Baltimore-i Értesítő, 1977 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1977-04-01 / 4. szám

1977. március 31.-sn nyugalomba vonult dr.Bé- ky Zoltán püspök az Amerikai Magyar Református E- gyesület éléről. Negyven éven át támogatta munká­jával ezt a testületet, az amerikai magyarság e- gyik legerősebb szervezetét és 12 éven át vezet­te ügyeit, mint elnök. Nevéhez az egyesület életé­nek legeredményesebb korszaka fűződik. Mint elnök Dr. Béky Zoltán áldozatos ég szüntelen munkájával szolgálta a közt. Ahogy tiszta magyar szivvel, so­ha meg nem tántorodva szolgálja a magyarság ügyét is évtizedek óta. Nyugalomba vonulása alkalmából tiszteletteljes szeretettel köszöntjtik őt és kí­vánjuk, hogy még hosszú éveken át segíthesse ta­pasztalatával, szakértelmével az egyesület munká­ját és az egyetemes magyar ügyet. Az örökébe lépő uj elnöknek, Dr. György Árpád püspöknek pedig kí­vánjuk, hogy elődje nyomdokain haladva vigye to­vább a nagymultu egyesület ügyeit és virágoztassa azt az emigrációs magyarság javára. * Március 13.-án Illyés Elemér dr., az Erdély változása cimü nagysikerű könyv szerzője tartott előadást Washingtonban. A meghivó szervezet nevé­ben Dr. Eszenyi László, az Amerikai Magyar Szövet­ség külügyi bizottságának elnöke köszöntötte az előadót és beszámolt arról a munkáról, melyet az AVSz végez az erdélyi magyarság érdekében. - Dr. Illyés Elemér pontos és az élet minden vonatkozá­sára kiterjedő képet adott az erdélyi helyzetről, vázolván a romániai magyar kisebbség szenvedése­it. Majd a tennivalókról szólva hangsúlyozta, hogy a feladatunk az erdélyi magyarság túlélésének tá­mogatása: emberi jogaikért kell közdenünk a világ fórumain és fel kell világositanunk Nyugatot Ceaucescu nemzetiségi politikájáról, mely a ma­gyar kisebbség teljes eltüntetésére törekszik. A befejező imát Dr. Béky Zoltán püspök, az AMSz el­nöke mondotta: Isten áldását kérte Dr. Illyés E- lemér nemzetmentő munkájára és további támogatá­sáról biztosította őt. 4 ★ Március 2o.-án ünnepelte Washington magyarsá- ga az 1848-as nemzeti forradalom és szabadságharc emlékét. Az ünnepségre a magyar szentmise után került sor a dominikánusok templomának nagytermé­ben. A rendezőbizottság nevében Taba János, az AMSz helyi osztályának elnöke nyitotta meg az ün­nepséget, majd Dr. Irányi László piarista provin­ciális mondott imát. Az ünnepi szónok Wagner Fe­renc történész volt, aki kitűnő, egyetemi előadás­nak is beillő áttekintését adta a negyvennyolcas eseményeknek és hátterüknek. A műsorban a washing­toni ^Bátori József cserkészcsapat tagjai szaval­tak és énekeltek. Kedves epizódja volt az ünnep­ségnek, amikor Bodnár Gábor, a Magyar Cserkész­szövetség ügyvezető elnöke átadta a Cserkészszö­vetség hivatalos működési engedély-okmányát a cserkészcsapat parancsnokának. Az ünnepség befeje­ző imáját Dr. Béky Zoltán püspök mondta, műsort Stirling György vezette. * A KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJA április 3.-i számában helyreigazitó nyilatkozatot olvashattunk Dengl Miklós főszerkesztő aláírásával. Amennyire öröm azt olvasni, hogy a VASÁRNAP újra elitéli mindazokat, akik hazajárnak és a hazai hatóságok­kal kapcsolatot létesítenek, annyira szomorú azt látni, hogy milyen erős azoknak a tábora, akik hazakacsingatnak és Kádárékkal szűrik össze a le­vet. A nyilatkozatra ugyanis ilyen körök szorítot­ták Dengl pátert, aki a békesség kedvéért hajlan­dónak mutatkozott annak leközlésére. A hazakacsin­gató hidépitők kara egy magukfajta, hazai