Amerikai Magyar Szó, 2007. május-augusztus (105. évfolyam, 292-295. szám)
2007-08-29 / 295. szám
6 MAGYAR SZÓ- A HÍD GAZDASÁG _________________________________2007. AUGUSZTUS 29. Röviden Európaibb McDonald's Európát nevezte az amerikai McDonald's gyorsétkeztető lánc legfontosabb növekedési piacának a vállalat operatív igazgatója. Mi már jóformán nem is vagyunk amerikai márka, viszont európaivá kell válnunk, az idén ugyanannyit ruházunk be Európában, mint Amerikában, jelenleg Európa számunka a legfontosabb térség" - jelentette ki Ralph Alvarez. Erre az évre 800 millió dollár értékű beruházást tervez, a gyorséttermi vállalkozás az európai kontinensen (250 millió dollárnyit ebből Németországban a tavalyi 170 millió után) és mindeközben azt szeremé, ha sokkal inkább a helyi sajátosságok határoznák meg kínálatát. Néhány éve még nem fektettek olyan hangsúlyt Európára és a forgalom nem is nőtt itt eléggé. Az idei év első felében azonban az Európában lévő 6400 éttermük nagyobb forgalmat csinált, mint a csaknem 14 ezer étterem az Egyesült Államokban: az előbbi értéke 4,1 milliárd, utóbbié 3,9 milliárd dollár volt. A HÁROM VESZÉLY A magyar gazdaságot viselte meg legjobban a világméretű tőzsdei felbolydulás - szögezte le a elemzésében az Economist Intelligence Unit, s azt is megjegyezte, hogy jelenleg a Budapesti Értéktőzsde a legrosszabbul teljesítő börze. A tőzsdei és valutapiaci nehézségek után három olyan veszélyre hívták fel a figyelmet az elemzők, melyet véleményük szerint nem szabad figyelmen kívül hagyni. Az egyik ilyen veszély a gyengülő forint, mely a kitűzött inflációs cél megvalósíthatóságát fenyegeti. A Magyar Nemzeti Bank az infláció féken tartása érdekében felfüggesztheti monetáris enyhítési politikáját. A további megszorításoktól is tart a szervezet, mivel már az eddigi intézkedések is szinte holtpontra juttatták a gazdaságot. A második negyedéves 1,4 százalékos növekedést egyenesen "riasztónak" nevezték. Ebben a helyzetben pedig a magas kamatszint "az utolsó dolog, amire a gazdaságnak szüksége van". A második veszélyt abban látja az EIU, hogy sérülékeny a kormány költségvetési politikája és a hitelességének helyreállítására tett igyekezet. Megjegyezték, hogy a tervezetet meghaladó júliusi deficit "drámaian csökkentette a kormány mozgásterét". Amennyiben emelkednek a hitelkamatok, az alááshatja Gyurcsány Ferenc erőfeszítéseit a befektetői bizalom visszanyerésére. A harmadik kockázatként a devizában felvett hiteleket említette meg az elemzés. Amennyiben tovább tart a sváci frank felértékelődése az euró- val szemben, illetve a forint gyengélkedik, a kölcsönöket felvevők számára problémát jelent majd a havi törlesztőrészletek kifizetése. "Ez újabb árnyat vethet a máris sivár makrogazdasági helyzetre, és egyes bankokat komoly bajba sodorhat" - fogalmazott az EIU. Rekordszintű csökkenés Második hónapja rekordszintű visszaesés tapasztalható az amerikai lakásárakban: 3,2 százalékos csökkenés következett be a második negyedévben az előző év azonos időszakához képest. Az árak ereszkedése azt jelzi, hogy az eladók minden áron megpróbálják magukhoz csalogatni a vevőket. A szigorodó hitelezés miatt sok pénzintézet lépett ki a piacról, s várhatóan tovább mélyítik a lakáspiaci válságot, illetve nyomást gyakorolnak az árakra. A készletek hatalmasak, így az árak várhatóan tovább esnek majd. A hitelpiaci krízis tovább rontja a helyzetet - vélekedett a JPMorgan elemzője. A lakásárak 20 amerikai nagyvárosban 3,5 százalékkal estek júniusban az előző éves szinthez képest. Ez a legnagyobb mértékű ereszkedés 2001 óta. Májusban 2,9 százalékos volt a csökkenés. Az elemzők arra is felhívták a figyelmet, hogy a lakáspiaci visszaesés egyelőre nem mutatja az enyhülés jeleit. A FÁNK-LÁNC IS ZSÍRTALANÍT A világ egyik legjelentősebb gyorsétterem-lánca, a Dunkin' Donuts bejelentése szerint búcsút mondanak az egészségtelen transzsíroknak. A társaság tulajdonában lévő éttermek az ősszel, míg a fagylaltozói a jövő év elejétől szüntetik be az elhízást okozó adalékok használatát. A világhírű fánk-lánc október 15-től redukálja a transzzsírok használatát, amelyet ezt megelőzően több komolyabb