Amerikai Magyar Szó, 2006. október-december (104. évfolyam, 280. szám)
2006-12-13 / 280. szám
28 MAGYAR SZÓ —A HÍD Irodalom 2006. DECEMBER 13. Kiálts rám! (19.) Mika Gizella XI Fejezet Az udvaron kihúzott szárítókötélre teregetett éppen, mikor egy nyilallást érzett a hasában. Mi lehet ez? Az éjjel is szaggatta a fájás, de végül is elmúlt. Alig tett fel néhány ruhát a kötélre, újabb követte. Letette a kosarat a fa alá, kezét rátette a fájdalom helyére, hátha abbamarad. Senki sem volt otthon, a fiúk kirándulni mentek az osztállyal, a mama újabban eljárt dolgozni egy virágüzletbe. Mostanában már sokkal jobban van, pontosabban karácsony óta még az életkedve is visszatért. Erzsiké elmondta neki, hogy babát vár. Nem kezdett semmi prédikációba, nem mondta, hogy ezt nem várta tőle, csak csendesen végighallgatta, néha egy-egy mosoly jelent meg a szája szögletén. Mosoly, amely oly ritka volt nála, mint a fehér holló. Aztán csak ennyit mondott:- Azt hittem, már sohasem fogsz belekezdeni. Láttam én, amit láttam, de nem sértettelek meg a gyanúsítgatással. Aztán meg, hogy nem mondtad, úgy gondoltam, csak képzelődöm. Belenyugodtam már abba, hogy a Lajos biztos kiment külföldre. Majd ha egyszer révbe jut, biztos hírt ad magáról és egyszer küld egy fényképet valahonnan, mellette egy tucat gyerekkel, hogy ezek az unokáim. Már csak az fáj nekem, hogy láttam te mennyit szenvedsz Jóska miatt. - Átölelte Erzsikét. - Ez a legszebb karácsonyi ajándék, amit adtál most nekem. Össze kell szednem magam, tudom, hogy neked most nagy szükséged lesz az én segítségemre. - Arcába visszatért az élet színe, szeme boldogságtól ragyogott. Másnap már korán reggel hozzáfogott a szaloncukor-készítéshez. Azóta nem lehet leállítani, úgy sürgölődik Erzsiké körül, mintha újjászületett volna. Egy újabb fájástól már teljesen kettégörnyedt. Lekuporodott egy fa törzse mellé a sűrű fűbe. Lanyha májusi szél simogatta fájdalomtól eltorzult arcát, felszárította verejtékező homlokáról az izzadságcseppeket. Mikor egy kicsit alábbhagyott a fájdalom, megpróbálta összeszedni magát annyira, hogy feltá- pászkodott és lassan megindult a lakás felé. A kapuban egy mosolygós férfiarc jelent meg, mikor közelebb ért ismerte fel Sanyit. - Na, már csak ő hiányzott - gondolta, miközben kinyitotta a kaput. Nem igazán ahhoz van most kedve, hogy vele szórakozzon, inkább lefeküdne egy kicsit. Sanyi felismerve a helyzetet, pillanatok alatt belekarolt, hogy besegítse.- Erzsók! Te jó ég, én nem is tudtam..., szóval nem is látszott rajtad karácsonykor! Miért nem mondtad?- Ne haragudj, Sanyi! - fordult be a konyha felé. - Nem igazán tartozik rád, és most ha megbocsájtol, lefeküdnék egy kicsit. - És már dőlt is a heverőre.- Persze, természetesen, pihenj csak, remélem a jelenlétemmel nem zavarok. A múltkor úgy faképnél hagytatok, gondoltam... Most mi van? - ugrott Erzsikéhez, akire megint rátört a fájás. Felült az ágyban, de a férfi visszakény- szerítette.- Most jobb, ha pihensz. Mióta fáj és hány percesek? - Elmosolyodott. - Égy kicsit értek az ilyesmihez, a nővérem fiát is én segítettem a világra. Képzeld... - de ekkor Érzsike felordított kínjában.- Ennek fele se tréfa - segített most már felülnie - gyere, elkísérlek a szülőotthonba! Már itt lenne az ideje?- Nem, még van egy jó hetem - mondta megkönnyebbülve. - Végre most jól vagyok. Veled mi van? Sanyi közelebb húzta hozzá a széket és leült vele szembe, rátette kezét a combjára.