Amerikai Magyar Szó, 2006. január-május (104. évfolyam, 233-254. szám)

2006-04-28 / 250. szám

Fórum

2006. ÁPRILIS 28.

FORUM

Fórum rovatunk a vélemények, hozzászólások helye. A szerkesztőség azon hozzáállását tükrözi, hogy a hír szent, a vélemény szabad. A Fórumban megjelent cikkek, hozzászólások nem tükrözik a szerkesztőség álláspontját Olvasóink számára lehetővé tesszük a közölt írásokhoz való hozzászólás. írja meg véleményét a témában!

24 MAGYAR SZÓ —A HÍD

MÁSODIK KÖR NEW YORKBAN:

NEM ENGEDTEK SZAVAZNI!

Világosodik, de a nap még nem bújt elő. Márta a konyhában a kutyákat eteti, én a kávémat szürcsölöm, készülődök az indulásra, de még először behozom a behajtóra dobott New York Times-t.

"Szóval megint bemész szavazni? Miért, mi érdeked van ebben?" - kérdezi Márta. "Ask not what your country can do for you ask what you can do for your country!" (Ne azt kérdezzed, hogy mit kaphatsz a hazától, azt kérdezzed, hogy mit adhatsz népednek!" - idézem válaszként Kennedy elnököt, miközben csoszogok ki az újságért, amit majd a vonaton olvasok el.

Az öreg Dodge nehezen indul, köhög, csúszik a sebességváltója, de azért levisz a még alvó Stamford üres utcáin a vonatállomás parkolójába. 6 dollár parkolási díj ellenében ott hagyhatom, majd Sióért megveszem New Yorkba a retúr jegyet, s két, szláv nyelven beszélő asz- szony megett, - kik valószínűleg takarítani indulnak New Yorkba-, letelepszem a 6:57-es járaton és elkezdem az újságot olvasni. Máskor, elsőnek Ádám fiam írását keresem, de most nem, mert ők Európában nyaralnak, ott ünnepük házasságuk

20. évfordulóját. Istenem, már a 20-ik!

Szomorú hírekkel van tele az újság, a vesztébe rohanó emberiség balga lépteiről szólnak a cikkek. Vonatunk 7:42-kor ér be a Grand Centrál-ba.

Sokat küzdött szegény Jackeüne Kennedy ennek az épületnek a rendbe hozásáért, de érdemes volt. Gyönyörű, méltóságteljes ez az épület. Itt mindig fel- rémlenek az 50 év előtti napok, amikor ebben a váróteremben hadarta nekem Kováts Bandi, hogy mit is kellene tennünk, miközben már az indulást jelezte a vonat, de Bandi még mindig kapaszkodott a zakóm gallérjába, s mondta, mondta, mint a rádió. Istenem, hol van már az a kis csapat, Kiss Sanyi, Jónás Pali, Sztáray Zoli, Chászár Ede meg a többiek. Igaz, Horváth Jancsi még él, ő most a Képviselőház korelnöke. A Grand Centrállal szemben áll New York városi könyvtára. De sokat jártam ide, olvasgattam a műszaki dolgok mellett Trianonról, Yaltáról, a szuezi alkuról, a Reagan- Gorbacsev paktumról, szegény népünk megannyi elárultatásáról, átveréséről. Földalattira ülök, mert a műcsípőm miatt kicsit hosszú lenne a gyaloglás az 52- ik utcáig. A kocsiban egy fekete fiatalember átadja a helyét. Itt alig hallok angol szót, főként munkába siető spanyol és szláv arcok bóbiskolnak a székeken.

Az 51-ik utcai állomástól gyalog folytatom utamat. Gyorsan szedem a lábam, hadd menjen fel a szív verésem, mert mióta kicserélték a szívbillentyűmet, azt ajánlja az orvos, hogy naponta kétszer vigyem fel azt 14 o fölé. Ez általában teniszezéssel vagy kerékpározással teszem, de ma "sűrű" napom lesz, sok a dolgom, így kihasználom az alkalmat a testedzésre. Esik az eső, de azért nem kényelmetlen a gyaloglás.

Eddig fel se tűnt nekem a new yorki utca képe, de most, mivel a múlt hetet Olaszországban töltöttem, észreveszem, hogy milyen tiszta úgy az utca, mint a levegő. Hiába, itt nem rohangálnak a kis dízel kocsik meg motorbiciklik! Az is feltűnik, hogy lábam alatt nincsenek cigaretta csikkek, nincsenek plakátok meg graffitik a házak falain, hogy a kocsik betartják a közlekedési szabályokat, hogy a siető járókelők szájában nem lóg cigaretta, s udvariasan utat engednek, nem rohannak belém. Egy szó mint száz, feltűnik, hogy mennyire "európai" ez az amerikai város!

