Amerikai Magyar Szó, 2007. január-április (105. évfolyam, 282-291. szám)

2007-03-14 / 286. szám

LÓ SZERAFEN LEGYŐZI ÖNMAGÁT 2. rész Háromra indultak is. Sitty, Aromo, sutty, Ló Szerafm. Már csak két kicsi pont a távolban. Aztán már csak egy kicsi pont a távolban, mert ugye Aromo jóval ki­sebb, mint Ló Szerafm, hamarabb el is tűnt szem elől.- Alhatunk is egyet, ameddig visszatér­nek - vélte Bruckner Szigfrid, s már alkal­mas fekvőhely után kutatott a tekinteté­vel, de Vacskamati fölkiáltott.- Jön már Aromo!- Ilyen hihetetlen gyorsan? - csodálko­zott Mikkamakka, de akkor ő is meglátta a közeledő pontocskát. - Nicsak - mormog­ta -, ez aztán gyors lábú legény!- Mondtam én, hogy úgy legyőzi Ló Szerafmt, mint a pinty - örvendezett Bruckner Szigfrid.- Nono! - mondta Mikkamakka. A pontocska nőtt, nődögéit.- Csak a szája nagy ennek a Ló Szerafinnak - jegyezte meg Vacskamati, de bizony a végén nagyon elhalkult a hangja.- Nono! - mondta Mikkamakka. Mert akkor már öklömnyivé nőtt a pontocska, aztán dinnye nagyságúvá, az­tán meg a vak is láthatta, hogy nem Aromo száguld ott, hanem Ló Szerafm. Sitty, ott is volt mellettük, szusszant egyet, és odaadta a tiszafagallyat Mikkamakkának.- És Aromo? - kérdezte Bruckner Szigfrid.- Találkoztam vele - mondta szerényen Ló Szerafm -, nagyon igyekezett. Ehhez bizony nem fér kétség, Ló Szerafm első lett. Jó félóra múlva vágta­tott be Aromo, még a nyelve is kilógott, totty le a földre, a zöld gallyat maga mellé ejtette.- Hát te, phű... olyan gyors vagy, phi... - lihegett -, mint a szélvész. Most már el­hiszem, hogy nem győzhet le senki. Ló Szerafm lehajtotta a fejét, megható­dott. De nem ám Bruckner Szigfrid!- Még hogy senki! - hadonászott. - Ha­ha! Jó vicc. Mert egy vacak nyulat legyő­zött. Most majd Vacskamati móresre ta­Vacskamatit ette a méreg.- Csak pár lépés hiányzott - mormogta. Mikkamakka meg nevetett, nevetett.- Aha - kapott a homlokához Aromo én meg még azt hittem, Vacskamati gyor­sabb nálam.- Miért, talán nem gyorsabb? Te egy héttel Ló Szerafin után értél a célba, őt meg alig tudta legyőzni - mordult rá Bruckner Szigfrid. j|y$rá^ér i JiÄ^^jlpkr .... V acskainati Jdöíf ^gyeró >'t | * \ T ’- Láttad ezt, óÉdítqfta' Aromo láttad? ^- Láttam hát - nevetett Mikkamakka. - Azt nevetem, hogy még így sttii .sikeriik. Ló Szerafin ebből az egészbőkriém ér­. - Mi az? Mi történt? - kérdezte.) | ! p isSf«!wta,i1, c'Ad p-J^S^játttöcsak meg a gallyakat! Iláttv ii^tSzMrom - M y ^Stzdrafp. - És a negyedik? Jy \ Aj | \fj j!- ftz-^z! Éppen ez az! - ­Tiol a lÄyedik? ^4 t i:í f l4i [\A i / MikkAaklra ^ y jj j A v ’lyFöidertltTo^^íafiÉik^ is., || \ ­^kHnostn#ÄW 7'tf I í 1 I gyón1 surfyítotf. ä • • - “ ' **- < -1 ‘ ’ ■ » Kiderült a csalás. Mikkamakka már azt is jól látta külön­ben, amikor Vacskamati az Aromo hozta zöld gallyat a blúza alá rejtette. Azt is jól látta, amikor Vacskamati verseny közben, tisztes távolra tőlük egyszer csak lefeküdt a fűbe, kicsit várt, előkotorta a zöld galy- lyat, és elindult visszafelé. Arra persze nem gondolt, hogy Ló Szerafint így sem tudja legyőzni. Mert elfelejtette, hogy Ló Szerafin csodaló. Azaz lócsoda. Vagy mi a szösz!- Nincs más hátra - mondta ekkor Mikkamakka -, vagy elismeritek; hogy Ló Szerafin nem nagyképűsködött a mese elején, csak az igazat mondta...- Vagy? - kérdezte Bruckner Szigfrid.- Vagy te versenyt futsz vele, és legyő­zöd. mV,- Én? - ijedt meg Vacskamati, akinek amúgy sem volt erős oldala a futás.- Te hát - mondta magabiztosan Bruckner Szigfrid, és kacsingatott, intege­tett Vacskamatinak.- De hiszen láttad, hogy mint a szélvész - próbálkozott Vacskamati, de Bruckner Szigfrid nem is engedte neki végigmonda­ni, valamit sutyorogni kezdett a fülébe. J/a«sLtraati Y^szasutypfgpm ^ ; böbfr; f nevetett Bruckner Szigfrid. 1 íilú­lf\ ^- Majd én most niegtajuídak - mondta j^aeskamati LöT/ti afinnak, és fénylett az orra hegye,/ ­' - A lég hogy te1/ - duhongófr Vromo. - .Végig se tudod'futni a táyrf - r - Icgyó/on taitva a száját! - legyintett ^ ^ld L^indúh ,t kéttótigacska^ }aá-­láthafárón VácÁfcarnáti; döbogtátta alföld ’ gallyat. Futott, ahogy a lába bírta. Ló Szerafin meg sehol.