Amerikai Magyar Szó, 2006. június-szeptember (104. évfolyam, 255-268. szám)

2006-07-07 / 259. szám

12 MAGYAR SZÓ —A HÍD ___________________TUDOMÁNY___________________________ __________________2006. JÚLIUS 7. U Mikor lesz a következő pólusátfordulás? FELFORDULÓ FÖLD Régi angol hajónaplók bejegyzéseit felhasználva vizsgálták a mágneses térerősség időbeni változását, a mágneses pólusok vándorlását a Leedsi Egyetemen. A Science hasábjain közölt elemzésük értékes adalék a pólusváltás sokat vitatott kérdéséhez. Röviden Még többet késik az Office 2007 A belső teszteket és a második béta változattal kapcsolatos felhasználói visszajelzéseket látva a Microsoft átütemezte az Office 2007 kiadá­sának időpontját 2006 végére. A cégek erede­tileg októberben hozzájutottak volna az új iro­dai programcsomaghoz. A második béta vál­tozatot eddig több mint 2,5 millióan töltötték le, és eddig 13 millió visszajelzés érkezett a szoftverrel kapcsolatban. A megjelenés pon­tos dátuma egyelőre nem ismert, (index.hu) Minden évben eltűnik EGY MADÁRFAJ Sokkal nagyobb ütemben pusztulnak a ma­dárfajok, mint azt eddig gondoltuk, derül ki az amerikai tudományos akadémia által a hé­ten közzétett tanulmányból. Ha ilyen ütem­ben folytatódik a madárpusztulás, a 21. szá­zad végére a ma ismert madárfajok 12 száza­léka kihalhat. Jelenleg kb. 10 000 madárfaj ismeretes, amelyek nagy részét 1850 után határozták meg. A16. század eleje óta össze­sen 130, vagyis négyévente egy faj pusztult ki. A tanulmány szerzője, Stuart Primm, a Duke Egyetem professzora szerint azonban ennél sokkal rosszabb a helyzet. A tudósok a fosszíliák alapján újabb és újabb kihalt fajo­kat határoznak meg, de léteznek olyan fajok, amelyeket annak ellenére nem nyilvánítanak kihaltnak, hogy élő példányukkal idődén idők óta nem találkozott senki. Primm sze­rint könnyen lehet, hogy évente eltűnik egy madárfaj a Földről. (MSNBC) ÓT ÉVEN BELÜL LEHETSÉGESSÉ VÁLHAT A MÉHÁTÜLTETÉS Optimista becslések szerint öt éven belül emberek esetében is lehetővé válhat a méh- átültetés, mivel svéd kutatók nemrég sikere­sen hajtottak végre ilyen jellegű beavatko­zást birkák esetében. Az eljárás lehetővé ten­né, hogy azok a nők is kihordhassák saját gyermeküket, akik rendelkeznek működő petefészekkel, de a méhüket valamilyen ok­ból el kellett távolítani - olvasható a Nature hírportálján, (origo.hu) 110 MILLIÓ ÉVES FOGSÁG A BOROSTYÁNBAN Paleontológusok a mai Spanyolország terü­letén felfedeztek egy aprócska, 18 milliméter hosszú és 7,5 milliméter széles borostyánda­rabot, amelynek belsejében 110 millió éves pókfonalak láthatók. A Barcelonai Egyetem és a New York-i Természettörténeti Múze­um kutatói a borostyánt három vékony sze­letre vágták, és megfigyelték a belsejét. Ösz- szesen 26 pókfonalat számláltak össze, ezek között több helyen összeköttetés volt. Mivel a pókok maguk sokkal nagyobb valószínű­séggel dermednek borostyánba, mint a háló­juk, velük kapcsolatban több információ áll rendelkezésünkre. Már egy 400 millió éves borostyánleletből is sikerült kimutatni, hogy a benne nyugvó póknak van fonószemölcse. A legrégebbi pókfonalat 2003-ban találták Libanonban, szintén borostyánban, ez azon­ban mindössze egyetlen, 4 milliméter hosszú fonalat tartalmaz. Ehhez képest a mostani le­let sokkal részletgazdagabb. Az apró háló­részlet több szerencsétlenül járt ízeltlábút is tartalmaz, köztük egy atkát, egy darazsat, egy legyet és egy bogarat. A borostyánban lévő fajok közül ma már egyik sem található meg a Földön, mind kihalt, (geograplnc.hu) Július 3. 