Amerikai Magyar Szó, 2006. január-május (104. évfolyam, 233-254. szám)
2006-01-13 / 234. szám
28 MAGYAR SZÓ —A HÍD Irodalom 2006. JANUÁR 13. Balra nyugszik a Nap (40.) . TÉCSY SÁNDOR ^ f •T* A szélrózsa nyugati ága Hemingway olvasása közben sokszor meglódult a fantáziám. Akivel igazán éreztem azonosulást, az Francis Ma- comber volt. "Francis Macomber rövid boldogsága" volt a fordítás. A Papa úgy írta meg, hogy "The short happy life of Francis Macomber". Egy fickó egy szafári alatt rájön, hogy nem gyáva. Félóra múlva tarkónlövik. Mi nem Afrikában éltünk, és a gyávaság igen relatív fogalom volt. De a boldogság igen megbecsült és igen áhított része lett volna mindnyájunk életének. Volt szakmai elismerés - néhány jó kritika -, és sok vastaps, de a mindennapok életéből valami mindig hiányzott. A biztonságérzet, az a tudat, hogy valóban elismernek, megbecsülnek, és itt már nem a vastaps számított, hanem a jó fizetés, egy jó lakás, alapvető emberi létkörülmények. És ez csak keveseknek járt ki. Én akkor nem láttam a nagy összefüggéseket, én csak abban a tévhitben éltem, hogy jó kritikák előbb- utóbb egy olyan lakást hoznak, ahol folyik a meleg víz, és ha meghúzod a láncot, öblít a budi. Marosvásárhelyen életem végéig el lettem volna, de a sors és az elvtársak ostobasága mást akart. Farkas István, volt főiskolai tanár, a nagyváradi magyar tagozat vezetője lett. Erős férfigárda volt a terve, és engem is megkömyékezett. Nemlő volt a válaszom, mert én már "hazatértem." Amikor beadtam a felmondásom, és a vizslámmal viharoztam hazafelé, öt percre a színháztól rájöttem, hogy nincs cigarettám. Visszamentem a színház alatti bárba, vettem egy csomag BT-t (Todor Zsivkov ajándéka a füstölő románoknak, Bulgar Tabak) ha már ott voltam, bedobtam egy konyakot (reggel konyak, este konyak, ettől leszünk mozgékonyak) és onnan kijövet összementem a színházba tartó Pistával. "Nem gondoltad meg magad?" "De igen" "Most hülyítesz?" "Nem én. Itt beadtam a felmondásom" "És jönnél Nagyváradra? Holnaptól?" "Holnaptól nem, de januártól. Még három hétig ezekkel kell maradnom" "Január 1.? Megkérdezhetem?" "Kérdezd meg, ott a felmondásom. Alkalmazol?" "Ha most nem vagy részeg, vagy hülye, akkor igen." És 1977. január elsejétől váradi színész lettem. Az igazgatóval kötöttünk egy vásárt: évad végéig játszom az Arturo Ui-ban, ennek fejében a munkakönyvembe "áthelyezés", nem "felmondás" kerül. Ez előnyökkel járt, kaptál költözködéspénzt, telefont az új helyen, és egy extra havi fizetést. És még két hétig játszottam álmaim színpadán, és mindenki kért, hogy gondoljam meg, Tarr Úr nagyon sajnálta, mert a próbák alatt igen megkedveltük egymást, minden összebeszélés nélkül vitt a Maros-vendéglőbe az utunk, és esküszöm, soha kétszer nem jött fel ugyanaz a téma, mindig volt miről beszélgetni. A visszatérő elem a vodka volt. Tarr Laci egy színész-fenomén volt, kár, hogy nem volt több lehetősége filmen vagy TV-ben megmutatni ezt. Akár részeg kocsis volt, Cseber Laji egy Sütő-darabban, akár Goldoni-darab főszereplője, vagy éppen Arturo Ui, az alakításai mélyen a lelkekbe vésődtek. (Harminc év múltán is hallom Kovács Györggyel a párbeszédét "Laji, adj egy lejt Zsuzsika-alapra" "Goiovics úr, én azt mondom, adjon a fennvaló jóisten" és ugyanott, Sütő András komédiájában "Zsuzsika, ha nem jössz hozzám feleségül, úgy oldalba rúglak, mint a keresztes