Amerikai Magyar Szó, 2007. január-április (105. évfolyam, 282-291. szám)
2007-01-17 / 283. szám
2007. JANUÁR 17-24. Gyerekeknek MAGYAR SZÓ — A HÍD 29 A NÉGYSZÖGLETŰ KEREK ERDŐ Folytatás az előző hétről. Nagy Zoárd, a lépkedő fenyőfa meg egyenesen azt mondta, hogy igazán udvariatlan dolog egy fát kivágni. Míg a többiek vitatkoztak, hárman félrevonultak. Nevezetesen Bruckner Szigfrid, Szörnyeteg Lajos és Dömdödöm. Bruckner Szigfrid reggelizett, a másik kettő meg elővett szépen egy fűrészt, és nyisz-lüT-zrr-nvissz, fűrészelni kezdte a fát Mire ezek befejezték a vitatkozást (és Bruckner Szigfrid a dereka táján járt a reggelinek), majdnem végeztek is a munkával.- Vigyázat, azonnal dől! - mondták.- Nehogy a reggelimre dőljön - mondta nekik tele szájjal Bruckner Szigfrid. Emezek meg kiabálni kezdtek Dömdödömnek és Szörnyeteg Lajosnak.- Ne úgy állj, amúgy húzd, emitt szorítsd, amott lazítsd, vigyázz jobbra, vigyázz balra, alá, fölé, emeld, engedd, toljad, vonjad, rúgjad, vágjad, kalapáljad! Ha csak kiabálnak, az nem lett volna baj, de sajnos oda is rontottak, rángatták, lökdösték, döfölték, ráncigálták SzömyeWeöres Sándor: Buba éneke Ó ha cinke volnék, Útra kelnék. Hömpölygő sugárban Énekelnék -- Minden este Morzsára, búzára Visszaszállnék Anyám ablakára. Ó ha szellő volnék, Mindig fújnék, Minden bő kabátba Belebújnék - Nyári éjen, Fehér holdsütésen Elcsitulnék Jó anyám ölében. Ó ha csillag volnék Kerek égen, Csorogna a földre Sárga fényem -- Jaj, de onnan Vissza sose járnék, Anyám nélkül Mindig sírdogálnék. teg Lajost meg Dömdödömöt. Reccsent s dőlt az eukaliptusz. Ugrottak százfelé. De szegény Dömdödöm a nagy tolongásban nem tudott elugrani. Puff! Ráesett a hátára.- Dömdödöm, dömdödöm! - siránkozott fájdalmasan. A többiek rohantak vissza - még Bruckner Szigfrid is félbehagyta a reggelizést, és odafutott. Segíteni akartak.- A lábánál fogva húzzuk, a kezénél fogva, a fejénél fogva! - rikoltoztak.- Ugyan már, a fát kell fölemelni! - morgott Mikkamakka. Nekiveselkedtek. De hiába erőlködtek, meg se moccant. A fa alól meg egyre halkabban jött a "dömdödöm".- Úgyse bírjuk, úgyse bírjuk! - sápíto- zott Vacskamati.- Ha ez a finom szellem, akkor edd meg! - nyögte neki izzadva Bruckner Szigfrid. S szomorúan hozzátette: - Reggelire! Erre Vacskamati is beállt emelni. De csak nem mozdult a fa. Ekkor egy vékonyka hangot hallottak a hátuk mögül.- Majd én segítek - csilingelte valaki. Mind arra fordították a fejüket. Először nem láttak semmit. Pedig Ló Szerafin még a szemüvegét is feltette. Persze nem is igen láthatták, mert aki megszólította őket, alig látszott ki a íü közül. Akkora volt, mint a kisujjam. Egy picike zöld lány. Zöld a ruhája, zöld a haja, zöld a szeme, kis zöld sityak a fején. A zöld sityakon egy zöld gyémánt. Mint a mákszem, akkora. De úgy fénylett, hogy végül is emiatt vették észre.- Aha - mondta Mikkamakka -, egy fel- cicomázott szöcske.- Nem szöcske vagyok! - kiáltott az ici- ke-picike lány. - Maminti vagyok.- Ne zavarj bennünket, Dömdödömöt mentjük! - szólt rá Vacskamati. Újra nekiveselkedtek a fának. Dömdödöm meg csak jajgatott:- Dömdödöm, dömdödöm! A zöld lány oda akart furakodni hozzá, de Nagy Zoárd szelíden eltolta onnan.- Ne lábatlankodj itt! - nyögte. Maminti fűtkosott hát körülöttük. De nem fért a fához. Hol Ló Szerafin csánkjába, hol Mikkamakka könyökébe, hol Szörnyeteg Lajos hátába, hol Nagy Zoárd ágaiba, hol Bruckner Szigfrid sörénvébe, hol Aromo oldalába, hol meg Vacskamati hüvelykujjába ütközött.- Engedjetek! Engedjetek! - kiáltozta. Mikkamakka feléje fordult.