Baltimore-i Értesítő, 1978 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1978-10-01 / 10. szám
1978. okíóber hó értesítő S. oldal DR. KOLLARITS BÉLA: Két évforduló. 22éve már annak, hogy "a magyar nép olyan egységes volt, mint történelme során talán soha". 22 évvel ezelőtt Magyarország népe felkelt a gyűlölt idegen megszállók és kiszolgálóik ellen, hogy elűzze őket a hazai földről. Felkelt a nemzet, hogy megteremtse a szabad, független Magyarországot. A Forradalomban az egész magyar nép részes volt, de kétségtelen, hogy ifjú magyarok adták^a lelkét, az élvonalát. Ok, a magyar ifjak! Ok hozták a legnagyobb véráldozatot, ők pusztították tucatjával a szovjet páncélosokat, ők ejtették rettegésbe Moszkva magyar földön garázdálkodó katonáit. Ők a magyar ifjak, a magyar gyerekek, a pesti "srácok"! Nemzetünk szine-virága, a szebb magyar jövendő reményei. Forradalmak élén általában a fiatalság jár, mondhatnák a Szabadságharc "tárgyilagos kritizálói. 18*4-8. március Í5 nem lett volna az ifjúság lelkesedése nélkül. Az elődök eszméit követték, az örök magyar célért, a Szabadságért és a Habsburgok megdöntéséért indultak a csatatérre. Felemelték a majtényi si- kon porba hullott zászlót és harcoltak a kuruc ősök utódaiként "Pro Patria et Libertate". A Hazáért és Szabadságért, ahogy azt a Nemzet elvárta tőlük. Az 19^5-ös összeomlás után úgy látszott, hogy a nagy Tragédia szétzúzta, kiirtotta ifjúságunkból a magyar ideálokat, már nem tartja kötelességének, hogy ha kell, akár életét is feláldozza a Hazáért! Mintha a Haza fogalma már nem jelentene semmit a magyar fiataloknak... Az idősebbek tehetetlenül, keserűséggel szemlélték az ifjúság lelkének mételyezését kommunista tanokkal, marxista-leninista maszlagokkal. Vége a nemzetnek, ifjúságunk birkanyáj módján követi az ugyan még piros-fehér- zöld, de már sarló-kalapáccsal, kommunista ci- merrel "ékesitett" zászlót. Nemzeti múltúnkról mitsem tudnak ifjaink, történelmünkből csak a hibákat tárják eléjük tanitóik, a magyar múlt számukra népellenes bűnök ezeréves sorozata. A parasztifjuság menekült a földtől, a város, az ipar elszakította a rögtől, amelyet apáik látástól-vakulásig tartó robotban verejtékükkel áztattak. Azé a föld, aki megműveli, hirdették az ország uj urai. És osztották a földet a szegényparasztnak, hogy azután a szovjet kolhozok mintájára alakított termelő- szövetkezetekbe kényszeritsék a mindenható Párt parancsára. Nem csoda, hogy a parasztif- juság inkább a városi proletár sorsot vállalta. Mi jót várhatott a Nemzet ettől a munkás- szállásokon összezsúfolt, normák robotjába esett ifjúságtól. Vagy mit várhatott az egyetemeken és főiskolákon isten-hazát megtagadó, kommunista nevelésben részesülő értelmiségi fiataloktól? És bekövetkezett 1956 legnagyobb csodája. A magyar ifjú kivágta a kommunista cimert a magyar lobogóból és a lyukas zászlót magasra emelve vivta meg legendákba, hőskölteményekbe illő, az egész világot ámulatba ejtő harcát - a Hazáért és Szabadságért. Azért a Magyarországért, ahol a beteljesült szociális igazság uralma alatt boldogan és nem idegen fajú, idegen vérű betolakodottak igájában görnyed az elnyomott, ezerszeresen megrabolt, kizsákmányolt, rabságra vetett nemzet. Moszkva bérencei 1956 Szabadságharcát "ellenforradalomnak" nevezik. Ellenforradalom? 1956 ifjúsága és a magyar nép nem akarta visz- szaállitani a "régi világot". Nem akarta,hogy a nemzet sorsát ismét a korfejlődéssel lépést tartani képtelen, "ősi kiváltságokra", elavult társadalmi elméletekre támaszkodó "vezető réteg" irányitsa. 1956 magyarja szabad országban szabad nemzetet akart. Ez pedig nem ellenforradalom, ez a magyarság évezredes vágya, amelyért az idők során tengernyi magyar vért, magyar életet áldozott. A Hazáért és Szabadságért, nem pedig idegenek nemzetgyilkos uralmáért. A Szabadságharc elbukott, a magyar nép továbbra is idegenek uralma alatt él. Közel 200.000 magyar hagyta el a forradalom letörése után az országot és Nyugaton talált menedékre, uj életre. Vagy tiz évig ezeket a hazai "hivatalos" szóhasználat fasiszta, reakciós ellenforradalmár és hasonló elnevezésekkel illette. Azután "külföldön élő honfitárs" lett a nevük, hazalátogathattak, költhették dollárjaikat, fontjaikat, márkáikat és egyéb értékes valutájukat, melyekre a "népidemokráciának" égető szüksége volt. A külföldön élő magyarság hamarosan "dédelgetett kedvence" lett a budapesti kormánynak...Meg kell menteni anyanyelvűket, meg kell ismertetni velük, adni kell nekik magyar muzsikát, népművészetet, irodalmat, mindazt, ami a magyar kultúra fogalmába beilleszthető. És jöttek, mind sűrűbben jöttek az "idegenbe szakadt hazánkfiának" magyarságtudatát menteni a hazai kiküldöttek, hogy szórakoztassák, oktassák, "megtartsák magyarnak" az emigrált magyarokat. Bizony sok magyart könnyeztettek meg muzsikájukkal, dalaikkal a hazulról érkezett cigány- zenekarok, népénekesek és előadó művészek. Hatalmas sikereket arattak a cifra tájviseletek- be bujtatott népi táccsoportok, magas nivóju irodalmi és tudományos előadások között válogathat a Nyugat magyarja. Nyelvészeik nem csak a hazai Anyanyelvi Konferenciákon tárgyalják a magyar nyelv szépségeit a meghivott emigrációs "kiválóságokkal" - fáradhatatlanul látogatják az emigrált magyart "uj hazájában". Szereplésük hatására ugyan még senki sem vált "magyarabb magyarrá", magyarul már nem, vagy csak alig beszélő ifjaink sem rohannak "anyanyelvi fogyatékosságukat" pótolni - dehát ez nem is fontos nekik. Csak egy a fontos: cinkosokra szert tenni a szabadföldi magyarság között a magyar emigráció szétzüllesztésére, megbotására, kikapcsolására. Munkájukban sikeresek; immár tanárok, lelkészek és egyéb értelmiségiek nagy számban ügyködnek, szervezkednek és agitálnak a nagy "kiegyezés", a "Szülőhazával való megbékélés" érdekében. Feledjük el Erdélyt, a Felvidéket, Délmagyarországot, fogadjuk el örökkévalónak Magyarország már 33 éve tartó "ideiglenes" szovjet megszállását. Feledjük el a hazánkra zuditott vörös hordák gaztetteit, az elhurcolt és soha vissza nem került magyarok százezreit, a magyar asszonyok, leányok gyalázatát, az ÁVH borzalmait. ve gondoljunk a földjétől megfosztott parasztságra, börtönökbe hurcolt, megkinzott és hóhérkézre adott magyarokra, Hercegprimásunk mártiromságára. Dicsőr-