szamarat.") Én is sajnáltam a történteket, és maradhattam volna is Apáméknál, a régi házban volt hely, de megcsömöröl- tem a diri hazugságaitól, és a makacs természetem nem engedett belemenni kompromisszumokba. így aztán az 1977-es év második napján, évad közepén, úton voltam újra Nyugat felé, elhagyva Kolozsvárt, át a Királyhágón, aminek a nyugati lejtői után nemsokára feltűnt Szent László városa, Nagyvárad, szágra szóló sikerré tette "Az ifjú W ke- servei"-t. És ott volt (már '66-tól) Miske Laci, az örök barát, Csíky Ibi (Claudia Cardinale helyi változata), Varga Vilmos veterán színpadi hős, előadóművész, aki próbára jövet mindig elsétált a Mogyorósi-líceum ablakai alatt, hogy az adrenalinját megemelje az ablakban csüngő lányok visítása, a Gábor-dinasztia, Jóska bácsi, a nagy Kati, a kis Kati, aki remekül énekelt-táncolt, és a Nagymama, aki mindig dugott fizetésig egy százast, ott volt Acs Tibor szívtipró, Wellmann Gyuri (Zalaegerszegen kapott férfialakítás díjat), Laczó Guszti, a szép Bányai Inci férje, mindketten rangos előadók, most a lányuk viszi tovább Theszpisz fáklyáját, ott voltak az operett-korszak nagyjai, Belényi Frici, aluvel még '71- ben Sepsin voltunk egy szilveszteri műsorban, Halasi Gyula, lánya Erzsiké, Hajdú Géza, a későbbi igazgató, Földes Laci-Bató Ida, Bállá Miki, Borsos Barna, Mogyoróssy Pötyi, nincs is hely felsorolni. Ott voltak, nagy örömömre, immár házastársak, Kakassy Ági és Szabó Lajika. A színháztól nem messze laktak, Hivatalos, de kényszeredetten elfogadott nevén Oradea. Lapos egy hely volt, de valami leírhatatlan nyugati arroganciával. A Kőrös-parti Párizs, Ady városa, ahol, ha megfelelő helyen álltái a hídon, a vízben egymás mellett tükröződött a katolikus templom egyszerű keresztje, a román orthodox székesegyház kacska- ringós kereszt-éke és a zsinagóga Dávid- csillaga. A temetőben egymás mellett keresztények, orthodoxok, és a zsidótemetőben, egy futballkapu nagyságú márványból faragott csipkefínom síremlék alatt az egykori Várad leggazdagabb embere, aki a bécsi döntés utáni bevonulást azzal ünnepelte, hogy aranyból készíttetett patkót Horthy Miklós fehér lovának patáira. Itt már Budapest hatása érződött, jobban lehetett fogni a TV-n, mint Bukarestet, könnyebb volt Pestre utazni, néhány óra alatt odaröpített az expressz, és a Pestről jövők szívesen töltöttek itt egy kis időt, mielőtt elkeveredtek Erdély lankáin. A színház rangos helyet foglalt el az akkori ranglistán, de a hírét főleg a régi legendás operett előadásainak köszönhette. Aztán az újulást a Szabó József rendezései hozták, aki az akkor odaszerződött Csorna Jutkával és Zalányi Gyulával orodajárt a színészgárda enni-inni, míg még volt mit. Lajika nagy kondér töltöttkáposztája mellé csúszott a savanykás bor, és éjszakába nyúló magyar TV-né- zés, vagy csak csevegés kötötte össze azt a csapatot, akik még meg tudtunk bízni egymásban. És a jósorsom megadta, hogy velük játszhassam, aminek minden perce élvezet volt. Az erős férfigárda egyik alapja Lavotta Károly volt. Az évekkel azelőtti, véresen végződött sepsiszentgyörgyi találkozásunk óta nem láttam. Azt tudtam, hogy bosszúra készül. Mikor a sepsi színházzal Váradon vendégszerepeltem, leszálltam a Dacia szállodánál, hogy mártózzam meg a meleg vízben, lehet, azért vagyok életben. Amikor a busz - nélkülem - a színház elé érkezett, minden bejáratnál állt egy gorilla. Profi bo- xolók, verőlegények, akik ellen semmi esélyem nem lett volna. Lavotta egész nap itatta és heccelte őket ellenem. Látván, hogy nem jövök, keresésemre indultak, de elkerültük egymást. Mikor megérkeztem, a kollégák egymás szavába vágva figyelmeztettek. Dukász ott volt, és biztosított, hogy ha kell, a rendSZERKESZTETTE: KERTÉSZ GABRIELLA őrséggel védett meg. Az előadás incidens nélkül zajlott le, de a gorillák még a vége előtt ellepték a kijáratokat. A társulat elment vacsorázni, én a sötét öltöző ablakából néztem a rám váró izompacsirtákat. A helyzetet a góbé lelemény oldotta meg. A díszletezők, mikor befejezték egy hátsó pallón a hordást, az utolsó két díszletfal között lesétáltak velem a pallón, és beültem a teherautó sofőrje mellé. Elhajtottunk a várakozók mellett, egyenesen ki a városból. A társulat visszajött a vacsorától, mi a város szélén vártunk, s mikor utolértek, átültem a buszba. "Minden rendben?" - kérdezte az igazgatónő. "Éhes vagyok" - mondtam. Benczédi Sanyi megtörölte a homlokát "Hű, a min- denit, ezt megúsztuk." Mindenkiből kirobbant a röhögés. Ilyen előzmények után érkeztem Váradra '77 január elején. Bementem a Transilvania vendéglőbe, Lavotta ott ült, kollégákkal. "Leülhetek?" Bólintott. "Rövid leszek. Mától váradi színész vagyok." "Tudom" - mondta. "Én a kettőnk ügyét magamban lezártam, te, úgy látom, nem. Egyet mondok: ha még úszítasz rám tró- gereket, mondd nekik, hogy öljenek meg, mert ha nem, én kijövök a kórházból, és te megint odakerülsz. S akkor ez így megy míg a világ. Ennyit akartam, bocs a zavarásért". "Nem tesz semmit" - mondta, aztán tétován, lassan felállt, és kezet fogtunk. Majdnem négy évet dolgoztunk, szerepeltünk együtt, leszámítva néhány estét, mikor részegen elém- nyújtotta a törött ujját "Emlékszel?"- és már valaki rá is szólt, hogy hagyja abba, konfliktus nélkül telt el az a négy év. Mikor Apám meglátogatott, Lavotta mindig eltűnt. Soha nem tudom meg a nővérem kapcsán az igazat, de bármit tett, neki sem lehetett könnyű azzal a tudattal élni, hogy halált okozott. A színháztól azonnal kaptam lakást, csak nem lehetett benne lakni. Egy U alakú, régi nagypolgári ház, az U egyik végén a konyha, a spájz és a cselédszoba. A volt spájzba külön bejárat, mellette vécé, amit a szemben lakó özveggyel közösen használtunk. Mindenki azzal vigasztalt, hogy valamikor ott lakott Kovács Apollónia, de a cigánydalok nem pótolták a padló hiányát. A konyhának cement padlója volt, a falán egy régi öntöttvas kagyló. Ennyi volt a víz. Fűtés semmi, később egy villanykályhát szereztem. Apám adott egy kemping-re- zsót, a zugehör gázpalackkal, azon melegítettem mosdóvizet, sütöttem a disznóhúst és forraltam a bort vagy cujkát. A hús Vásárhelyről jött, reggel Apám odaadta a pesti busz sofőrének, s én délután levettem a buszról. A cselédszobába építettem egy erkélyt, fenn volt az ágyam, Tv, telefon, ott jó meleg volt, néha a kutyám is ott aludt velem. Amíg ezek ösz- szejöttek, egy félévet Miskénél tanyáztam, tyúkhúslevest főztünk, a tyúk mellé krumplipürét, Miske otthonról hozott borát ittuk, vagy egy üveg lengyel vodkát. Mindennapos haver volt a festő Kiss Elek, Lexi, és gyakran átjött Tőrös Gabi, a bányai szobrász. És ez így ment, amíg el nem jött a nap, hogy otthagytam mindent, átrepültem az Óceánt. De addig még kitartóan folyt a víz a Kőrös hidjai alatt. Folytatjuk