- Azonnal takarodj, hordd el magad, pucolj, lépj olajra, tűnj el, nem látod, hogy zavarsz?! Nem látod, hogy Dömdödömöt mentjük?! Maminti, a picike zöld lány méregbe gurult. Zöld szeme villámokat szórt.- Ostobák! - mondta. A ruhája ujjából elővett egy zöld varázspálcát. Akkorkát, mint egy negyed fogpiszkáló. Suhintott vele. Mind sóbálvánnyá váltak. Csak a szemük forgott ijedten. Maminti odasétált köztük a fához. Csak úgy fél kézzel megemelte.- Mássz ki! - mondta. Dömdödöm kimászott, megkönnyebbülten tapogatta a hátát.- Dömdödöm - mondta. Azt jelentette, hogy köszönöm. Aztán még egyszer mondta, hogy dömdödöm. Ez meg azt jelentette: "Ha lehet, ezeket változtasd vissza." Maminti megint suhintott a zöld varázsvesszővel. Visszaváltoztak. Hálálkodtak. Csak Bruckner Szigfrid morgott:- Remélem, a reggelimet nem változtattad sóbálvánnyá! A többiek nevették. Mamintit, a kicsi zöld tündért Ló Szerafin kék hátára ültették, úgy vitték haza diadallal. Máig is ott lakik köztük. SZÖRNYETEG LAJOS JAJ DE ÁLMOS Nicsak! Mi történt szegény Szörnyeteg Lajossal? Már egy jó félórája csak ténfe- reg, kódorog, szédeleg, lődörög itt a tisztáson. Meg támolyog. Oda is ment hozzá Dömdödöm - akiről mindenki tudja, csak annyit tud mondani: dömdödöm -, és megkérdezte:- Dömdödöm?- Jaj, kedves Dömdödöm - panaszkodott neki Szörnyeteg Lajos -, nagyon, de nagyon gyötör az álmosság. Le akar teper- ni, le akar ütni a lábamról, gyúr, gyömöszöl. Au! - nagyot ásított.- Döm, dödöm, döm - magyarázta élénken Dömdödöm, és már mutatta is. Mi sem egyszerűbb ennél! Ha az ember álmos, bukfencezni kezd. Hét bukfenctől már majdnem virgonc, tizennyolctól már szétveti az éberség. Huszonkilenc bukfenctől még az álomkór is elmúlik.- Rettentően köszönöm - suttogta két ásítás között Szörnyeteg Lajos. - Nagyon, de nagyon. És zimzum-zumzim, bukfencezett huszonkilencet. Azaz csak az első tíz bukfenc volt zimzum-zumzim. A második tíz már csak olyanforma, hogy ziim-zuum, lassab- bacska, csendesebbke, kurtábbacska. Az utolsó kilenc meg, ajaj, csak ilyen, hogy zikk, jajdenehezenkelekföl, zökk, talán- fölsekelek, potty... Akkorát ásított Szörnyeteg Lajos, hogy szél kerekedett tőle.- Ne haragudj, Dömdödöm - motyogta -, de ettől a huszonkilenc bukfenctől huszonkilencszer álmosabb lettem. Nekiállt volna újra ténferegni, lődörögni, szédelegni, támolyogni, de szerencsére arra jött éppen Vacskamati.- O, álmosság ellen ezer módot tudok - hadarta, és nagyon igyekezett, hogy abból az ezerből legalább egy eszébe jusson. - A legeslegjobb a hideg-forró módszer - jelentette ki boldogan.- Igen - bólogatott Szömveteg Lajos -, hideg-forró... Bár - tette hozzá kis gondolkozás után - nem egészen értem. Hidegforró? Mi az? (folytatjuk) Közmondások A jó munka dicséri mesterét. A munka és a boldogság egy úton jár. A szorgalom hatalom. Amilyen az ember, olyan a munkája. Akkor jó elhagyni az alvást, amikor a legjobban esik. Az idő pénz. Az Isten a munkálkodókat segíti. Hasznos munkának nincsen fáradtsága. Jó kezdet fél siker. Jó munkának jó a gyümölcse. Ki idején kezdi, idején végzi. Ki korán kel, aranyat lel. Ki sokba fog, keveset végez. Minden kezdet nehéz. Semmi haszon munka nélkül. A könyvek néma mesterek. A tudomány kincs, melynek párja nincs. Aki nem tanul, nem halad. Aki tanít, tanul. Amint öntik a harangot, úgy szól. Holtig tanul az ember. Kicsi lángnak nem nagy a világa. Legjobb iskola a tapasztalás. Nagy gyalázat embernek a tudatlanság. Ne csak tudd a jót, hanem tedd is. Okosabb enged, szamár szenved. Tudom amit tudok. Tudomány szegénynek is palotát rak.
