Amerikai Magyar Szó, 2007. január-április (105. évfolyam, 282-291. szám)
2007-04-04 / 288. szám
6 MAGYAR SZÓ-A HÍD Nem lesz népszavazás Márc.29. Nem hitelesítette az Országos Választási Bizottság (OVB) a Fidesz és a KDNP népszavazási kezdeményezését, amely arra irányult, hogy az államilag támogatott felsőfokú tanulmányokat folytató hallgatók ne fizessenek tandíjat A két párt elnöke, Orbán Viktor és Semjén Zsolt által beadott népszavazási kezdeményezés pontos szövege a következő volt: "Egyetért-e ön azzal, hogy az államilag támogatott felsőfokú tanulmányokat folytató hallgatóknak ne kelljen képzési hozzájárulást fizetniük?" Ezt a népszavazási kezdeményezést az OVB egyszer már elutasította, az Alkotmánybíróság viszont visszautalta a testülethez újratárgyalásra. Az OVB 7:2 arányban szavazott a hitelesítés megtagadása meüett.Az indoklás szerint a népszavazás kivonná a parlament hatásköréből a kérdésben feltett tárgyban a döntést és ez burkolt alkotmánymódosítást jelentene. A testület megállapította azt is, nincs pntos határidő arra vonatkozóan, hogy a döntést meddig kell alkalmazni. A hosszú vita során az is elhangzott, hogy a képzési hozzájárulás eltörlése érintené a költségvetést, abban átcsoportosításokat kellene végrehajtani. Sztrájkra is készek Márc. 29. Eredménytelenül zárult a csütörtöki délután bértárgyalás, ezért a Pick Zrt. üzemeiben fölálltak a sztrájkbizottságok és a szak- szervezetek készek egy kétórás figyelmeztető sztrájk megszervezésére - tájékoztatott Golhovics Gábor, a cég szegedi üzemi szakszervezeti alapszervezetének elnöke. A megbeszélésen a cégvezetés nem tudott elfogadható ajánlatot tenni, ezért bejelentették a sztrájkbizottságok megalakulását és kezdeményezték a munkabeszüntetést megelőző hétnapos egyeztetés elindítását - mondta a Húsipari Dolgozók Szakszervezetének üzemi vezetője. Hozzátette: a sztrájkkészültség a cégcsoport mind az öt - két szegedi, bajai, pécsi és alsómocsoládi - telephelyére vonatkozik. Az elnök közölte, a tárgyalások kezdetén a szakszervezetek 13 százalékos béremelést kívántak elérni, késöb az igényüket 10 százalékra mérsékelték. A cégvezetés eredetileg 4 százalékos bérfejlesztést javasolt, majd ajánlatukat 4,5 százalékra növelték, ám ebből csak 2 százalék lenne alapbér-emelés, 2,5 százalékot étkezési hozzájárulás formájában kapnának meg a dolgozók. A szak- szervezet ezt az ajánlatot nem tekinti tárgyalási alapnak, legalább az Országos Érdekegyeztető Tanács által javasolt 5,5-8 százalékos sávba eső béremelést kívánnak elérni. A menedzsment hétfő délutánra készíti el újabb ajánlatát, ha ez sem lesz elfogadható a szakszervezet kétórás figyelmeztető sztrájkot szervez - mondta az elnök. Hazai hIrek 2007. ÁPRILIS 4. “ Gusztov: ha nem tetszik az prosz gáz szaga, vegyenek mástól OROSZ GAZ április 2. Ha nem tetszik az orosz gáz szaga, vásárolhatnak más országból; a budapesti orosz nagykövet reálisan látja, mi zajlik jelenleg Európában az energiapolitikai gondolkodásban. Ezt Vagyim Gusztov, az orosz parlament FÁK-szakbtzottságának elnöke mondta hétfőn az MTI-nek. Ha alternatív energiaforrást akarnak, találják meg, és akkor nem ide fogunk gázt szállítani, hanem Koreába és Kínába - jelentette ki az orosz képviselő újságíróknak, miután Németh Zsolttal (Fidesz), a parlament külügyi bizottságának elnökével tárgyalt. Vagyim Gusztov azzal kapcsolatban mondta ezt, hogy az MTI megkérdezte tőle, mi a véleménye arról, Orbán Viktor, a Fidesz elnöke egy múlt heti konferencián vitába keveredett Igor Sza- volszkij budapesti orosz nagykövettel. Orbán akkor az európai és magyar energiafüggőség kapcsán azt fejtegette, jelentősen különbözik az európai, piaci észjárás és az orosz állami, politikai természetű gondolkodásmód. "Európa mindig megpróbál valamilyen eszközt találni, hogy az energiapolitikában Oroszországra hasson" - szögezte le Vagyim Gusztov. Szerinte érdekes helyzet lesz, hogy miközben Grúziában ott lesz a NATO, és ha "Ukrajnában is NA- TO-hadsereg lesz", akkor nekik "diktálják" a gázárakat. Kifejtette: Oroszország költségvetési bevételeinek ötven százaléka a gáz értékesítéséből származik. Gusztov szerint az orosz ipar jól fejlődik, de még nyolcvan év kell ahhoz, hogy "normális állapotok legyenek". Hozzátette: nem lehet a gázt 46 dollárért eladni, mert az alacsony ár. Észak-Oroszországban vannak viszont újabb lelőhelyek, és mintegy tízmilliárd dollárt kell befektetni ahhoz, hogy onnan az első gázt a felszínre hozzák. A hétfői tárgyalást követően Németh Zsolt az MTI-vel közölte: a Fidesz részéről "az égvilágon semmilyen oroszellenességről nincs szó", Orbán Viktor csupán egy monopóliumellenes- séggel kapcsolatos álláspontot fejtett ki és "pártpolitikai manipuláció volt ezt