Amerikai Magyar Szó, 2006. január-május (104. évfolyam, 233-254. szám)

2006-05-05 / 251. szám

20 MAGYAR SZÓ —A HÍD Közélet 2006. MÁJUS 5. FORUM Az érem másik oldala Fórum rovatunk a vélemények, hozzászólások helye. A szerkesztőség azon hozzáál­lását tükrözi, hogy a hír szent, a vélemény szabad. A Fórumban megjelent cikkek, hoz­zászólások nem tükrözik a szerkesztőség álláspontját. Olvasóink számára lehetővé tesszük a közölt írásokhoz való hozzászólás. írja meg véleményét a témában! Az otthoniak jól emlékeznek még e politikai műsorra, amely, ha jól tudom, amióta beköszöntött a demokrácia, meg­szakadt. Pedig milyen jókat lehetett vi­tázni a műsor után vagy közben. A mű­sorvezető hideg, kaján humorral adta elő a hét megtörtént politikai eseményeit, persze az akkori idők szemszögéből néz­ve. Az érem (a story) másik oldalát pedig hallgattuk a Szabad Európa adón. Azóta a politikai kocka nagyot fordult, az akko­ri "jó" fiúkból "rossz" fiúk lettek. De hát elnézést, mindig azok is voltak. Csak az igaz story az érem másik oldalára került, amiről nem volt szabad beszélni. De hát álljon meg a menet! Nem is er­ről akarok voltaképp beszélni. Egy kis könyvecske jelent meg a média mar- keten, a Turista vízum. Ennek a beveze­tő tartalma az újságok révén felizgatta az érdeklődésemet. Erről szeretnék elcse­vegni, bemutatni, az érem másik oldalán mi van. Annyi "érdekességet" ígér a könyv, mármint, ahogy az újságok beha­rangozták. De bestseller nem hiszem, hogy lesz belőle, mert nagyon sok az el­lentmondás. Az írónő véleménye a saját könyvéről, hogy ez egy "leleplező könyv", amely be­mutatja, hogy egy már rég letelepedett magyar kisebbségi réteg hogyan hasz­nálja ki a "frissen jött emigráns dolgozó­kat." Én nem olvastam a könyvet, de úgy hiszem, azt is be kellett volna tenni e könyvecskébe, hogy a régi emigránsok azért jöttek Amerikába, mert a legtöbb üldözött volt, hazát keresett és megélhe­tést. Amit meg is talált itt. Nem rögtön "hajtott rá" az american dream-re, mert legtöbbnek sok gyereke volt, és ők is minden egyes munkát, minden alantas munkát el kellett vállaljanak a minden­napi túléléshez. ( És nagyon soknak a mai napig se jött be az american dream, pedig becsületesen és keményen dolgoz­tak.) Nem volt kinek panaszkodni, mert mi választottuk ezt az országot, amely annyi menekültnek adott és mai napig is ad új hazát. Ezek, amiket hallunk nap mint nap itt is és a tengerentúlon is, hogy szidják és mocskolják Amerikát, ez csak most egy pár éve jött divatba. Pon­tosabb legyek 1990-től, amióta a "de­mokrácia" beköszöntött a volt kommu­nista országokba. Rossz hallgatni a fül­nek, és azt hiszem felháborodik minden jó érzésű ember, ahogy az otthonról jöt­tek ahelyett, hogy értékelnék, hogy be tudtak jönni az országba, és úgy, ahogy munkát kaptak, szidalmazzák Amerikát, hülyézik és idiótázzák az amerikaikat. De mégis jó a dollár "melege", mert amellett melegszik ő is és sokaknak a csa­ládja odahaza. Ez a cikk azt szeretné be­mutatni, hogy milyenek is vannak a fris­sen jöttek között, hogyan élnek vissza azoknak a jósagaival, akik önzetlenül se­gítenek. Egyszóval a kézikönyv reklám cikkje adta az ötletet, hogy mutassunk be egy pár példát az érem másik oldaláról is. . Ezzel nem akarom Muhi Máriának a könyvét leértékelni. Biztosan vannak és voltak olyanok, akik az emigránsokat ki­használják, de még olyanok is vannak, akik megkülönböztetik a magyart a ma­gyartól. Megpróbálom bemutatni, ami személyesen velem és ismerőseimmel történt meg. íme itt van az első példa. Tanuljunk belőle, mert én még mindig nem tanul­tam. Szóval, hogy térjek a tárgy elejére. Jómagam is emigráns vagyok, erdélyi származású, a 80-as években érkeztem az USA-ba. Nagyon