Baltimore-i Értesítő, 1978 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1978-09-01 / 9. szám

igaza volt, sokszor Roosevelttel szemben is, aki haj* lőtt arra, hogy hármas találkozásaikon Sztálinnal együtt ugrassa. Húsz évvel élte túl Hitlert, de benne is feírémlett a hősies vég, amivel megelőzhette volna csalódásait és keserűségeit. 1945. márciusában golyózáporban átkelt a Rajnán, kísérete nem tudta lebe szélni, kihívta a végzetet, kereste, várta a halált.

Ha egy név kifejezi az embert, Sztálin neve valóban mindent elmond a viselőjéről, akárcsak Bismarcké.. Eredeti nevével, Josif Viszarjonovics Dzsugaszvilí aligha kerülhetett volna a Szovjetunió élére, minta* hogy nagyon valószínűen Hitler se lehetett volna a Harmadik Birodalom vezére apja nevével, Alois Schicklgruberrel.

A Sztálin nevet korán felvette, de igazi jelentőségét a tisztogatásaival és háborús vezetésével érdemelte ki: aczél volt, kemény, kegyetlen, szigorú, brutális lénye teljességében. Annyira nem értett a hadviseléshez, mint Churchill, azt azonban jól tudta, hogy a háború a politika folytatása más eszközökkel, s mivel a politikához remekül értett, kitűnő hadvezérnek bizonyult. Hatalmát nem merték kihívni, hiszen a háború kitörésekor, hatvanéves korában a párt-, állam és a hadsereg vezetését a saját személyében egyesítette.

Első találkozásakor ChurchOlel és Roosevelttel, Sztálin úgy viselkedett, mint egy paraszt, aki a hitelező bankárját meghívta ebédre. Aztán belejött a partnerségbe. Churchill bőbeszédűsége bosszantotta, akárcsak Rooseveltet, de bízott benne, tudta, hogy az angol miniszterelnök nem fogja cserbenhagyni, nem köt különbekét Hitlerrel. Azt ő sem bánta, amikor a németek püfölték az angolokat, amerikaiakat, mintahogy Churchill se bánta, hogy a németek, még hátrálás közben is, vissza-visszaütnek az oroszoknak.

Sztálin 1944*45 telén sokáig pihentette hadseregét, várt, mi lesz a nyugati fronton. Aztán meg félt, nehogy német földön szenvedjen vereséget, Hitlert is orosz földön érte az első vereség Moszkva alatt, majd a döntő vereség Sztálingrádnál.

Sztálin területben és államban gondolkodott, az osztályharcot nemzetközi misztikumnak tekintette: nem ideológiai térnyerésre törekedett, - hódítani akart, mégsem sikerült a Szovjetunió határait annyira kibővíteni, mint a cári Oroszországé volt az első világháború kitörésekor. De amit meghódított, azt tartani akarta, félt Amerikától, nem hívta ki vjlág- pozicióját, arra azonban ügyelt, hogy kivül maradjon a szovjet érdekeltség határain. Vasfüggönnyel elzárta a szatelitáit a Nyugattól, de azokat is elválasztotta a Szovjetuniótól: érintkezésük hivatalos, kiterjedtebben is ellenőrzött volt.

Keleteurópát hódításaként kezelte, kissé a cárok elképzelésével, mivel azonban tudta, hogy a kelet- európai népeknek nem kell a kommunizmus, neyn akarta az oroszokkal rájuk erőltetni. A piszkos munkát ráhagyta az olyan gyökértelen emigránsokra, ahogy nevezték őket, a moszkovitákra, mint Rákod Mátyás, vagy a román Pauker Ann2, akik félelmükben, rettegésükben rendezkedtek be önkényuralomra. Potsdamban, 1945 nyarán, Sztálin még megkérdezte Churchillt, hogy mit gondol Magyarországról? A hirtelen megöregedett angol miniszterelnök kitért a válasz elől. nyilván már nem emlékezett a moszkvai alkura, mire Sztálin ejtette a témát. Eros nacionalizmusa nem tartotta vissza attól, hogy elnyomja, ha kell, leverje mások nacionalizmusát. Pedig könnyen megeshetett volna, ha Sztálin nem erőlteti a kommunizmust, hagyja a közép-keleteurópai népeket a maguk módján berendezkedni demokráciára, a Jaltai Nyilatkozat szellemében, akkor a Szovjetunió másként nézne ki a világ és a nyugati kommunisták szemében. Roosevelt helyét Harry Truman foglalta el, aki meglepetésszerűen Amerika legjobb elnöke ktt. Felismerte, világméretekben mire megy a játszma,

éppen ezért igen erélyesen és Igen határozottan szembeszállt a Szovjetunióval. Truman nem volt elszigetelődéspárti, de egészen internacionalista sem volt, lépéseit, húzásait nem annyira átgondolt stragé- gia, mint inkább a szovjet agresszió, párosulva vaskos banalitással, váltotta ki.