kapcso­latokat ápoló hidépitőt ért jogos kritika miatt hördült fel és követelt - kitünően összehangolt levélakcióval - elégtételt. Ezt megkapták ugyan, de nem büszkélkedhetnek azzal a kemény kritikává melyet Dengl pátertől kaptak ráadásul. Érthetnek a szóból...De nekünk is értenünk kell a történte bői: a hidépitők tábora egyre gyrapszik, egyre a resszivabban lép fel. Ha nem vigyázunk, úgy a fe jünkre nőnek, hogy majd ők fogjak megszabni, mit es hogyan irmunk. Résen kell lennünk, hogy ez ne következhessek be: néhány gerinctelen, elvtelen, politikailag tájékozatlan, naiv "intellektuel"_ nem basaskodhat fölöttünk, de nem is lehet Íté­letvégrehajtó bakó, aki fejétveszi a vele egyet nem értőknek. Aki a diktatúrával barátkozik, a lelke rajta, de ne bróbáljon diktatórikus módsze reket meghonosítani az emigrációban,mert az köny nyen visszafelé sülhet el. HIRDETMÉNY Alábbi, nehezen hozzáférhető művekből fénymásolatok megren­delhetők : Sematizmus, a Magyar Kir. Hon. és Csendőrség tisztjeinek és hasonállásúak 1944 évi rangsorolása. — Magyarország Tiszti Cím- és Névnaptára, Budapest 1943. — Treaty of Peace with Hungary, Rumania, Italy and Japon. Canada, Ottawa, 1947. — Magyár ver­sek antológiája angolul, Winnipeg 1943 és Sydney 1955. — Fény­képmásolatok ára terjedelem szerint. Ugyanezen cím alatt: Család- és címerkutatás, családtörténet az idevágó magyar és külföldi for­rásmunkák alapján. Címrajzok, érmek készítése. Eladó könyvritkaságok: Hármas kis Tükör, Magyarország föld­rajza és történelme, jogrendszere 1849 évi kiadás. — Magyar Cí­meres Emlékek I-H kötet, Budapest 1901. — Csorna: Magyar He­raldika korszakai, 1913. Kiss: Természetes ábrázolás az 1526. előtti magyar címerekben. 1904 — Áldássy: Címertan, Budapest 1923. Érdeklődés, megkeresés: Hungarian Cultural Ctr., P. O. Box 852, Station „B“ Montreal, Qué. H3B 3K5, Canada. : TÉRJ ESSZELAPUNKAT REUMA (ARTHRITIS) • SZIVBANTALMAK (ANGINA) ÁLTALÁNOS FÁRADTSÁG • KÉZ ÉS LÁBZSIBBADÁS ÉRSZŰKÜLET «MAGAS «VÉRNYOMÁS • GUTAÜTES(STROKE) CHOLESTEROL LERAKÓDÁS • EPEKŐ « SZEM HÁLYOG NE SZENVEDJEN TOVÁBB Sokezer köszönőlevél tanúsítja, hogy sok esetben már egy hónap után iényeges javulást hozott a DR. RINSE FÉLE REGGELI Feloldja az érfalakra lerakodott cholesterolt, ami által javítja a vérkeringést. Ezért 40 éven felülieknek feltétlenül ajánlatos. A Prevention magazin és a New York Cardiac Center kiadványa ismerteti Dr. Rinse receptjét, ami lecithinből és más természetes élelmiszerekből áll, C és E vitamin hozzáadásával. Eredeti néven Lino-gistine, Nyugateurópában óriási keresetnek örvend. Amerikába most importáljuk Vita-Flo néven. Egy doboz (kb. 2 font) 28 napi adagban: $13.75 szállítási költséggel. Vita-Flo Food Ltd. Dept. BW-t 6573 Backlick Road Springfield, VA. 22150 □ Kérem küldjenek az alábbi cimre ________ doboz Vita-Flo-t. Mellék­elve összesen $ ________Dobozon­kint □ $13.75, Kanadában és a Mississippitől nyugatra □ $14.50, Virginiában lakóknak □ $14.30 sales tax-el. □ Kérek részletes ismertetést. Bankamericardra és Master Chargera telefonon rendelhető. Telefon (703) 569-0011.__________ Gondoljon otthoni rokonaira és bará­taira. Magyarorságba, Csehszlo­vákiába, Romániába, és Lengyelor­szágba az amsterdámi Nederrpa gyárból közvetlenül szállítunk. Ara szállítási költséggel dobozonkint $13.50. Megrendelhető: Vita-Flo International Dept. BW-1 Box 581, Springfield, VA. 22150 Kérjük a küldő és a címzett nevét és pontos címét nyomtatott betűkkel vagy Írógéppel leírni.

Next

/
Thumbnails
Contents