Amerikai Magyar Szó, 2006. január-május (104. évfolyam, 233-254. szám)
2006-04-14 / 248. szám
32 MAGYAR SZÓ —A HÍD Húsvét 2006. ÁPRILIS 14. Pajzán locsolóversek Sivatagban megy a teve, Tele van a töke vele. Nálam van a töke leve, Megöntözhetlek-e vele? *** Bőrből van a locsolóm, Nem kölni van benne, Ha én azt/nőst elővenném, Nagy röhögés lenne! De én ezt nem teszem, Mert kezemben kölni. Locsolni jöttem, Nem pedig tökölni! *** Szép idő van, jó idő van, Vigyorog az ég is, Adjanak egy deci rumot, Hadd vigyorgok én is! *** Én kis kertész legény vagyok, Magam után szagot hagyok Szabad-e locsolni? **• Árok partján döglött ló, Én vagyok a locsoló. Szabad-e locsolni? *** Nem vagyok én liberális, Ezért vagyok ideális. Szabad-e locsolni? *** Itt e vödör benne víz, Nem fog fájni, ne hisztizz! *** * Zöld erdőben jártam, Barna medvét láttam. Szereti a mézet, Add ide a pénzét! *** Egy éve volt húsvét, Úgy emlékszem vissza, Sok leányzó azóta is, A kölnivizet szidja. Gondoltam hát nem kell kölni, Fulladjon más a szagától, Ez a víz majd elpárolog, Úgy bizony magától. Akit ezzel meglocsolok, Nem hervad el soha. Szabad-e locsolni? *** Piros tojás fehér nyuszi, De ez mind csak maszlag, Gyere kislány meglocsollak, Oszt utána - meglátjuk! *** Én verset nem tudok, Azt mondják a kicsik. Én csak azért jöttem, Hogy igyák egy kicsit. *** Az erdei kék ibolya, Szép mint a lányok mosolya. De mindkettő tovább szépül, Ettől az illatos izétől. Látod még megvan a fele, Megöntözhetlek-e vele? *** Én még kicsi vagyok, Verset nem tudhatok. Majd jönnek a nagyok, S mondanak majd azok! Locsolóversek! Jó reggelt, jó reggelt, Kedves liliomszál, Megöntözlek rózsavízzel, Hogy nem hervadozzál. Kerek erdőn jártam, Piros tojást láttam. Bárány húzta rengő kocsin, Mindjárt ide szállítani.. Nesze hát rózsavíz, gyöngyöm, gyöngyvirágom, Hol a tojás, piros tojás, tarisznyámba várom! Akkor az a kicsi lány jaj de nagyot nőne. *** * *** Verset kéne mondani mostan. Persze rögtön itt, s nyomban. Lenne benne nyúl, tojás, Kölnivíz meg egyebek, Hogy a hallgatók boldogak legyenek. De ha már ezt felsoroltam, A szót tovább minek is nyújtsam? Felteszem inkább a kérdést, S lezárom ezzel a kérést: Szabad-e locsolni? *** Kinyílt az ibolya húsvét hajnalára, Csepegjél rózsavíz erre a kislányra. Rózsavíztől majd meglátod, szép és ügyes leszel, Ugye kislány a zsebembe piros tojást teszel? _ w Locsoláskor arról szól a fáma, ^J^^Hogy minden leány örüljön máma. g^T%Vz örömöt én is csak növelni jöttem. Mint megannyian előttem, s mögöttem. **« Az életről szólnak e napok, De életvizet sajna sehol sem kapok. Vettem hát kristályvizet, s hoztam azt magammal, Gondolom ezt itt nem fogadják haraggal. Ennek tehát illata nincsen, De tiszta szívvel adom, ez minden. Versem végéről nem feledhetem a kérdést, De ide az bizony nem érdemel helyet, így hát külön teszem fel: Szabad-e locsolni? *** Ma van húsvét napja, második hajnala, Melyben szokott járni az ifjak tábora Serkenj fel ágyadból cifra nyoszolyádból, Add ki hímesedet arany