sok útmutatást, segít­séget kaptam egy Manhattann-i travel irodától. Ezt szerettem volna tovább ad­ni, mikor telefonon segítségemet kérték egy frissen érkezett házaspár részére. Próbálok rövid lenni, pedig a téma elég hosszú. Elhoztam őket Manhattanból a saját lakásomra, Long Beach-re és meg­osztottam velük a living room-ot. Más­nap elvittem a fiút, O. Gyurit az autó repair shop-ba, ahol én akkor dolgoztam. Mivel ő autószerelő szakiskolát végzett, így közbenjárásomra a boss felvette. Nem kell mondjam, autószerelő tudása majdnem nulla volt. De megtartották, mert a tulaj jóindulatú volt. Minden reg­gel vittem munkába, meg néha haza. Mi­vel családom nem volt még ekkor, renge­teget túlóráztam. Ez hozta ki a balhét, mert őket nem kérték túlórázásra. A féltékenység, hogy én több pénzt csináltam, ellenséggé tette őket. Egy idő után kezdődött a "szurka- piszkálás". Miért dolgozol annyit Loui? Le fogsz betegedni, élvezni kell az éle­tet!" Egy reggel azzal "kedveskedtek" ne­kem a girlfriendjével, Katalinnal, hogy "Loui úgy nézel ki, mint egy mosott szar a sok munkától." Nagyon furcsálltám ezt a választékos beszédstílust egy tanárnő­től. Aznap este bejelentették, hogy elköl­töznek, mert nincs , ki Gyurit minden este hazahozza. Mielőtt elmentek, még "körbenéztek" az én szobámban, úgy, hogy feltörték a szobám ajtaját, elvitték pár heti keresetemet. Közben telt az idő, én is képeztem magam, iskolába jártam és dolgoztam is. Mint ahogy Muhi Mária is írja, rengete­get kell dolgozni, hogy beteljesüljön az amerikai álom, mert az álmot először meg kell alapozni, hogy legyen mire épí­teni. Csak sajnos ezt a frissen jöttek nem akarják megérteni, hanem rögtön gazda­gok akarnak lenni bármilyen áron. Saj­nos lassan azoknak lesz igazuk, akik azt állítják, hogy az utóbbi években nagyon sok szélhámos és salak érkezett az USA- ba, akik lerontják az itteniek jó hírét. Na de menjek tovább a story-val, már itt is a következő. Ahogy mondtam, isko­lázás közben handyman állásom volt Manhattanben. De mielőtt elvégeztem volna a szuper iskolát, már e munkahe­lyen dolgoztam, ahol ma is vagyok Queensben. Egy nap a 90-es évek elején jött egy pár két leánykával. E Zsolt és családja la­kást keresett. Mondtam van, de papírok kellenek, mivel ez egy Co-Op building. A beszélgetés végén sült ki, hogy nincs semmi papírja^ De megígértem, próbá­lok segíteni. Én marha segítettem is. Megkapta a lakást nagyon olcsón azzal a feltétellel, hogy feljavítja, mivel azt mondta, hogy építész. A gyerekeit az it­teni helyi iskolába írattuk. Minden szük­séges papírmunkát elvégeztünk. A férfi, E Zsolt pár hónap múlva azzal állt elő, hogy nincs munkája, munka után néz, de nem jött be neki semmi. Egy év után le­léptek öt hónapi lakbér hátralékkal és a lakást sem javították fel, mint ahogy a szerződésben szerepelt. Hát ez volt a második "forró kásám", amelyik megégette a számat. És még mindig nem tanultam. Közben kaptam "otthonról" is a lelki spray-t. Ugyanis megkértem a magyar újra- honosítást, mivel Édesanyám a tör­ténelmi Magyaroszágon születetett. Tel- tek-múltak a hónapok, az évek, nem jött válasz. Megkértem egy pesti hölgyet, hogy nézzen utána a Belügyben. Mikor Gabika felhívott a válasszal, először hí- mezett-hámozott. Kérdezte, nem harag­szom-e meg a választól. Úgy éreztem, kezdett felkészíteni lelkileg. A válasz az volt, hogy a belügyi hivatalnok letolta Gabikát, miért jár egy "romániai cigány" át- települési szándéka érdekében. Erre a válaszra még én sem voltam felkészülve, pláne egy belügyi dolgozótól. Kezdem osztani azoknak a vélemé­nyét, akik azt állítják, hogy nem is volt szükség Gyurcsány miniszterelnök 2004. december 5-i választás előtti be­szédére