- Na mit mondtam, látjátok?! - ugrált Bruckner Szigfrid. - Odanézz! Nézd a győztest! Am ekkor a távolban megjelent egy ici­pici pont. Vacskamati már csak száz mé­terre volt a céltól. A pont dinnye nagysá­gú lett, Vacskamatinak már csak ötven méter. Már csak húsz. És jött száguldva Ló Szerafin. Vacskamatinak már csak tíz méter, és puff, elsüvített mellette Ló Szerafin a zöld gallyal.- Hahaha - nevetett Mikkamakka -, első Ló Szerafin, második Vacskamati! Ló Szerafin most már lihegett egy ki­csit.- Nem is tudtam, hogy te ilyen gyors vagy - lihegte elismerően Vacskamatinak.- Én? Én fussak versenyt egy közönsé­ges kék csodalóval? Aki ráadásul szem­üveges is. Vagyis rokkant. Azt már nem, annyira nem alacsonyítom le magam.- Akkor pedig neki van igaza - próbálta lezárni a vitát Mikkamakka.- Már pedig nincs - toppantott Bruckner Szigfrid.- Akkor fuss vele versenyt - mordult rá Aromo.- Igaz is - mondta Vacskamati -, mutasd meg neki, Szigfrid! Fuss! Bruckner Szigfrid a lábához kapott.- Jaj - mondta -, éppen most fussak ve­le versenyt, amikor a lábamban a csúz megtámadta a köszvényemet? Azaz hogy fordítva: a köszvény a csúzomat. Jaj! - Sántikált. - Különben majd ha tíz évvel fi­atalabb leszek, akkor majd megmutatom neked, te szélvészló.- Azt még megvárjuk - nevetett Mikkamakka, és elindultak vissza a tisztás felé. Félúton járhattak, amikor Bruckner Szigfridnek felcsillant a szeme. Még a csú- zos köszvényéről is megfeledkezett.- Az ám! - rikoltotta - Ló Szerafinnak nem egy nyúllal meg Vacskamatival kell versenyt futnia. Nem is egy öreg orosz­lánnal. Körülállták.- Hanem?- Lóval - emelte fel az ujját Bruckner Szigfrid. - Úgy igazságos lenne.- De amikor itt nincs más ló csak ő - akadékoskodott Aromo. Bruckner Szigfrid ezen elgondolko­dott.- Megvan - mondta kis szünet után. - Akkor fusson versenyt önmagával.- Önmagámmal? - ámuldozott Ló Szerafm.- Igen - ragyogott Bruckner Szigfrid -, akkor elhiszem, hogy te vagy a leggyor­sabb. Győzd le önmagad! Amulva nézték, csak Mikkamakka mosolygott.- Na menjünk csak -, menjünk - terel­gette őket hazafelé: - Amit kérsz, azt már rég megtette Ló Szerafm. Legyőzte ön­magát.- Mikor? - tiltakozott Bruckner Szig­frid.- Amikor nem adott neked egy nyakle­vest - nevetett Mikkamakka. Mikor vált szokássá a köszönés? Az üdvözlés legegyszerűbb formája a meghajlás. Amikor udvariasan meghajt­juk magunkat, nem gondolunk már arra, hogy ez a mozdulat a teljes loldreborulás csökevénye. Valaki előtt földre borulni, térdre, vagy éppen arcra esni pedig haj­dan, a rabszolgaság korában a legyőzött harcosok szoktak. Ezzel a mozdulattal fe­jezték ki, hogy nincs szándékukban to­vább harcolni, és hajlandók a régi hadi­foglyok sorsát, a rabszolgaságot vállalni. A földreborulás később az uralkodók és fejedelmek előtti teljes hódolat kifejezésé­vé vált. Eredeti szerepe, jelentése az idők folyamán mindinkább elhomályosult és mikor a térdreomlásból feltérdre ereszke­dés, térdhajtás, vagy később puszta haj­bókolás lett, már csak az alárendeltségi vi­szonyt fejezték ki vele. A meghajlás, fő­hajtás ma már semmi más, csak udvarias mozdulat. Nem alárendeltséget fejezünk ki vele, hanem mások megbecsülését. Fő az egészség! (Vigasztalás károso­dáskor, mulasztáskor). Leesett a húszfilléres. Gúny. Végre megértette, azaz lassú felfogású, csak kis idő múlva kapcsoló emberre mond­ják. Célzás a lassan működő telefonau- tomatára, hol várni kell, míg a bedo­bott érme leesik és a készülék kapcsol. Fuss vagy fizess! Felszólítás adósság megfizetésére. A lóversenyfogadások nyelvéből való. Részemről a fáklyásmenet! Gúny. Tőlem mehet a dolog, engem nem ér­dekel. Lepsénynél még megvolt! Valamire mondva, ami a közelmúltban elve­szett. Tudja a dörgést. Ismeri az eljárást, ismerős a dolgok kivitelében. Itt állok megfiirödve! Hiába tettem valamit, nincs semmi hasznom semmi­ből; pórul jártam. Mese habbal. Nagy füllentés, valót­lanság. A NÉGYSZÖGLETŰ KEREK ERDŐ

Next

/
Thumbnails
Contents