Amerikai Magyar Szó, 2006. január-május (104. évfolyam, 233-254. szám)
2006-05-26 / 254. szám
16 MAGYAR SZÓ —A HÍD Elemző 2006. MÁJUS 26. Puhány Orwell SZAKONYI PÉTER Nyomós érvek vetődtek fel az egyre eszementebb beutazási szigorítások ellen. Nem az ott nagyon is komolyan veendő személyiségi jogok megsértése s nem is a nemzetközi szerződések betartása, sokkal inkább milüárdokban mérhető dollárok. Azt hittem, további meglepetésekkel'már nem tud szolgálni Amerika. A bonyodalmas vízumügyintézés, aztán a csomagátvilágítás, az alapos motozás, a cipő és öv levétele már évek óta megszokott a repülőtereken, s azzá vált az ujjlenyomat rögzítése és a digitális fénykép is. De azt, hogy egy koffert is ilyen bánásmódban részesítsenek, azt nem gondoltam volna. Az ottani reptereken ugyanis megszüntették a kulccsal zárható poggyásztartókat, helyette a régimódi megőrzőt vetették be ismét. Igen ám, de itt a becsekkoláshoz útlevél és beszállókártya kell, a tulajról pedig fényképet készítenek. A csomag átvilágítás után kerül a polcra, digitális azonosítóval. Amikor az utas ki akarja venni a cuccot, ismét lefotózzák és azonosítják. Az egész nyolc-tíz percnél többet nem vesz igénybe. így működik ma a poggyászmegőrzés az Egyesült Államokban. Az országba beutazók - már eddig is orwelli - adatkezelésének továbbfejlesztése azonban talán megtorpan az idén. Nyomós érvek vetődtek ugyanis fel az egyre eszementebb beutazási szigorítások ellen. Nem az ott nagyon is komolyan veendő személyiségi jogok megsértése s nem is a nemzetközi szerződések betartása, sokkal inkább milliárdokban mérhető dollárok. A vízumszabályok könnyítéséért már egy évtizede lobbiznak a nagy amerikai informatikai cégek. Az Intel, a Microsoft és az Oracle ugyanis attól tart, hogy az egyre szigorodó beutazási szabályok miatt nem tudják magukhoz csábítani a tehetséges szakembereket, így profitjuk és jövőjük is veszélybe kerülhet. A helyzet mára odáig fajult, hogy a "nagyok" egyenesen ultimátumot intéztek a washingtoni kongresszushoz: ha nem könnyítenek a feltételeken, akkor külföldre viszik fejlesztéseiket. Sőt a világ első számú csipgyártója, az Intel máris megkezdte bizonyos kutatásainak kiszervezését Izraelbe, Kanadába és Írországba. Nem kevésbé hatékony érveket vetett be az ország meghatározó iparága, a turisztika. Az iparág cégeit tömörítő TIA az elmúlt héten érzékletesen mutatta be, hogy mibe kerül az USA-nak a fokozatos bekeményítés. Adataik szerint tíz év alatt három százalékponttal csökkent az amerikai turisztika részesedése a világ beutazóforgalmából. Az akkori kilenc százalék helyett ma már csak hatot mondhatnak a magukénak, s ez jól megmutatkozik a bevételekben is. Az elmúlt tíz évben az amerikai gazdaság 286 milliárd dollárt veszített az elmaradó turisták Határtalan változások Sztankóczy András ✓ Az Egyesült Államok arroganciája most már tényleg minden mértéket fölülmúl. Az amerikai jobboldal már nemcsak tömeggyilkos rezsimek ellen indít háborút, nem elégszik meg azzal, hogy darabokra törte minden szépségkirálynő-jelölt álmát, a világbékét, de meg akarja védeni az országhatárait is. Márpedig a 21. században ilyet nem illik tenni, úgyhogy senki nem lepődhetne meg azon, ha az arizonai- sivatagban elfogott mexikőiakegyik leggyakrabban hasznait szava a Zeitgeist volna. Nem lennének egyedül: a republikánus elit azért nem akart határozottan fellépni az illegális bevándorlás ellen, mert ragaszkodna ahhoz a különös előjogához, hogy adófizetés nélkül alkalmazzon olcsó munkaerőt, az amerikai liberálisok problémamegoldó képessége pedig nagyjából megmaradt a középkori javasasszonyok szintjén és a rasszizmus szó ráolvasásszerű ismételgetéséből áll. Bush elnök annyira rosszul áll, hogy egyszerre próbál megfelelni nekik is, meg az amerikai kultúrát féltő republikánus bázisnak, sőt a latin eredetű és egyre növekvő szavazótábomak is. Katonákat küld a határra, de nem túl sokat, épít kerítést, de nem annyit, amnesztiát ad is, meg nem is, lesz, akinek vissza kell mennie és lesz, aki maradhat. A kompromisszum jól sikerült: senki sem elégedett. A helyzetet jól jellemzi, hogy az amerikai liberálisok a szenátusban még azt az elképzelést is túlságosan keménynek tartották, amely az angol mint nemzeti nyelv mellett emelt szót (hivatalos nyelvvé nyilvánításról szó sincs.) A szenátus demokrata vezetője természetesen azonnal rasszizmusról beszélt, amely "azt hiszem, azok ellen irányul, akik spanyolul beszélnek." Hát, nagyon úgy tűnik. A malgasok- tól a szorbokig számos nép képviselői nyugodhatnak meg, a javaslat nem nekik szól. És