Baltimore-i Értesítő, 1976 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1976-01-01 / 1. szám
kezdésére. Itt aztán raindannyiok sorsa beteljesedett. E ponton felvillan a gondolat, hogyan lehetett az orosz kommunisták lélektanának ismeretében — mert Maiéter Pál, mint volt orosz partizán, nem volt újonc ezen a téren —, gyanútlanul elmenni a szovjet főhadiszállásra és tárgyalásra tűzni a magyar függetlenség helyreállítását. Rögtönzésre vallott az is, hogy az október 27-én megalakult Nagy Imre-kormány- ban a külügyminiszteri tárcát az a Horváth Imre kapta, akinek politikai múltja közismerten szovjetbarát és nyugatellenes elemekből szövődött. A nemzetközi helyzet tárgyilagos megfigyelőinek látniok kellett, hogy a szemben álló világhatalmak közeledése miatt a kisnépek élet-halál harcát nem koronázhatja siker. A nagyhatalmak ugyanis féltékenyen őrködtek a status quon, a világ kettéosztásának fennmaradásán. — Még a forradalom utolsó napjaiban kirobbant szuezi válság sem térítette el őket külpolitikájuknak ettől a sarkpontjától. Pedig talán másként alakulhatott volna a világ és benne a magyar szabadságharc sorsa, ha például, az angol—francia —izraeli támadás teljes kibontakozását nem gátolják meg erőteljes amerikai diplomáciai lépésekkel. Ez esetben a Szovjetuniónak minden figyelmét a középkeleti eseményekre kellett volna összpontosítania, Közép-Európában pedig kénytelen lett volna a katonai nyomást lényegesen csökkenteni. Ha sikerül a szuezi kaland, miként ezt a túloldalon nevezték, talán ma nem ismernék a világ gazdasági rendjét fenyegető olaj krízist sem. Az események fejlődése azonban más irányt vett és az út, kisebb megszakításokkal, a Helsinkiben, az elmúlt augusztusban megrendezett európai biztonsági értekezlethez vezetett. Helsinki lényege azonban nem abban áll, amit világszerte hangoztatnak róla. Nem az emberi jogokról vagy a határok békés megváltoztatásának elvéről vallott nézetei a fontosak, mert az aláíró hatalmakat nem terheli semminemű formális kötelezettség. A lényeglátók részére ez a terjedelmes stílusgyakorlat elsősorban rávilágít arra, hogy a második világháborút betetőző békemű még mindig nem készült el és csak a kisnépekre vonatkozó békeszerződéseket voltak képesek megfogalmazni 1946. és 1947. folyamán. Japán és Németország mindmáig hiányzó béke- szerződéseit kívánták a helsinki frázisokkal pótolni, hogy némiképpen eltereljék a gyanút a huszadik század diplomáciájának a tehetetlenségéről. Ez a befejezetlen békemü emlékeztet a százéves angol—francia háborúra, amely jogilag még most is folyik, mert a századokkal előbb harcoló felek egyszerűen megfeledkeztek a formális békekötésről. A szabadságharc eszmevilágát mindenekelőtt külpolitikai szempontok érlelték a tiszta demokrácia irányában. Erre mutat ennek a függetlenségi mozgalomnak minden fontosabb dokumentuma. Ezek egybehangzóan és első helyen az összes szovjet csapatoknak azonnali kivonását követelték Magyarországról a békeszerződés alapján. Tévedés lenne azonban arra gondolnunk, hogy ezzel a háború előtti" Magyarország visszaállítására törekedtek volna a forradalom sodrában létrejövő politikai pártok és csoportok. Erről egyetlen szó sem'esett. A nyugati demokrácia időtálló, korszerű formáinak és a szociális haladás magyar sajátosságainak egybeötvözése húzódott meg az egyes követelések hátterében. Ennél többet mondani az eszmei tartalomból a források tükrében azért sem lehet, mert hiszen a forradalom teljes kibontakozása a szovjet beavatkozás miatt félbeszakadt. III. Magyarország külpolitikai orientációját a harmincas évek végétől, részben az államvezetés hibájából, vagy a német vagy az. orosz diktatúra érdekei szabták meg. — Jóllehet, a küipolitikai irányvonal meghatározása azóta kiesett hatalmunkból, jövőnk azonban korántsem csak a nagynépek és a kisnépek erőviszonyait kifejező külpolitikai konstellációtól függ. A történelem tanúsága szerint ugyanis az elnyomott népek lelki alkata, világnézeti arcéle a politika számára elérhetetlen mélységekben formálódik. A magyarság szellemi-lelki alkatának alapvető tulajdonságai — lényegében véve — időtállónak bizonyultak 1956 óta. Ezt a tényt igazolják kinek- kinek egyéni tapasztalatai, valamint a Magyar- országon nyomtatásban megjelent hivatalos és egyéb források, amelyek a szabadságharc leverése óta láttak napvilágot. A legújabb reprezentatív felmérés adatai szerint (v. ö. Kópeczi Béla: A magyar kultúra har mine eve 1945—1975. Budapest, Kossuth Könyvkiadó, 1975. 