Amerikai Magyar Szó, 2006. január-május (104. évfolyam, 233-254. szám)
2006-04-14 / 248. szám
30 MAGYAR SZÓ —A HÍD Húsvét 2006. ÁPRILIS 14. Tibor Fábián Nagypénteken délután, A keresztek már álltak. Golgotán a sok kíváncsi, Kivégzésre vártak. Ott húzták keresztre, Jézust, Isten fiát. Ki ártatlanul vállalta, A kínzást és halált. Többen a halott Jézust, Gúnyolták, nevették. Hogv örökre meghalt, Sokan ott azt hitték. De a harmadik napon, Húsvét napja jött. Akkor a feltámadt Jézus, A sírból kijött. Szeretetből fakadt, Jézus minden tette. Hogy a bűnös világot, A pokoltól megmentse. Kaprinyák Gyuláné Húsvét reggele Gondoltuk az élet csupa öröm De tévedtünk a keresztre feszített Jézus előtt. Véres, verejtékes orcája, tüskés koronája Nagypéntek lett gyászos formája. Liliomszál integet feléje, Minden sarokból embere Harangszóra menetel Mert itt van a feltámadás ünnepe. Térdelve imádkoztunk a jácintok alatt Míg tiszta lelkét népének ajánka. Fájó szívvel láttuk őt, Hogyan takarja el a gördülő nagy kő. Harmadnap után Jött a feltámadás. Népünk szép ünnepe A húsvéti napsugár. Húsvéti népszokások Molnár V. József: Kalendárium c. könyve alapján Húsvét a "támadás", ''feltámadás", "kikerülés" ünnepe. Húsvéti népszokásaink vidékenként is változó, sokszínű ünnepléssel üdvözölték ezt az ünnepet. Krisztus feltámadásának napján, Lészpeden a feltámadási szertartásról hazaérkezve, az ünnepi asztalnál a családtagok eképpen szólnak egymáshoz: "Feltámadt Krisztus!" Felelet: "Higy- gyünk valóban." A feltámadási körmenet közben a négy világtáj irányában szentségi áldásban szokták részesíteni a papok a körmenet térdeplő résztvevőit. Szeged- Alsóváros vallásos népe áldás közben ezeket mondja: "Jézus, Jézus, Jézus, Mária, Mária, Mária!" - éneklő hangon. Kárpátmagyarország számos vidékén, különösképpen az "őrző" peremeken máig él a húsvéti határkerülés. Húsvét magasztos virradatán a régi ember hírül vitte a "rábízottnak", a földnek is az Úr nagy győzelmét, a feltámadást, hogy az ártani akaró rosszat, a természeti csapásokat, a fényesruhás Krisztus hatalmával a határtól elrettentse. Az elmúlt század derekán a székely- földi legények és fiatal házasemberek Nagyszombaton vacsora után a templomot környező temetőben gyülekeztek, s ott megválasztották elöljáróikat: "a főkirálybírót", a "dúló"-kat, a "bíró"-kat, a "pap"-ot, az "énekvezető"-t és másokat. Aztán zsoltárokat zengedezve templomot kerültek, majd az alkalmi pap imádságot rögtönzött, áldást kért, könyör- gött a veszedelmek elhárításáért. Imádság után végigvonultak a falun imádkozva és énekelve az utcákon is. Végül a határba látogattak el. Ott kitakarították a mezei forrásokat, hogy bő és jó ivóvizet adjanak, megigazították a határcöve- keket. Rossz idő esetén csupán a búzatáblákat járták végig; onnan visszatértek a templomba, imádkoztak, majd a pap áldásával és a főkirálybíró intelmeivel szétoszlottak. Ekkor már hajnalodott, a legények fenyőágakat törtek, színes szalaggal, cifra pirossal, hímes tojással öltöztették, és kedvesük kapujára tűzték. A fiatal házasok pedig "dideregtek": az ablakok alatt fázósan bebocsátásukat kérték; eláldották a házbelieket és tréfásan kibeszélték a fiatalok titkát; játékukért jutalmat kaptak. Határjáráskor a szomszédfalvak "kerülőivel" is találkoztak. Több falu embere várta együtt a húsvét hajnalon feltámadó Napot, s tűz mellett együtt könyörgött békességért, áldásért. Némely helyen a határjárás után "hajnaloztak". Ä lányos és fiatal menyecskés házak kapujára barkaágat tűztek. Ahol a kapuról reggelre