Baltimore-i Értesítő, 1976 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1976-04-01 / 4. szám

tek-e tettekre lázitó aggodalommal, hogy mit jelentene az idegen népek közé ékelt maroknyi magyarságnak, ha az idegenbe szakadt magyar életeknek ezt az áradatát - egyötödét a Hazában élőknek! - soha többé nem kapná vissza a nemzet'.'

Nem, ilyen mérlegelésnek sehol, semmi jele. Ti nem bújtok össze bennünket féltőén és kitartásra bátoritó üzeneteitek sincsenek a Hazából kitaszítottak számára. Erdeklődéstek felkutatta a korproblémáit, de közönnyel kerülte el, nem is csupán azt, hogy miként élnek a hazátlanok, hanem annak az igénynek, akarásnak megvitatása is, amellyel léte megmaradásához ragaszkodó minden nemzet óvja az idegen testbe való felszívódástól idegenbe csordult vére csepjeit, nehogy elnémuljon utódaikban az édes anyanyelv. Irtatok remek verseket, maradandó regényeket, színdarabokat, tanulmányokat, ünnepeltétek, olykor sajnáltattátok is önmagatokat, de feledtétek, meg is tagadtátok, nem egyszer meg is kövztétek azokat, akik az idegen népek tengerében fuldokolva, magyarok akarnak maradni.

Egyre vártuk, akad-e köztetek veszedelmet is vállaló magyar, aki a megtorló fenyegetéssel tiltott, leg-bensőbb parancsot követve, legalább rimekbe foglalt sóhajjal ad hirt rólunk a nemzetnek és a nemzet bátorító üzenetét hozza nekünk, mert bármily messze szakadtunk is egymástól a térben, múltúnk meg jövőnk időtlenségében elszakithatatlanul egymáshoz tartozó magyarok vagyunk. Még csak azt sem vettétek tudomásul, amit világnézeti szinvallás kényszere nélkül tehettetek volna, hogy Nyugaton, gyümölcsét gazdagon termő fája nőtt a magyar irodalomnak. Ez a fa és a fa termése _a magyar kultúra egy része és egyszer majd a nemzet irodalomtörténetének külön fejezete. E fa létének nyoma sincs abban az örökségben, amelyet a ti szellemetek ad át a jövőnek. Hallottunk rimes sorokat, amelyekkel néger bánatot, koreai regét, verses szovjet publicisztikát zümmögtek magyar nyelven, de semmit annak a szívverésnek üteméből, amely verssel, regénnyel, tudósi müvei őrzi a Hazától elszakadt milliónyi magyarban a vágyat, hogy magyar maradjon nyelvében is.

Talán azért, mert bánatunk nádi susogésát tulharsogja az óceánok moraja'/

Rólatok suttogtunk mindazóta, amikor kezünkbe vettük a hontalanság vándorbotját, gyilkos harcok, bombázások, vesztőhelyi halálhörejek, börtönök kinzókamráinak, sziszegő láncok, súlyos bilincsek emlékének keserűségével nézve vissza az elhagyott Hazára. Szerettük volna felkiáltani a világ- lelkiismeretét, felzokogni az alvókat, népekből toborozni mentősereget. Értetek aggódtunk a menekültek táborainak fütetlen barakkjaiban, bányák mélyén, szálfákkal viaskodó erdőirtáskor, alpesi hágón vasúti sinekról hótorlaszokat távolitva el, kohók bőrünket perzselő kemencéjébe szenet lapátolva, kemény paraszti munkán jobbágyként robotolva meg a kivándoroltatás zsúfolt vonatain, rozzant hajóinak bábeli gyülekezetében. Mindenütt, ahol sanyarú kenyerünket kerestük avagy reménykedésünket "vittük újabb megpróbáltatások felé. Hol bizakodóan, hol csalódásoktól józanultan faggattuk a jövőt» látunk-e még valaha titeket?

