Amerikai Magyar Szó, 2007. január-április (105. évfolyam, 282-291. szám)
2007-03-14 / 286. szám
2007. MÁRCIUS 14. Divat MAGYAR SZÓ-A HÍD 29 Wk Madonna ruháit hordhatjuk tavasszal SZTÁRKOLLEKCIÓK Nem új jelenség, hogy sztárok adják nevüket divatkreációkhoz, hiszen a márciusban debütáló "M by Madonna" előtt is bemutatkoztak már olyan hírességek ruháikkal, mint Pete Doherty, illetve Twiggy, Kate Moss új kollekciójapedig a közeljövőben debütál majd. Más kérdés persze, hogy a ruhatervezés újoncai osztatlan mert aratnak-e szakértői körökben. Szuperlatívuszokban beszél a brit bulvársajtó Madonna és Kate Moss márciusban, illetve májusban megjelenő kollekciójáról, a Frankfurter Allgemeine Zeitung pedig azt is tudni véli, hogy a Vogue áprilisi címoldalán a brit szupermodell ruhái lesznek láthatók. Madonna ruháit, az "M by Madonna" kollekciót március elején mutatták be a nagyközönségnek. A popsztár nevét viselő modelleket a H&M üzletlánc értékesíti majd, a "Kate Moss" címkével ellátott darabok pedig május elején kerülnek a brit Topshop boltokba. Kétségtelen, hogy ezek a márkák nem feltétlen a legfelső kategóriát jelentik majd, hiszen a hírességek a szükséges végzettség hiánya miatt nem is engedhetnék meg maguknak ezt a besorolást. A topmodell Kate Moss például maga ismerte be, hogy nem járt divatiskolába, igazából még rajzolni sem tud, ezért inkább egyik barátnőjére bízza a munka nehezét. A darabokat forgalmazó Topshop azonban rögtön korrigálta a modell kijelentését, mondván, a kollekción felismerhető lesz Kate Moss személyisége. Ugyanígy a Madonna-kollekcióval kapcsolatban is az énekesnő közvetlen közreműködését hangsúlyozza kampánya során a Hennes & Mauritz. Korábban is számos sztár adta nevét a különböző darabokhoz. Pete Doherty, a kábítószeres botrányairól ismertté vált rockzenész a manchesteri Gio-Goi számára készített ruhákat, a színésznő Sienna Miller testvérével, Savannah-val jelenleg is tervezéssel foglalkozik, Lily Allen bri popcsillag neve alatt szintén cipők és ruhák fumak majd. A hatvanas években Twiggy, a soványságáról ismert modell mutatta be szerényebb sikert arató kollekcióját, az Elle Macpherson ausztrál szupermodell mögött álló cégek azonban már nagyobb bevételt könyvelhettek el. Legutóbb Victoria Beckham is cipőkészítésre adta fejét, sőt, még a yorki hercegnő is idegen vizekre kalandozott egy alkalommal; 2006 novemberében mutatkozott be ugyanis a Sarah Ferguson nevét viselő ékszerkollekció. A hírességek neve alatt futó ruhák azonban nem feltétlen az örökkévalóságnak készülnek. Nem is arról van szó, hogy az Armani név ismertebb Elle Macphersonénál, a problémát a szakmabeliek számára az jelenti, hogy a márkanevet adó sztár nem feltétle- nül ért a tervezéshez. Willie Walters, a londoni Central Saint Martins College divatiskola vezetője szerint egy divatcégnek profi tervezőkre van szüksége a hosszú távú siker érdekében, nem pedig szupermodellek és popsztárok villámlátogatására. Mióta viselnek a nők kalapot? Görög terrakottafigurák tanúsítják, hogy már a boiotiai hölgyek is viseltek a nap ellen védő szalmakalapot, tholiát, mégpedig a fejüket is betakaró nagykendő, a himation tetején. Az etruszk asz- szonyságok csúcsos kalapkát, tutulust hordtak, a római matrónák azonban csak a himationhoz hasonló nagykendőjüket, a pallát húzták fejükre. A középkorban a férjes asszony fejfedője a fejkendő vagy