Közép-keleteurópa jelentőségével Truman sem volt tisztában, mint a legtöbb amerikai, követelte ugyan a jaltai egyezmény betartását, de azért feladta Japán ellenében. A japán szövetséges ellenőrző bizottságból a nyugatiak kihagyták az oroszokat, mire Sztálin korlátozta az angoiok-amerikaíak jelenlétét Közép- keleteurópában.

Truman fontosabb döntése az atombomba ledobása volt, amire pedig nem volt szükség, és az oroszok sem értették meg a nekik szóló öaeaetet...

Amerika hatalma tetőpontján állott 1945-te*®,, hozzája hasonló nagyhatalom nság nem volt _a ßHdkeMagyar Híradó 1010 Wien, KöUncrhofgasse 5/13

rekségén, de világpozicíójával nem tudott mit kezde ni. Lukács János szerint 1945-ben nem az volt a lényeges, hogy mit gondoltak az amerikaiak, hanem, hogyan gondolkodtak? A kérdéseket nem tudták megfelelő távlatokba állítani, közszereplők, szerkesztők, írók, újságírók, képtelenek voltak felismerni az oroszok viselkedését Európában és Ázsiában. Hittel: a további együttműködés illúziójában, amiből mindez- ideig nem ébredtek fel egészen.

Lukács János magyarszármazásu egyeu.ui tanár tuigj freskója 1945-ről, amit ő zéró évnek nevez, s mint ilyen a történelem cezúrája, jó könyv, kitűnő könyv. Nyugodtan mondhatom, nagyon hasznos könyv, »mit minden politikusnak és diplomatának el keltene olvasni, hogy végre megtanulják, mit jelent igazságosnak vélt háborúk után a világot oktalanul odadobni a káosz, a megújuló totalitárius rendszernek martalékául, ahelyett, hogy az emberiség békés, alkotó életére tennék alkalmassá ...

ZigsAndZags

Dear Sir:

It is regrettable that President Zigzag has seen fit to sell oil technology to the Soviet Union at a time when he is supposed to be protesting against the trampling of human rights by Russian leaders. The latter must be

enjoying a big laugh.

It is bad enough that our vacillating President zigzags all over the place. It is worse that he zigs when he ought to zag.

HYMAN AARON PRESSMAN, Comptroller, Baltimore,

A B An American Dissident

WASHINGTONTo the Editor

Izvestia

Moscow, U.S.S.R.

Dear Comrade,

I am writing to you because over the years you have used many of my articles in which I have attacked the presidents of the United States, the State 'department, the Pentagon, the FBI, the CIA and other agencies of my government.

I know they have been appreciated in the Soviet Union even if you haven’t paid for them, because they point out the flaws of our system and give aid and comfort to your people.

But I wonder if it has ever occurred to you that I am an American dissident — an American Jewish dissident, if you will, which probably in your eyes makes me the worst kind.

While the Soviet press has been nice enough to give me so much space in your newspapers, I wonder whether your officials have ever questioned why 1 am still walking around a free man.

I’ll try to explain it if I may. The United States is made up entirely of dissidents, and since there are so many of us it doesn’t seem to make any difference if there is one more or one less speaking out against what we think our government is doing wrong.

This does not mean that out officials don’t get angry. Those in power in the White House are always screaming that they’re getting-a raw deal.

Our elected officials in Congress aren’t too happy with dissidents either, and every government agancy constantly claims that we don’t get the facts right — which may or may not be true. But despite their distress

the criticism goes on, aDd the walls of our system still stand.

We go to great extremes to protect our dissidents in this country. We allow the Ku Klux Klan to bum crosses, and the Nazis to hold rallies in our parks. Lately we’ve even indicted FBI agents for allegedly using unlawful means to find out what our dissidents were up to.

Please don’t get the idea that one dissident agrees with another — far from it. It’s just that once you start going after dissidents that you disagree with, we believe the next step is that someone will start going after you. This country doesn't have enough courtrooms to handle all the people who are constantly writing and speaking out as to what our government is doing wrong.

You probably consider it a weakness, but we don’t have any laws on the books (so far) that mke it a crime to defame and slander the state. Both our major political parties are used to it an, if you want the truth, get a great deal of pleasure out of defaming and slandering not only the other party but also itself.

I don’t wish to criticize your system but I would suggest that if you permitted your dissidents to speak freely as much as we permit ours to, you wouldn’t get so upset about them and ha ve to put them on trial.

Free people can be a pain in the neck to any government but once you have enough of them sepaking out, it’s amazing how easy it is to get used to them.

As a first step, why not print this piece. If anyone in the Kremlin complains, just tell them it was written by a bona fide American dissident who, despite what he says about his government, can’t get arrested to save his life.—