kosaradból. Add ki most szaporán, ne késsünk sokáig, Hogy a mi seregünk mehessen tovább is. Hogyha belőle bár kettőt-kettőt kapunk, Finom rózsavízzel szépen meglocsolunk. *** Kelj fel párnádról szép ibolyavirág, Tekints ki az ablakon, milyen szép a világ. Megöntözlek gyorsan a harmat friss illatával, Teljen a talicskám sok szép piros tojással. Van nekem egy kis pacsulim, Leloccsintom magát, Ha egy kicsit mázlija van, Szereti a szagát. Szoknyásoknak itt meg ott, ^Jegöntözöm mindahányat, Most iziben és legott. A főkötőset cinvedérből, A leánykát két tenyérből, Érett asszonyt egyvégtéből, A vénasszonyt visszakézből. Szabad-e locsolni? Kerek erdőn jártam Kék ibolyát láttam. El akart hervadni Meg szabad-e locsolni? Én kis kertész legény vagyok, Rózsavízzel locsoíkodok. Úgy locsolom a lányokat, Mint kertész a virágokat. *** Kelj föl párnáidról, szép ibolyavirág, Nézz ki az ablakon, milyen szép a világ! Megöntözlek szépen az ég harmatával, Teljék a tarisznya szép piros tojással! Zöld erdőben jártam, Két őzikét láttam. Az egyik kacsintott, Ide a forintot! *** *** *** Patak mellett mentem, azt súgta egy harcsa: Van e háznál kislány, hogy az Isten tartsa? Meglocsolnám rózsavízzel, hogyha előjönne, Én is sikerültebb leszek, Hogyha még magamhoz veszek Egy kis pohár borocskát, Itt állok már elég régen, Kérem hát a fizetségem, Kisasszonka nyújtsa át! * Ajtó mellett állok, Piros tojást várok. Ha nem adják párjával, Elszökök a lányával! * *** £ *** Adjon Isten jó reggelt, Én kis kertészlegény vagyok, Locsolkodni járogatok. Ha nem adnak garast Levágom a csupasz nyakú kakast! Egy TÖRTÉNET a SZERETETRÓL. Valamikor réges-régen, még az ősidőkben, egy szigeten élt többek között öt testvér: Gazdagság, Tudás, Büszkeség, Szomorúság és Szeretet. Történt pedig, hogy ez a sziget valamely szörnyű okból kifolyólag süllyedni kezdett, s mindenki menekült, amerre látott. A nép nagy része már elhajózott Tudással az élükön, a maradék testvérek is már szedték a sátorfájukat, de Szeretet az utolsó pillanatig maradt, csodáért fohászkodva. Ám, amikor látta, hogy minden veszve van, testvéreihez fordult. Midőn Gazdagság hajózott el mellette, kérte, vegye fel hajójára, de Gazdagság azzal utasította el, hogy már úgysem férne el a hajón a rengeteg érték mellett. Ekkor Szeretet a következő, mellette elhajózó testvéréhez, Büszkeséghez fordult, hasonló kéréssel, melyet Büszkeség elhárított, mondván, lerontaná az összképet. Kicsivel később Szomorúság hajózott el mellette, ő viszont arra hivatkozott, hogy neki mindenképpen egyedül kell maradnia. Szeretet nem tudott mit tenni, felkészült hát az elkerülhetetlenro, amikor egy öregember hajózott mellé, s felajánlotta segítségét. Szeretet ezt elfogadta, s miután biztonságban partot értek, az öreg eltűnt. Szeretet sajnálta ezt, mert meg akarta hálálni a segítséget. Felkereste hát Tudást, hogy az öregről érdeklődjön. Tudás pedig csak ennyit válaszolt: "Én is láttam és ismerem jól: ó volt az Idő." Ugyanis a szeretetet csak az idő értheti meg...