ez nem is véletlen. Az Egyesült Államokban élő szorboknak ugyanis még sokat kell iparkodniuk, hogy saját képükre formálják Amerikát. Ellenben a latin-amerikai eredetűek száma tíz év alatt megduplázódott és a 2000-es népszámlálás szerint a lakosság 12,5 százalékát teszi ki és 12 millió illegális is javarészt alulképzett latin-amerikai. Az aggodalmakra a standard válasz az, hogy Amerika számos bevándorlási hullámot túlélt, és egyébként is, bevándorló ország (úgyis mint olvasztótégely.) Nos, először is minden ország bevándorló ország, a Neander-völgyet például ma már egész mások lakják, mint korábban. A bevándorlás természetes jelenség és mindenhol létezik, amiben Amerika más, az a bevándorlás dinamikája és az összetétele. Vagyis, hogy sokan jöttek viszonylag rövid idő alatt sok különböző (és igen távoli) helyről. A mostani helyzet azonban gyökeresen különbözik a korábbiaktól és éppen ez az, amit olyan sokan nem hajlandóak miatt, vagyis a kasszába percenként csaknem negyvenezer dollár nem folyt be. Ráadásul - s ezt még a legfafejűbb bürokrata is értheti - majdnem ötvenmilli- árd dollár adót sem fizettek meg, mivel a turisták az Egyesült Államok helyett más országba utaztak. Tiszta sor, logikus érvek - de eddig semmi hatásuk nem volt. Az amerikai kormányzat - az amúgy valós terrorfenyegetettségre hivatkozva - sorra szigorította a beutaztatásokat és a vízumok kiadását. Most viszont mintha változna valami. A közelmúltban az amerikai külügyminiszter és a kereskedelmi minisztérium vezetője is a beutazóbarát vízum- politika és útlevélkezelés mellett szólt, kiemelve, hogy a mind több kritikát kiváltó intézkedések nemcsak az ország anyagi érdekeit sértik, hanem Amerikáról is kedvezőtlen képet alakítanak ki. A demokrácia hazájaként és a személyes szabadságjogok harcosaként is tetszelgő ország nimbuszát alaposan kikezdik a sokak által orwellinek tartott intézkedések. Ne legyünk idealisták, nem ez utóbbiak miatt kezdenek valamiféle enyhítésen gondolkodni az amerikai illetékesek, a két meghatározó iparág erőteljes fellépése sokkal erősebb indoknak tűnik. Érveik mögött pedig dollárok, adók és munkahelyek állnak - ezt pedig még akkor is tanácsos figyelembe venni, ha éppen nem közeledik az elnökválasztás éve. Persze a politikát sem lehet figyelmen kívül hagyni, hiszen a legújabb fejlemény az, hogy aZT Irakba háromszáznál több katonát küldő európai országok ideiglenes vízummentességet kapnak, feltéve, hogy a kongresszus is áldását adja a javaslatra. Lengyelország már előre ünnepel. Mi, a többi új uniós taggal együtt, óvatos optimizmussal csak reménykedünk a változásokban, több száz katonát ugyanis nem küldhetünk Irakba. (Magyar Hírlap, 2006. május 19.) megérteni, így maga Bush sem. Vegyük például az annak idején nagy ellenérzéseket kiváltott ír bevándorlást. A távolság (idő, pénz) egyrészt korlátozta az útra kelők számát, másrészt megnehezítette a kapcsolattartást az otthoniakkal, az óhazával, ami segítette az asszimilációt. Ráadásul az ír sziget kibocsátó-kapacitása igencsak véges volt. De még így is évtizedekre volt szüksége az amerikai társadalomnak, hogy megeméssze az új csoportokat. Ehhez képest az Egyesült Államok közvetlen szomszédságában Mexikóban és a közép-amerikai földhíd országaiban durván 150 millió ember él (Dél-Ame- rikáról most ne is beszéljünk), akik gyorsan és olcsón tudnak északra utazni. Bármilyen furcsa, de jelenleg a legfontosabb korlátot az embercsempészek jelentik, ők ugyanis vigyáznak arra, hogy csak az juthasson át, aki fizet. Hasonlóan abszurd, hogy a beilleszkedési folyamatot éppen a liberálisok nehezítik még tovább, amikor a multikulturalizmus előnyeit hangsúlyozzák az asszimilációval szemben. S közben azt ígérik, az új, latinos Amerika legalább olyan sikeres lesz, mint a mostani - tehát még sokkal sikeresebb Salvadornál is. De miért kellene hinni nekik? 1965-ben, amikor a demokraták az új bevándorlási törvényt tető alá hozták (eltörölve a kvótarendszert, amely meghatározta, melyik országból hány bevándorló jöhet), a vezérszónok, akárcsak ma, Edward Kennedy volt, aki kijelentette: a változás ellenére ugyanannyi bevándorló fog érkezni és ugyanazokból az országokból. Sokkal többen jöttek és teljesen más országokból. Kerítéseket építeni baráti államok között nem lehet megoldás - mondják a mexikói vezetők. Valóban, a megoldás az, hogy a latin-amerikai országok úgy megváltoznak, hogy lakóik már nem akarják elhagyni őket. Addig is azonban, amíg ez bekövetkezik, egy minél hosszabb kerítés nem is olyan rossz dolog. (Magyar Hírlap, 2006. május 22.)