Amerikai Magyar Szó, 2007. január-április (105. évfolyam, 282-291. szám)

2007-01-17 / 283. szám

2007. JANUÁR 17-24. Gazdaság MAGYAR SZÓ —A HÍD 11 H Orosz-fehérorosz megállapodás a vámvitában FEKETE ARANY Oroszország továbbra is olcsón juttat nyersolajat Fehéroszországnak, de lefölözi az abból készült olajtermékek nyugati eladásának hasznát, helyreállítva vámuniós sémájukat: ez a lényege a január eleji olajháborút lezáró megállapodásnak. Péntek este Moszkvában, a két min­iszterelnök, Mihail Fradkov és Szjarhej Szidorszki kétnapos, feszült tárgyalásai során létrejött megállapodás szerint Oroszország 2007-ben tonnánként csak 53 dollár körüli exportvámot vet ki a Fehérorosz-országba szállított nyersola­jára. Ezzel Oroszország eltekintett attól, hogy kiterjessze Fehéroszországra a más országok esetében alkalmazott, jelenleg tonnánként 180 dollár körüli nyersolajexportvámot. De ez utóbbi egyben fehérorosz külső exportvámmá is válik a vámuniós séma keretében. Ugyanakkor az ebből az orosz nyersola­jból fehéroroszországi finomítókban készült és Nyugatra eladott olajter­mékek után beszedett exportvámból ebben az évben csak 30 százalék marad a fehérorosz államkasszában, míg 70 százalék átvándorol az orosz büdzsébe. Sőt, ez az osztozkodás 2008-ban már 80-20, 2009-ben pedig 85-15 arányú lesz az orosz költségvetés javára. A fehéroroszországi szállításokra tovább­ra is kirótt, 2007-ben tonnánként 53 dollár körüli orosz nyersolajexportvám pontos értékét úgy számítják ki, hogy az (olajárak alakulásának függ­vényében) kéthavonta módosított, jelenleg 180 dollár körüli átfogó exportvámértéket egy állandó éves szorzószámmal, jelesül 0,293-mal szorozzák meg. Ez a szorzószám 2008- ban 0,335, 2009-ben pedig 0,356 lesz. A szorzószám növelése a fehéroroszorszá­gi nyersolajexportra kiszabott orosz vámot szinten tarthatja az olajárak (és velük az átfogó nyersolajexportvám) várt mérséklődése mellett is. A mostani megállapodás lényegében visszatérés egy 1995-ös vámuniós egyezményhez, de szigorúbb feltételek mellett. Ez utóbbi egyezmény ugyanis vám- mentességet biztosított a Fehérorosz­országba szállított orosz nyersolajnak, de már ugyancsak 85-15 arányú osz­tozkodást irányzott elő az abból finomí­tott termékek továbbexportálásából befolyó vámbevételeken. Mindamellett Fehéroroszország 1998-tól nem osztotta meg többé Oroszországgal ezeket a bevételeket. A múlt ősszel kezdődött tárgyalásokon Fehéroszország először 85 százalékot akart megtartani magá­nak, végül pedig fele-fele arányú osz­tozkodást ajánlott fel Oroszországnak, ezt ismételve meg szilveszter éjfélkor is. Oroszország azonban nem érte be ennyivel, és újévtől Fehéroroszországra is kivetette a 180 dolláros tonnánkénti nyersolajexportvámját. Fehérorosz­ország ezután rótta ki tranzitdíját az Európának szánt orosz olajra, s ennek fejében aztán meg is csapolta a Barátság (Druzsba) vezetéken áramló tranzitola­jat. Ezért Oroszország a múlt hét hét­főtől csütörtökig leállította szállításait a Druzsbán Magyarországra és más közép-európai országokba. Az olaj- tranzit felújítását az tette lehetővé, hogy Fehéroroszország szerdán meg-hátrált, visszavonva a tranzitdíjat a két elnök, Vlagyimir Putyin és Alja-kszandr Lukasenka telefonon kötött elvi egyezségének részeként. Egyszerűsödik az ausztrál vízum a magyarok számára. Nyártól ingyenesen és elektronikusan kaphatnak ausztrál vízu­mot a magyar állampolgárok, hétfőtől interneten is lehet intézni az okmányigénylést - tájékoztatta az MTI-t a budapesti Ausztrál Nagykövetség. 2007. július 1-től a magyarok számára lehetővé válik, hogy elektronikus úton és ingyene­sen szerezhessenek ausztrál turistavízu­mot, vagy rövid távú, maximum 3 hónapra szóló, üzleti célú vízumot. 