Amerikai Magyar Szó, 2007. május-augusztus (105. évfolyam, 292-295. szám)
2007-05-09 / 292. szám
Irodalom 34 MAGYAR SZÓ-A HÍD Kiálts rám! (31.) Csengettek egyszer, kétszer, de senki sem ment ajtót nyitni.- Mi van? Én leszek az ajtónyitogató? Mozdulj már - szólt Erzsikére és most már határozott léptekkel felment a szobába, sőt Erzsiké hallotta, hogy kulcsra is zárta, ami azt jelentette, hogy nem lehet zavarni. A kéményseprő járt házról házra ünnepeket kívánni, no, meg egy kis aprópénzt összeszedni, vannak, akik, ilyenkor meg újévkor egész szép summával lesznek gazdagabbak. Erzsiké végül lehajolt és felvette az ajándékát, melynek ebben a percben nem is nagyon tudott örülni. Biztos azért ilyen ideges a Sanyi, mert megbánta, hogy ilyen méregdrága dolgot vett, amit évek múlva lesz csak képes kinyögni. Míg bontogatta a több réteg selyempapírba csomagolt dobozkát arra gondolt, hogy mindent belead az ünnepek után, hátha tud készíteni egy olyan festményt, ami megint felkelti az eddigi vevő érdeklődését, és akkor majd segít kifizetni a részleteket. A pénzről eszébe jutott, hogy mit mondjon Sanyinak, ha újra el akarja számoltatni, hiszen most már azt nem mondhatja, hogy egyszerűen lába kelt, amikor már a múltkor azt állította, hogy túlköltekezett. Te jó ég, mibe keveredett és valójában hova tűnt. A János lakását jól felforgatták, mielőtt értékesítették, ott, mint ahogy gondolta, egy fillér sem volt. Csak nem a Lajos járhatott itthon, mint ahogy már Sanyi is célzott rá? Nem, ez lehetetlen! Ha pedig egy idegen ilyen szándékkal megy egy lakásba, nem hagyja ott a többit, sőt egyszerűbb tartóval együtt elemelni. Sehogy sem tud a gondolattól szabadulni, megoldás sincs, teljesen tanácstalan. Még jó, hogy nem kérdezett rá Sanyitól, akkor aztán most foghatná a fejét, hogy jól elbaltáz- ta, mert az biztos, hogy a gyanúsítgatást nem tűrte volna el. Percekig még állt a végre kibogozott dobozkával, kinyitotta, és a kezében tartotta a parfümöt. Kábultan szorította arcához, míg egyszer csak feleszmélt. Ez nem az ékszer! Újra letérdelt és izgatottan körbemászta a fa alját, de ott mást nem talált. Megdöbbent! Nem, nem ezért, mert kevesellte, csak mert nem ezt várta, nem erre számított, hiszen napokkal ezelőtt saját szemével látta. Ezek szerint nem ő kapta, de akkor mit keresett nála? Vagy csak elfeledkezett róla, hiszen egész nap olyan feszült, ideges, de az is lehet, hogy estére tartogatja, nagyon ért a meglepetésekhez, meg ahhoz, hogy csigázza fel a végsőkig az ember kíváncsiságát. Ez az, ez lehet, majd este. Gyorsan bement a fürdőszobába és újra átöltözött. Ezúttal egy halványzöld merész kivágású ruhát vett fel, olyan volt, mint egy kisestélyi. Mi tagadás, sokkal jobban állt neki, de zavarta a fazon, túl kacérnak találta. Egyszer volt rajta, mikor meghívták egy fogadásra, minekelőtte az ő képei is részt vettek a kiállításon. Az biztos, hogy sok bókot kapott, de mégis alig hitte, hogy vége legyen és fel tudja venni rá a kardigánt, ami illően elfedte a takarnivalókat. Most, hogy megnézte magát a tükörben, úgy érezte, most nem annyira kihívó, mert ez csakis a szerelmének szól. Még egyszer végigellenőrizte a szépen megterített asztalt, egy-két dolgot felcserélt, vagy megigazított, tulajdonképpen csak automatikus mozdulatok voltak ezek, hiszen minden tökéletesen csillogott, villogott, hívogatott. Annyi ideje maradt, hogy a papucsot átcserélte körömcipőre, máris megszólalt a bejárati csengő. Sanyi úgy futott le a lépcsőn, hogy majd elsodorta az asszonyt.