Amerikai Magyar Szó, 2006. január-május (104. évfolyam, 233-254. szám)

2006-05-26 / 254. szám

2006. MÁJUS 26. Sport H Ökölvívás: Csonttörőt a 49. másodperben kiütötték EGY ÜTÉS A MÁJRA Egy álommal szegényebbek lettünk; Nagy "CsonttörS' Jánost már az első percben kiütötte Jorge Rodrigo Barrios a Los Angeles-i Staples centerben rendezett Bokszgá­lán főmérkőzését megelőző ringcsatában. Május 23. Sokat vártunk az összecsa­pástól, hiszen Csonttörő hosszú évek munkája után jutott el oda, hogy kötele­ző kihívóként bokszolhasson az aktuális világbajnokkal. A magyar bunyós eddigi 24 profi összecsapása alatt olyan bokszo- lókat vert meg, akik amatőrként jóval többet értek el nála, így remélhettük, hogy Los Angelesben ha nem is győz, de legalább egy éles, közönségszórakoztató összecsapáson bizonyít. Sajnos a mérkő­zés még a legpesszimistább jóslatokat is alulmúlta. A kezdő gongszó után Nagy kezdett offenzívebben, kétszer el is találta a vi­lágbajnokot, aki nem sokkal később visszatámadt testre, majd a következő próbálkozása (ballal) telibe találta ellen­fele bordáját. Csonttörő kisvártatva le­térdelt és jelezte a bírónak, hogy számol­jon. A találat azonban nagyobb volt, mint amekkorának elsőre tűnt, a magyar bokszoló képtelen volt felállni. KO 49 másodperc alatt! Csak a visszajátszás mutatta meg az ütés brutalitását, amely leginkább az emlékezetes Hopkins-De La Hoya mér­kőzéshez, pontosabban annak befejezé­séhez hasonlatos. Akkor Hopkins, most Barrios ütött egy tökéletest! Jorge Rodrigo Barrios ezzel a sikerrel immáron második alkalommal védte meg WBO címét, rekordja 46 győzelem, 1 döntetlen és 2 vereség. Nagy "Csonttörő" János viszont pá­lyafutása 25. mérkőzésén elszenvedte el­ső vereségét, és vélhetően az esélyt, hogy valaha a súlycsoport legjobbjai között emlegessék a nevét. A dolog azért sajná­latos, mert a rövid mérkőzés miatt nem derülhetett ki, hogy valójában mekkora a különbség a két bokszoló között. Utóbb kiderült, a mérkőzésre való rá­hangolódása sem ment jobban. "Percenként nyitott rám valaki az öltöző­ben a melegítés alatt, holott ez nem szo­kás - mondta Nagy "Csonttörő" jános. - A szabályszerűen feltekert bandázsomat többször vissza kellett bontani, mert ki­találták, az Egyesült Államokban más regulák érvényesek. A szerződésben rög­zített szponzori felirataimat is le akarták vetetni a kezdés előtt. A hátamra festett reklámot rongyokkal dörzsölték, sikál­ták, már szinte vérzett. Aztán legyintet­tek, és otthagyták." A magyar öklöző en­nek ellenére a vereségét nem a külső kö­rülmények számlájára írja. "Igyekeztem nem foglalkozni a nehézségekkel, de ne­héz ettől függetlenítenie magát az em­bernek. Akárhogy próbálkoztam, ez mégiscsak egyfajta pszichikai nyomás. De az igazság az, a ringben már én vol­tam ott, én védekeztem rosszul, és az ütést is én kaptam be, ami véget vetett a mérkőzésnek." Csonttörő élete legsúlyosabb ütését szedte be. "Mentem előre, eltaláltam fe­jen Barriost, amikor elütött a karom alatt. A bordám alatt, valahol a májam­nál talált el, pár másodperc múlva tud­tam, nagy a baj. Beszorult a levegő, ezért kértem a bírót, számoljon. Ilyenkor ki kell préselni a levegőt a tüdőből, 3 má­sodperc alatt általában helyreáll a rend. De most meg sem tudtam mozdulni, nem tudtam folytatni az összecsapást, így még soha nem ütöttek meg, most is fáj a helye." (sportforum.hu) MAGYAR SZÓ —A HÍD 31 Röviden A FUTBALLSZÖVETSÉGET IS ÉRDEKŰ AZ OLASZ BUNDABOTRÁNY Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) rövid időn belül hivatalosan is kénytelen lesz belefolyni az olasz bundabotrányba, mivel az üggyel