2007. január 15- től egyes magyar állampolgárok, akik 3 hónapot meg nem haladó időt szeretnének turistaként Ausztráliában tölteni, az inter­neten percek, sőt másodpercek alatt juthat­nak hozzá a vízumhoz, ha on-line kérelmezik azt - olvasható a köz-lemény- ben. A vízum-kérelmek elbírálásának ide­jét azért lehetett így lecsökkenteni, mert az ausztrál kormány kiterjesztette elektron­ikus turista vízum szolgáltatásának automatikus vízumkiállítási programját a magyar útlevéllel rendelkezők számára is. Cypress Medical Center általános gyógyászat, nőgyógyászat fizioterápia, röntgen, laboratóriumi vizsgálatok Beszélünk angolul, magyarul, románul, franciául, spanyolul és németül! Forduljon hozzánk bizalommal! 26 East 36th Street New York, NY 10016 Tel: 212-532-7956 Fax: 212-532-9899 WWW.DRCOCIOBA.COM CELL: (646) 387-7788 16-84 Woodbine Street Ridgewood, NY 11385 Tel: 718-497-8117 Tel: 917-716-8640 Fax: 718-497-3208 | Első látogatásánál 10%-ot, | | minden utána következő | látogatásából 5%-ot elengedünk | ezzel a hirdetéssel! Röviden Amerikai olajtartalék A szakértők arra számítanak, hogy csökkent az amerikai olajtartalék, ugyanakkor nőtt a fel­dolgozott olajtermék-tartalék és a benzintar­talék. A január 5-én záródott héten az amerikai olajtartalék 0,5 m. hordóval mérsék­lődött az egy héttel korábbi 319,7 m. hordóhoz képest, amikor 1,3 millió hordóval csökkent az azt megelőző héthez viszonyítva. A. benzintartalék kapcsán a szakértői várakozás ádagában 2,6 m. hordó bővülés szerepelt az egy héttel korábbi 5,6 m. növekedést követően. A fűtőolajat és dízelola­jat tartalmazó feldolgozott olajtermék-tartalék esetében a szakértői előrejelzés 2,2 m. hordó emelkedésről szólt. Egy hete 2,0 m. hordóval bővült. 20 MILLIÁRDOS BERUHÁZÁS A dél-koreai Samsung cég az idén megkezdett fejlesztésekkel egy ütt összesen 20 milliárd Ft értékű bővítő beruházást valósít meg az elkövetkező másfél évben jászfényszarui gyárában; a várhatóan 2007 közepén meg­nyíló új egység 2010-től dolgozik teljes kapa­citással és 1000 embert foglalkoztat majd - jelentette be Lee June Young, a Samsung Electronics Magyar Zrt. elnöke a jászsági tele­pülésen a sajtótájékoztatón. Kóka János azt hangsúlyozta, hogy Magyarország nyerte a Kelet-Közép-Európában az elmúlt 16 évben lefolyt befektetési versenyt. Kodak: eladó részleg Az Eastman Kodak Co. azt tervezi, hogy' 2,55 milliárd dollárért eladja orvosi képalkotó üzletágát, a Health Groupot a kanadai Onex Corp. egyik leányvállalatá­nak. A Kodak bejelentette, hogy az Onex Healthcare Holdings Inc. 2,35 milliárd dol­lárt fizetne készpénzben, és kötelezettséget vállalna további 200 millió dollár kifi­zetésére is, ha a beruházás meghozza a kívánt hozamot. Ez a lépés is hozzájárulhat ahhoz, hogy a társaság fő tevékenységeire összpontosíthasson, miközben a bevétellel csökkentheti adósságállomány át. Mexikó- szárnyalótortilla-ár Miután egy hét leforgása alatt mintegy negy edével nőtt a nemzeti ételnek számító, kukoricaliszt-alapú tortilla ára Mexikóban, a mexikói kormány pénteken jóváhagyta a vám­mentes kukoricaimportot. Eduardo Sojo gaz­dasági miniszter 450.000 tonna amerikai, és 200.000 tonna más országokból származó kukorica vámmentes bevitelét engedélyezte. Mexikóvárosban egy kiló tortilla ára elérte a tíz pezót (71 eurócent). Az emelkedés háztartások millióit érinti. Egyre nagyobb a kereslet a kukoricából előállított etanol, mint bio-üze- manyag iránt az Egyesült .Államokban. Kína - rekord többlet Kínában tavaly rekordot döntött a kül­kereskedelmi mérleg többlete, miután az export 27^%-kal, míg az import 20 %-kal nőtt.Az Új Kína (Xinhua) hírügynökség jelentése szerint az aktívum 74 százalékkal nőtt, 177,47 milliárd dollárra. A kivitel 27,2 százalékkal 969,08 milliárd dollárra, az. import 20 százalékkal 791,61 milliárdra emelkedett. Elemzők szerint a 12 havi többlet az év- közepére elérheti a 250 milliárd dollárt, utána viszont már eshet, tekintettel arra, hogy növekedni fog a fogy asztási cikkek és a feldol­gozó ipari berendezések imprtja.

Next

/
Thumbnails
Contents