Baltimore-i Értesítő, 1977 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1977-04-01 / 4. szám
rom folyó ölelkezik és három halom magasodik Feléd! Mert az a kicsi darab maradék föld az én Hazám! Elmulhatatlanul, végzetesen és halálig elkötelezetten. Békétlen szolgád ismeri oh Uram, a Te nagy törvényedet: egyik kezeddel áldasz, a másikkal sújtasz! Az élet rendjét Te igy rendeled. De honnan tudjam, miért sújt mindig mind a két kezed, ha árva fajtám sorsa felett testálsz-.' Ha nem joob is másoknál, de vallom Uram, semmivel sem rosszabb! Megsüvegeli a harangszót és kereszttel szegi meg verítékkel munkált kenyerét: ha adni kell, két kézzel teszi: és ha néki nyújtanak alamizsnát a sokkal gazdagabbak asztaláról, már a- zon aggódik, hogyan fizeti majd kétszeresen visz- sza? Becsüli az Életet, melyet a Te ajándékodnak tart és vállalja a halált, ha ez az ára az életének! Mások vére sem hullott gazdagabban, mások verejtéke sem volt bőségesebb:- miért sújt hát mind a két kezed, oh Atyám, ha föxöttünk Ítélkezel? Nehéz itt jónak, alázatosnak és megbékélt- nek lenni! Lásd Uram, ez az utolsó világégés is szörnyű vámot vetett e népre: százezer katonája pihen messzi idegen mezők jeltelen temetőiben: másik félszázezret az édes hazai földön fektetett sir- ba a gránát, a légibomba és az akna: gonosz sáfárjai további félmilliót küldtek keleti haláltáborokba: rabszolgamunkára! És még nincs vége a szörnyű sornak:- másik százezer hontalan magyar világnak négy tájára szétszórva eszi a száműzetés panaszos, nehéz kenyerét...Reményt-vesztet- ten és segitő-kéz nélkül...Oh roppant áldozat ez egy maroknyi néptől, amely nem kereste és nem kezdte e világégést! A mások vetette tűz szikrája pattant a mi zsuppos kis hajlékunkra: igy abban benne égetx utolsó falat kenyerünk! Oh fogadd el Atyám,- erre kér egy balsorsven. te nép,- még ezt az áldozatot, mint az örök magyar Nagypéntek törlesztését! Hogy köszöntsön végre a nagyszombati halleluja a hármas halom és hármas folyó országában is! Legyen végre áldott az áldozet, melyet a nép hozott!. És áldott legyen az a szent pillanat, amikor a Te tekinteted melengetőn, mint májusi napsugár, végigsimogatja majd azt a drága földet, azt az egyetlen kis maroknyit, amelyből mi vétettünk és ahova megtérni szeretnénk... És fogadd Uram, e húsvéti fohászt, érdemtelen szolgádtól, akitől e bus Nagypénteken sem több, sem jobb, sem szebb nem tellett! De küldöm azt a tiszta áhitat szárnyán és leteszem Trónusod lábához. Tudom, a Szeráfok és Cherübinok égi kórusa mellett ez csak koldus-ajándék! De, aki a hontalanság koldustarisznyáját hordja,- mi mást adhatna, oh Uram?... Rátkay Kálmán 2 FELHÍVÁS! Helsinki konferencián a Szovjetunió és kapcsolt részei hangzatos formában biztosították a leigázott népek emberi jogait. Alig múlt el egy kis idő, máris tömeges megszegésről érkeznek hirek. A magyar emigráció is várja az otthoni értelmiség magyar "Charxa 77"-ét. Ez igen jó lenne, ha a belgrádi konferencia előtt látna napvilágot. Nehogy abba a gyanúba essék ismét a világ e- lőtt a magyarság, hogy teljes egésszében egyetért a Szovjet hatalom hadseregének a jelenlétével és az emberi jogok lábbal tiprásával. Ennek terjesztését a magunk részéről a legmesszebbmenő támogatásban részesítenénk. Vasvári Zoltán Kereszt és Kard Mozgalom vezetője /Folyt, az 1. oldalról./ s miként a világ halad: egyszer jobbról, egyszer balról felhúzzuk rá a latrokat. Kurucokat. labancokat, közülünk a legjobbakat, mindig csak a legjobbakat. Majd, ahogy az idő telik, mint ki dolgát jól végezte: Nagypéntektől Nagypéntekig térdelünk a kereszt alatt húsvéti csodára lesve. Egyszer a jobbszélső alatt, másszor a balszélső alatt, éppen csak hogy a középső, az igazi, üres marad. Nincsen is keresztfánk közbül. Nem térdel ott senki, senki. A mi magyar Nagypéntekünk évszázadok sora óta ezért nem tud husvét lenni. így lettünk országút népe, idegen föld csavargója, pásztortalan jószág-féle. Tamással hitetlenkedő, kakasszóra péterkedő, judáscsókkal kereskedő. Soha-soha békességgel Krisztus-Urban szövetkező. Te kerülsz föl? Bujdosom én. Én vagyok fönt? Bujdosol Te. Egynek közülünk az útja mindég kivisz idegenbe. Bizony jól mondja a nóta hogy elmegyünk, el-el megyünk, messzi nagy utakra megyünk. Messzi nagy utaknak porából bizony, köpönyeget veszünk. S ebben a nagy köpönyegben, sok-sok súlyos köpönyegben bizony pajtás, mondom Néked: rendre-rendre mind elveszünk. Bajorerdő 19^-7. 8 I 8 8 I I 8 8 8 8 8 8 8 8 8 8 8 8 8 8 8 8 8 L UGASSATOK CSAK, ÚGY SE JÖN MAR VISSZA Piros ruhába' fáradt lábú vándort Vitt át az útja egy kicsiny falun. Bámulta, nézte minden kiskapuból Egy-egy komondor bambán szótlanul. S ahogy elhaladt a fáradt lábú vándor, S mikor elhagyta a szélső kerteket. Hajrá, kórusba' rázendit a falka, Ugat, vonit, hogy majd be nem reked. “Ueyan minek csaholtok már utána?" Szól valaki...ám többen igy üvöltenek: "Ugassatok csak, úgy se jön már vissza Hogy széjjelüssön botja köztetek! " Negyedi Szabó Margit IM XS& wsjwissas»»* «a **s*«*i
