika partjára lépett: Aztán tessék mondani, mikor mehetek először haza?...S közben büszkén vallotta magát politikai menekültnek, aki a diktatúra elviselhetetlen közállapotai miatt vett kezébe vándorbotot... De számomra még ennél a típusnál is ellenszenvesebb az, aki valóban politikai okokból, Dolitikai üldöztetés miatt volt kénytelen elhagyni hazáját s most mégis beutazási vizűmért kilincsel a Népköztársaság követségén. Számomra ez a magatartás a legérthetetlenebb: ha valakit egyszer elüldöznek saját szülőföldjéről, az hogyan képes annyira megalázkodni, hogy okkal ok nélkül engedélyt kér az őt elüldözőktől járuljanak hozzá, hogy turistaként néhány hetet náluk tölthessen. A turistamagyarok egyik alfaja az üzletmagyar, aki üzletelni látogat haza kies Magyarországra. Politikai meggyőződése nincs — maga sem tudja, miért jött el otthonról húsz huszonöt évvel ezelőtt? — de most annál jobban tudja mi viszi haza: semmi más, mint az üzlet. A dollár és a forint közti árfolyamkülönbözet, ami azt jelenti, hogy potom pénzért lehet hozzájutni az értékes Herendi porcellánhoz, festményekhez és népművészeti cikkekhez. S azokkal meg az amerikai barátokat lehet irigyekké tenni. Dehát mindez még talán megbocsájtható emberi gyöngeség, ha valaki magánemberként csinálja. Ha magánemberként jár be a követségre és magánemberként ingázik New York meg Budapest között. Nem található azonban semmiféle mentség annak számára, aki idekint bármiféle vezető, vagy hangadó szerepet tölt be emigráns társai közt. A magánember utazásairól véleményt alkothatunk, de nincs jogunk beleszólni abba, amit csinál. Az emigrációs egyesületek és szervezetek vezetőinél, a közéleti szereplőknél már egészen más a helyzet: őket egyértelmű erkölcsi kötelezettség terheli és ezekkel nem fér össze, hogy akár a követségre, akár a Kádár Magyarországra betegyék a lábukat. Mégke- vésbé az, hogy bármilyen hivatalos kapcsolatba lépjenek hazai szervekkel. Szomorú, hogy ezt annyiszor el kell mondani és ha az emigráció nagy többsége el is fogadja ezeket az elveket, egyesek nem tartják azokat magukra nézve kötelezőnek. Jóllehet a legtöbb emigrációs szervezet alapszabályában szerepel az, hogy tagjaik, de legalábbis vezetőségi tagjaik nem járhatnak haza. Egyesek semmibeveszik azt a határozatot is, amit kétévvel ezelőtt hozott a szabadvilágbeli magyarok világkongresszusa Torontóban: elítélendők azok, akik bármilyen kapcsolatot keresnek a kommunistákkal! De ezzel egyidejűleg született határozat arról is, hogy nem tölthet be vezető szerepet semmiféle emigrációs szervezetben, aki — kellő ok nélkül — hazajár. És lényegében ugyanezeket mondja ki az Amerikai Magyar Szövetség emlékezetes Philadelphiai Határozata is, melyre oly sokszor hivatkozunk. de melynek tartalma mégis kezd lassan feledésbe menni. De lássuk, mit ir Dunai Ákos azokról,akik emigrációs életünkben vezető szerepet visznek idekint, a szabadvilág biztonságában nagyhangon szónokolnak, magyarkodnak, aztán fogják magukat és hazaruccannak. Nem temetésre és nem is egyszer. Csak úgy. Üdülésképen, kikapcsolódni, a reumás lábukat áztatni, vagy honvágyat csillapítani a Baricska csárda jóféle boraival. Lehetőleg úgy. hogy minél többen lássák, amikor amerikai hitelkártyával vagy travelers csekkel fizetik a cechet. Ezekről a tudathasadásos emberekről - mert másnak nem lehet nevez ni őket — a következőket Írja a Katolikus Vasárnap vezércikke: "Az emigrációs életben vezető tisztséget betöltő magyarok - otthonról visszatérvén - arra hivatkoznak, hogy mint magánemberek jártak otthon. De megkérdezzük: hogyan lehet valaki az egyesület székházán belül emigráns, onnan kilepve pedig magánember? Azzal, hogy ide