1600-ban I. Erzsébet angol királynő udvari orvosa, William Gilbert ismerte fel, hogy a Föld bolygó maga is egy óriási mágnes. Az iránytűt már az ókorban ismerték Kínában, a 13. század­ban Európába is átkerült. A hajósok év­századokon át úgy használták, hogy nem tudták, miért mutat egyik vége mindig északra. Mágneshegyeket képzeltek a sarkvidékre, mások úgy gondolták, hogy a Sarkcsillag vonzza az iránytűt. Gilbert óta tudjuk, hogy az iránytű a Föld mág­neses pólusaira mutat. A mágneses pólus nem stabil pont, változtatja helyét, vándorol. Később arra is fény derült, hogy a mágneses pólusok időnként átfordulnak, he­lyet cserélnek. Az északi pólusból déli lesz, a déliből pedig északi. Vulkáni kőzetek megőrizték a megszilárdulásuk idején fennállt mágneses tér jellemzőit (irányát), és e kőzetek elemzéséből következ­tették ki a pólusátfordulások gyakori­ságát. Eszerint átlagosan 300 ezer évenként volt pólusváltás, az átfordulás időtartama körül viszont viták vannak. Az átlagérték mögött rövidebb és jelen­tősen hosszabb stabil szakaszok találha­tók. A legutóbbi átfordulás már 780 ezer éve volt, ezért joggal számíthatunk egy újabb pólusváltásra. A következő pólus váltás időpontja nem csak tudományos érdekesség. A Föld mágneses tere véd meg minket a Napból érkező intenzív sugárzások nagy részétől. Az átmenet idején viszont meg­gyengül, átmenetileg megszűnik a mág­neses tér és ezzel a védelem. A mainál jó­val erősebb sugárzás éri el a felszínt, pusztító lehet a hatás. A pólusváltás okát sem értjük pontosan, valamiképpen a Föld olvadt magjában zajló áramlások megváltozása okozhatja. Énnek a befo­lyásolása reménytelen, de a veszélyes időszak közeledtének időpontját jó lenne ismerni. A földmágneses tér erősségét 1837 óta tudjuk mérni, akkor fedezte fel C. E Ga­uss a mérés módját. Azóta folyamatosan csökken a térerősség, százévenként kb. 5%-kal. Ha a gyengülés tempója válto- zadan marad, akkor kétezer év múlva megszűnne a mágneses tér, és bekövet­kezne a pólusváltás. A százezer évekhez képest viszont nagyon rövid a mért idő­szak, lehet, hogy ez a gyengülés csak kis fluktuáció, és nem egy változatlan trend jelentkezése. Ezért érdekes a korábbi időszakok történéseinek minél ponto­sabb feltárása. David Gubbins és munkatársai a ha­jónaplókból a mágneses tér lehajlására és elhajlására vonatkozó adatokat bányász­ták ki. A lehajlás mértéke függ a mágne­ses tér erősségétől és attól, hogy a föld­felszín melyik pontján mérnek. Az elhaj­lás mértéke a földrajzi és a mágneses pó­lus eltérését adja meg. 1590 és 1840 köz­ti hajónaplókat tanulmányoztak. A régi hajósok nem mindig tudták, hogy éppen merre járnak, ezért a napló adatait korri­gálni kellett. Húsz évig (!) dolgoztak ezen a kutatók. A hajónaplók mellett olyan tárgyakat is vizsgáltak, amelyeket ebben az időszakban égettek ki, a lává­hoz hasonlóan ezek is őrzik a mágneses tér jellemzőit. Gubbins szerint 1590 és 1840 között a térerősség csökkenése a ké­sőbbinél lassabb volt, mindössze 0,75% évszázadonként. A gyengülés 1860 körül kezdett felerősödni. A gyorsabb gyengü­lés egyik oka fordított polaritású terüle­tek megjelenése a déli féltekén, ezek 1840 előtt még nem léteztek. Mások más adatokból viszont azt olvassák ki, hogy 2500 éve jóval erősebb volt a mágneses tér, az azóta bekövetkezett gyengülés mértéke 40%-ra tehető. Néhány éve geofizikusok a pólus­vándorlásból is közeli pólusátfordu­lásra következtettek. Száz év alatt az északi mágneses pólus 1000 kilomé­tert vándorolt a földrajzi északi pó­lus felé. Ezek a kutatók 1%-ra tették a térerősség ugyanezen idő alatti gyengülését. 