Amerikai Magyar Szó, 2007. január-április (105. évfolyam, 282-291. szám)

2007-04-18 / 290. szám

2007. ÁPRILIS 18. MAGAZIN Megérte nekik: drága válások toplistája Április 13. A hírességek világában a válás nemcsak gyakoribb, de jóval költsé­gesebb is, mint má­soknál - állapítot­ta meg az amerikai Forbes magazin, amely pénteki számában toplistát tett közzé minden idők legköltségesebb válásairól. A listát Michael Jordan, a kosárlabda csillaga és Neil Diamond dalénekes veze­ti, fejenként 150 millió dolláros (27 milli­árd forint) váláspénzzel. Jordan, az NBA sztárja még nem írta alá az 1989-ben Juanita Vanoy-jal kötött házasságának felbontására vonatkozó végső okiratot, de a Forbes becslése sze­rint szabadságának visszanyerése több mint 150 millió dollárba ke­rül majd számára - ez csaknem a fele annak a 350 millió dollárnak, amelyet házasságuk idején kere­sett. Neil Diamond viszont már 1994-ben kifizette azt a 150 millió dollárt, amellyel Marcia Murp- hey-vel kötött, negyed százada tar­tó házasságától szabadult meg. Ez akkori vagyonának fele volt, de Bénulásos "tömeghisztéria" Ápr.ll. Több száz kislánynak bénult meg a lába egyik pillanatról a másikra egy Mexikóban működő, dél-koreai apácák ál­tal vezetett katolikus iskolában. A helyi orvosok és pszichológusok egyelőre értet­lenül állnak a különös "tömeghisztériával" szemben. Az iskola igazgatónője szerint az orvo­sok csak azt tudták megállapítani, hogy a lányok "egymást utánozzák" lebénulásuk- ban, ugyanakkor ő is megdöbbentőnek tartja, hogy a betegek valóban szenved­nek attól, hogy nem tudnak járni. A betegség először 2006 októberében jelent meg két kamaszlánynál. Négy hó­nappal később 200 új áldozatra sújtott le a bénulási járvány, március végére már 600-an voltak. A mexikóvárosi gyermek- kórház orvosai és az egészségügyi minisz­térium klinikai vizsgálatai megállapítot­ták, hogy a betegségben szenvedőknek fájt a feje, nem tudtak járni, és közben erős fájdalmaik voltak az ízületeikben, mindenekelőtt a csípőjükben és a térdük­ben. A fájdalmak azonban rögtön elmúl­tak, amint beszállították őket a kórházba. E diagnózis nyomán azonban vizsgálni kezdték a Mária Nővérei nevű dél-koreai kongregáció által működtetett intéz­ményt, amely ingyenes oktatást kínál hát­rányos helyzetű családok 12-18 éves lá­nyainak. Kiderült, hogy a Lányok Villája nevű intemátus, amely a főváros Chalco nevű külvárosában áll, lakóinak csupán évi két heti vakációt biztosít. A lányok, akik az iskolában varrni tanulnak, mielőtt gyárba küldik őket, nem levelezhetnek senkivel, vagy ha mégis írnak nekik, nem válaszolhatnak és szüleiket is csupán évente kétszer láthatják. IÁ Lassan­>' IhHhC ként egyéb sö­tét üzel- mekre is fény de­rült: a lányokat romlott étellel etetik és a betegeket "természetes gyógymódoknak" nevezett kúrával kezelik az internátusbán. Mindezt az iskola természetesen az elbo­csátott tanárok és diákok "rágalmainak" minősítette. Egy rákbeteg lány egyenesen az állami tv-ben mutatta meg a nyakán lévő égési sebeit, amelyeket egy koreai orvos ejtett rajta nyirokcsomói eltüntetése céljából. Az igazgatónőnek erre is kész volt a vála­sza: "keleti terápiát alkalmaztak, hogy se­gítsenek, miután a helyi orvosok kifogy­tak az eszközökből". Az iskola vezetésének meggyőződése, hogy lebénuló lányokat "manipulálják" az iskola ellen, amelyben szerintük több mint 3000-en élnek tökéletes egészség­ben. A vizsgálatok azonban tovább foly­nak a Mária Nővérei ellen. rögtön közölte, hogy "megérte". Házassági évre átszámolva Steven Spielberg hollywoodi rendező jóval töb­bet fizetett, amikor alig négy évi házasság után elvált Amy Irvingtől: a Forbes sze­rint ez 100 millió dollárjába, akkori va­gyonának felébe került, de azóta rég kihe­verte a csapást, mivel jelenleg "3 milliárd dollárra taksálják". A Forbes-listán 85 millió dollárral szerepel Harrison Ford hollywoodi filmcsillag, Melissa Mathisonnal kötött 21 éve tartó fri­gyének felbontása ke­rült ennyibe 2004-ben. Ettől csak 5 millió dollárral maradt el Ke­vin Costner, a nem ke­vésbé híres amerikai színész és rendező, aki 1994-ben 16 évi házasság után vált el feleségétől, Cindy Silvától. Ehhez képest szinte eltörpül Paul McCartney, az ex-Beatle