kapcsolatos döntések ha­tással lehetnek a következő kontinentális kupasorozatokra, illetve a 2012-es Eb-pá­lyázatra is. Az Eb-rendezésért az olaszok mellett a magyarok és a horvátok, vala­mint a lengyelek és az ukránok közösen pályáznak, A Gleneaglesben ülésező UEFA-vezérkar egyelőre semmilyen jel­zést nem tett arra vonatkozóan, hogy a maga részéről bármilyen szankcióval is sújtaná a hetek óta tartó olasz foci-bunda- botrányban érintetteket. (MTI) Négy év után nyert TENISZTORNÁT MARTINA HlNGIS Martina Hingis nyerte az 1,34 millió dollár összdíjazású római női tenisztornát. A többéves kihagyás után idén visszatért klasszis a fináléban az orosz Dinara Szalmával mérkőzött, és két játszmában győzött, 6:2, 7:5 arányban. A két játékos ezt megelőzően mindössze egy alkalommal találkozott egymással: tavasszal, az Indian Wells-i negyeddöntőben is Hingis nyert. A volt világranglista-vezető svájci teniszező 2002 februárja óta először diadalmaskodott WTA-tomán, sikerének köszönhetően va­lószínűleg az első 15 között jegyzik majd a megjelenő új rangsorban. (MTI) Végre megérkezett Amerikába is a világon az első EGÉSZSÉGES KÁVÉ! Frissítőén finom, egyedi ízű! Nagyon alacsony árfekvésű (kb. 50 cent egy csésze) Vegyi eljárások nélkül, organikus alapanyagokból készült italkülönlegesség! A gyógynövények királyaként ismert Ganodermaval (reishi mushroom) van keverve, (hatásosabb, mint a Ginseng) A Ganoderma felfrissít, fiatalít, energiát ad! Erősíti az immunrendszert! Előrecsomagolt instant kávé, csak forró víz kell hozzá, és már iható is! Fogyasztókat és viszonteladókat keresek! Kérésre több információt és ingyen kóstolót küldök!! Hívj, vagy írj egy e-maiti! Tibor Cell: 646-345-6071 Home: 212-729-5051 email: ritutibi@jiotmail.com tibi@myganoexcel. biz website: www.myganoexcel.biz/tibi Pridgeon & Clay, INC. ISO-TS 16949 Certified Company Manufacturers of Medium Sized Stampings and Assemblies Pridgeon & Clay, Kft., a growing automotive stamping supplier located in Apostag Hungary, currently has an opening for a Director of Engineering. Qualified candidates must have at least ten years of experience in the automotive industry, two years of experience in pro­gram management, along with a strong background in tool and die, specifically with progressive stamping (100-800ton), experience in blue print reading, GD&T, and quoting tools and parts. Qualified can­didates also must speak fluent in Hungarian and English. Formal education in engineering or tool and die is desired. The primary activities for this position are: oversee the release of tool builds, modifications, and repairs, coordinate the design, build, and sample requirements at the tool source, ensure compliance on all contract requirements, oversee tooling schedules, develop and coor­dinate quote activities, oversee and direct APQP teams to launch new product, advise the Sales staff on tolerancing and process issues, and oversee and manage Tool Room activities. To become a member of our growing team in Hungary, please mail, fax or e-mail your resume to: Pridgeon & Clay, Inc., Attn: Human Resources Department, SO Cottage Grove, S.W., Grand Rapids, Ml 49507; FAX: 616-248-4890 or resumes@pridgeonandclay.com (An Equal Opportunity Employer) PSZICHOTERÁPIA Depresszió, kábítószer dependenda, szorongás, mentális zavarok kezelésére és személyes fejlődés elősegítésére. Szakképzett kreatív terápia psichológiai alkalmazására is van lehetőség. Magánrendelőm Brooklyn Downtown-ban van, egy megállóra Manhattantól. Bognár Anikó % ás ■ °ADTR,LCAT W ÍJÍ Telefon: 917-714-9403

Next

/
Thumbnails
Contents