- Na, ezt azért... - tolta el. - Azt kérdeztem, hogyhogy újra itt vág)7?- Bocsánat, nem bizalmaskodni akartam, csak... - lehorgasztotta a fejét, ujjait ropogtatta, majd végül megszólalt. - Biztos, hogy jól vagy? - Próbálta húzni az időt, de mivel a lány nem felelt, csak kérdőn nézett rá, tudta, hogy nem térhet ki a válasz elől. Felállt, kiegyenesedett, mint akinek fontos bejelentenivalója van.- Én, drága Erzsók, teljesen leégtem - szomorú szép férfias arcáról látszott, hogy igazat beszél. - Meg azt sem tudom, hogy ma hol hajtom álomra a fejem. - Közben körbesétálta egy párszor az asztalt, majd újra megállt a lánnyal szemben. Nem kellett különösebb látnoki tehetség ahhoz, hogy az ember észrevegye, ez most tényleg nagy bajban van. Tovább nem kérette magát, belekezdett a mondókájába annál is inkább, mert látta, hogy szánalmat keltett a lányban.- A nővéremnél laktam a Dunántúlon, összejött egy jól fizető meló, minden olyan klassz volt. Azt is el kell mondanom, hogy könnyen jött pénz köny- nyen is ment. Jó cuccokban jártam, nők, meg minden. Aztán a forrás apadni kezdett és ezzel egy időben a sógorkának is kezdtem a terhére lenni. Míg futott a csacsi, addig ő is oltári jó haver volt.- Miféle forrás? - kérdezte Erzsiké. - Hát nem munka volt, ami olyan jól jövedelmezett?- Munka, az, az. Csak a megrendelés abbamaradt.- Azért voltál te olyan puccos a télen - gondolta és végigmérte lopva olcsó pólóját, kitaposott tornacipőjét. így ugyanúgy festett, mint régen. El tudja képzelni azt a munkát is, amit pont rábíztak azért a tömérdek pénzért, de nem tett semmi megjegyzést, csak türelmesen hallgatta tovább.- A Lajos is megcsinálhatta volna a szerencséjét, ha nem olyan önfejű, hiába mondtam neki. - erre Érzsike eívisította magát.- Hogy ki? A Lajos? Hát mégis találkoztatok, hiszen te azt mondtad... - De Sanyi résen volt, rögtön kapcsolt, hogy elszólta magát, ezért gyorsan helyesbített.- Én mondtam neked karácsonykor, hogy akarok veled beszélni, de te futottál a barátnőd után.- Remélem, nem azt akarod most kitalálni, hogy nem voltam kíváncsi a bátyámra. Mit beszélsz itt össze-vissza? - csattant fel Erzsiké.- Azt mondtam, hogy a Dunántúlra együtt mentünk, mert mindenütt állt a balhé.- Ebből aztán már végképp nem értek egy szót sem - állt fel idegesen Erzsiké és két kézzel fogta a hasa alját, úgy érezte, kiesik a baba. - Erről egy szót sem szótál. Ki vele! Mikor és hol találkoztatok utoljára? - Hangja dühös és határozott volt. Megfogta a férfi két karját és megrázta. -Beszélj! Sanyi fejét elöntötte a vér. - Ilyen hülye is csak én lehetek. Saját magam kavarom a szart - gondolta, majd nyugalmat erőltetve magára és a lányra, folytatta.- Rendben, rendben, akkor megyek szép sorjában, csak nyugodj le. Utoljára egy októberi hajcihő alatt voltunk együtt, Lajos és Tibi. Éegyvert szereztünk. - Erzsiké megrémült arcát látva gyorsan hozzátette. - Ne rémüldözz, nem használtuk, egy társasággal összehaverkodtunk, ők adták önvédelemre. Szóval, jól megvoltunk egy pár napig, de harmadnapra elszabadult a pokol. Tibit bekasznizták, mi ketten egérutat nyertünk. Én mondtam a Lajosnak, menjünk a nővéremhez jobb híján, majd onnan megpattanunk, ha elül a vihar. - Egész idő alatt nem nézett a lányra, kinek a teste teljesen megfeszült, úgy várta a fejleményeket. - Már két napja jóformán nem ettünk, de a Lajos nem volt hajlandó a zsákmányt..., na jó, őszinte leszek, amit előzőleg szermá- nyolfunk..., tehát nem volt hajlandó osztozkodni. Azt mondta, majd ha a Tibi megjön.