A meglepetés

Végre feltűnik a magyar zászló, s pár perc múlva benyitok a konzulátus ajtaján. A kapuban álló ősz hajú úrral barátságos szót váltunk, ellenőrzi személyazonosságomat, megállapítja, hogy rajta vagyok a szavazásra jogosultak listáján és átadja a 21-es sorszámot. "Ezek szerint 20-an korábban keltek, mint én." - mondom Az első körben a 18-ik voltam, úgy látszik most nagyobb az érdeklődés.

Átküldenék egy ócska fémvizsgáló kapun. Azért írom, hogy ócska ez a biztonsági célokat szolgáló szerkentyű, nem veszi észre, hogy fémből van a jobb csípőm. (Hiába, a 70-ik évemben lévén, már le kellett cserélni néhány alkatrészt.) A váróteremben egyedül vagyok, az első körből már ismerős, mosolygós arcú hölgy azonnal beenged a szavazó terembe. Az asztalnál, -ugyanúgy, mint az első körben -, 4-en ülnek, de az arcok újak, nem emlékszem rájuk. Kérik, hogy újra igazoljam magam.

Mondom: "A kapuban már igazoltam, ezt a 21-es sorszámot kaptam".

"Azért most igazolja magát még egyszer" mondja a középen ülő, rövid szakállas fiatalember.

Mint az első körben is tettem, odaadom a fényképes vezetési engedélyem. "Ez nem elég Lipták úr!" - mondja.

"Az első körben elég volt!" - válaszolom, majd odaadom igazolását a budapesti választási irodának arról, hogy New Yorkban szavazhatok. Nézegeti aztán így szól: "Ez sem elég Lipták úr, ez sem igazolja az ön személyazonosságát!"

Nyitva marad a szám... "Szóval ön szerint Lipták Béla ugyan szavazhat, de Ön nem tudja, hogy én vajon Lipták Béla vagyok-e? Hát nézze fényképet az igazolványomon. Az elég?!"

Közben belép egy fiatal házaspár a pici gyerekükkel. Hozzájuk fordulva mondom: "Az első körben engedtek szavazni, most nem!"

A szőke, magas fiatalember megértéssel mosolyog, azt mondja ez az arc, hogy "Érzik a vesztüket, azért van ez", no meg azt is mondja ez az arc, hogy "Mi majd szavazunk ön helyett!"

"Szóval nem engednek szavazni?" - kérdem, most már felemelt hangon.

"Nem!" - válaszolja a szakállas fiatalember.

"Megmondaná, hogy önök kicsodák?"- kérdezem.

"Mi a törvényt védjük, a Külügyminisztérium választási ellenőrei vagyunk"- válaszolja.

"És a törvény két hét alatt megváltozott?" Kiabálom, aztán hozzáteszem:

"Megadnák nekem a neveiket?"

"A bizottság neveit nem adom ki, én Székely Levente vagyok" - válaszol a szakállas fiatalember. Közben, a mellette ülő hölgy elkezd bemutatkozni, de a fiatalember rászól: "Más nevet nem adunk ki!"

Most már remeg a kezem. Ismerem magam, ez a közelgő "robbanásom" első jele, nem akarok se szívszélhűdést kapni, se olyant tenni amit később megbánok.

Hátat fordítok, s ahogy megyek kifelé, még odaszólok nekik: "Szóval még mindig hazudnak rendületlenül?!"

A kapuban, a szimpatikus ősz úr úgy látszik hallotta a hangos szóváltást, mert ahogy elrohanok mellette, bocsánatkérő mosollyal köszön. Én remegek a tehetetlen dühtől, s észre sem veszem, hogy a 3. Avenue-n átrohantam a piros lámpán. Nem tudom miért, de Dunacsúny jár az eszemben, az amikor odaálltunk a szlovák bulldózerek elé... "Bulldózerek, bulldózerek" - mormogom.

A Grand Centrálra érve kicsit megnyugszom, majd a vonaton elkezdem leírni ezeket a sorokat, s a gondolataimat arról, hogy mi is a különbség a demokrácia és a színjáték között:

A választás első köre

Mikor a választás első körében szavazásra biztattam az itt élő magyar állampolgárokat, akkor engem a Népszabadság "jobboldalinak", a 168 Óra "konzervatívnak" nevezett. Furcsa ez, elvégre itt a Demokrata Párt regiszrált tagja vagyok, otthon pedig az egyetlen part, melynek tagja voltam a Zöld Párt volt. E lapok, ezzel a címkével azt kívánták elérni, hogy érveimmel, állításaimmal ne kelljen foglalkozniuk.

