Baltimore-i Értesítő, 1976 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1976-01-01 / 1. szám
magyar közösségek között! Vajon megfelelően vannak-e tájékoztatva közügye inkrő IV Hogyan gondolkoa-3 nak ők azokról a problémákrólt amelyek a szabadvilágban élő minden egyes magyar lelkiismeretét többszörösen Drótára teszik? Ck az illetékesek! Nem értem be azzal# amivel a hivatalos program kecsegtetett. Vasárnap volt. A kitüntetéseket kiosztó ünnepséget szabadfoglalkozás követte. Imé, itt a várva várt lehetőség! Az egyik rovertábor tagjai már nem először vonták magukra a figyelmemet. Hozzájuk vezetett az utam. Valami fúrta az oldalamat» jó lenne azt megtudni tőlük, hogy a magyarság sorsába hogyan kívánnak beleszólni'.'-A magyarság jövője lenne a téma. Beszélgetnétek-e erről velem'.' - Bemutatkoztam a vezetőjüknek, aki azonnal a segítségemre lett. A romantikus rovertanyán vagy 20 érdeklődve firtató fiú- és 1 e- ányszempár vett e perctől kezdve körül...- Ki érzi közületek magyarnak magát'.' - Úgy látszik, hogy tévedtem, amikor azt képzeltem ez a kérdés nem okozhat problémát. Ketten-hárman csak "magyarul is beszélőknek"-nek tartották magukat és ezen a kérdésen alaposan még nem gondolkodtak el. Annál nagyobb vitát okozott a következő”pro- vokációm"»- A magyarságtudatunkhoz hozzátartozik-e, hogy a közösségünket szolgálnunk kell? Hiszen nem egyszer erről adtak tanúbizonyságot a magyar történelem nagyjai'.'! A választott közösség önzetlen szeretetén alapuló áldozatot, mint mércét, sőt, mint állandóan fokozható erkölcsi mércét - párperces gondolatcsere után - szükségesnek tartotta a társaság. Továbbléphettünk. És ekkor, váratlanul, a következő kérdés bábeli kavarodást okozott:- Hogyan szükséges szolgálnunk közösségünket'.' Csak egyénileg, avagy együttesen is.' A vélemények többsége azért egyben hasonló volt: a keresztényi magatartás legyen mérvadó! Az egyéni szolgálattal egyetértettek. Annak tartalmaként manapság sokat hangoztatott, divatos feladatokat értik» a magyar nyelv, a különféle hagyományok, a magyar kultúra megőrzése, ápolása és továbbadása. - De ezekkel a feladatokkal a Magyarországon élők is foglalkozhatnak!^ - vágtam közbe azonban kibővités nem hangzott el. A következő megszólalásom után a csend folytatódott»- Népünk tagjainak nagy többsége nem élvez szabadságot. Nem úgy mint mi. Tehetünk-e értük valamit? A nyomasztó csend megtörésére egy darabig senki sem vállalkozott. Először úgy gondoltam talán jobb lenne azt is megkérdezni» a Cserkészszervezetben, avagy otthon legalább a családi körben, ezzel a témával sohasem foglalkoztatok? -,de az újabb kérdés előtt egy határozott válasz érkezett»- A cserkész nem politizál! Úgy mondta ki ezt"a válaszadó, mintha jól betanult cserkésztörvényt kellett volna neki elmondania. Nem is hatott már meglepetésként reám, amint a következő percekben kiderült» ezeknek a fiataloknak az otthoni társadalomról, az emberi jogok magyarországi alkalmazásáról, betartásáról, vagy éppen 1956-ról nem sok ismeretük lehet. De, hátha csak tévedek. Ezért az előbbi kérdésemet most egy másik megfogalmazásban ismételtem meg»- Mit gondoltok, kell-e nekünk, magyaroknak - igy nektek, cserkészeknek is - itt nyugaton hazánk ügyeiért együttműködnünk?- A Cserkészszervezetben vezetőink betiltottak minden politizálgatást. De, miért is lenne szűk ségünk reá? - válasz helyett kapásból egy ellenkérdés érkezett. Bennem volt még az érveléshez türelem»- Azért, mert a hazához való hűséget a Cserkészszervezet is meghirdeti. Azért, mert a marxisták együttműködése egyszer itt is a cserkészszervezetek feloszlását eredményezheti. Hát ti nem kiséritek figyelemmel a világ eseményeit? Nem akarjátok korszerűbbé tenni a szervezetet?!-kérdeztem. Ekkor önkéntelenül is azoknak a kisleányoknak az arcára néztem, akikkel délelőtt a strandon többedmagammal elbeszélgettem. A fülembe csengtek még a szavaik»- Mindig sirunk, amikor a tábornak vége van és mi hazaindulunk. Most, talán utoljára jöttünk közibük. Kinőttünk a szervezetből. Hétköznapjainkat a jövőben egyre komolyabb dolgoknak kell majd kitöltenie!... Úgy vettem észre, hogy a halgatóim arcán a tanácstalanság mellett már a fáradság jelei is megmutatkoztak. A vezetőjük szólalt meg. Az ő gondolatai zárták be a beszélgetést» "A szabad világban tevékenykedő magyar szervezetek - igy a Cserkészszervezet is - gondolnak az összetangolódásra. Összehangolódásról, együttműködésről az összmagyarság közös céljaiért végzett munkánk során lehetne szó. Még akkor is, ha nagyon sok, nem elsősorban politikai jellegű szervezetünk van. De, hol van az a program, amellyel a szabad magyarok és szervezeteik többsége ma egyetért? Azt nem hiszem, hogy a mi szervezetünkben akadályokba ütköznének a korszerüsitési javaslatok. Be lehetne vezetni, gyakoribbá lehetne tenni a politikai tájékoztatást, a véleménycseréket. Részt- vehetnénk közös akciókban is. Azonban mindez mégsem ajánlatos! Minden politikával kapcsolatos kezdeményezés - még ha a magyar egységért történne is - honfitársaink feltételezés-hullámait váltja ki. A szabad magyarok, a szülők nagy része, a társadalomerkölcsi problémáktól és a politizálástól távoltartja magát...szinte egy maga köré képzelte burokban él. Egy ilyen változás után nem engednék el hozzánk többé a gyerekeiket!" Elfogadható ez az álláspont? A fenti Írás cimében foglalt kérdéssel az ÉRTESÍTŐ 197'*. júniusi száma, a Magyar Szabadságharcos Szövetség 197** április 20.-án lezajlott Intéző Bizottsági üléséről kiadott jelentés alapján foglalkozott. A szabad magyarság vezetőinek biológiai elöregedésével az utánpótlás kérdése égetővé vált. Sajnos - amint azt a fenti cikk is bizonyltja - a Magyar Cserkészszövetség nem termelt ki egy olyan fiatal vezető gárdát, amely igényelné az egyetemes magyar érdekek, fájdalmak, igazság nyugaton való szolgálatát. Ennek a ténynek a Magyar Szabadságharcos Szövetség által történt megállapítását., a probléma megoldására tett javaslatait a szabad magyar nyugati sajtó 1979-ten érthetetlen okoknál fogva agyon halgatta, A Magyar Cserkészszövetség pedig rosszindulatú támadásként visszautasította. Megelégedéssel nyugtázzuk azt a tényt, hogy a most Európából érkezett Írás, a magyar sajtó nyilvánosságával ismét ráirányítja figyelmünket egy olyan kérdésre amelyet