- Be vagy őrülve haver? - mondtam neki - Tibit lekapcsolták, térj már észhez! Fele-fele és megindulunk Amerikába - de ő csak vitte a magáét. Végül nagyon elfajult a helyzet, egymásnak is mentünk - elhallgatott és nézett maga elé, mint aki újra átéli az eseményeket. Majd rekedt hangon folytatta.- Egyik ütése úgy érte a fejemet, hogy megtántorodtam és hanyatt estem. Azt hittem megvakultam - kezével a szeméhez nyúlt, mintegy bizonyságul - mire feltápász- kodtam és sikerült kinyitni a szemem, mely percek alatt a duplájára dagadt, ő már sehol sem volt. Ügy üvöltöttem, mint egy állat, órákig futkostam., de már sehol sem találtam. Eltűnt a szajréval együtt. Tudom, hogy rossz neked ezt hallani, hiszen mégiscsak a testvéred, de ez az igazság. Egyetlen fillér nélkül mentem a hajnali vonattal Zalaegerszegre a WC-be rejtőzve. A többit már tudod - elhallgatott, de ujjaival tovább dobolt az asztallapon - mára már biztosan nyugaton élvezi az édes életet. Erzsiké megkövülve, szó nélkül felállt és átment a másik szobába. Agya lázasan lüktetett. Valahogy hamisan csengtek e szavak. Egyetlen mozzanatot sem volt képes elhinni. Olyan zavaros, olyan ködös ez az egész történet. Sanyi, aki majdnem kétszer akkora volt centire is és súlyra is, mint a bátyja és eg)7 időben bokszolni is járt, ez a férfi hagyta volna, hogy csak úgy leüssék és meglépjenek a szajréval, azaz hogy a lopott holmival vagy pénzzel? Ki tudja, mit követtek ezek el, kihasználva a nagy zűrzavart, különben miért kellett nekik bujkálni. Ezek raboltak, vagy esetleg öltek is? Jóska szegény csak gyógyszerért ment... ebben a pillanatban talán az izgalomtól, de hatalmas fájások közepette elkezdett valami folyni a lába szárán. Erőtlenül indult vissza a konyhába, ahol Sanyi még mindig a fejét a kezébe hajtva ült a díványon. Mikor meglátta a lányt kettégömyedve, gyorsan felugrott és fél kézzel kinyitotta a bejárati ajtót.- Indulunk azonnal a szülőotthonba - erre tényleg nem tudott mást válaszolni. A sarokba mutatott a szatyorra, melyben már jó előre összecsomagolta a szükséges holmikat. Útközben beszóltak virágüzletbe a mamának. Marika néni nem győzött hálálkodni a fiúnak, hogy segítségére volt ebben a nagy szükségben. Ledobta magáról a köpenyt, sebtiben kezet mosott és máris átvette az irányítást.- Sanyi, te a bal kezébe karolj, ne úgy, csak tartsd, majd ő ránehezedik. Szépen lassan Erzsiké, pár lépés, már nagyon vigyázni kell, úgy látszik elfolyt a magzatvíz - sopánkodott.- De ne szorítsd úgy a kezem, még eltörik - nevette el magát kínjában a lány - tudok lépni rendesen, most nem fáj egyáltalán. A rendelőből hordágyon vitték a szülőszobába.- A kedves apuka idekint várakozzon - szólt a nővér és senkinek sem maradt ideje a tiltakozásra. A mama az ajtóig fogta a kezét, majd becsukódott az ajtó. Sanyi agyában viszont e mondat hallatán azonnal megfogalmazódott az ötlet. Ez az! Ezt ki lehet és ki kell játszani, íme a megoldás tálcán jött. (folytatjuk) A 18. és a 21. rész között - technikai okok miatt - kimaradt 2 további fejezet, amelyet most utólagosan pótlunk, szíves elnézésüket kérve. (Szerk.)
