Baltimore-i Értesítő, 1977 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1977-02-01 / 2. szám
/folyt, az 1. oldalról/ Az emigrációs sajtó •".ár sokszor kaoott ingerülthangu támadást hazai köröktől, de ami legutóbb a VAC-YA1? HÍREK kalendá^ riumában megjelent, az mindennél jobban elárulja, mennyire ideeesitik a szabadföldi lapok Kádáré- kat. Kern kisebb ember ruetatott neki a kalendári* um hasábjain az emigráció sajtójának, mint maga a vAGYAR HÍREK főszerkesztője Szántó Miklós elvtárs ur. "Kancsal történelem szemlélet" az irás- mü cime és már csak azért is figyelmet érdemel, mert régen - vagy talán még soha - nem olvastam újságcikket, ami ily sok szóval ilyen keveset mond. Logikája pedig egészen egyedülálló: az ember nem tudja, nevessen-e rajta vagy mérgelődjön. Persze legjobb lenne rögtön a papírkosárba hajitani ezt a tagadhatatlanul szép nyomdai kiállítású (hja van ott pénz propagandára?...) hazai sajtóterméket, dehát az ember kiváncsi és szeretné megtudni, mekkora hazugságokra képes ez a ké- nesujság'í **iket próbál beadni a jóhiszemű külföldi magyaroknak a derűs hazai közállapotokról, a szabad, sőt államilag támogatott vallási életről^ meg általában a magyar nép soha nem látott jólétéről. Ha ennek a lapnak valamelyik példánya véletlenül egy hazai olvasó kezébe kerülne - de nem kerül, mert arra vigyáz a rendszer? -, annak bizonv leesne az álla ekkora lóditások láttán. Pedig otthon sincsenek elkényeztetve!... No de a papír türelmes és sokmindent kibír!Es kibír a külföldre szakadt magyar száműzött is, ha a humoros oldaláról fogja fel a dolgokat. Mert minek mérgelődni« nevetni kell azokon a bárgyusá- gokon, amiket elakamak hitetni a tájékozatlanokkal. Nekem például a kedvenc vicclapom ez az újság és mióta igy veszem a kézbe, még hálás is vagyok szerkesztőinek. Van aki nem ilyen szelíd természetű, az viszont másért hálás a pesti elvtársaknak: ismerek egy idősebb magyart, aki alacsony vérnyomás ellen szed.gyógyszert. A múltkor mesélte« azon a napon, amikor a postás meghozza a MAGYAR HIREK-et, nem él gyógyszerrel. Csak átlapozza a hazai sajtóterméket, beleolvas egyikmásik cikkbe s máris úgy felmegy a vérnyomása, mint annak a rendje. Az idei kincses kalendárium, a lap 1977-®s évkönyve bővelkedik olyan Írásokban, melyektől^e- melkedik a vérnyomás, de ezek közül is az előbb említett Szántó-féle cikk viszi el a pálmát. A cikk vitatkozik - anélkül, hogy valójában vitatkozna, cáfolna vagy érvelne. "Nem érdemes" vitat• kozni, - mondja - mert nem tud cáfolni. A legkényelmesebb módszert választja: ex chatedra kijelenti, hogy az emigráns lapok rosszul értékelik ki a magyar történelmet, de a megokolással adós marad. Érvek helyett a brezsnyevi receptet alkalmazza: az emigrációs újságírók szinvakok,_ látászavarokkal küzdenek és rossz az arányérzékük. Tehát röviden: betegek! (Brezsnyevtől már tanult^ egynémelyik öncsinálta magyar emigrációs vezető is: az őket ért jogos kritikára pontosan igy reagáltak: nem cáfolnak mert bírálóik -lelki betegek... A szerkesztő megjegyzése.) Szántó elvtárs ur óvakodik idézni az emigráns újságok általa kifogásolt megállapításait, nehogy az olvasó is véleményt alkothasson. A diktatúrában igy szokás. Annyit azért elárul s azt észre lehet venni,hogy legnagyobb szálka szemében a Rákóczy-szabadság- harc, melynek tavaly ünnepeltük 300. évfordulóját. Szántó Miklós nehezményezi, hogy a "Magyar Népköztársasággal szemben ellenséges emigrációs lapok" 1976-ban párhuzamot vontak a kuruc felkelés és a "húsz év előtti ellenforradalmi megmozdulás közt”. De ugyan igy az is bosszant ja,ahogy a negyvennvolcas szabadságharcra emlékeznek az emigrációs lapok. S minduntalan azt feszegetik: mit mondanak a kommunista diktatúrával szembenálló emigránsok számára ezek a szabadságküzdel- mek, a múlt századok szabadsághősei* Nos