Rólatok szólt az első vers, kézzel sokszorosított röplap, litografált újság, fénymásoló géppel előállított könyv. így virágzott, növekedett termőfává a hazát és népet féltő szeretet emigrációs irodalma. Harminc esztendős terebélye alatt egyre várjuk a pillanatot, amikor a. magyar irodaiom- ~nák abba az erdejébe ültethetjük át, amelytől terme csiráit kapta. Ez a fa abból a szerelmetes szerelemből sarjadt, amely irántatok tölt el minket magyar milliók. Ez a fa, kell vagy nem kell nektek, értetek nőtt és az örök magyar erdőhöz tartozik.

Ti vagytok a nemzet, mi a nemzet elevenen kitépett darabja. Rólunk irta, aki ma köztetek a legnagyobb» "Elfogy az ország* veletek nyúlik, szakad, csobog. Veletek mennek a dűlők, a falvak, templomok. Nem lesz magyar föld, amely a magyartól megürül. Mit ér magában az üveg, ha bora kidül'.** Mi a tenger mélyéből kidobott kagyló vagyunk, még őrizzük a tenger moraját, de örökre elnémulunk, ha nem kerülhetünk vissza, ha nem remélhetjük, hogy visszakerülünk a magyar tengerbe. Ka még a hajdani nagyság tudatától bátor a hangunk, de meddig, ha nincs, aki a határon túlról visszahallóz- zon kitiltásunkra? Az emigrációs írót már csak akkor hallják és hallhatják odahaza, ha lemondva legfőbb becsvágyáról és küldetése legfőbb rendeltetéséről, idegen nép nyelvén szólalhat meg.

De vajon nincs a ti müveitekben is csonkaság, elhalgatott érzés, vád, ítélet, fájdalom, bánat, amelyet ídeten ^nyelven sem mondhattok el? Nem dermesztő csonkaság bizonyitéka már az is, hogy nem kén v« 7 *”domasulí bizonyara nem is lehetitek, a határon túli magyarok irodalmi életét/ És "ha

t? nem ezt,.nem *o3:* Sj- titeket titkos elégtétellel, hogy nem marad megiratlan, amiről

^arirídalím egészéíémváUk? ** emlgmci° lr01 es a ket e™st ^egészítő csonka irodalom a manó Üfá +Zt vaf3uk tőletek otthoni Írók, hogy nyíltan öleljetek magatokhoz. Tudjuk, nem tehetitek sal^Miért^em^Htíöv legalább egy félénk szálló^sohajjal, titkon küldött testvéri kézszoritás- ' u-Lf“r 'otb°k 1alruhas duiianuskent meggyőződni arról, vagyunk-e még és hazátlanságunk láb

az édes anyanyelvit? * ** ldesenben’ meddlS tudjuk még őrizni milliónyi hontalan magyarajkán Részvétlen hallgatással miért dobtok ránk követ, barátaink?-MÁRCIUSI ÜNNEPSÉG WASHINGTONBAN

Az amerikai fővárosban az Amerikai Magyar Szövetség helyi osztálya rendezte a március 15.-i megemlékezést, melyre március 14.-én, a Guy Kason Center nagytermében került sor.

"’egnyitó imát _Dr. Zalotay József atya mondott, majd a Nemzeti Dalt szavalta el Altorjay .Richard, a helyi cserkészcsapat tagja. Az ünnepi beszédet TABA JANOS, az AKSz washingtoni osztályának elnöke tartotta, aki 1848 márciusának a mai generációk számára szóló mondanivalóját foglalta össze. Angol nyelven beszélt március 15 __ jelentőségéről Cseri Géza, majd Kossuth-nótákat énekelt Bros Cecilia, a Surányi-zenekar kíséretével. Az uj washingtoni cserkészcsapat tagjai nagy sikerrel adtak elő verseket és énekszámokat. A záróimát Nt. György Árpád c. püspük mondta s végül a magyar Himnusz hangjaival fejeződött be a jólsikerült ünnepség.-Kárai S.!"Mindent szerettem otthon... De az úrhatnám magyart, - ezt a torz karikatúráját az urnák, - nem szerettem. A kérlekalássonost és a haljamagabarátomost. Ezt a fajtát nem szerettem.