oroszellenességként feltüntetni, sajnálatos módon a miniszterelnök részéről". Vagyim Gusztov hangsúlyozta: Magyarországnak a kétoldalú kereskedelmi kapcsolatokban sokkal aktívabban kellene azt orosz piac felé tekintenie, akár a gyógyszerek, akár a mezőgazda- sági termékek, akár a gépipar tekintetében. Németh Zsolt azt mondta, a maga részéről teljes mértékben egyetért azzal az orosz megközelítéssel, hogy a kétoldalú kapcsolatokban a folyamatos párbeszédet kell fenntartani. Ami a NATO további bővítését illeti, az orosz képviselő úgy fogalmazott, ebben a kérdésben jelentősen különbözik Moszkva és Budapest álláspontja. "A NATO közelítése az orosz határokhoz újabb hidegháborús szakaszt jelentene" - közölte Vagyim Gusztov. A megbeszélésen elhangzott többi témáról szólva Németh Zsolt elmondta, hogy Magyarország és Oroszország (illetve a Független Államok Közössége) 1992-ben kisebbségi kérdésben közös nyilatkozatot fogadott el, amelynek középpontjában a kollektív jogok, illetve a határon túli közösségek területi autonómiájának kérdése állt. Hozzátette: ez a nyilatkozat ma is jó alap a két parlamenti szakbizottság együttműködéséhez. A külügyi bizottság elnöke kitért arra, az eszmecserén felvetődött egy orosz-észt-finn-magyar együttműködés lehetősége, annak kapcsán is, hogy a finnugor népek nyelve és kultúrája veszélyben van. "Azért is jöttünk Budapestre, hogy áttanulmányozzuk a magyar kedvezménytörvényt. Tudni kell, hogy a Szovjetunió szétesése után becslések szerint több mint 30 millió orosz ajkú került Oroszország határain kívülre" - hangoztatta Vagyim Gusztov. UAluljárós üzletek miatt csúszhat a 4-es metró 4 - ES METRÓ Újabb indokok miatt csúszhat tovább a 4-es metró építése. A főváros ugyanis annak ellenére nem tudott megállapodni a Kálvin téri aluljáróban található üzletekkel, hogy itt április 5-én kezdődne az építkezés. Az üzletek azt ígérik, hogy kitartanak a végsőkig, a BKV szerint viszont idejében megfognak állapodni. Közben a főváros csütörtökön elfogadta azt a jelentést, amely megállapítja, hogy egy évet csúszik a metró. A kormánypártiak és az MDF-es képviselők támogatásával, a Fidesz tartózkodása mellett fogadta el csütörtökön a fővárosi közgyűlés azt a jelentést, amely megállapítja, hogy egy évet késik (2010-re lesz kész), és a tervezetthez képest 120 milliárd forinttal többe (összesen 485 milliárdba) kerül a 4-es metró építése. Demszky Gábor főpolgármester a csúszást ko^ rábban az évekig elhúzódó engedélyezési eljárásokkal és a politikai támadásokkal magyarázta. A közgyűlés csütörtökön tudomásul vette a beszámolót, a főpolgármester pedig bejelentette, hogy április 3- án megkezdődik az alagút fúrása. A Fidesz és a KDNP képviselői ismét hangsúlyozták, hogy rendezni kell a finanszírozási hiányosságokat. Ezzel arra utaltak, hogy az elmúlt hetekben felmerült, hogy az EU az építési költségeknek csak 20-30 százalékát állná, a korábban emlegetett 70-80 százalékkal szemben. Közben a metró építése kapcsán újabb probléma merült fel: a főváros annak ellenére sem tudott megegyezni a Kálvin téri aluljáróban található három üzlettel, hogy az aluljárót az építkezések miatt április 5-én le kéne zárni. Az üzletek (a Cha-Cha-Cha nevű szórakozóhely, egy pékség és egy édességbolt) azt nehezményezi, hogy megfelelő kártérítés nélkül akarják elküldeni őket az aluljáróból. Kusztos Csaba, a Cha-Cha-Cha ügyvezetője azt mondta: három hónappal ezelőtt a főváros 8 millió forintot ajánlott nekik, valamint a békásmegyeri lakótelepen egy lerobbant üzlethelyiséget, ezt azonban nem voltak hajlandók elfogadni. A három üzlet ezért bírósághoz fordult, és 80 millió forint kártérítést kér a fővárostól. Kusztos elmondta: nem akarják megakadályozni a metró építését, de ha nem születik megfelelő megállapodás, akkor a szombati határidőig nem ürítik ki a helyiséget. A BKV viszont, amely utólag beszállt a perbe, abban bízik, hogy peren kívül sikerül megállapodni. Re- gőczi Miklós, a közlekedési vállalat kommunikációs igazgatója azt mondta: az építkezéshez szükséges engedélyek megvannak, a munka így nem fog késni. Azon kérdésére, hogy mi lesz, ha nem ürítik ki az üzleteket, Regőczi mindössze annyit mondott: "Nem vagyok jós." A gyors megállapodás azért is fontos, mert a 4-es metró európai uniós támogatásának feltétele, hogy a beruházással kapcsolatban ne merüljön fel semmilyen peres eljárás. A főpolgármes-' tér korábban az ilyen késésekkel kapcsolatban mondta azt, hogy a főváros kezdeményezni fogja, hogy a kormány a metróépítést nyilvánítsa kiemelt beruházásnak. Demszky szerint, ha az építkezés (a csepeli szennyvíztisztítóhoz hasonlóan) megkapja ezt a státust, akkor nem húzódhat el évekig az engedélyek és ezt megtámadó kifogások elbírálása.