Amerikai Magyar Szó, 2006. június-szeptember (104. évfolyam, 255-268. szám)
2006-08-18 / 265. szám
2006. AUGUSZTUS 18. Bulvár MAGYAR SZÓ - A HÍD 27 Homár pénztárcával London, 2006. augusztus 12. Egy homár segítségével kapta vissza elveszett pénztárcáját az angliai Plymouth-ban a 30 éves Paul Wesdake, aki hálából megfogadta: soha nem eszik homárt. Az illető akkor vesztette el a bukszát, amikor éjszaka kissé kapatosait megfíirdött egy tóban. Később aztán egy búvár a felszínre hozott egy homárt, amely az ollójában szorongatta az értékes holmit, amelynek gazdáját a benne lévő névjegy segítségével találták meg. Wéstlake igencsak megörült, mivel, mint mondta, a tárcában voltak hitelkártyái is, és azok kifogástalanul működnek. Egyúttal hálából fogadalmat tett, hogy' soha nem eszik homárt, bár azt is hozzátette, hogy eddig sem evett - adta hírül a Plymouth Evening Herald című lap. M Feljelentett takarítás ellen, de csak kiröhögték KIS PORT KAVARVA Takarítást■ elkövető ismeretlen tettes ellen akart feljelentést tenni egy feleség az Egyesült Államokban, ám a rendőrségen csak kiröhögték. I Igazságot osztó arab asszonyok FURCSA FORDULAT Sos-sok talpig fekete lepelbe burkolt asszony majdhogynem megtámadott, s magatartásával bocsánatkérésre és menekülésre kényszernett Mekkában egy férfit, aki nyilvánosan megverte feleségét. Mekka, 2006. augusztus 13. Az arab kultúra igencsak ritka esete a muzulmánok szent városában, Mekkában történt egy bevásárlóközpontban. A férfi nekiesett feleségének, s a verés hevében észre sem vette, hogy körülötte összegyűltek a fekete lepelbe burkolt asszonyok Azok meg nemcsak fenyegetően néztek rá arcfátyluk keskeny kivágásán át, amelyben csakis a szemük látszik, hanem dühösen rázták felé a kezükben tartott tasakokat, meg számos olyan frissen vásárolt holmit, amit fegyvernek is lehetett volna használni. A brutális férj, amikor megfordult, a fekete tömeg és a szigorú szemek láttán nem csak abbahagyta felesége verését, hanem nyilvánosan bocsánatot is kért tőle, majd sietve távozott a helyszínről - írta a The Arab News című szaúdi lap. ÚJ HOSSZMÉRTÉK: ASZTALKILOMÉTER Linz, 2006. augusztus 11. A világ leghosz- szabb, egy kilométeres terített asztalával akarnak bekerülni linzi vendéglősök a Guinnes Rekordokba. Az idegenforgalmi szövetség terve szerint a nagy kísérlet napján, augusztus 15-én nem kevesebb, mint 2400 vendég foglal majd helyet az egész belvároson végighúzódó "terülj-terüljnél". 7171 TRAVEL Inc Utazzon velünk a legolcsóbb árakon! Magyarország-Románia-Európa-USA-Közel Kelet Nászutak, hajó- és társas utak, teljes vakációcsomag Hotel és autó-bérlés, foglalás, világszerte pénzutalás 45-05 30th Avenue, Astoria, NY 11103 Tel: (718) 956-6050 Fax: (718) 956-6068 Charleston, 2006. augusztus 11. Az előzmény: a hölgy nagyon meglepődött, amikor egyik nap hazaérve szinte tökéletes rend fogadta, bár a szőnyegek pár centivel oddéb kerültek, és az ágyneműt sem egészen pontosan a megszokott módon hajtogatták össze. A hölgy először férjét vonta kérdőre, de ő nem vállalta magára a jótettet. Utána a szomszédra terelődött az asszonyka gyanúja, ám ő is tagadta a dolgot. Bár látszatra - és valójában - semmi sem tűnt el, a nő feljelentést tett a rendőrségen, a hatóság azonban nem foglalkozott az üggyel. Egy