Baltimore-i Értesítő, 1975 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1975-05-01 / 5. szám
2 Kétségbeesésemben befelé fordulok önmagamba és kérdező lelkem ahhoz forduli akit mi a világ- egyetem teremtőjének neveztünk el, hogy mikor és meddig visz ez az ut? A végzet megdicsőiti a halált,^ vagy megszabadít a gonosztól? Ezek az ifjak kisajátították egy háborúnak győzelmét és a vérző és sebeiben sinylődő világot nem gyógyítják, hanem ecetbe mártott spongyával törölgetik. Ebben a pillanatban: felcsillan a budapesti Földművelésügyi minisztérium előtt álló Nagyatádi szobor talapzatának felirata, "Nem sebeket ütni, hanem sebeket gyógyítani jöttünk ide". Mennyi különbség van a két szobor között, mennyi emberi tartalom az egyik és a másik fogalom között. Az egyik körül csupa hamis-arany csillogás, a másik pedig ott állt szerényen a sárga fal előtt és az arra haladóknak adta tovább, hogy nem csupán egy nép tud érezni, nem csupán egy kis csoportja a földnek, vár sebeinek gyógyítására, hanem van valami a világban, amit mindenki egyformán a magáénak kiván, az egyéni értékre épült megbecsülés, a tehetség, melyet magával hozott és az a hivatás tudat, hogy nem minden a haszon és nem mindenkit aszerint mérünk le. Végre tudomásul kell venni azt, hogy nincsenek kiválosztott népek, csupán kiválasztott egyének és ezek viszik tovább a világot és szolgálják egyetemesertvömberiséget. Minden embergyártotta politikai "eszme" halálra van Ítélve az idő törvényei szerint, de az ember, egyén* és egyéni értékei szerint felelős önmagával és társadalmával szemben. "But never mind." * ** * * * * * * * ********* KI MIT TUD? E havi találós kérdéseink vegyes összeállitásuak. Szerepel benne: földrajz, történelem, irodalom, tudomány. Az ismertetés alapján kikeli találni a helyes feleletet és azt legkésőbb junius 15-ig kérjük beküldeni az értesítő címére. Megfejtők között könyvet sorsolunk ki. 1, Évezredes múlttal dicsekedhető helység a Dunántúlon, kb. 9ooo lakossal. A történészek ide helyezik a római Alta Ripa várost és castrumot. Attila hunjai itt verték meg először a római légiókat 44 0 körül. A magyar állam alapítása után királyi birtokok székhelye volt. 1093 körül vár épült^s a megye székhelye és névadója lett. Várkatonaságárol sok XIII. századi oklevél beszél. II. Béla sokáig tartózkodott itt. A középkorban királynéi vár volt: Róbert Károly ostrommal foglalta el. Falai közt több országgyűlést tartottak (1463, 1466, és itt volt a mohácsi csata előtti utolsó országgyűlés is). A török alatt szultáni, azaz khász-város volt, ami mentesítette a sarcolások alól. A környék lakossága ezért beözönlött a helységbe, és ha hinni lehet az utazóknak, a magyar középkor legnépesebb városai közé tartozott. 1557-hen 891 ház után fizetett adót a töröknek. 1572-ben Ungnád Dávid császári követ szerint legalább négyezer ház volt benne. A kor legkiválóbb protestáns tudósai és hitszónokai tanitottak az országosan ismert iskolájában. 1599-ben magyar-török szárazföldi és dunai csata zajlott le közelében. A török kivonulásakor szinte teljesen elpusztult a város, és német telepesek építették újjá. Jelenleg jelentős textilipari központ. Selyemgyárát 1883-ban alapította Bezerédj Pál. Itt dolgozzák fel az egész ország selyemgubóját fonallá. Textilgyára főként exportra dolgozik. Műemlékei közül emlitést érdemel az 1773-ban emelt barokk templom, az 1743-79 közt épitett Kálvária-kápolna, az 1790-ből való copf stilusu Szentháromság-szobor és a volt Festetics-kastély. 2. Ki irta és melyik versből valók az alábbi idézetek? a) Gyermek vagyok, gyermek lettem újra, / Lovagolok füzfasipot fújva, / Lovagolok szilaj nádparipán, / Vályúhoz mék, lovam inni kiván, / Megitattam, gyi lovam, gyi Betyár.../ "Cserebogár, sárga cserebogár! " b) Fülembe forró ólmot öntsetek, / Legyek az uj, az énekes Vazul, / Ne halljam az élet uj dalait, / Tiporjatok rám durván, gazul. c) Udvaron fehérük szőre egy tehénnek:/ A gazdasszony épen az imént fejé meg:/ Csendesen kérődzik, igen jámbor fa^ta,/ Pedig éhes borja nagyokat döf rajta. 3. Mi a nevük az alább ismertetett kémiai elemeknek? a) Jele: S, sorszáma: 8, atomsulya 32.066. b) Jele: P, sorszáma: 15, atomsulya: 30.975* c) Jele: J, sorszáma: 53, atomsulya: 126.92. d) Jele: U, sorszáma: 92, atomsulya: 238.07. 4. Melyik városban van a sokat megénekelt, hires, nevezetes Házsongárdi-temető? 5. Ki volt a magyar király 1o95-1ü6 között? 6. Volt-e gyermeke III. Endrének,az utolsó Árpád-házi királynak? 7. Hogy hivják a Béga és a Temes közti homokbuckás vidéket? 8. Hány magyarszármozásu Nobel-dijas van eddig és kik azok? 9. Hány vármegyére van beosztva jelenleg Magyarország? 10. Mi volt a pesti Rákóczi útnak az előző neve és milyen történelmi esemény alkalmával változtatták meg? A márciusi számban közölt találós kérdésünkre csak két válasz érkezett. Könyvet nyert Horváth Károly (N.J.). A LENGYEL-MAGYAR VILÁGSZÖVETSÉG HATÁROZATA A Lengyel-Magyar Világszövetség 1974. május 25.-én Chicagóban tartott közgyűlésén egyhangú sza vazattal a. következő határozatot hozta: "Miután a közgyűlés tudomást szerzett az erdélyi magyarság helyzetéről, ahogy azt Lőte Lajos, az Erdélyi Bizottság elnöke a közgyűlésen ismertette és ahogy az az Erdélyi Bizottság 1973. november 23-i Emlékiratából kitűnik, a Lengyel-Magyar Világszövetség közgyűlése egyhangúan elhatározza, hogy a Világszövetség indítson megfelelő akciót az erdélyi magyar kisebbség védelmére az Egyesült Államok külügyminisztériumánál, a Kongresszusnál, az Egyesült Nemzeteknél és az Egyesült Államok romániai követségénél, hogy Erdélyben a magyarok és románok, polgár és nemzeti jogaikban teljes egyenlőséget kapjanak, beleértve a következőket: 1/ Ismerjék el a magyar nyelvet második hivatalos államnyeivként egész Erdélyben. 2/ Adják meg Erdélynek azt a státuszt, amelyben a kormányzást a magyarok és románok közösen, végzik számarányuknak megfelelően. 3/ Kulturális és teljes magyar iskolai rendszer. 4/ Adják vissza a magyarságnak az eredetileg magyar kolozsvári egyetemet. (-)