levették az ágat, oda másnap nem mentek locsolni. (Zalaegerszegen a határjárókat a pap és a hívek egész a falu végéig elkísérték.) A karancsalji palóc lányok és menyecskék húsvétkor tiszta fehérbe öltöznek. A bánáti bolgárok új ruhájukat húsvétkor veszik föl; valamikor országos szokás volt ez. A húsvéti ételszentelést egyes vidékeken "ételáldás"-nak nevezik. Ä megszentelt húsvéti eledel megvédte a híveket hosszú böjt után a mértéktelenségtől. A többféle ételnek jelképes szerepe volt. A húsvéti ételek jellegzetes régi neve "kókonya" (kalács, sonka, bárány, tojás, só), keleti eredetű nevén pedig "páska". A századfordulón Göcsejben sonkát, kalácsot, tojást, tormát küldtek szentelésre egy kengyeles kosárban. A családban mindahányan először a tormából ettek, hogy Krisztus "keserűségét" idézzék meg magukban. Aki a húst nem küldte szentelésre, az nagyszombat este a kosárba helyezett ételeket az "első ház" ablakába tette, s az Úr angyala ott megáldotta. Evéskor a szentelt tojásból megkínálták egymást. Nagyon megjegyezték, hogy kivel ették, mert ha az erdőben eltévedtek, csak az illetőre kellett gondolniuk és nyomban eligazodtak. Zalában a század elején azok az uradalmi cselédek, pásztorok, akik távol éltek a templomtól, húsvét hajnali eledelüket tarisznyában, kosárban kiakasztották a fákra. Ilyenkor a világot szentelő pápa megáldotta az ő ételeiket is. Keszthelyen régen úgy vélekedtek, hogy ahány darabka szentelt hús esik a földre, annyi iccével kevesebb zsírja adódik a disznajuknak, s ahány szem morzsa lehull a kalácsból, annyival kevesebb búzájuk terem. Városdombon a szentelésre egész "ebédösvéka" ételt vittek a fejükön a menyecskék. Az ételeskosarat hímzett terítővei takarták le, ezeket máskor csak a "poszita", az újszülött anyjához vitt ételhez vették elő. A templomban aztán a félig kibontott kosarakat a pad mellé helyezték, szertartás után letakarták; siettek haza, szóba nem álltak senkivel. A szenteltet húsvét reggelén kezdték meg. Számos vidéken a gazda két falatot készített, az egyiket a tűzbe, a másikat pedig a kútba vetette. A pölöskeiek egy patkó kalácsot, egy jó szelet sonkát és kolbászt szentelés után a templom lépcsőjén várakozó szegényeknek adták. A szentelttel háromszor "megkerítették" a házat Bátya asszonyai. Ipoly felsővidékén az újasszony legelső teendője a húsvéti abrosz hímzése; a lakodalmas kalácsot is ebben vitték a lakodalmas házhoz. Régebben a vetőabroszt is megáldották a templomban, délben az ebédnél ezt terítették föl az asztalra. Szilhalom asszonyai a megszentelendő ételek mellé gyolcszacskóban kukorica- és árpaszemeket tettek; s a jószág ünnepi takarmányába szórták. Istensegítsen kokonyát (húsvéti kalácsot), piros tojást, sonkát, szalonnát, kolbászt, tormát, fokhagymát, sót szenteltettek a napkelti misén. Ehomra ették a gyerekek is; az ételt a családfő osztotta szét. A gyónást sokan hagyták húsvét napjára, hogy áldozás után a szentekből a kegyelem frissességében egyenek. A "pászka": sonka, tojás, túró, vaj, bárány, torma és bor a szabolcsi görög katolikusoknál. Az ünnepélyes szentelés után valósággal menekülnek vele otthonukba; azt tartják ugyanis, hogy, aki leghátul marad, még abban az esztendőben meghal. Az ópályi lányok a szentelt pászkát a fejük fölé szokták emelni, s mondogatták: híres legyek, mint a pászka! Anarcson a szentelésből hazavitt pászkát körülhordozzák a házban, hogy a gonosz meg a férgek messze kerüljenek onnan. A gazdaasszony pedig Cséken a pászka tetejére tésztából formált öt szentsebet és kínzáseszközöket tesz...