étteremhálózat száműzött a konyájából. A cég közleménye szerint nulla gramm transzzsírral készülnek az ételek. A társaság kínálatában szereplő közel 50 termék így elvileg egészségesebb és kevésbé hizlaló lesz a jövőben, kisebb lesz továbbá annak a kockázata, hogy a Dunkin' édességei szív- és érrendszeri betegségeket okoznak. A vállalat az elmúlt négy hónapban 400 amerikai egységében tesztelte az új olajokat, ami a hírek szerint pálma, szója és gyapotmag kivonatának az eredményeként született meg. A cég tulajdonában lévő Baskin-Robbins egységek fagylaltjainál a tervek szerint január 1- től csökken nulla grammra a káros adalékok használata. Nyit az első magyar fapados hotel Az Oktogon közelében nyílik meg ősszel az ország első fapados szállodája. Hat alkalmazott, hatvan szoba, egy éjszaka 29 euró, azaz nagyjából 7250 forint, akár két személynek is. A szobák kicsik, ezért olcsók. A tervek szerint október 1- jén fogadja első vendégeit a franchise-rendszer- ben működő első magyar easyhotel Budapest VI. kerületében. A szállodát az amerikai Richard Lloyd és a Tokics Kornél által alapított, 50-50 százalékban tulajdonolt Medscan Kft. üzemelteti. VÉGE AZ ÓRIÁSBOLTCKNAK? Hazai piacán keres kisebb boltokkal rendelkező kiskereskedelmi cégeket felvásárlásra az amerikai Wal-Mart, a világ első számú kiskereskedelmi cége, hatalmas hipermarketek százainak tulajdonosa. A brit Financial Times című lap szerint igyekezetére azért van szükség, mert jön a Tesco Amerikába, kisebb boltokkal, és a Wal-Mart nem akar főleg hatalmas áruházaira támaszkodni a vállalat. A Wal-Meat nem rég profitfigyelmeztetést adott ki, elsősorban amerikai üzleteinek a jelek szerint a várttól elmaradó idei teljesítményei miatt. Az amerikai cég emellett új igazgatót keres, aki az esetleges bekebelezések stratégiai hatásaival kapcsolatos helyzetet kezelné, csapata alakítaná ki az átfogó, több (üzlet)formára vonatkozó stratégiát. A cég elemzők szerint láthatóan komolyan veszi a Tescót. Felfüggesztik a kiaknázást Környezetvédelmi okokra hivatkozva függesztették fel a világ jelenlegi legnagyobb olajmezejének kiaknázását. Kazahsztán bejelentette, hogy legalább három hónapra felfüggesztik a világ jelenlegi egyik legnagyobb olajmezeje, a Kasha- gan olajmező kiaknázását, környezetvédelmi okokra hivatkozva. A mezőt az olasz Eni vezette nyugati cégkonzorcium működteti, amely ellen most ettől függetlenül a vámtörvények megsértésének ügyében is vizsgálódnak. Később egy magát megnevezni nem kívánó forrás úgy nyilatkozott, hogy a konzorciumnak szeptember 5- ig adtak határidőt arra, hogy megoldást dolgozzon ki a kialakult helyzetre. Valuta-Árfolyamok Augusztus 29. 1 USD = 187,73 HUF 1 USD = 0.73 EUR 1 USD = 2.39 RON 1 EUR = 256,45 HUF Continental TRAVEL *AIR*LAND AND SEA: WE DO IT ALL ‘AIRLINE TICKETS ‘HOTEL PACKAGES •CRUISE PACKAGES ‘VACATION PACKAGES CALL NOW: ANNA TEL: 323 6540150, MOBIL 323 376 5990 EMAIL: amigalina@yahoo.com www.continentaltravelusa.com FAMILY PRACTICE Dr. MOLNÁR TAMÁS / Általános, családi orvos 83-39 DANIELS St. Briarwood, Queens, N.Y. 11435 Tel.: 718-291-5151 One block East of Main St. and two blocks South of Grand Central Pkw. Bus: Q 44 Main St. & Grand Ct. Pkw. , Q 60 Queens Blv. & Van Wyck Blv. Subway: F Van Wyck Blv. Station Magas vérnyomás, cukorbetegség, kisebb sérülések, baleset, oltások, cholesterol, ízületi bántalmak korszerű diagnózisa és gyógykezelése EKG, röntgen, laboratóriumi tesztek a helyszínen Gondos orvosi kivizsgálást és kezelést nyújt az egész család számára Szükség esetén kórház biztosított * Biztosítást elfogadunk. az USA-ból Magyarországra és a környező országokba a legkedvezőbb áron szállítunk zárt konténerekben bármilyen méretű és súlyú csomagot, autót, motort, bútort! SEASON TOYS CARGO, LLC. Season Toys Cargo SAYREVILLE, NJ. 08872 TEL: 732-668-5408 TOLL FREE: 866-878-7600 10% ÁRENGEDMÉNY EZZEL A KUPONNAL NITA EUROPEAN BAKERY Közép- és kelet-európai cukrász- és péksüteményekkel várja a Kárpát-mendence szülötteit a hazai ízek újraelevenítésére. Jöjjön be hozzánk és ízlelje meg újra a krémest, dobost és képviselőfánkot! 40-10 Greenpoint Ave. Sunnyside, New York 11104 718 784-4047