Amerikai Magyar Szó, 2007. május-augusztus (105. évfolyam, 292-295. szám)

2007-08-22 / 294. szám

2007. AUGUSZTUS 22. Tudomány MAGYAR SZÓ-AHlD 7 Röviden Ah maga is akarja, le tud szokni A leszoktatást elősegítő programba bevont do­hányosok feltűnően nagyobb valószínűséggel hagynak fel káros szenvedélyükkel, mint azok, akikben felelősségre vonással próbálnak bűntu­datot ébreszteni - állítják kanadai pszichológu­sok. Az eredményre vágyó egészségnevelőknek olyan technikákat kell kidolgozniuk, amelynek révén az egyén belső motivációját képesek erősí­teni. Úgy tapasztalják, a családtagoknak is ennek szellemében kell megszervezni az otthoni "neve­lést", mert régi megfigyelés, hogy a saját és má­sok egészségét romboló magatartás elítélendő voltáról szóló példabeszédek többnyire ellenér­zést, és főként dacot váltanak ki. A számonkéré­sek, a szidalmak gyakran többet ártanak, mint használnak. Amennyiben a környezet tagjaiban van elég türelem és a szenvedélybeteg személyi­sége alkalmas rá, érdemes megvárni, hogy kiala­kuljon benne a belátás, ami végül őszintén átér- zett leszokási szándékhoz vezet. Minden másként történt? Brit kutatók megcáfolták azt a széles körben el­terjedt elképzelést, miszerint az ősemberek csak akkor kezdtek el felegyenesedve járni, amikor le­jöttek a fáról. Egy friss tanulmány szerint őseink már akkor kifejlesztették ezt a képességet, ami­kor még a fákon éltek. A hagyományos elképze­lés szerint csak akkor álltak két lábra az ősembe­rek, miután lejöttek a fáról, és az erdőkből a ke­let-afrikai szavannákra vándoroltak, ám ezt a brit tanulmány cáfolja. Brit kutatók egy évig tanul­mányozták az indonéziai esőerdőkben az oráng­utánokat, és a megfigyelések alapján arra a meg­állapításra jutottak, hogy a nagymajmok közös rokonai már a fákon élve kifejlesztették a fele­gyenesedve járás képességét, és ezáltal érték el a gyümölcsöket és a fák ágait. Robin Crompton, a liverpooli egyetem professzora közölte: a fele­gyenesedve járás kifejlődött a majmok őseinél, így az ősembernél is, és ezt a technikát alkalmaz­ták később, amikor lejöttek a fáról és két lábra álltak. A kutatók szerint a két lábon járás 17 mil­lió évvel ezelőtt alakulhatott ki, szemben az ed­dig általánosan elfogadott 4,5-8 millió évvel. Mind depressziósak? Az elvált és partnerüktől külön élő férfiak na­gyobb arányban szenvednek depresszióban, mint a kapcsolatban élő férfiak vagy akár mint az elvált vág)' külön élő nők - állítja a Kanadai Sta­tisztikai Hivatal (SC) kedden kiadott tanulmá­nya. A tanulmány szerzői egy országos lakossá­gi egészségfelmérés adatait elemezték és megál­lapították, hogy a házasságuk vagy élettársi kap­csolatuk felbomlásán átesettek 12 százaléka de­pressziós, míg az együtt élő emberek esetén ez a szám mindössze 3 százalék. A férfiakat azonban a nőknél sokkal mélyebben érintette kapcsolatuk felbomlása. - írja a MediPess. Közvetlenül a'Termelőtől" Új-Zélandon kutatók olyan teheneket fedeztek fel, amelyek zsírszegény tejet adnak, vagyis a 0,1 százalékos zsírtartalmú tej ezúttal közvetlenül a "termelőtől" szerezhető be. A Chemistry & In­dustry című szaklapban közzétett tanulmány szakértők szerint igen nagy jelentőséggel bír az egész tejipar számára. A kutatók szeretnék a te­henek génjeit fölhasználni arra, hogy egész te­héncsordákat ruházzanak fel ezzel a különleges képességgel. A felfedezés akkor történt, amikor egy biotechnológiai cég a különböző tehéncsor­dák tejének összetételében lévő eltéréseket vizs­gálta. Az egyes tehenek pontos genetikai felépí­tésének ismeretében mostantól már csak idő kér­dése az, hogy több tehéncsorda ki­zárólag ilyen speciális, zsírsze­gény tejet termeljen. A felfedezés mindenekelőtt azért érdekes, mert egyre több ember akar egészségügyi okok miatt zsírszegény tejterméke­ket vásárolni. A hagyományos termelési eljárás szerint ezen termékekből először el kell távolíta­ni a tej zsíros alkotóelemeit, azonban ezáltal sok, az emberi szervezet számára hasznos anyag is el­tűnik a tejből. Azt egyelőre nem tudni, hogy a tehenek a zsírszegény tejből ugyanannyit adnak- e, mint a zsírosabb fajtából. Úrszikla robbanása Amerika felett Június 22. Egy megvitatásra váró új elmélet sze­rint hatalmas űrszikla robbant fel mintegy 13 ezer évvel ezelőtt Eszak-Amerika felett, ami ég­hajlati katasztrófát és olyan állatfajok kipusztulá­sát okozta, mint a mamut, az elefánt, a ló, a teve, az óriás lajhár és medve. A szakemberek Aca- pulcóban, az Amerikai Geofizikai Szövetség