1999-ben a pólusván- dorlás felgyorsulását mutatták ki, ek­kor 20 km/év volt a vándorlás sebessége, 2 km/éwel gyorsabb, mint az előző év­ben. A vándorlás felgyorsulásából a pó­lusváltás közeledtére következtettek. Mások szerint a pólus észak felé vándor­lásából nem lehet pólusváltásra követ­keztetni, mert a pólusnak az átfordulás előtt az Egyenlítő felé kell mozognia. Kaotikus rendszernek kell telanteni a Föld belsejében zajló áramlásokat és ezeknek a felszínen is megjelenő hatásait. Ezért nem értjük még pontosan ezeket a folyamatokat, és ezért lehetetlen ma a kö­vetkező pólusváltás idejét előre jelezni. Időnként nagyon határozott állítások je­lennek meg a sajtóban, de a szenzációs közlések mögött kevés a megalapozott is­meret, tény. (origo.hu) Megtalálták az elveszett ókori tranzitvárost A régészek minden bizonnyal megtalálták India délnyugati partján azt a titokzatos ókori kikötőt, amely a helyi királysá­gok és a Római Birodalom közti kereskedelem központja lehetett. A kutatók hosszú évtizedek óta keres­ték a helyiek által Vanchi-nak, a római­ak által Muziris-nek nevezett kikötőt. Most a Shajan és Selvakumar indiai ré­gészek által vezetett ásatások úgy tűnik, hogy az ősi kikötő a délnyugat-indiai Malabár-parton, a mai Pattanam közelé­ben volt. A régészek azért ilyen biztosak, mert a térségben Pattanam az egyetlen olyan város, amelynek az adott korból szárma­zó régészeti leletanyaga van. Ezt jelezte már az is, amikor 1983-ban nagy meny- nyiségű római érmét találtak innen 10 kilométerre. Az indiai régészek most a helyszínen folytatják a kutatást, és jó jel­nek tekintik, hogy a helyiek idősebb ge­nerációja emlékszik még arra, hogy a heves esőzések üveg- és cseréptárgyakat mostak ki a földből. A római időben többször is említett Muziris Róma és India déli része között biztosított kereskedelmi kapcsolatot. Egész mostanáig - az ókori leírásokat alapul véve - úgy gondolták, hogy Muziris a Periyar folyó torkolatánál rej­tőzik, ám most a térségben teljesen egyedülállónak számító, több száz ókori mediterrán cserépdarab egy közelben található kisebb városra, Pattanamra te­relte a kutatók figyelmét. A város pon­tos helyének meghatározásában az ősi indiai szövegek is segítették a kutatókat. Rajan Gern, a keralai Mahatma Gandhi Egyetem professzora elmondta, hogy sok utalást találtak arannyal megrakott hajók érkezésére, amelyek távozásukkor, fekete aranyat, azaz borsot szállítottak. Muziris a kor egyik legnagyobb kikö­tője lehetett, ahol több nemzet kereske­dői, tengerészei és katonái megfordul­tak. Egy i.sz. első századból származó dokumentum szerint a kikötő "kitünte­tetten fontos a kereskedelem számára". India és a rómaiak kereskedelme egész Nagy Sándorig megy vissza. A kutatók eddig mindig is azt feltételezték, hogy az India és Róma közti kereskedelem legfőbb szakasza az i.e. első századtól az i.u. első század végéig tartott. Az új bi­zonyítékok most azonban kitolják eze­ket az időhatárokat. A remények szerint az ásatásokon előkerülő tárgyak sok mindenre választ adhatnak majd, és tisztázzák a kutatók által felépített kép hitelességét is. Bár Muzirist megtalálták, az tovább­ra is rejtély marad, miként tűnhetett el a virágzó város a föld színéről szinte egyik napról a másikra, (mult-kor.hu)

Next

/
Thumbnails
Contents