Amerikai Magyar Szó, 2006. január-május (104. évfolyam, 233-254. szám)
2006-04-14 / 248. szám
2006. ÁPRILIS 14. Sport MAGYAR SZÓ —A HÍD 17 I Davis-kupa: ügyes magyar csapat ÜTŐS CSAPATUNK Múlt héten elsősorban a Davis-kupa negyeddöntőire irányult a teniszvilág figyelme. Míg az elit az elődöntőért harcolt szerte a földiekén, addig a magyar válogatott Egyiptomot fogadta az Euro-afrikai zóna első fordulójában. Április 11. A történteket kár túlragozni, a szerény képességű ellenfelet jó kezdés után, még jobb folytatással 5-0- lal tette a Bardóczky Kornél, Kis- györgy Gergely, Kiss Sebő összeállításban felálló csapat parkolópályára, nemhogy meccset, szettet sem veszítve. Ilyesmire nem most volt utoljára példa a válogatott történetében, legutóbb Luxemburg kapott hazánkban ekkora verést, 1971-ben. A bolgárok eközben jól keresztbe tettek a magyaroknak, mert hazai pályán 3-2-re legyőzték a mel- boume-i Australian Openen döntőt játszott Markosz Bagdatisszal felálló ciprusi együttest, így a következő körben a magyarok mehetnek hozzájuk, míg a szigetország legjobbjaival ismét hazai pályán meccselhettek volna. A párharcra július 21. és 23. között kerül sor. Ami a negyeddöntőket illeti, az amerikaiak kínkeserves küzdelemben győzték le az előzetesen esélytelenebbnek tartott Chilét: négy meccs után 2-2 volt az állás, Andy Roddickra várt a feladat, hogy Fernando Gonzalez ellen bebiztosítsa a továbbjutást. A jenki végül hozta a kötelezőt, így lehetett ünnepelni, ezzel együtt nem sokon múlt a hazaiak kiesése. A címvédő horvát gárdát hiába húzta a kapitányként is dolgozó Ivan Ljubicic, Argentína, ha csak egy paraszthajszállal is, de jobb volt Zágrábban. Melboume-ben és Pauban kevesebb volt az izgalom, előbbi helyszínen az ausztrálok kiütötték Fehéroroszországot, utóbbin pedig Oroszország uralta a franciák elleni csatát. NBA: a Dallas nyerte a nyugati rangadót A Dallas Mavericks idegenben győzte le a címvédő San Antonio Spurst az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapjának rangadóján. A dallasiak így most már csupán egy vereséggel állnak rosszabbul mint a Nyugati-főcsoport első helyén álló Spurs. Az alapszakaszban még mindkét gárdának hat mérkőzése van hátra. A találkozón a német Dirk Nowitzki volt igazán elemében. A dallasiak klasszisa 30 pontot és 10 lepattanót szerzett, ráadásul komoly segítséget kapott Josh Howardtól, aki 22 ponttal és 10 lepattanóval zárt. A játéknap meglepetése Orlandóban született, ahol a hazai Magic két ponttal legyőzte a ligaelső Detroit Pistonst. A vendéglátóknál Jameer Nelson az utolsó percben két kosarat is szerzett, ám a sikerhez az is kellett, hogy a detroiti Tony Delk három másodperccel a vége előtt mindkét büntetőjét elhibázza. A Phoenix Suns annak ellenére verte sorozatban hatodik alkalommal a Los Angeles Lakerst, hogy a vendégek sztárja, Kobe Bryant 51 pontot termelt, amivel megdöntötte az 1992-ben átadott US Airways Center csamokcsúcsát. A Lakers (40 győzelem/37 vereség) kudarca lehetőséget nyújtott a Sacramento Kingsnek arra, hogy befogja a Nyugati-főcsoport hetedik helyén álló riválisát. A Kings a másik Los Angeles- i csapat, a Clippers otthonában lépett pályára, s annak ellenére, hogy esélytelenebbnek tűnt, megnyerte az összecsapást. (MTI) FAMILY PRACTICE Dr. MOLNÁR TAMÁS Általános, családi orvos 83-39 DANIELS St. Briarwood, Queens, N.Y. 11435 Tel: 718-291-5151 One block East of Main St. and two blocks South of Grand Central Pkw. Bus: Q 44 Main St. & Grand Ct. Pkw., Q 60 Queens Blv. & Van Wyck Blv. Subway: F Van Wyck Blv. Station Magas vérnyomás, cukorbetegség, kisebb sérülések, baleset, oltások, cholesterol, ízületi bántalmak korszerű diagnózisa és gyógykezelése EKG, röntgen, laboratóriumi tesztek a helyszínen Gondos orvosi kivizsgálást és kezelést nyújt az egész család számára