Baltimore-i Értesítő, 1976 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1976-03-15 / 3. szám
Kocsis Gábort Soha nem akartunk többet mint mások... A magyarokat nyugtala n, forrófejű, rebellis népként ismeri s tartja számon a világ. Ez az ité let - vagy inkább csak előítélet - éppen annyira jogos, mint amennyire igazságtalan. Igaz gyakran lázadtunk, de soha nem akartunk többet mint mások. S ha makacs következetességgel tovább mentünk a lázadásban, nem tekinthető bűnnek, hiszen mindig olyan eszmék és célok szolgálatában történt, amelyekért velünk együtt százmilliók lelkesedtek szerte a földtekén. A magyar nemzet 18á8-áo_es szabadságharca legjobb példa erre. Már az 1830-as évek elején fellángoló forradalmak megmutatták, hogy a francia forradalom parazsa nem aludt ki Európában. E lázadások azonban csak Belgiumnak és Görögországnak hozták meg az áhított szabadságot és függetlenséget. De ma már csak csodálkozni tudunk a kihalni mégsem tudó, metternichi rövidlátáson, amely akkor is azt hitte, hogy szellemi vámhatárok, besudók és szuronyok segítségével örökké fenntarthatja, az erőszak szentségtelenül szentnek nevezett szövetségét, amelyet most már nemcsak az e- gyenlőség, testvériség és szabadság gondolata s az egyre inkább kiteljesedő nacionalizmus eszméi fenyegettek szétrobbantással, hanem a korábban elképzelhetetlen ütemben fejlődő kapitalizmus szül te szociális feszültségek is. Hogy miért éppen 18á8-ban következett be a robbanás, ki tudjak Bi- eonyára jelentős szerepet játszottak ebben a gazdasági tényezők s azok változásai is, amelyek általános gazdasági válsághoz vezettek s megadtak a szikrát, amely lángba borította Európát. A robbanás ott volt leghevesebb, ahol ezek az erők a legmerevebb ellenállásba ütköztek« a Habs burg-ház uralma alatt álló Közép-Európában. A februári francia forradalom hire először magát a császárvárost borítja lángba, a diákság vezetésével felkelt bécsi nép haragja elől március 13-án Metternich menekülve hagyja el a várost. A megrettent kormány enged a forradalom követeléseinek« megadja a német, szláv és olasz tartományoknak a sajtószabadságot s uj, liberális alkotmányt Ígér. A Becsből érkező hírek alapján mondatja ki Kossuth március Iá-én a sajtószabadságot s véteti fel a már március 3-án elkészült feliratba - amely semmivel sem követelt többet, mint például a csehek március 11-i, prágai petíciója - a népképviselet, népnevelés és az erdélyi unió követelését. Ez uj feliratnak megadja a kellő súlyt a pesti ifjúság zászlóbontása Petőfi Sándor halhatatlan "Talpra magyar"-jával, a pesti nép március 15-i megmozdulása, amelynek a szabad sajtó első termékeként Petőfi versével együtt kinyomtatott 12 pontja a párizsi, vagy a bécsi forradalom követeléseivel összehasonlitva szinte szerénynek mondható. Ezt bizonyítja az is, hogy az udvar Kossuth uj feliratát éppúgy jóváhagyja, mint a bécsi, vagy a prágai követeléseket. Bécsben ennek ellenére május 15-én ujjra kitör a forradalom, junius 12-én a prágai nép özönlik a barrikádokra. Az Innsbruckba menekülő császár egyetlen támasza a délszláv erők egyértelműen magyarellenes s végső kihatásában öncsonkitó nacionalizmusán kívül - az a még mindig lojális magyar kormány, amely még júliusban is arról vitatkozik, hogy megszavazza-e az udvar által kért negyvenezer magyar újoncot Radetzky olaszországi hadjárata számára. Magyarországon kivül talán nem sokan tudják, hogy a Batthyány vezetése alatt álló felelős magyar kormány akkor "vétett" először a fennálló jogrend ellen, amikor a Pragmatica Sanctio-ban lefektetett, egyértelmű megállapodások ellenére úgy döntött, hogy nem ad katonát egy másik nép szabadságharcának leverésére. Okosan, vagy oktalanul? így történt. A következmények közismertek. Radetzky olaszországi sikerei, valamint a prágai és bécsi forradalom vérbefojtása után megindultak az osztrák és horvát a minden más szempontból még mindig lojális Magyarország ellen. Ezen nem tudott segiteni sem a felháborodott bécsi nép újabb, őszi forradalma, sem Európa szellemi nagyságainak - mint Victor Hugo, Ibsen, Browning, Mickiewicz vagy Heine - és népeinek rokonszenve. S mikor Windischgraetz csapatai 18Ü9 január 5-én elfoglalták az ország fővárosát, Pest-Budát, joggal hihette mindenki, hogy a magyar forradalom éppúgy véget ért, mint a párizsi, berlini vagy prágai felkelések, vagy a szabadságharc Olaszországban, ahol egyedül Velence védekezett még konok szívóssággal. Eddig a pontig követte a magyar forradalom a többi európai megmozdulás pályáját. Ami ezután kö letkezett, az jellegzetesen magyar. S ha választanunk kell, hogy szégyenkezzünk a józan mérséklet is reális arányérzék - állítólagos - hiánya miatt, vagy büszkék legyünk arra, hogy az emberibb jövőt jelentő eszmékbe vetett vak hittel éppen akkor vettük fel igazán a harcot, amikor a népek tavasza már mindenütt gyilkos télbe fordult, akkor legyen szabad az utóbbit választanunk, még ha meg is mosolyognak ezért a mindenkori reálpolitikusok. N'em azért, mintha ezáltal különbnek éreznénk magunkat bárki másnál. Hanem azért, mert a törté- lelem arra is megtanít, hogy a nagy megalkuvások soha nem hoztak nagyobb reálpolitikai hasznot, lint a nagy véráldozatok. S ha e két lehetséges magatartást egymással szemben mérlegre tesszük, a Gondolkozzék el ezen a pár mondaton és mérje le«mi az erkölcsileg értékesebb« Tót Jóska és baratai magatartasa* vagy az elvhüséír! Gondolkozzék el ezeken a sorokon« emigrációnk megbecsült Írója vetette azokat papírra« aki valószínűleg többet tapasztalt már az életben* mint On. Véleménye fölött átsiklani nem lehet. Va/zy igen* Ön tudja... Meggyőzni nem akarom. De egy tanácsot adhatok! Még pedig ugyancsak Győri Endre szavaival« aki szivemből szólt, amikor ezt Írja levele végént "Amikor valaki kezdi nekem dicsérni az otthoni állapotokat, csak any- nyit válaszolok« amnesztia van, menj vissza! Próbáld meed" Én is ezt mondom Önnek« ha 5^—han elkövette azt a ballépést, hogy a tömeghisztériának engedve Ön is nekiszaladt a határnak s most szánja—bánja ostobaságát, még jóváteheti! Eádár amnesztiát adott s aki idekint nem “fúrja" a népidemokráciát - s Ön ugyebár ezt nem teszi -, karácsonyig hazamehet. Aki annyira dicséri a hazai viszonyokat, annak ott a helye! Csak bocsánatot kell kérni azért a "bűnért",_ hogy diszídált, s máris nyitják a sorompót« menjen és próbálja meg! Ez sokkal következetesebb és eerincesebb lépés lenne, mint - kapitalizmusban élni és onnét dicsérni a szocializmust." _ , Sok Szerencset kívánva üdvözli« Stirling György
