Baltimore-i Értesítő, 1975 (11. évfolyam, 1-12. szám)

1975-06-01 / 6-7. szám

Az árva nép most lett igazán árva 2-STIRLING GYÖRGY: “Szegényebb lett az egész világ, szegényebbek lettünk mi, magyarok.Koldus­szegényekké váltunk, mert elvesztettük azt a kezet, amelybe - mint gyermek atyja kezébe - eddig kapaszkodtunk, 8 elvesztettük azt, aki - bölcs családfőként - bizton vezetett bennünket a min­dent elborító sötétségben. Az éjszaka most még teljessebbé vált: az iránymutató fény, amely a bécsi Pázmáneumból világí­tott felénk és mutatta az utat, kihunyt. Mindszenty Józsefről már életében megirták, hogy korunk élő szentje, mártirja. Kost bekövet­kezett halálával végképp mindannyiunk fölé magasodott. Már életében a legnagyobb magyar egyház­fők közé soroltuk, s most, hogy .a kegyetlen halál elragadta közülünk, neve történelmi Pantheo- nunk díszhelyén ragyog."-GEREBEN ISTVÁN: "Megdöbbentett a hercegprimásunk halálát közlő hir. Magyar felelőségünk ki­terjedt. Sorunkból kihullott lelki fejedelmünk! Emléke utat mutat. Életének tanitása: tisztaság, áldozatvállalás, szabadságszeretet, megalkuvásnélküli elvhüség, szenvedés, magyarság. Imáink ér­te, értünk szálnak ma: Uram adj erőt hűnek maradni, Istenünk fogadd sokat szenvedett fiadat az örök üdvösségbe! "-MÉSZÖLY ELEMÉR: "Nehéz felmérni a veszteséget, amit Magyarország hercegprímásának elhunyta jelent nekünk. Lelki szemeinkkel azonban tisztán látjuk törékeny alakját és élete, megnyilvánu­lásai, mint irányfény világítanak a magyar éjszakában. Személye belépett a történelembe. Egy ma­gyar akinek a nevét tisztelettel emlitik azok is, akiknek csupán egy magasrangu főpap volt. Ne­künk annál sokkal, sokkal több."-ESZTERHÁS ISTVÁN: "...a veszteség pótolhatatlan mértékű csapás, és éppen ezért ma még nem tudunk mást tenni, csak mélyről, lelkűnkből, szivünkből felszakadó sírással gyászolni, miként minden magyar ezt teszi ma. ...Mindszenti szelleme győzelmes szellem, a magyar ember világra­szóló tehetségével bebizonyított szelleme."-FRANK J. HORTON képviselő: "Mindszenty biboros valóban több volt, mint a szabadság vértanú­ja és mint lelki vezető. Szimbóluma volt és lesz ezután is, halála után is a magyar nemzet és nép egységének és szabadságának. ...fájdalmasan siratják a magyar menekültek ezrei, akiket a mi országunk szeretettel fogadott be 19 évvel ez előtt, amikor az 1956-os forradalomban felkel­tek a szovjet zsarnokság ellen. ...Mindszenty József olyan férfi, akinek az emlékét a szabad­ság történelme örökre megőrzi."-POGÁNY ANDRÁS: "Ecce Sacerdos Magnus... az ősi latin szavakkal veszünk búcsút a huszadik század egyik legnagyobb emberétől, az Egyház fejedelmétől, az igaz és rendithetetlen magyartól, s végül, de nem utoljára, a legelső és legigazibb magyar szabadságharcostól... Imádkozz értünk, lelki fejedelmünk, menekült társunk a számkivetésben... Mindszenty József lerázta magáról, ami földi volt benne, és emberi óriásból szellemóriássá változott. De a ragyogó égi fényesség, ami őt körül veszi, még jobban megvilágítja azt az utat, amit nekünk, szabadságharcosoknak és minden igaz magyarnak követnie kell."-Msgr. SZABÓ JÁNOS: "Mindszenty József hü volt hitéhez és hivatásához. Szerette Istent, sze­rette egyházát, szerette népét, amelynek körében kifejtette istenadta hivatását. ...Életével bizonyította, hogy hajlandó volt a bajba került emberért, bármilyen vallásu is volt meghalni."-JAMES L. BUCKLEY szenátor: "Mindszenty József biboros halála óriási, betölthetetlen űrt hagy a szabadság bajnokainak sorában. A mi kegyetlen századunk ikerzsamokságai ellen harcolt, a náci fasizmus és a kommunizmus ellen és olyan bátorsággal és vitézséggel, amelynek szomoritó hiányát látjuk ma a nyugati világban. Amikor ennek a kegyetlen századnak a történelmét végül is megirják, -amikor majd az emberek bozonyos távlatból tekinthetnek vissza az európai totalitáriánus korra, hiszem, Mindszenty fel­séges bátorságára úgy tekintenek majd fel, mint a mi időnk kevés, valóban tiszteletre méltó tet­teinek egyikére..."-BÉKY ZOLTÁN: "Életével és hősies példaadásával utat mutat nemcsak a magyarságnak és a kato­likus vallásnak, hanem vallásfelekezeti különbség nélkül minden keresztyén népnek és egyénnek legszentebb, az Istentől származó jogok, a politikai és vallásszabadság védelmére. Úgy az otthoni, rabságban élő, valamint a szabadvilágban szétszórt magyarságnak mindig útmu­tatás a Krisztusban gyökerező szabadság felé."-LOTE LAJOS: "Életében megtett mindent, amit egy rendkivüli emberi képességekkel megáldott személyiség egyáltalán megtehet. Egy ember a milliók között s úgyszólván az egyetlen egy az e- gész keresztény világban. Mindhalálig nemet mondott az orosz megszállásnak, nemet mondott az erőszaknak, osztályharcnak és terrorra alapitott ateista kommunista ideológiának, nemet mondott a rendszer idegen szuronyokra támaszkodó otthoni helytartóinak."-PHILIP M. CRANE képviselő: "Mindazok, akik hisznek a szabadságban és a személyi méltóságban, jóbarátot és vitéz harcost veszítettek. A jövő majd bizonyosan megállapítja, hogy egyike volt azoknak a kevés szenteknek, akiket az erőszak és terror korszaka adott. Mert Mindszenty József a náci és a kommunista zsarnokságok közepette is hü maradt eszméihez. Eltávozása hiányt okoz sorainkban és csak abban reménykedhetünk, hogy Isten, akit oly annyi­ra ostromolt imáival, küld nékünk ismét olyan férfiakat, mind Mintszenty József, hogy ne haljon ki a remény: a jóakarat mégis erőt vesz a gonosz szándékon ebben a tökéletlen világban. Amikor az emberek majd visszatekintenek erre az időkre, hogy példát keressenek, a bátorság a princípi­umok és az álhatatosság példáját, akkor leghamarabb Mindszenty biboros neve jut majd eszünkbe."

Next

/
Thumbnails
Contents