Amerikai Magyar Szó, 2006. január-május (104. évfolyam, 233-254. szám)
2006-05-12 / 252. szám
2006. MÁJUS 12. Gyerekeknek MAGYAR SZÓ —A HÍD 25 Kinek a munkája nehezebb? (Kurd népmese) Egy faluban éldegélt egy ember meg egy asszony. Gyermekük nem volt. Nyáron az ember pásztornak állt, a mások juhait legeltette, az asszony meg otthon maradt. Mikor az ember hazament a legelőről, mindig azt mondta:- Hallod-e, te asszony, én egész nap a mezőt meg a hegyeket járom a juhokkal, ha esik, ha fúj, te meg egész nap itthon vagy a jó melegben. Mi gondod van neked? Semmi. Megharagudott az asszony, és egy reggel azt mondta az urának:- Te maradj itthon, ma én megyek ki a juhokkal. Megörült az ember:- Jól van, csak mondd meg, mit kell csinálnom!- Takarítsd ki a házat, etesd meg a harisnyát meg ujjast télire. A trágyából csinálj gyorsan korongokat, hogy télen legyen mivel fűteni. A tegnapi aludttejből köpülj vajat, mert különben megromlik. A ruhát is beáztattam, a szövésbe is belefogtam, de azt megcsinálom, majd ha este megjövök.- Eridj csak, asszony - kiáltotta az ember -, megcsinálok én mindent, csakhogy végre egyszer itthon pihenhetek! Elment az asszony juhot legeltetni, az ember meg kitakarította a házat, ahogy az asszony meghagyta, aztán megetette a tyúkot meg a kiscsibéket. A csibéket hosszú madzagon odakötötte az anyjukhoz, hogy szét ne széledjenek. Aztán befutott a kemencébe, feltette az ebédet. ködöst meg a csirkéket, és ereszd ki őket a tyúkólból. Csak vigyázz, hogy a csirkék szét ne széledjenek, és el ne hordja őket a héja! Aztán rostálj lisztet! A lisztből kavarints tésztát! Fűts be a kemencébe, főzz ebédet, süsd meg a lángost! Délben fejd meg a kecskét meg a juhokat, szűrd le a tejet, forrald fel, várd meg, míg kihűl egy kicsit, aztán öntsd szét csöbrökbe, és készíts kovászt, mert holnap cipót sütök! Itt a gyapjú, fonj belőle fonalat, ha megjövök, kötök Nagy Abrahám Hangya csalogató Húshagyó-kedd, hamvazó-szerda, nagypéntek Piciny hangyák jenek elő, mit féltek, nincsen már fagy, régen elmúlt karácsony cicabarkák ringatóznak az ágon. Fújjátok meg kürtjeitek szaporán fekhelyéről ugorjék fel mindahány szorgalmaddal mutass példát idefenn tanítsd meg a lusta tücsköt mit tegyen. A tölgyesben rigó füttyent nagyokat száll a légben a friss tavaszi ihat, a fészerben rostokol a hóeke nincs szükség rá, van a napnak ereje. Tudom mit érzel! Robbantanád a rögöt csakhogy' szabadulj a téltől mi zsarnokul odaköt. Fogoly életednek vége! Ezt üzeni a határ, a zord telet kikergette vackától a napsugár. Húshagyó-kedd, hamvazó-szerda, nagypéntek piciny hangyák jertek elő mit féltek emeljetek tűlevélból dómobt s hírnevetek a világon fennmarad. sie, 2006. Egyszerre csak úgy hallotta, mintha odakinn, magasan a levegőben, tyúk kotkodácsolna. Elcsodálkozott, kifutott a házból, hát látja ám, hogy a héja egy csibét visz a körme közt, a többi a tyúkkal együtt a madzagon lóg. A tyúk kot- kodál ijedtében. Az ember utánavetette magát a héjának, el akarta kapni a madzagot, sokáig futott, de nem érte utol. A héja eltűnt a hegy mögött. Mikor visszament a házba, látta, hogy a tűz kialudt, a víz elfőtt, a kása odaégett. Megint tüzet rakott, öntött a zsákból lisztet a szitába, és hozzáfogott, hogy megszitálja, de akkor eszébe jutott, hogy az idő repül, a munka meg sok: "Hátamra