idei válópere, amelyben ahhoz, hogy öt év után elválhasson a viharos tempera- mentumú Heather Mills-től, 60 millió dollárnak megfelelő összeget kell fizetnie. MAGYAR SZÓ —A HÍD 23 Amikor a Titanic rendezőjének, James Cameronnak alig másfél év után el­süllyedt a házassága, 50 millió dollárt kel­lett leperkálnia Linda Hamiltonnak. A szívtipró Michael Douglas holly­woodi sztár 1998-ban, 21 évvel az esküvő után a Forbes szerint 45 millió dollárt fi­zetett a válásért, plusz két házat adott át Diandrának, volt feleségének. Lionel Richie válása 2004-ben Diane Richietől, nyolc évi közös élet után "csak" 20 millió dollárral tette szegényebbé a rendezőt. Mick Jagger- nek, a brit Rolling Stones együttes veze­tő énekesének 1999-ben 15 és 25 millió dol­lár (illetve an­nak megfelelő font) közötti összegbe ke­rült, hogy 22 év után fel­bonthatta házasságát Jerry Hall szuper- modellel - olvasható a pénzügyi magazin válási toplistáján. A szauna A szauna régen eg)’ többfunkciós he­lyiség volt. Nem csak mosakodtak ben­ne, hanem húst szárítot­tak, és más hasonló me­zőgazdasági tevékenysé­geket is vé­geztek itt. A gyógyítás helyszíne is volt: nem csak ter­mészetgyógyászati eszközként használ­ták, hanem az orvos, a kuruzsló is itt gyó­gyított. Esetében a sötét szauna hozzájá- mlt a misztikus hangulat kialakításához, így a szauna rituális helyszín is volt, szentivánéjkor a finn szokás szerint az eladósorban lévő lányok kelendőségét speciális szaunázással "növelték"; a nyár­fa és más növények illatában egy öreg anyó varázslatokat mondogatott. A 20. század elejéig a füstszauna volt az egyetlen szaunafajta. Hátránya az, hogy a beíutéshez sok idő kell, a tisztán­tartása nehéz, és tűzveszélyesebb is. A 20. század folyamán az iparosodással a városokban már közszaunák jelentek meg, amelyek már köménye­sek voltak. Miután ezt az em­berek megkedvelték, már a mökkikben (általában tóparti, hétvégi- és nyaraló házacska) is ilyet építettek. Legtöbb esetben egyszerűen egy újat építettek a füstszaunák mellé, ezért a füstszaunák eg)’ ideig még meg­maradtak, aztán, ha nagyon nem hasz­nálták őket, elrohadtak és lebontották őket. Néhány helyen így is fennmara­dhattak a szegénység, vág)’ a hagyomány őrzése miatt. A modem kéményes szau­na és a füstszauna közötti átmeneti for­ma volt az olyan kéményes szauna, ahol a kémény nem külön volt, a füst a köve­ken át távozott a kéménybe. Ez a megol­dás a füstszauna hátrányaiból sokat nem oldott meg: ugyanúgy csak a tűz kialvása után lehetett szaunázni. A kémény külön bevezetése az 1930-as években jelent meg. Április 16. Csongor Török eredetű régi magyar személy­név, jelentése: sólyom, vadászmadár. Április 17. Rudolf Germán eredetű német névből szár­mazik, jelentése dicsőség, hímév, far­kas. Április 18. Andrea Az Andreas (magyarul: +András) férfinévnek több nyelvben (német, an­gol, holland, cseh stb.) használatos női párja. Az András bibliai név: András apostol Jézus első tanítványa, Szent Péter testvére volt. Jelentése: férfias. Április 19. Emma Germán eredetű név. Alakváltozat­aival, az Irma és a német Erma névvel együtt Ermin, Irmin germán isten ne­véből. Más feltevés szerint a germán hermion néptörzs nevéből való. Az Erm-, Irm- névelem számos német név előtagjaként is előfordul, és az Emma ezek rövidülése is. Április 20. Tivadar Görög, latin eredetű név, a Theodor név magyar megfelelője. Jelentése Is­ten ajándéka. Április 21. Konrád Germán eredetű név, jelentése me­rész és tanács (adó). Április 22. Csilla írói névalkotás a csillag szóból. Elő­ször Dugonics András Etelka című re­gényében szerepelt (1788). A csilla növénynév is, a Scilla növénynemzet­ség magyar nevének, a csillagvirág­nak a változata. A nyelvjárási csilla szó jelentése pedig: a gyékény és a nád gyenge hajtása, illetve gyéren növő sás. Április 23. Béla Bizonytalan eredetű régi magyar személynév. Több Árpád-házi király­nak volt a neve, majd a XIX. század­ban újították fel ismét. A régi magyar Bél személynév -a kicsinyítőképzős alakja. A bél szó eredeti jelentése: belső rész (pl. szív). Török eredetűnek is tartják, ez esetben a jelentése előkelő. Már a középkorban mester­ségesen azonosították az Adalbert névvel.

Next

/
Thumbnails
Contents