főkötő volt. A 15. században ez aztán gigantikus méreteket ölt. Lady Beatrice Arundel 1439-ből való szobrán már ott látható a comette: egyszerű, koronás főkötő, amelyből jobbra-balra egy-egy félméteres szarv döfődik a levegőbe. Ezt követte az 1450-es években a hennin, a méteres cukorsüveg a hölgyek fején, amelyről fátyol hullott alá. Állítólag Magyarföldről terjedt el, s eredetileg a kun asszonyok jellemző viselete volt. A 16. század húszas éveiben a német hölgyek igen csinos, széles karimájú, piros kalapot hordanak, fehér tollal. Lucas Cranach még Vénuszt is ilyen kalapban ábrázolja - különben talpig Vénusz- kosztümben. A 18. században aztán beütött a kalapőrület, - bár hogy ezeket a felépítményeket főkötőnek, fejdísznek vag\’ kalapnak tisztelhetjük-e, azt nehéz lenne eldönteni, annyira egybeforrtak a feltomyozott, hajporos frizurával. 1778- ban a legdivatosabb kalap hadihajó alakú volt. Három árboccal, vitorlákkal, és néhány csinos apró ágyúval díszítve. S amikor 1783-ban a Montgolfier testvérek léghajója a levegőbe emelkedett, pár nap múlva a hölgyek fején ott lebegett a léghajó mása, a Montgolfier-kalap. Az angol ladyk arcát ugyanebben az időben egyszerű, de ízléses kalapok árnyékolják be. Hogy pompásan illettek nekik, azt tanúsítják Gainsborough, Romney és Reynolds arcképei. GUM: luxusáruház Lenin és a GUM (Gosudarstvennyi Universalnyi Magazin, a szovjet Állami Aruház) története már a kezdetek kezdetén összefonódott: a későbbi pártvezér épp akkoriban ismerkedett a marxizmus tanaival, amikor a cári Moszkvában neki- kezdtek az áruház építésének. A Vörös tér szinte teljes keleti oldalát elfoglaló, nyugati és jellegzetes orosz építészeti elemeket egyaránt felvonultató épület 1890-től 1893-ig készült. A díszes, háromszintes áruház lényegében három hatalmas, üvegkupolás, egymással párhuzamos árkádsorból áll, melyekben már elkészültekor is 1200 boltnak jutott hely. A GUM- ot - bár akkor természetesen még nem így hívták - a hiány hívta életre: azt az üzletsort volt hivatott pótolni, amely a tér ugyanezen oldalán helyezkedett el, ám 1825-ben leégett. A pezsgő kereskedelmi életnek, ami Moszkva azóta is legnagyobb áruházát jellemezte, Lenin és a forradalom vetett véget: az épületet államosították és átkeresztelték, de egy ideig még eredeti funkciójának megfelelően üzemelt. Sztálin türelme azonban csak 1928-ig tartott: a GUM-ban előbb pártirodákat rendeztek be, majd 1932-ben itt ravatalozták fel a vezér második felesége, Nadezhda Alliluyeva holttestét. Később a GUM- ban tárolták a Vörös téri felvonulásokhoz használt hatalmas fotókat, transzparenseket és egyéb propagandakellékeket. A GÜM mint áruház Sztálin halála után, 1953-ban nyitotta meg ismét kapuit, de csupán árnyéka lehetett korábbi önmagának. A hiánygazdaság hosszú évtizedeiben ugyan özönlött a tömeg a csodálatos, nyugatot idéző épületbe, de legtöbbször csak a szegénységet palástolni igyekvő, gyatra díszlettel találkozott: a kirakatokban rossz minőségű termékek és mutatós, ám megvásá- rolhatadan portékák váltogatták egymást. A Szovjetunió összeomlása után a GUM ugyanazt az utat járta be, mint sok más állami vállalat: előbb részben, később teljes egészében privatizálták. Többszöri tulajdonosváltás után a Perekryostok üzletlánc vásárolta meg, majd 2005 májusában egy orosz luxustermékeket forgalmazó üzletember cége, a Bosco di Ciliegi irányítása alá került. Az