kötöm én az aludttejes csuprot. Míg a lisztet rostálom, a vaj magától is megköpülődik!" Ügy is tett. Míg a lisztet rostálta, a csupor hol jobbra lődörgött a hátán, hol meg balra, és lassacskán elkészült a vaj. Nagyon megörült az ember, hogy milyen leleményes volt. De megint megjárta. Állva kényelmetlen volt a tésztát kavarni, letérdelt hát, a csupor meg felfordult, és mind kicsurgott belőle, ami benne volt. Az ember nagy üggyel-baj- jal leoldotta a hátáról a csuprot, felmosta a padlót, felhintette hamuval, hogy hamarabb megszáradjon. És megint a tésztához látott. Mikor elkészült vele, látta, hogy' meleg a kemence, beletette a tésztát. Az ajtó előtt bégetni kezdtek a juhok. Az ember kapta a rézcsöbröt, és futott, hogy megfejje őket. Először a juhokat fejte meg. Nem volt könnyű, mert nem voltak a kezéhez szokva. Mikor aztán a kecskét kezdte fejni, az kétszer is kiszakította magát a kezéből, harmadszorra meg úgy felrúgta a csöbröt, hogy a fele se maradt benne a tejnek. Nagyon elfáradt az ember. Mikor végre megfejte a juhokat is, a kecskét is, visszament a házba - hát a lángos mind megégett. Gondolta, legalább a tejet felforralja. "Nem bajlódok a kemencével, rakok tüzet odakinn, azon forralom fel a tejet - gondolta -, úgy könnyebb is, meg gyorsabb is." Már a csillagok is feljöttek, sötét volt az udvaron. Tüzet rakott, fölébe akasztotta a rézcsöbröt, fogott egy kanalat, és kevergette a tejet, hogy oda ne kozmáljon. Az asszony meg épp jött hazafelé. Már messziről meglátta, hogy tűz ég a ház mellett, és elcsodálkozott. "Mire az neki?" - gondolta magában, és sietett haza. Az ember észre se vette, és már ott is volt.- Mi történt, miért gyújtottál itt tüzet?- Gondoltam, az udvaron forralom fel a tejet, így kényelmesebb. Felforrt a tej. Áz asszony felkapta a csöbröt, és bevitte a házba. Az ember elmondta, mi minden történt vele egész nap.- Megéheztem - mondta az asszony - , adj ennem!- Csak tej van, egyéb semmi, nem volt időm főzni, egész nap azt se tudtam, hol áll a fejem. Tudod mit, asz- szony, holnap inkább maradj te itthon, és láss a házi munka után, majd én legeltetem a juhokat. Attól fogva sohase mondta az ember, hogy az ő munkája nehezebb. És boldogan éltek. (Ali, a gyáva vitéz (kurd népmesék) c. könyvből) * Szerkesztette: Kertész Gabriella n íwrHeUiW**sM«H flue .tenwhw* ',*Helú Fekete Mihály Hasonlóan hangzó szók Patkó kopog, puska ropog. Láng lobog, szív dobog, kocsi robog. * Féreg porban csúszkál, hal a vízben úszkál; kemény kova karcol, jó katona harcol; dér, zúzmara csillog, fényes szabivá villog; tüzes villám dörög, vasas kocsi zörög. Halat fog a halász, madarat madarász, vadat lő a vadász. Dolgos ember fárad, lekaszált fű szárad, sebes patak árad. Hegyes az ár, nyílik a zár, meleg a nyár, * magas a vár, piszkol a sár. w§'9 Föld megrendül, szellő lendül, ének zendül, víg zene pendül. Erős fal romladoz, lassanként bomladoz, végtére omladoz. Ize van sónak, értelme a szónak, hidege a hónak, tüze a jó lónak, feneke a tónak. Mezőn legelész a csorda, a takácsnak kell a borda, juhtejből készül az orda, híres régi város Torda. Hátamon a zsákom, zsákomban a mákom, Mákomban a rákom, kirágta a zsákom, kihullott a rákom, elszéledt a mákom. Aki bánja károm, varrja be a zsákom, szedje fel a mákom, tegye bele rákom, nem hull ki a mákom.
