Baltimore-i Értesítő, 1978 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1978-02-01 / 2. szám
nak élharcosa, aki mindent elkövetett a Carter döntés megváltoztatásáért. , Mivel 1977. november 25.~én Eszenyi László bejelentette, hogy lemond a Szövetségben viselt minden tisztségéről és visszavonul a közéleti szerepléstől, tulajdonképen fölösleges tovább foglalkozni személyével, csupán még egy jellemző részletet kell elmondanunk. A Katolikus Magyarok Vasárnapja szóvátette Eszenyi László mindenki által jólismert szerepét a Szent Korona körül, mire Eszenyi hirla — pi nyilatkozatban perrel fenyegette meg a lapot. Ezt 6 maga sem gondolta komolyan, mert a tényeket nem tudta cáfolni és különben is: a szabad sajtó hangjának elfojtása csak a diktatúrákban szokás. De bíráló cikk jelent meg Eszenyi László szerepéről a Toronto-New York- i Magyar Életben is, amire szintén nyilatkozatban válaszolt. Itt már nem fenyegetőzik, hanem alaposan mellébeszél, majd többek közt kijelenti: ő nem emigráns (!), akit pld. egy hazai politikai fordulat érdekelne, hanem a- merikai. Hangsúlyozza, hogy befogadó hazája törvényeivel soha összeütközésbe nem került s ebből mér szinte logikusan következik, hogy ő is azt vallja, amit több más magyar amerikai hangoztatott a korona kérdésben: ami jó az E- gyesült Államoknak — az amerikai kormánynak — az nekünk is jó. Azokután, hogy ez kiderült Eszenyi Lászlóról, valóban kár is tovább egyetlen szót is vesztegetni rá. Az emigráció pedig a jövőben nem tart igényt arra, hogy bármilyen módon is résztvegyen abban a harcban, melyet a magukat mindhalálig politikai emigránsnak valló száműzettek folytatnak hazánk sorsának jobbrafordi- tásáért. Az ilyen megrögzött emigránsok még azt sem irigylik Eszenyi Lászlótól, hogy évenként hazaruccan a Kádár Magyarországra és megértik azt is, hogy egy-egy ilyen ut után dicséri az otthoni helyzetet, hiszen tudjuk, a beutazó vizumot valahogyan ki kell érdemelni. Mindezt azonban netn felejtjük el, mint ahogy Eszenyi László hajlamos arra, hogy megfeledkezzék arról, amit hónapokkal ezelőtt mondott vagv tett. Hogy valaki mindezt hogyan tudja összeegyeztetni a lelkiismeretével, az az ő dolga, de az Örök Biró előtt mindenkinek vállalnia kell a felelősséget saját cselekedeteiért. ********************** Igen Tisztelt Szerkesztő Ur! Gratulálni szeretnék Táltos Sámánnak az Értesítő decemberi számában megjelent versé hez. Arra a versre gondolok, amelyben alsó-haraszti és száz -halmi Eszenyof f Szerge jről és majorkai Mártonovics Anatóliról van szó. Ezeknek az elvtársaknak értünk, külföldi magyarokért aggódó képe jelent meg előttem, a torontói Krónika 1978. januári számának lapozgatása közben. A boritó lapon, otthoni nagy költőnknek, Illyés Gyulának a képe látható, belül pedig egy kis ismertető magáról a költőről, majd egy pár verse. Sajnos "Haza a magasban" ciraü költeménye, ami nekem mindig biztatást ad, de azt hiszem, hogy az otthoniaknak is, nem volt köztük. Kitűnik az ismertetőből, hogy a zsellérek, nusztai emberek közt töltött gyermekkora után Illyés azért megy el Párizsba, mert: "Anyanyelvemet erős tájszólással tanultam meg beszélni. Egy 'igen1, ahogy én ejtettem, nem csak vidéki, hanem rögtön pusztai voltamat is 8. oldal _________________________________________ 1978. február hó leleplezte: azt, hogy a parasztságnak is legalja rétege a világon...Azt fundáltam ki tehát, hogy franciául majd nem vevődik észre, hogy pusztai vagyok. Legfeljebb az, hogy ma- gy ar." Mégis, ez a pusztai paraszt leckét ad illemtanból az AMSz. néhány tagjának, vagy volt tagjának, amikor "Az Éden elvesztése" cimü versében ezt írja. “Forintos ringyó módra ne kellessük magunk, Kacsintva balra-jobbra, mily aggódok vagyunk." Üdvözlettel, Csermely Péter ******************** *** Kedves Szerkesztő Ur! Már régebben akartam ismételten Írni nagy- rabecsült lapjuknak, mert hogy a Szentkoronával kapcsolatban nekem is megvolt az én egyéni saját véleményem, de gondoltam vannak ná- lamnál sokkal okosabbak is, akik imák róla s azokban benne lesz az én elgondolásom is. S úgy is volt, mert a legtöbb iró ur az újságokban azt irta, amit én is gondoltam, de bizony nem tudtam volna olyan jól és szépen szavakba tenni. Ugyanakkor, sokszor nagyokat káromkod tam — igy volt meg kell mondanom az igazságot- mikor akadtak olyanok, akik magukat magyarok nak mondják, meg hogy hazafias magyaroknak, akik mégis inkább a Carter Elnök Ur meg a Vance Ur pártjára állottak, sőt még olyanok is, akik vállalkoztak, hogy a Kádárékat személyessen meglátogatják és az ajándékot átadva talán még lesz alkalmuk kezet is csókolni. De hát mint olvasom a lapokból, nem volt reá alkalmuk, mert ő csak a hátsófelét mutatta oda nekik. Hát azután most boldogok? No de ezen már nem tudunk segíteni. Mi, ha nincs is itt a Korona, mint ahogy mig itt volt akkor sem láthattuk, de látás nélkül is szerettük és tiszteltük s azt is fogjuk továbbra is tenni, akár hol is fog elhelyezve lenni. Csak egyet kérünk a jó Istentől, hogy a Koronánknak maradjon meg továbbra is a csodálatos ereje s vészelje at a még hátralévő nehéz sorsát magyar szülőhazánknak, mint ahogy a történelmünk során már átvészelte s jöjjön el minél előbb az idő, mikor visszakerüljön az őtet megillető helyre és csillogjon és ragyogjon az egész világra a magyar nép hallhatatlan dicsőségére. Most még csak egyet szeretnék ehhez a levelemhez hozzáfűzni, illetve megtudakolni, hogy hogyis van azzal a Nagy Ferenccel. Én ugyanis azt hittem, hogy őtet már régen felakasztották a kommunisták vagy az oroszok. Azt tudom, hogy ő volt miniszterelnök a nagy háború után. Azt is hallottam, hogy a kommunisták igen nagyra becsülték őt a jó szolgálataiért, amit nekik tett, hogy segített nekik megtisztítani az országot azoktól, akiket a kommunisták vagy az oroszok nem szerettek. Később meg hallottam, hogy őtőle is megakarták tisztítani az országot s ezért elküldték őt Svájcba nyaralni egy kis pénzsegitség- gel is támogatva, azután meg megkérték, Yiogy ne menjen vissza s inkább elküldték utánna a Stalintól kapott autóját is meg a fiacskáját is. Azt is igen jól tudom, hogy azután igen gyorsan idejött Amerikába segíteni a magyaroÉRTESÍTÖ