hónappal később oldódott meg a rejtély: a hölgyet a munkahelyén riadtan hívta fel telefonon a fia, mondván, hogy egy nő áll az ajtóban, és ki akar takarítani. Hamarosan kiderült, hogy nem aberrált betörő műve volt a rejtélyes rend, hanem egy "mellétakarítónőé". Az asszonyt a nagyon hasonló beosztású szomszéd házba szerződtették, ám ő véletlenül elnézte a házszámot, a kulcsot pedig meglelte a verandán a megadott helyen. A megrendelő házában feltehetően nagy rend lehet mindig, ha nem tűnt fel, hogy kimaradt egy takarítás. Continental TRAVEL •AIR'LAND AND SEA: WE DO IT ALL •AIRLINE TICKETS 'HOTEL PACKAGES •CRUISE PACKAGES ‘VACATION PACKAGES CALL NOW: ANNA TEL: 323 654 0150, MOBIL 323 376 5990 EMAIL: amigalina@yahoo.com www.continentaltravelusa.com Röviden Emberevó mókus Orlando, 2006. augusztus 12. Emberevő mókus garázdálkodott napokon át az Egyesült Államokban, a floridai Longwood városának központi parkjában. A mókus ugyan senkit sem falt fel maradéktalanul, de többeket megharapott, legalább három személybe kóstolt bele. Együk áldozatának, egy 19 éves ifjúnak sikerült eg)’ vödört ráborítva elfogni, de két óra múlva elunta, hogy még mindig nem érkeztek meg az illetékes hatóság emberei, és elengedte a garázdát. Végül a város külön mókusfogó kommandót szervezett, amely először borsspray-t vetett be az állatka ellen, ám hiába. Második nekifutásra elfogták egy szemétfelszedővel, amibe az állat beledöglött. Autók elé ugrálók Madrid, 2006. augusztus 10. Hobbiból autók elé ugrálókat vett őrizetbe a rendőrség Spanyolországban. A négy francia ifjú azzal szórakozott, hogy egy forgalmas úton gépkocsik elé szökkent, és lefilmezte a rémülten fékpedálra taposó, vagy kormányt félrekapó vezetők arcát. A felvételekkel azután az interneten akarták szórakoztatni az ilyesmire fogékonyakat. Az ugra-bugrával természetesen nem csupán saját magukat "életveszélyeztették", hanem az autókban ülőket is. A tökkelütött hobbi szülőhazája amúgy Nagy-Britannia, tavaly kezdték űzni unatkozó fiatalok. Spanyolországban még nem igazán vert gyökeret. Alabamai CSIKKCSATA Decatur, 2006. augusztus 11. Egy napos csikkcsata dúlt Alabama államban két szomszédos házaspár között, minek eredményeként hárman kórházba kerültek, aztán mind a négy en rács mögé. Az ütközetet az. robbantotta ki, hogy az egvik házaspár vendége átpöckölt egy cigarettavéget a másik kerítésének közelébe - tehát még csak nem is a kertjébe. Ennek ellenére, a pár úgy találta, hogv "itt a vég!" A pöckölés reggel történt, és oh an parázs vitát robbantott ki, amelv egész, nap tartott, estefelé pedig az ordítozás verekedésbe torkollott. Az ütlegelést az. egvik feleség kezdte - a másikon, ám hamarosan a férjek is kivették részüket az. adok-kapokból.A kórházi sebkezelések után mind a négy felnőtt rács mögé került, de óvadék fejében még aznap távozhatott. Hogy helyreállt-e a jószomszédi viszony ezek után, nem nagyon valószínű. LEGÁLISAN AKAR KANADÁBAN ÉLNI ? Mr. George KUBES, LL.B., Kanadai 1 migrációs Ügyvéd (20 éves gyakorlattal) elintézi ezt Önnek, még akkor is, ha az USA-ban vagy más országban él státusz nélkül! www.georgekubes.com 360 Bloor St. W„ Suite 403, Toronto, Canada, M5S 1X1 Tel: 1-416-926-9298 j . 6 J W iá O < o ■égsg -s gfcS« ® M (h ^ Sd tmi w > 3 Er t/3 ^ fct) 2 [VI c Q