áruház ma az orosz főváros egyik fő turisztikai látványossága: a csodálatos épület, a nyugati luxusmárkák üzletei és a helyi specialitásokat kínáló boltok vonzzák a külföldieket - és távol tartják a moszkvaiakat. A köznyelv állítólag csak "Az árak kiállítása"-ként emlegeti a GUM-ot, mert a boltok a halandó orosz Röviden Turbán Madonna módra Eleddig a turbán nem szerepelt a bevásár- lókörúfi kívánságlistánkon, de Miuccia Pradának köszönhetően, alá a 2007-es tava- szi/nyári kollekciójának egyik főszereplőjévé tette a turbánt, most feléledni látszik a turbán divatja. A kifutók világából [«dig igen hamar elterjedt a divatáruház-láncok kínálatában is. így került be a Madonna által tervezett M for Madonna nevű kollekcióba, amelyet a popdíva a H and M nevű divatcég égisze alatt tervezett, és amely március 22-től kapható már Angliában. Madonna turbánja egy fekete szatén fejfedő, amelyet isten tudja mivel lehet hordani, de valószínűleg sokakat ez nem fog érdekelni, csak a címkén szereplő név lesz a lényeg. A H and M designén csapatának vezetője, Margareta van der Bosch elmondta, Madonna a tervezési és alkotási folyamat minden egyes apró mozzanatánál jelen volt, nem engedett semmit ki a kezéből. Az eredmény az M by Madonna, amelynek domináns színvilága nincs, inkább az egvszínűség, és főleg a krémszínek jellemzik, egyszerű szabásvonalú blézerekből, trencskabátokból és egyszerű ingruháktól áll. Magyar sím Újra visszavárják Zoób Kati kollekcióját a legközelebbi London Fashion Week-re, ahol először mutatkozott be a magyar divattervezőnő. A London Fashion Week az európai divatszakma mértékadó felvonulása, a párizsi és a milánói divathéttel azonos szintű, tekintélyű trendshow. Először vett részt ezen - a Zsolna)' gyárral közösen készített ékszerekhez komponált - különleges modelljeivel a magyar divat- tervezőnő. A londoni divathéten elsősorban hordható, visszafogottabb, úgynevezett prét a porter öltözékeket mutatnak be. Zoób Kati ruhái inkább a magas szabászatnak, azaz a francia haute couture-nak télebek meg. Kicsit tehát kilógott a kollekció az általános stílusból, de annál feltűnőbb volt ödetgazdagsága és kidolgozottságának színvonala a többi között. Nagy volt az érdeklődés mind a ruhák, mind a Zsolnay gyárral közösen tervezett-készített ékszerek iránt. Olyannyira, hogy visszavárnak a következő divathétre - nyilatkozta a divattervezőnő. Ez már önmagában siker, ugyanis a divathéten többszáz tervező kollekciója közül válogatják ki azokat, amelyeket a szakmai közönség elé bocsátanak. A londoni divathéten nem dicső mulatság megjelenni -, méregdrága a stand minden négyzetcentimétere - de ez eg)’ hosszú távra szóló befektetés. Záloga lehet annak, hogy valódi karriert érhessen el a nemzetközi divat szigorú piacán egy magyar szalon tervező-tulajdonosa. állampolgár számára elérhetetlen összegeket kémek a legapróbb dolgokért is. Ha valaki turistaként szeremé beleélni magát a moszkvai felső tízezer hétköznapjaiba, feltétlenül látogasson el a GÜM-ba. Bár a közelben számos egyéb látványosság van, érdemes egy teljes napot az áruházra szánni. A legtöbb üzletben hitelkártyát is elfogadnak, de érdemes nagunknál tartani némi rubelt, mert néhány bolttulajdonos még ma is csak a régi, jól bevált fizetőeszközben bízik. Talán ők azok, akik a Mauzóleum lebontása ellen szoktak tiltakozni. Lenin és a GUM nem tud egymástól szabadulni.