Amerikai Magyar Szó, 2007. január-április (105. évfolyam, 282-291. szám)
2007-01-10 / 282. szám
GYEREKEKNEK Lázár Ervin A SOVÁNYÍTÓ PALACSINTA 2007. január io.________________________________________________GYEREKEKNEK______________________________________magyar szó-a híd 25 Kriszti királykisasszony nem sajnálta volna érte a fele országát. Kincstárából a legszebb smaragdot. Karkötőt, gyűrűt, feliratos trikót, akármit! Meg is hirdette a Királyok Lapjában: "Fele országom, kincstáram legszebb smaragdja, karkötő, gyűrű, feliratos trikó, akármi annak az embernek, aki megutáltatja velem a palacsintát." Kriszti királykisasszonynak nyomós oka volt rá, hogy megutálja a palacsintát: ő maga voh a nyomós ok. Mert gömbölyű volt, mint egy búbos kemence, széles, mint egy szalmakazal, és vastag, mint a rácpácegresi Nagyszederfa. S mindez miért? Bizony azért, mert módfölött szerette a palacsintát. Palacsintával kelt, palacsintával feküdt, a palacsinta volt a mindene. Na, özönlöttek a hirdetésre a különböző doktorok, kuruzslók, kutyapecé- rek. Egyik injekcióval próbálkozott, a másik ráolvasással, a harmadik kocsike- nőcsös palacsintával; majd ettől megundorodik, jajdefinom, mondta Kriszti királykisasszony, és befalt a kocsikenő- csös palacsintából háromszázat, az injekcióra rá se hederített, a ráolvasás szertefoszlott, mint egy nyár végi bárányfelhő - csak a palacsinta, a sok palacsinta, meg a palacsinta. - Tessék velem megutáltatni a palacsintát - toporzékolt Kriszti királykisasszony egy ízes meg egy mézes palacsinta között. - Karcsú akarok lenni, mint a nádszál, hamm, egy túrós, lenge, mint a tavaszi szellő, hamm, egy kakaós, hamm-hamm- hamm. Már-már úgy látszott, hogy senki sem tud kifogni Kriszti királykisaszKányádi Sándor: Betemetett a nagy hó Betemetett a nagy hó Erdőt, mezőt, rétet. Minden, mint a nagyanyó Haja, hófehér lett. Minden, mint a nagyapó Bajsza, hófehér lett, Csak a feketerigó Maradt feketének. szony ádáz szenvedélyén, amikor az erdő felől megérkezett a legeslegutolsó pályázó is, egy nagydarab, kövér, sánti- káló ember (gondolom, azért sántikált, mert fájt az Achilles-ina), és azt mondta:- Kedves Kriszti királykisasszony, dehogyis kell neked megutálnod a palacsintát, éppen ellenkezőleg, annyit ehetsz belőle, amennyit akarsz, csak az a fontos, hogy az én találmányomból egyél, mert tudja meg mindenki, én, a lángelméjű föl- és kitalálnok, föltaláltam a soványító palacsintát. így szavalt a nagydarab, kövér, fájós lábú - s amint tőle hallottuk: lángelméjű - föl- és kitalálnok. Kriszti királykisasszony lelkesült arccal a nyakába borult:- Oh, megmentőm - sóhajtotta -, ide azt a soványító palacsintát!- Egy pillanat - mondta a nagydarab ember, kibontakozott Kriszti királykisasszony karjai közül, és a zsebéből valami csigaszerkezet-félét, meg egy jó hosszú zsineget kotort elő. Az egészet fölhajította egy jó magas fa legfelső ágára, s egy kicsit huzigálta a madzagot.- Na, most jó - mondta. - Ide egy palacsintát! A palacsintát fölerősítette a csiga zsinórjára, és fölhúzta a fa legtetejére.- Tessék, Kriszti királykisasszony, edd meg!- De hogyan? - rémüldözött Kriszti királykisasszony.- Mássz föl érte! Esküszöm, mire az ezredik soványító palacsintát megeszed, karcsú leszel, mint a nádszál, és lenge, mint a tavaszi szellő.- Brr-krccs-riccs-reccs-zrr - így szóltak az ágak, amint Kriszti királykisasz- szony szuszogva, fújtatva, lihegve szuszogott, fújtatott, lihegett fölfelé a fán. Ez volt ám a mászás! Mint a záporeső, szakadt Kriszti királykisasszony verítéke. Fogadjunk, fogyott vagy tíz dekát, mire a fa tetejére ért. Szusszant egyet, és hamm, befalta a palacsintát.- Én innen többé le nem megyek - mondta nekikeseredetten. - Húzzatok föl még egy palacsintát!- Azt már nem - mondta odalent magabiztosan a kitalálnok. - De ha lejössz, idenézz, mit kapsz! - Mutatta, hogy mit. - Lekváros!- Húúú - mondta Kriszti királykisasszony, és recsegve, ropogva, szuszogva, fújtatva megindult lefelé. Zirr-zörr, az ágak, sitty-sutty, a levelek. És lent, hamm, a lekváros!- Megy ez, kérem - vigyorgott a kitalálnok, és ügyes szerkezetével máris húzta a fa tetejére a következő palacsintát. - Rajta, Kriszti királykisasz- szony! De Kriszti királykisasszony, ahelyett hogy mászni kezdett volna, elfeketedett, ellilult, elzöldült, és kitört, mint egy gejzír.- Te hóhér, te körmönfont csaló - ordította -, még hogy soványító palacsinta! Csak nem képzeled, hogy ághegy- gyel böködtetem, fakéreggel horzsoíta- tom, mászással gyötörtetem a drága testem! Poroszlók, elő! Vágjatok huszonötöt a háta végire! A nagydarab föl- és kitalálnok lángelme nélkül is láthatta, hogy ennek fele sem tréfa, meglendítette hát súlyos testét, és nyilalló Achilles-inakkal rohant arra, amerről jött, az erdő felé. Nyomában a poroszlók suhogtatták a pálcájukat. Futott szegény kitalálnok, ahogy bírt, és közben azt motyogta: - Pedig ágheggyel böködtetés, fakéreggel hor- zsoltatás, mászással gyötörtetés nélkül nem megy. Esetleg egy kis futás sem árt - tette hozzá, és vágtázott a fák közt, ahogy a lába bírta. így történt, hogy Kriszti királykisasszony máig is gömbölyű, mint a búbos kemence, széles, mint egy szalmakazal, és vastag, mint a rácpácegresi Nagyszederfa. Bezzeg szegény nagydarab, kövér, fájós lábú föl- és kitalálnok! Éppen tíz kilót fogyott, mire a poroszlók abbahagyták a kergetését. Lihegve és kedvtelve nézte megkarcsúsodott alakját egy patak tükrében, és azt mondta:- Mégiscsak nagy találmány a soványító palacsinta! Fejtörők Meghalt az öreg arab. Végrenddete szerint a két fia közül az örökli mesés vagyonát, amelyikük tevéje egy verseny során lassabban ér a legközelebbi oázisig. A végrendelet felolvasása után a két fiú tevére pattant, és gyors iramban elindult az oázis felé. Miért? 7/n udfdAd} yfseuj e yiÁödpuiw Négy vándor meglátogatja Semiramis függőkért jelt. A kertbe vezető kapunál egy néni áll, az a szabály, hogy minden látogatónak nála kell hagynia a csomagját. A vándorok lepakolnak, de a néni lelkére kötik, hogy csak akkor adja nekik vissza a csomagokat, ha mind a négyen együtt lesznek, mert ezer tallér van náluk, s nehogy valamelyikük meglépjen a közös pénzzel. Egy idő után megszomjaznak. Egyikük ajánlkozik, hogy visszamegy a kapuhoz, hogy magához vegye a vizespalackot. A kapunál álló asszonytól kéri a csomagokat, az nem akarja adni. Odafordul a vándor a többiekhez, akik jó messze állnak tőlük, s megkérdi: ugye beleegyeztek, hogy ideadja? A többiek igent kiáltanak, a palackra értve a kérdést. Az asszony átadja a vándornak a csomagot, az meg eiszelel a pénzzel. A másik három látogató, mikor a kapuhoz ér, nagyon feldühödik. Az asszonytól követelik az ezer tallért. Be is perelik érte. Az asszony hiába hivatkozik az "igen" kiáltásukra, a vándorok eredeti kikötéséhez valóban nem tartotta magát, nem akkor adta át a csomagot a vándoroknak, amikor azok mind együtt voltak. Mivel menthetné fel magát az asszony a nagy' pénzösszeg kifizetése alól? ■yniidzsaqßdui ßdjßdpdjd Áöoqe 'uuezzoq yoizsofdp! uaÁBdu e puiuu eq 'yaidzuad e LUopeezssiA 'uba Ipf :uo6espjjq e efpuoui dud/iay izy