251. old.) az emberek 33 százaléka jár templomba, a 40 éven aluliaknak pedig 25 százaléka. Ez a két adat sokatmondó, ha meggondoljuk, hogy az ateista rendszer a templomlátogatókat sok esetben szigorúan bünteti áthelyezés, előléptetésből kizárás, sőt állásvesztés formájában. Az uralkodó marxista-leninista világnézet vallásellenes irányzata, még Köpeczi Béla szerint is „nem csupán előnyt, hanem hátrányt is jelent az elmaradott rétegeknél, amelyek esetében a kisebb és nagyobb közösségekhez való viszonyban megszűnnek bizonyos vallásos korlátok és gátlástalanságnak adhatnak helyet.” (235. oldal.) Egyrészt tehát szerintük is a vallásellenes nevelés rovására írandó a bűncselekmények számának ugrásszerű növekedése. Az utóbbi 10—IS éves periódusban évente mintegy 50—60 ezer személyt ítéltek el a hazai bíróságok, akik közül 10 százalék volt a fiatalkorú. A rendszer szociológusai helyes úton járnak, amikor a tulajdon és a közrend, elleni bűncselekmények egyre növekvő számát nem a nyomorra vezetik vissza, ha nem a tömegeknek a kommunizmussal szemben álló szemléletére és nem utolsó sörben arra, — hogy a köznapi gondolkodásból, az uralkodó világnézetből száműzték a vallási elemeket. A köznapi gondolkodásban a nacionalizmus, kozmopolitizmus és az úgynevez tt kispo’gári magatartás tömegjelenségnek számít. A nacionalizmus egyik gyakori megjelenési formája, hogy a történelem haladó hagyományait és a népi demokrácia jelenségeit, mint össze nem tartozan- dókat, élesen elválasztja egymástól. Más szóval: ‘ a közvélemény nem tekinti a jelenvalóságot a magyar múlt szerves folytatásának. A mai magyarság nacionalizmusa azonban még sem főként a történeti tudatban jelentkezik, hanem a magyarságnak más népekhez való viszonyában. A népközi kapcsolatoknak az értékelésében a magyar néplélek a szovjet népet helyezi az értékskála legalsó fokára, mert mindennapi tapasztalatai szerint a gyakran hangoztatott proletár nemzetköziség nem más, mint ügyes politikailélektani módszer a magyar nép érdekeinek alárendelésére a szovjet hatalmi célok szolgálatában. Megjegyzendő, hogy 1945-ig volt alapja a magyar—orosz népközi barátságnak. Annál kirívóbb, hogy azóta ez a népi rokonszenv, magyar részről, nyomtalanul eltűnt. A kozmopolitizmus a nyugali életforma eszményítésében, elsősorban a magántulajdon elvének elfogadásában és az egyéni szabadságjogok óhajtásában mutatkozik. Ez a magatartás szüli a rendszerellenes jelenségek közül a legszi- i vósabbat: a kispolgári r.n.guUirtást a korlátok közé szorított magántulajdon fenntartásának a vágyával. A Káder-rendszer el is, bizonyos fokig, ezzel és ez a magyarázata cs kulcsa tagadhatatlan gazdasági sikereinek, az életszínvonal viszonylagos emelkedésének. Az 56-os szabadságharc történeti okai asonbvn túlvezetnek a társtdndnü gazdasági ellenfeleken, és lényegükben külpolitikái ícimeszelitek. Minden függetlenreTre törekvő klsntn életebea ugyanis az országú,- tárokon túli kapcsolatok inkább perdöntő jelen őségnek, mint a belroüüka. Ez a helyes t őrt éneit iloztSíIai felismerés tükre» zödik az októberi novemberi mozgalmakban. És ez a tanulság eszmélteti a magyarságot arra, h,Jgy — kisnép lévén — minden belpolitikai célkitűzést külpolitikai síkon is mérlegelnie kell. Meg kell tanulnunk, hogy népünk életet, történetét, akárcsak a szomszédos kisnépekét, európai és világpolitikai szinten újra kell értékelnünk. Az 56-os szabadságküzdelcmnek talán ez a legfontosabb, századokra kiható tanulsága. — Emellett szól a világháború utáni valamennyi közép- és kelet-európai függetlenségi mozgalom: a keletnémet, lengyel, magyar és az 1968-ban lezajlott Alexander Dubcsek-féle reformmozgalom Csehszlovákiában. Eszmei hátterüket tekintve, valamennyien egy és ugyanazon töröl sarjadtak. Az általános emberi és patrióta lázadását jelentették a középkori módszerekkel dolgozó szovjet imperializmus ellen, amely e forradalmak óta elvesztette minden szavahihetőségét és jogát a soknyelvű és soknemzetiségű dunai táj viszonyainak a rendezésére. A marxi-lenini nemzetiség- politikának ez a csődje napnál fényesebben ki világion 1956 világtörténetté szélesedett eseményeiben, amikor országvilág bepillanthatott a szovjet kommunizmus műhelytitkaiba, lerántván a leplet a n—letár p mzetköziségnek álcázott szovjet imperializmus igazi arcáról. ★ (Részletek dr. Wagner Ferenc ünnepi beszédéből. Elhangzott a BALTIMORE! MAGYAR EGYESÜLET által az 1956-os szabadságharc emlékezetére rendezett ünnepélyen, Megnyitó- és zárószavakat dr. Kopits István elnök, a John Kőpkins University orvosprofesszora mondott.) A mosoly otszága — Mibe kerül ez a doboz szardínia? — Tíz pengő. — De hiszen a másik üzletben hat pengő az ára_ — Akkor miért nem veszi ott? — Mert jelenleg nincs. — Na látja, ha nálam sem lesz, én is hat pengőért adom. o — Kérem mondja meg jelölt úr, hogy mi a legsúlyosabb büntetés a bigmáiáért? — Két anyós. ❖ — Gratulálok Pistike. Tökéletes hóembert csináltál. Pont olyan, mintha élne. — Nem yolt nagy vicc, a közepében van a Janika. <> — Mi a foglalkozása? — Szabó. —• önálló? — Nem, nős vagyok.