konferenciáján vitatják meg az újdonsült elkép­zelést. Az elméletet több mint húsz feltárás tá­masztja alá, amelyeket üledékes kőzetrétegekben végeztek Eszak-Ámerika különböző pontjain. Az üstökös vagy aszteroida légkörbe jutott öt kilo­méter átmérőjű darabjának felrobbanása az egyik kőkorszaki populáció, a Clovis-kultúra végzetét is előidézte. A szikla robbanása után vagy azért nem maradt hátra kráter, mert akko­riban, azaz az utolsó jégkorszak idején vastag jég­réteg fedte Észak-Amerika sok ezer négyzetkilo­méterét, és ez páncélként védelmet adott, vág)' pedig azért, mert a szikla még a légkörben fel­robbant. A kőzetek vizsgálata során találtak egy fekete szénréteget is, amely arra utal, hogy a rob­banás után hatalmas tüzek söpörtek végig a kon­tinensen. Am a forróság után ezer éves lehűlés következett, amely Ázsia és Európa éghajlatára és embercsoportjaira is kihathatott. A hagyomá­nyos elmélet szerint Amerika őslakói északkelet- Ázsiából vándoroltak át Mielőtt dönt utazása ügyében, forduljon az 1963-ban alapított, legjobban megszervezett magyar utazási irodához; carpathia travel agency, INC. IJ1H1 Tel: (212) 535-3612, v. 737-2666, v. 879-8003 Fax: (212)288-1064 Közvetlen repülőgépjáratokkal, kedvezményes repülőjegyek „nagykereskedelmi áron Amerikába és Európa legnagyobb városaiba. Tavaszi akciónk: NYC Budapest NYC $ 429 (+ adó)-tól NYC Budapest (egyirányú) $ 299 (+ adóMó! NYC Bécs (egyirányú) $299 (+adó)-tó! Az árak a reptéri illetékei nem tartalmazzák. GYÓGYFÜRDŐ, REZERVÁCIÓ MAGYARORSZÁG VALAMENNYI GYÓGYÜDÜLŐJÉBE 2 HETET FIZET - 3 HÉTIG ÜDÜLHET! Amerikába az utolsó jégkorszak végén egy föld- hídon, amely a mai Bering-szoros. CSÚCS HURRIKÁNSZEZON 2007-ben rendkívüli hurrikánszezonra számíta­nak a szakértők az Atlanti-óceán térségében. Az idei tizenhét trópusi vihar közül várhatóan ki­lenc erős lesz - közölte William Gray, a Colorado Állami Egyetem viharok előrejelzésével foglal­kozó tudóscsoportjának vezetője. Gray és mun: katársai a hurrikánok aktivitását mérséklő El Ni- no-jelenség idei gyors lecsengésével magyaráz­zák a várható hatalmas széllökéseket és úgy vé­lik, hogy 74 százalék az esélye annak, hogy 2007- ben egy erős hurrikán elérje az Egyesült .Álla­mok partjait. A hathónapos hurrikánszezon kez­detét június 1-jére teszik a meteorológusok. Ta­valy kilenc trópusi vihart és öt hurrikánt regisz­tráltak és kereszteltek el, amit a szakemberek át­lagosnak mondanak. 2005-ben viszont azt atlan­ti térségben 28 vihart jegy eztek fel, amelyek kö­zül négy nagy erejű hurrikán az Egyesült Álla­mok partjait is elérte, köztük a New Orleanson végigsöprő Katrina. Okosító mágnes Mágnestekerccsel kezelt patkányok agyában új neuronok jöttek létre, ami azt jelentheti, hogy az eljárás embereknél is alkalmazható lesz, főként az időskori elbutulás különféle változataitól szenvedő betegeknél. A New York-i Városi Egyetem kutatói öt napon át alkalmazták a mág­neses agyi stimulációt (TMS) patkányokon, és ennyi már elegendő volt ahhoz, hogy bizonyos agyi kapcsolataik erősebbé váljanak, elsősorban a tanulással és az emlékezettel összefüggő területe­ken. A TMS-t eddig számos agyi betegség ese­tén alkalmazták, így például depresszió, skizo­frénia kezelésére és a stroke ("fehér" agyvérzés) utáni rehabilitáció érdekében. Ne feledje: a hirdetés befektetés. Fektessen be üzletébe! 1-212- 742 -1450 Fizessen elő a Magyar Szóra! Töltse ki szelvényünket MOST, és postázza a szelvényen megadott postacímre! Magyar Szó - A Híd megrendelőlap □ negyedévre Magyar Szó - A Híd számára Külföld $45 $26 $20 ; □ egy évre □ fél évre □ money orderen □ csekken > Előfizetés Első osztály USA • Egy évre $120 $40 l Fél évre $60 $20 Negyedévre $13 ; Cím: Szó - A Híd ! 26 Broadway, Suite 748, New York, NY 10004 - 1740 Név:................................................................Tel:............................................. Cím:.................................................................................................................................. Város: ..............................................................Állam: .......... ír. szám :........ Kérjük, jelezze, ha a csekk egy részét vagy egészét adományként küldi újságunknak! Támogasson egy oldalt a Magyar Szóban! Amennyiben hozzájárul lapunk fenntartásához eg)' oldal pénzügyi támogatásával, tiszteletünk jeléül az Ön nevét tesszük az oldal alsó szalagcsíkjába! Hívja most a 1-877-A-MAGYAR-t! Ez m az Ön nevének a helye! i

Next

/
Thumbnails
Contents