Baltimore-i Értesítő, 1975 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1975-09-01 / 9. szám
2 nelmivé vált, vérrel rozsdásitott acélszürke szinét. Kormányzatunknak, népünknek törődnie kell avval« hogy a szabadságot milyen mértékben engedélyezik a Vasfüggöny mögött. Továbbra is érdekeltnek kell maradnunk a keleteurópai népek szabadságjogainak - a kivándorlás, a szólásszabadság, a vallásszabadság jogának - biztosításában. És ha képtelenek vagyunk a kommunista rendszer alatt é- 15 népek jogaiban, életében történő hosszúlejáratú javulásának biztosítására nem szabad visszariadnunk a detente következtében kialakult rövidle járatú gazdasági előnyök feláldozásától. Helsinki igaz hagyatéka Amerika számára az a feledat, hogy ne feledkezzen meg Keleteurópa népeiről! /Frank Hortön képviselő a New York állambeli Rochester város és környékének képviselője az 3- gyesült Államok Képviselőházában. Cikkét, amelyet választási kerületében megjelenő angolnyelvü uj ságok közöltek, s amelyet a magyar kérdést jól ismerő képviselő a magyar nyelvű, nyugaton megjelenő újságokban való közzététel céljából a Közös Magyar Külügyi Bizottság rendelkezésére bocsájtott, Gereben István forditotta./ + + + * + + + + + + + -Cr * * * * H -űr + * * + * + * *r * It * it ■* it * + BOGYÁNYI KÁLVÁNNÉi POZSONYI LÁTOGATÁS Pozsonyban, Magyarországon születtem az első világháború előtt. Ez önmagában nem egy ritka e- semény, csak az teszi érdekessé, hogy ma már elég kevesen tudják hol van Pozsony és a térképen hiába keresik. Pedig milyen kedves, elegáns magyar város volt, még a német polgárok is jó magyaroknak érezték magukat, habár otthon a presburger német beszédet használták. A tótokról tudtam, hogy a kálvin templom előtt volt a tótpiac, ahol olcsóbban lehetett a krumplit és babot venni, mint a csarnok előtti standokon. Csehekről soha nem hallottunk csak a tankönyveinkből tudtuk, hogy vannak. A világháborút nagyon megéreztük» bár akkor még bombák nem estek ránk, de az iskolák katonakórházakká lettek, télen fáztunk és mindig éhesek voltunk. Az első év elvitte fiatal tanár apámat és megismertük a polgári nyomort. De a nagy megrázkódtatás csak ezután jött. Még a felnőttek sem tudták, miért, de egy szépnapon bevonultak a csehek. Csak azt tudtuk, hogy ellenség és félve néztük ismeretlen uniformisukat és hallottuk kemény, mássalhangzókkal robbanó nyelvüket. Mind azt hittük, ez egy átmeneti állapot, valami monumentális tévedés, de nem tarthat soká. Csallóközi házmesteménk, aki hangosan betűzte az újságot, újra meg újra felszaladt anyámhoz a hirrel, hogy "Aszonta az Entente, holnap délután kimennek a csehök." Az Ententét valami hatalmas urnák tartotta, közvetlen az Atyauristen alatt. De Jalkoczyné hiába várta a csodát. A város nevét megváltoztatták a soha-nem-hallott Bratislavára, atrocitásoknak lettem közvetett vagy közvetlen szemtanúja. Mivel a Duna másik partja egyideig még magyar maradt, úgy jártunk a a Dunaparton átnézve a Paradicsomba, mint a rab nézi az ablakon át a szabadon élő társait. Mivel egy átintegető gyermeket lelőttek a légionisták, szivdobogva integettem abban a halálos reményben, hogy én is mártírrá leszek. De nem vettek észre. Egyik kitörölhetetlen emlékem a nagy magyar mester Fadrusz, Mária Teréziaj'szétrombolása. A Duna felé nézve állt ez a fehérmárványból faragott monumentális remekmű. A királynő lóháton két oldalán egy-egy nemes magyar vitézzel. A kis parkérozott dombot, melyen az emlékmű állt, szép barokk vasrács vette körül. Egy nap a városban futótűzként terjedt el a hir, hogy a csehek rombolják a szobrot. A nép kitódult s a hir igaznak bizonyult. Csákányokkal, acélkötelekkel s dinamittal, napokig tartott a barbár munka, mig mi magyarok sürü embergyürüben álltuk körül a pusztuló alkotást és sirtunk. Könnyeink sajnos nem apadhattak el. Magyarok, kik mindig ott éltünk és ott maradtunk, idegen országba kerültünk, szülőföldünkön ellenséges, gyűlölködő hatóságoknak lettünk kitéve, teljesen védtelenül. A második világháború után a csehszlovák "demokrácia" magyarellenes ülsözése elől menekültünk Nyugatra. Huszonkilenc év után láttam újra szülővárosomat. Az utcákon magyar szót nem hallottam; Magyar kérdéseimre gyűlölködő tekintet volt a válasz. Petőfi szobrát eredeti helyéről eltávolitották s eldugták egy parkba. Orrát kétszer is leverték. A várból szlovák népművészeti muzeum lett. A nagy pozsonyi magyar történelmi múltról egyetlen szó, egyetlen utalás nincs. A város számtalan magyar emléktáblája lefestetten vagy bevakoltam . Századokat, hát még évezredet eltüntetni nehéz dolog. Mégis eszközöket nem válogatva, ezt csinálják. Az uj magyar generáció mesterségesen belévert bűntudattal, a szlovák izzó gyűlölettel nő fel. Ezzel táplálják á fiatalságot, mesterségesen felfütött bűntudatot a magyarországi fiatalság is kap eleget, de gyűlöletet a szomszédnépek iránt nem. Ezt a teljesen egyoldalú, a múlttal egyáltalán nem igazolható hangulatot hiába próbáltam megértetni ott másokkal. A magyarok nem merik, a szlovákok nem akarják tudomásul venni. ++-A kínai propaganda igen felerősödik Albániában. A kinaiak nem messze a fővárosi repülőtértől fel építették TiraG^ rádiótornyát,, amely 18 nyelven közvetíti Európában a kínai propagandát. Enver Hodzsa, az alban kommunista part vezetője, álláspntját Így foglalta össze» "Sokan mosolyognak rajtunk, akik két es fel millióan vagyunk, hogy mi akarjuk megváltoztatni a világot. Nem vagyunk arrogánsak,, hanem része vagyunk az igazi forradalmi mozgalmaknak, amely a két szuperhatalom, az E- gyesült Államok és a Szovjetunió ellen harcol."