azon nem csodálkozunk, hogy Szántónak nem mondanak ezek semmit s az is érthető,hogy ő csak 2 "lapos hasonlóságokat" lát ezek közt. Hogyan i: foghatná fel a magyar szabadságküzdelmek eszme; ®s lelki tartalmát egy olyan rendszer propagandistája, mely rendszer a magyar nép akarata ellenére, idegen fegyverek segítségével bitorolja a hatalmat* A hóhér házában nem illik kötélről beszélni!... Szántó Miklós Írása elején gúnyosan példálóz gat arról, hogy az emigrációs újságírók és tört neszek nem figyeltek az iskolában, amikor a tör ténelmet tanították, de a jelek szerint ő bliccelte el a történelemórákat és tanulta meg rósz szül a leckét. Mert különben még emlékeznék arr hogy a kuruc hadak zászlóin éppúgy Pro Libertat állt, mint ahogy a negyvennyolcas ifjak szabadságot követelő 12 pontja egy évszázad múltán uj ra feltámadt az ötvenhatos egyetemi hallgatók k vetéléseiben. Noha egy-egy teljes évszázad választotta el egymástól a magyar történelem háro nagy szabadságküzdelmét, ami azt jelenti, hogy társadalmi háttér nyilvánvalóan külömbözött, eg ben - éppen a célok tekintetében - azonban mind három megegyezett. Egyformán a nép szabadságáér folytak es követeléseik közt egyformán szerepel tek a szólásszabadság, a sajtószabadság és az e béri szabadságjogok. Természetesen a korszellem nek megfelelő fogalmazásban. Es vájjon nem minden esetben idegen hatalmak elnyomása ellen, ne a zsarnokság ellen támadt-e fel mindhárom nemze ti szabadságmozgalom* Nem a magyarságtól idegen abszolutizmus, nem az önkényuralom és a századunkban nem a megszállók diktatúrája volt-e a felkelést kiváltó ok és talán nem Ugyanúgy nem zeti zászlók alatt, piros-fehér-zöld kokárdákká tüntetett a nép a szabadság mellett 1956-ban, mint száz évvel azelőtt* Szántó elvtárs minderről nem vesz tudomást és éppen ő él azzal a mód szerrel, mellyel az emigrációs sajtót próbálja vádolni: ami nem tetszik neki a magyar múltból, az nincs, az egyszerűen nem létezik számára. Szántóék minden igyekezete sem tudja elhalvá nyitani az igazságot. Amit sem nagy hanggal, se: fölényeskadéssel, sem más diktatórikus eszközökkel nem lehet megmásítani. Legkevésbé azzal,hog; az igazság hirdetőit betegekké nyilvánítják. Az ilyesfajta lelki terror talán célravezető a kom munizmusban, de hatástalan a szabad világban4 É a szabadföldi sajtó pontosan tudja a kötelességét, amelynek híven eleget is tesz. A diktatúra nagy bosszúságára. Az emigrációnak vigyáznia kell a lapjaira és támogatnia kell azokat. Mert ha a hazai diktats ra ügynökeinek egyszer sikerülne azokat elhalga tatni, az emigráció legerősebb, mondhatni egyetlen fegyverét veszítené el. Kádárék mindent elkövetnek annak érdekében, hogy megfosszák az i— gaz szó hirdetésének lehetőségétől azokat a lapokat és újságírókat, akik képesek a MAGYAR HI- REK hazugságainak leleplezésére. Ezirányu aktivitásuk az utóbbi időben szemmelláthatóan fokozódott. Ha pedig az emigráció ezt tétlenül nézi, vagy eltűri, hogy egyesek közülünk - félrevezet- tetven -meg segédkezet is nyújtsanak ehhez az aknamunkához, saját sírját ássa meg. /a fenti cikk eszébe juttatja az embernek, hogy néhány évvel ezelőtt Szántó Miklós a MAGYAR HÍREK főszerkesztője Amerikában járt és i- gyekezett kapcsolatot keresni az emigrációhoz. Ez sikerült is neki: éppen a Magyar Szabadság- harcos Világszövetség vezetőségéből akadt olyan aki szóba állt vele. Mivel tanú nem volt jelen ezeken a tárgyalásokon, nem tudjuk, miről folyt a szó, de erős a gyanúnk, hogy akkor beszélték meg a közös taktikát: aki nem ért velük egyet, az beteg. Aligha lehet ugyanis véletlen, hogy Szántó Miklósék és az un. szabadságharcosok is hajszálra ugyanazt a"vitamódszert" alkalmazzák: "nem érdemes" cáfolni, elég ha a vitapartnert beteggé nyilvánítjuk, ahogy mesterük, Brezsnyev szokta csinálni bírálóival... a szerk./