Ámikor én kívánatosnak gondolom a rendszerváltás befejezését, akkor nem egy baloldali munkáspárt szocialista társadalomfilozófiája ellen foglalok állást, hanem a pártállam idején formálódott uralkodóréteg hatalmának felszámolásáért. Úgy gondolom, hogy nem lehet jövőt építeni a múlt lezárása, a bűnösök megnevezése és bocsánatkérése nélkül. Ez szerintem nem pártpolitika. Számomra ugyanolyan felháborító lett volna, ha a német megszálláskor átmenetileg hatalomra került nyilasok pártjának utódpártja elindulhatott volna a 1945-ös a szabad választáson, mint az, hogy ma a szovjet megszállás alatt hatalomra került kommunista párt utódja vetekszik a hatalomért.

Nekem ugyanúgy fájnak és ugyanúgy felháborítanak a nácik, mint a kommunisták bűnei! Szörnyűség, hogy Szálasi pribékjei honfitársaikat deportálták, de ez nem felejtetheti el, hogy az én feleségemet, 10 éves korában meg a Rákosiék deportálták. Nincs szó arra, hogy milyen rettenetesek voltak a náci halál-táborok, de ez nem felejtetheti el velem, hogy Rákosiék, riporteri szókimondásáért felakasztották Meloccó János bácsit és Kádár 301-es parcelláját sem felejtethetik. Megáll az emberi ész és undor fog el amikor tudomásul kell vennem, hogy Szálasinak akadtak magyar pribékjei akik Hitler oldalán harcoltak, de ez nem felejtetheti, hogy 56-ban, a mellettem álló Danner Jancsi életét egy pufajkás magyar ÁVHs golyói oltották ki. Ugyanolyan pufajkásé, mint az MSZP Horn Gyulája.

Pártpolitika vagy nemzeti érdek?

Nádai Éva az Amerikai Magyar Népszavának volt szerkesztője úgy gondolja, hogy pártpolitika, ha a FIDÉSZ-t támogatom. Az GfK NOP közvélemény-kutató intézet felmérése szerint pedig, ma a világ legboldogabb népe az ausztrál és a világ legboldogtalanahbja a magyar. A felületes olvasónak úgy tűnhet, hogy a fenti két mondatnak nincs köze egymáshoz, pedig nagyon is van!

Azért van, mert engem a FIDESZ jövője valójában nem nagyon érdekel, de az igen, hogy ne mi legyünk a világ legboldogtalanabb népe! Igenis szolgálni szeretném, hogy begyógyuljanak a kommunizmus ejtette lelki sebek, hogy a pártállam vezetőiből kinőtt és kommunistából vadkapitalistává vedlett vezetőket végre leváltsa egy nemzetben gondolkozó, az összmagyarság érdekeit szolgáló kormány. Ahhoz, hogy ez megtörténjen, nem adhatom másra a szavazatom, mint a FIDESZ-re! Ez nem párt- politika, ez a realitás! Ez a magyarság érdekeinek a képviselése! Hogyan is fogalmazta meg ezt Márai Sándor?:

"A kommunizmus megbukott, de a kommunistáktól nehéz lesz megszabadulni, mert senki sem olyan konok és veszedelmes, mint egy bukott eszme haszonélvezője, mert ő már nem az eszméjét, csak a zsákmányát védi!"

Jobban érteni a demokráciát

Sajnos Magyarországon még sokan úgy gondolják, - és amíg sokan úgy gondolják addig úgy is marad -, hogy az ország jövőjét "mások" irányítják, hogy a magyar társadalom tagjai, ők csak nézői ennek a folyamatnak. Gondolom, hogy az első körben ezért nem szavazott Budapest lakóinak 25, a vidékieknek 40 százaléka. Félelmetes számok ezek! Egy demokratikus állam polgárának tudnia kellene, hogy a szavazata számit, hogy szavazatával gyermekei jövőjét formálja.

Tudnunk kell, hogy csak olyan társadalom képes szebb jövőt formálni, mely úr a hazájában és tudja, hogy saját jövőjének szekerét merre is kívánja irányítani? Egy, a demokrácia működésében tájékozott társadalom azt is tudja, hogy melyik a fontos és melyik a kevésbé fontos vitás kérdés! Tudja, hogy mi az amiben meg lehet alkudni és mi az amiben nem! Ennek a fontossági sorrendnek a megértése szükséges ahhoz, hogy egymástól eltérő véleményű pártok koalícióra léphessenek és együtt szolgálják a legfontosabbnak tartott közös céljukat. E cél ma (Márai szavaival fogalmazva) "a megbukott kommunistáknak" a hatalomból való kiszorítása!

Egy, a demokrácia működését értő