ahhoz, hogy NEM legyen a vá­lasz. Ha ez a beszéd nem történt volna meg, akkor se lett volna a szavazás ossz eredménye igen. Mert nagy az idegen- gyűlölet. Most egyes politikusok az el­nök akkori beszédét politikai nyeregnek használják. Na de térjek vissza a turista vízumra. Úgy az 1990-es évek végén egy hölgy hívott fel, találkát kért tőlem. Astoriába kellett menjek. Azzal állt elő, hogy a fér­je ott fogja hagyni a katonaságot Ma­gyarországon, ahol most tiszt. A hölgy, mármint a feleség, Mrs. I., itt New York­ban keres munkát, hogy mire a férj ki­jön, legyen hol dolgozzon. Nagyon furcsálltám, csak úgy eljönni a katonaságtól és mint volt tiszt, hogy jön be rögtön az USA-ba. Mondta, el van intézve minden. Magamban megje­gyeztem, hogy ez egy szép munka. Má­sok, még jómagam sem tudjuk kihozni rokonainkat. Az eseményeket Mrs. I. na­gyon felturbózta, Mr. Tomi meg is érke­zett, hamarabb, mint vártuk. Mrs. I. fel­hívott, hogy nagyon megtetszett a Kew Gardens neki, szeretne el- költözni Asto­riából. Hát persze én megint segítettem. Mr. Tomi, mivel nem volt akkor mun­kám, elment dolgozni egy belső építő­höz. De délutánonként eljött hozzám egy kis szakmát tanulni, mivel ahogy ő mondta, híradós tiszt volt. Nagyon ködös úton, valahol lent dé­len Georgia-ban megkapta a S.S.C-t. Nagyon örült, mert így tudtam adni ne­ki munkát a buildingben. Azt hittem, hogy jól összebarátkoztunk. Annyira, hogy 2001-ben adtam $65,000-t kölcsön, hogy vegyen ebben az épületben egy la­kást. Azt még hozzá kell tegyem, hogy minden felelősséget magamra vállaltam, másképp nem sikerült volna az adás-vé­tel. Utána kiadta bérbe a lakást $1,500- ért havonta. Kedves olvasók, jó kis segít­ség, igaz? Úgy hiszem, minden új emig­ránsnak elfért volna egy ilyen kaliberű segítség. De menjünk tovább, hogy lás­suk milyen is a jó tett helyébe jót várj. Nyaranta, mikor elmentem szabad­ságra, átadtam munkahelyemet, hogy helyettesítsen a buildingben. De 2001. nyarán, mikor szabadságomat töltöttem és ismét helyettesítettek, többre szánták rá magukat. A story a következő, és elég megrázó. Még egy hét sem telt el a me­xikói vakációmból, a főnököm telefonált, hogy a barátaim ki akarnak túrni a mun­kahelyemről. Mikor a főnököm visszakérdezte tő­lük, hogy milyen barátok vagytok Loui- val, a válasz, ők nem barátok nekünk. A főnököm szinte el volt ájulva, mert ő tudta a történetét ennek a nagy segítség­nek, amit én nyújtottam a házaspárnak, mint friss emigránsoknak. Miután visz- szatértünk a vakációról, egy szót sem szóltunk, hogy tudjuk a piszkos munká­jukat a hátunk mögött. Én továbbra is biztosítottam Tomit munkával, és ugyanúgy meghívtuk nap mint nap a családi asztalunkhoz ebédelni, hogy egyen egy normális főtt ételt, mert a fe­lesége csak száraz pizzával és subway sandwich-csel etette. De úgy látszik, az emberi aljasságnak nincsen vége, mert a szemtelenséget tovább folytatták. Le­hallgató készülékkel járt a building iro­dába, a főnököm vette észre, hogy min­den beszélgetést rögzítenek, amit együtt beszélünk és beszéltek. A gyerekkocsin volt a felvevő. Nem lehet tudni, mire akarták használni, lehet hogy híradós tiszti szakmáját frissítette. Időközben tudtam meg, hogy Mrs. I-nek rengeteg különböző kalandjai voltak azokon a he­lyeken, ahol mint babysitter dolgozott. Miután babysitter állásából eltávolítot­ták különböző okok miatt, más helyeken élvezte ki kalandos vágyait. Elég az hoz­zá, hogy segítségemmel, ezzel a $65,000 kölcsönnel egy nagyon nagy anyagi se­gítséget kapott tőlünk, mert 2005. szep­temberében a lakást, amit vett, azt elad­ta $210,000-ért. Pénzéhségüket ez sem elégítette ki. Még sorolhatnám e házas­

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents