Amerikai Magyar Szó, 2006. január-május (104. évfolyam, 233-254. szám)
2006-05-19 / 253. szám
16 MAGYAR SZÓ —A HÍD Elemző 2006. MÁJUS 19. Orosz határok Füzes Oszkár Farkas elvtárs tudja, kit fog megenni - ironizált Putyin. Nem máson, mint az amerikai külpolitikán! Amely, az orosz elnök szerint, habozás nélkül vágja sutba pátoszos elveit, ha az USA nemzeti érdekei úgy kívánják. Helyes, derék!- ismerte el Washington eme szemléletmódját a Krem ura, s a maga részéről elvágta az orosz demokrácia hiányosságait bíráló amerikai és más vitákat. Lelke rajta - mondjuk mi innen, ám az oroszok nagyobb része egyetért, ha államfőjük "helyre teszi" az okvetetlen- kedő nyugati demokratákat. Egyébiránt az állam szerepének erősítését - a közjó érdekében - Franklin Delano Roosevelt amerikai elnököt idézve indokolta Putyin, na tessék. Azzal is "helyre tette" Amerikát, hogy a második helyre tette Oroszország partnereinek sorában, egy polcra Kínával és Indiával. Az első, a fő partner díjával az Európai Uniót tüntette ki, nyilván azért is, mert Brüsszel nem ellenfél. Az EU nem költ huszonötször annyit a hadseregre, mint Moszkva. Amerika költ ennyit, de egy bizonyos szempontból hiába. Putyin kimondta, nem fogja elkövetni a szovjet hibát, nem költi Oroszország frissen lett olajpénzét erejét meghaladó, sőt megroppantó fegyverkezésre. Legalábbis nem költi erre az összes pénzt, mert Oroszország több évtizedes fejlettségi elmaradásban van. Putyin ezt most kendőzetlenül kimondta, és azt is, hogy országának évtizedeken át technológiai, infrastrukturális, szociális fejlődésre kell többet áldoznia, különben népessége "elfogy", és hiába lesz akármilyen ármádiája, ereje nem lesz semmire. Az orosz történelemben szinte példátlan, ahogy Putyin meghúzta ezt a határt. Belátva, hogy Moszkva puszta erőből nem lesz újból világhatalom, és igazi nagy "játékos" is csak akkor, ha tényleg beilleszkedik a világba. Igen, a világpiacba, a világgazdasági versenybe is. Húzóágazatok meglovagolásával, energetikai pozíciói kihasználásával, és azzal is, amit Putyin gyakorlatiasságnak nevez: az orosz gazdasági érdekek globális érvényesítésével. És csak eme általános erősödés mögé "bújik" majd a hadsereg, amelyet azért 2010-ig Putyin annyira elrettentővé fejlesztene, hogy Pfuj, bíró! Fodor György Az ENSZ rövidesen a BT-jével, közgyűlésével együtt akár a Holdon is tarthatja következő üléseit, nagyképú diplomatáival, szurkolóival együtt - senkit sem jog érdekelni. Talán érdemes lett volna felhívni Basile Ikoubebe nagykövetet, a Kongói Köztársaság (Brazzaville) ENSZ-képvi- selőjét, és megkérdezni őt arról, hogy a Biztonsági Tanács egyik nem állandó tagjaként mi a véleménye a "Szomáliái helyzetről" elfogadott 1676-os (2006) BT-határozatról. (Ezt a BT 5435. ülésén, idén május 10-én fogadta el.) Japán vagy Szlovákia véleménye sem lehet mellékes erről, vagy éppen a nyugat- szaharai kérdésről - 1675 (2006) -, lévén ők is a BT nem állandó tagjai. Ilyen minőségében érdekelhet bennünket Katar vagy Peru álláspontja az emberi jogokról. A legjobb az egészben minden BT- határozat utolsó pontja, amely - az előszótól és a semmit mondó cikkelyek számától függően - mindig megkoronázza a döntést: "(a Biztonsági Tanács) elhatározza, hogy folyamatosan foglalkozik a kérdéssel" (decides to remain seized of the matter). A változatosság kedvéért - hangsúlyozandó az ügy fontosságát - ebbe a lényeges pontba esetenként beiktatják az "aktívan" (actively) szócskát - azaz "tevőlegesen" szándékoznak nyomon követni, mondjuk, Etiópia vagy Eritrea vitáját. Ha valaki megpróbálja áttekinteni a BT határozatainak tárát - nem lebilincselő olvasmány -, akkor könnyen rájöhet arra, hogy a súlyos döntések közül melyek azok, amelyek a Biztonsági Tanács öt állandó tagállamának szívfájdalmait közvetítik a világnak. A többit tulajdonképpen mellőzni is lehet, mert végül is nincs fontosabb dolga a világnak, mint ami az Egyesült Államokat, Nagy-Britanniát, Oroszországot, Franciaországot vagy Kínát kínozza. Ghana, Dánia vagy éppen Peru - ugyancsak a BT nem állandó tagjai - csak foglalják el magukat Libériával, esetleg Elefántképes legyen egy globális, két regionális és egyszerre több helyi háború megvívására is. Ilyen hadereje ma csak Amerikának van, és Putyin, hogy még világosabb legyen, a célzáshoz hozzátette, hogy a fegyverzetkorlátozást kezdjék a többiek, ha annyira akarják. Újabb fegyverkezési hajszáról beszélni "még korai", nyugtatta meg Putyin az elemzőket, és meghúzott még egy határt. Medve koma nem megy olyan erdőbe, ahol csak a farkas eszik - húzta meg Putyin a többiek számára Oroszország határait. S mivel Oroszország számára is meghúzta, többé-kevésbé reálisan, valószínűleg évtizedekre kijelölte Moszkva alkupozícióit. A Putyin-dok- trína (amit most hallottunk, már az) egy olyan Oroszországot láttat, amely korrekt partner bármelyik nemzetközi rendszerben, amelyben egyenjogúként kezelik. Lehet, hogy ha segítik, vagy legalább hagyják, Oroszország nagyjából tényleg ilyen lesz, és akkor is, amikor megint erős. Mi tagadás, nagy bizalom kell, hogy a világ ezt megelőlegezze Moszkvának, de nyílt beszédével Putyin kicsit kijjebb tolta a bizalom határait. (Népszabadság, 2006. május 11.) Megint hülyét csinált magából az ENSZ Tucatnyi, az emberi jogokat rendszeresen megsértő vagy egyszerűen semmibe vevő ország is bekerült az ENSZ frissen alapított Emberi Jogi Tanácsába. Magyarország is pályázott, de helyére a diktatórikus Azerbajdzsán került. A HRC ögtön közröhej tárgyává vált. Az Emberi Jogi Bizottságot ugyanis többek között azért oszlatták fel, hogy ne ismétlődhessen meg az a csúfos eset, amikor 2003-ban Líbia elnökölhetett az emberi jogok felett őrködő testületben (itukx.bu) csontparton köszörüljék diplomáciai nyelvüket. A figyelmes olvasónak persze feltűnik az is, hogy miről nincs BT-határo- zat: hiába keresi a számát, a tartalmas preambulumot, a "tevőleges" szócskát - sehol semmi. Ez ne zavarjon meg senkit sem, hiszen ezek a legfontosabb nemhatározatok, amelyek kitöltik az ENSZ-diplomaták munkaidejének 99 százalékát. Itt van például Irán. Vitán felül jogában áll uránt dúsítani, ha egyszer csinál atomerőművet is, de a nem-határozat már megszületett: nincs joga, vagy ha van, akkor csak úgy, ahogy mi akarjuk. A megfogalmazáson még dolgozni kell (különben is, a mi atombombánk nagyobb.) Tanzánia Egyesült Köztársaság - a BT nem állandó tagja - álláspontja még nem eléggé ismert, de tagsága az idén amúgy is lejár. Irak megtámadásáról annak idején nem-határozat született, azóta is leköti a diplomaták és államférfiak és -nők drága idejét. Haitira (1658/2006) alig jutott belőle. Ez a tevőleges akarás felkeltette az ENSZ-tudorok figyelmét - annyira, hogy tavaly, a világszervezet születésének 60. évfordulóján javasolták a nagy szervezeti reformot. Át kell alakítani BT-t, nagyobb szerepet kell adni a közgyűlésnek, hatékonyabbá kell tenni a munkát - és így tovább. Az ENSZ főtitkára, betartva a szokásos, mintegy háromnegyed éves fontolgatási időt - be is nyújtotta a közgyűlésnek a javaslatát. Ez nagyobb szabadságot adott volna a főtitkárnak személyi, költségvetési ügyekben. A javaslatot a közgyűlés simán leszavazta. Dumisani Kumalo, a Dél-afrikai Köztársaság ENSZ-nagy- követe - maga mögött tudva 120 "fejlődő ország" támogatását - a reformok előtt még legalább három jelentést kért a főtitkártól. A bürokratikus időszámítás szerint ez minimum két év halasztást jelent. Már ha van ennyi ideje az ENSZ- nek. John Bolton amerikai ENSZ- nagykövet megbizatása az év végén lejár és tudni róla, hogy nagyon utálja a szócséplést. Megígérte, hogy ha a világ- szervezet nem racionalizálja önmagát, akkor az Egyesült Államok az idén nem fizeti be anyagi hozzájárulásának második félévre eső részét: éhínség fenyeget. Az ENSZ jelenleg olyan, mint ócska falusi futballmeccs. A bírói testület - BT állandó tagjai - azt csinálnak, amit akarnak. A népek tologatják a labdát, a lelátókról bekiabál a közönség - a közgyűlés -, a végeredményt pedig az öltözők mögött egy hűs teremben döntik el, Isten tudja, kicsodák. Néha persze beverik pár ember fejét - esetenként a bírókat is megruházzák (Irak) -, majd hazamegy mindenki. Ha nincs igazi foci, a nézők végül elmaradnak. Az ENSZ rövidesen a BT- jével, közgyűlésével együtt akár a Holdon is tarthatja következő üléseit, nagyképű diplomatáival, szurkolóival együtt - senkit sem fog érdekelni. A BT-hatá- rozatok zárómondata azonban örökre fennmarad. (Népszava, 2006. május 12.