Szükség esetén kórház biztosított * Biztosítást elfogadunk. Röviden A hölgyek Amélie Island zöld salakján püfölték a labdát, összefoglalóként legyen elég annyi: a fináléba az orosz Nagyja Petrova és az olasz Francesca Schiavone jutott be, ezzel már kapásból biztossá vált, hogy egyikük rossz sorozata biztosan megszakad. Schiavone korábban hatszor játszott WTA-döntőt, de mindegyiket elvesztette, Petrova viszont azzal büszkélkedhetett, hogy korábbi négy randevújuk során egyszer sem talált fogást az olaszon. Ezúttal igen, végül 6:4, 6:4-re nyert, szegény Schiavonénak így továbbra is várnia kell pályafutása első sikerére. A diadal Petrova 23. idei megnyert meccsét jelentette, ennyiszer csak a világranglista-vezető Amélie Mau- resmo győzött rajta kívül, (sporta.hu)- I. ÚJPEST FC 22 15 5 2 50-25 50- 2. FEHÉRVÁR FC 21 14 5 2 36-12 47 A 3. DEBRECEN 22 12 8 2 48-30 44 ▼ 4. MTK 22 12 6 4 41-22 42 A 5. DIÓSGYŐR 22 8 6 8 25-31 30 ▼ 6. SOPRON 22 8 5 9 30-26 29 ▼ 7. GYŐRI ETO 22 7 7 8 30-33 28- 8. FTC 21 6 10 5 28-25 28 A 9. 2TE FC 22 7 5 10 33-35 26 A 10- PHFC 22 6 8 8 32-29 26 Y II. HONVÉD 20 6 8 6 24-29 26- 12. CitearFC 22 6 7 9 31-33 25- 13. KAPOSVÁR 22 6 7 9 20-26 25- 14. VASAS 22 4 7 11 24-33 19- 15. REAC 22 4 4 14 22-42 16- 16. LOMBARD FC_____ 22 1 6 15 19-61 9 Először győzött a kis Senna Első győzelmeit szerezte az autósportban a Forma-1-es Ausztrál Nagydíj F-3-as betétfutamain Bruno Senna. Ä tizenkét éve versenybalesetben meghalt háromszoros F-l- világbajnok legenda, Ayrton Senna unokaöccse négyből három nagydíjat nyert meg, az elsőn harmadik lett. Ä tehetség nem tagadja, neve miatt sok ajtó nyílt ki előtte, és ezt továbbra is ki akarja használni. "A Senna név sok lehetőséget tartogat nekem. Ki fogom használni, mert segíthet, hogy akár a Forma-l-ig is eljussak". Bruno Senna idén a brit Fbrma-3-as bajnokságban indul, ahol az ausztrálnál jóval nívósabb mezőnnyel kell megküzdenie. Ha ott is bizonyít, valóban elérheti akár a Forma-1- et is. (indtx.hu) NBA: MEGSZAKADT A NETS GYŐZELMI SOROZATA A Cleveland Cavaliers idegenben legyőzte a New Jersey Nets csapatát, amelynek így megszakadt 14 mérkőzésen át tartó győzelmi sorozata az NBA-ben. A vendégek legjobbja LeBron James volt, aki 37 pontjából 18-at az utolsó negyedben szerzett. A játéknap legeredményesebb kosarasa a Chicagóban győztes Philadelphia 76ers vezére, Allen Iverson volt 39 ponttal. (MTI) Európai élcsapatok harca az'újMaradonáért' A legnevesebb és leggazdagabb európai klubok vetélkednek az argentin labdarúgás legújabb csillagáért, aki szakértők egybehangzó véleménye szerint legalább akkora tehetség, mint három évtizeddel ezelőtt Diego Maradona volt. A 17 éves támadó, Sergio Agüero megszerzéséért hónapok óta folyik a vetélkedés, olyan gazdag európai klubok részvételével, mint a Chelsea, a BL- címvédő Liverpool, a Bayem München, vág)7 a friss BL-elődőntős Villareal. Jelenlegi csapata, az argentin Independiente megtartaná, de a klubnak égető szüksége van a lelépési díjra, amely aligha lesz kevesebb 20 millió dollárnál. (MTI) Szerkesztette: AB. FOR SALE 2002 BMW 330-CIC (Convertible) 1) Steptronic Transmission (Drive Automatic Or Manual) depending on mood : 2) BMW GPS Voice Activated Navigation. 3) Sports Package, Premium Package, Cold Weather Package. 4) Heated Seats & Xenon Lights. 5) Automatic Touch Button Roof Drop in less then 15 Seconds. 6) Under BMW Factory Warranty till July 2006 (Extended Warranty Available) 7) New Brakes & New Tires & 18" Alloy Rims. 8) Total 35K Miles On Odometer with All BMW Records & Always Services at BMW Dealership. 9) Clean Car Fax (No Accident Reports, No Paint Work, No Door Dings, No Touch up) & Always Garaged & Hand Washed & Waxed. Contact Info: KASH (917)-863-1721 Asking Price: $31,850 Or Best Offer. Financing Available for Qualified Buyers