- Csengettek! Biztosan az egyik szomszéd - szólt, miközben szélesre tárta az ajtót.- Ha valóban azt hitte, hogy a szomszéd, akkor miért rohant ilyen eszeveszetten - gondolta Erzsiké, de ma úgy látszik, semmin sem lehet csodálkozni vele kapcsolatban. A doki érkezett, ezt gyanította, mert az ajtóban egy hatalmas piros szegfűcsokor, melytől a gazdáját nem lehetett látni.- Kellemes és boldog karácsonyt a falu legédesebb asszonyának és kedves családjának - lépett be végre, fél karjával átkarolta Erzsiké nyakát, a csokrot pedig az akkor már felmenni készülő férfi kezébe nyomta.- Ezt legyen szíves vázába tenni. Jó estét magának is Sándor - magában élvezte, ahogy az kelletlenül a konyha felé indul, orra alatt valamit mormogott. - Jól van? - kérdezte és nem véletlenül. Már máskor is észrevette, hogy a férfi teljesen elsápad, ha őt meglátja. Ugyan miért vált ki belőle ilyen reakciót?- Persze, hogyne, kerüljön beljebb - próbálta magáról elterelni a figyelmet. Tény és való, hirtelen kiszökött fejéből a vér, ahogy az előszobában felbukkant a doki feje. Azt hitte, látomása van. Ritkán szokott vele találkozni, de mindig ugyanilyen hatást vált ki belőle, de bárhogy töri a fejét, nem tud rájönni, mi okozza ezt. Illetve idáig nem tudta, de most a felismerés teljesen ledöbbentette. Megvan! Ugyanaz az arc, amit akkor évekkel ezelőtt látott az első emeleti ablakban, amikor Lajossal dulakodtak, amikor... Erre a gondolatra annyira ideges lett, hogy elnézést kérve felrohant a szobájába.- Ennek meg mi baja lett? - kérdezte a doki Erzsiké vállát átölelve, az ebédlő felé tartva.- Nem tudom, de talán azt hiszi, hogy Gabi bácsi meg én ... - kuncogott. - Ki tudja, mi jár a fejében, de már én is észrevettem, hogy milyen zavarban van, ha magát meglátja, de üljön le, örülök, hogy itt van.- Nem szólnál annak a tüneménynek? - tette le a hatalmas dobozt a fa alá.- Ekkora ajándék, ugyan mi lehet benne, én még talán kíváncsibb vagyok, mint a lányom. Mindjárt itt lesznek, a mama most öltözteti át.- Ez a fiúké - tett le még két könyvet, - és ez pedig a tiéd - nyújtotta át Erzsikének a szatyrot, melyet rögtön bontani is kezdett.- Egy hajszárító! Doki, honnan tudta, hogy az enyém elromlott? Erre a sálra pedig a mama neve van írva.- Én árultam el - lépett a szobába a mama. - Kérdezte, hogy minek örülnél és éppen aznap, amikor azon bosszankodtál, hogy a régi kinyiffant. Luca egyenesen a doki ölében landolt. Pár puszi, meg kedves szó, de a szemét le nem vette a dobozról. Gabi bácsi észre is vette, nem tartóztatta tovább.- Eredj, nézd meg, mit küldött neked velem még a Jézuska - tette le a gyereket. Egy hatalmas járóbaba, teljesen olyan, mint az igazi, még hasonlított is a kislányra, olyan gyönyörű, hosszú szőke loknis hajjal.- Ezt meg - adta át a borítékot Erzsikének - ma hozta András sofőrje. Mondta, az utolsó percben ment érte a vevő, már nem tudtak értesíteni. Erzsiké a megdöbbenéstől csak nézte a borítékot, de annyi ereje sem volt, hogy kibontsa. Ez nem lehet igaz, az utolsó szalmaszál. Tehát mégis csak szeret engem a gondviselő. Ezt még álmában sem merte remélni, meg van mentve.- Most viszont egyet én kérek lányom. Olyan helyre tedd, ahol senki sem találhatja meg, azaz ne szólj róla senkinek, nagyon kérlek. Érted? Senkinek! Úgy érzem, rövidesen azt is megtudjuk, hova tűnt a többi.- Akkor maga látnoki képességgel 2007. MÁJUS 9. kell, hogy rendelkezzen, ha nem éppen titokban valami varázsló, amint az ábra mutatja. Odafent Sanyi az ágy szélén ült, szíve hevesen kalapált. Nyugi, nyugi, hiszen semmi vész, csak egy kis hasonlóság. Különben is már annak az ügynek hat éve lesz, idáig sem volt semmi gáz, nyugtatgatta magát. Ez az átkozott doktor nem elég, hogy tisztára úgy néz ki, mint az az alak, de a szemében is olyan rejtélyféle bujkál, az embernek olyan érzése támad, mintha sejtene valamit.- Őrület - nézett az órára. - Legalább Kata jönne már, előbb-utóbb úgyis le kell mennie, az meg csak fog bámulni a pofájába. Össze kell szednie magát, Kata, ha itt lesz, csak elterelődik róla a figyelem. Kata! Kanyarodott vissza megint gondolatban a lányhoz, mennyire hiányzik, már három napja nem találkoztak. Újra az órát nézte, majd megigazította nyakkendőjét, benyálazott ujjal haját füle mögé ragasztotta és megindult a lépcsőn lefele. Az ebédlőből kiszűrődő hangok megállásra késztették, mi lehet ez a nagy dolog, aminek Erzsiké ennyire örül, hogy szinte visítozik. Ah, nem érdekes, indult tovább, inkább kisétál a kapu elé, hátha jön a szerelme. Az utcán nagy pelyhekben hullt a hó, a távoli lámpa sárgás fénye csillogott a vastag hótakarón, bevilágította azt a rendkívül kecses és csinos női alakot, aki éppen elhaladt alatta. Sanyi szíve nagyot dobbant. Magas sarkú fekete csizmában, hófehér szőrmebundában közeledett a lány, mint egy égi tünemény. Elésietett és megfeledkezve minden óvatosságról, ölébe kapta, párszor megpördült vele és összevissza csókolta. Kata percek múlva idegesen bontakozott ki az ölelésből, már így is túl késő volt, eg}7 rendőrkocsi húzott el mellettük és fülsiketítő tülkölésbe kezdett.- Úgy látszik, Berti már elfelejtette, hogy mi is az a szerelem, vagy csak irigykedik - szólt Kata, - különben ez nem valami jó pont számunkra, ugyanis ő a doki fia, a nyomozó. Sanvi hátán végigfutott a hideg, már megint hibát hibára halmoz. A kapuig együtt mentek, majd ő előre sietett, megbújt az előszobában, cipőjét átcserélte papucsra, mikor megszólalt a csengő. Hagyta, hogy Erzsiké jöjjön ajtót nyitni, addig felsietett a szobába. A barátnők egymás nyakába borultak.- Hát itt vagy végre, Kata! Nem is tudom, mikor láttalak utoljára - bontakoztak ki nagy sokára az ölelésből. - És milyen fantasztikusan nézel ki! - mérte végig. - Ez a bunda remekül áll rajtad, nem mondom, az ára is szép, nem egyszer néztem vágyakozva a kirakatot, nagyon szerettem volna én is ilyet, vagy hasonlót.- Nem mondod komolyan, hogy te nem engedheted meg magadnak? Az az igazság, hogy nekem valóban nem telik ilyen drága cuccokra, a párom az, aki mindenből a legújabbat, a legdrágábbat veszi nekem - mondta ragyogó arccal, mert élvezte, hogy barátnője irigykedve méregeti, lehet, hogy azt is elvárná, hogy ő is dicsérje, de azt lesheti, gondolta, - de hol van az én szépséges keresztlányom? (folytatjuk)