Amerikai Magyar Szó, 2006. január-május (104. évfolyam, 233-254. szám)
2006-04-07 / 247. szám
22 MAGYAR SZÓ-A HÍD KÖEÉLET 2006. ÁPRILIS 7. FORUM Fórum rovatunk a vélemények, hozzászólások helye. A szerkesztőség azon hozzáállását tükrözi, hogy a hír szent, a vélemény szabad. A Fórumban megjelent cikkek, hozzászólások nem tükrözik a szerkesztőség álláspontját. Olvasóink számára lehetővé tesszük a közölt írásokhoz való hozzászólást. írja meg véleményét a témában! Nem füstbe ment terv Idén áprilisban lesz három éve, hogy New York nem dohányzó város lett New Yorkban 2003. áprilisa óta tilos dohányozni az éttermekben, bárokban, kávézókban, szórakozóhelyeken vagyis minden vendéglátó-ipari egységben. Ha valaki rá akar gyújtani, annak egyetlen lehetősége a dohányzásra, ha kisétál a vendéglő bejárata elé, és az utcán hódol káros szenvedélyének, függetlenül attól, hogy tél van vagy nyár, hogy esik-e vagy fúj odakint. Bloomberg, new yorki polgármester rendelete szerint tilos mindennemű beltéri dohányzás. Ez igy, első hallásra, főleg egy magyar fül számára meglehetősen kegyetlenül hangzik. Jómagam ezzel a szituációval 2001 nyarán találkoztam először, amikor tíz hónapos new york-i kinttartózkodásom után először nyaraltam Kaliforniában. Az étteremben a rendelést fölvenni kívánó, minden bizonnyal helybéli pincérnő kérdőn nézett ránk, amikor hamutálat kértünk. Majd egy kissé túl határozottan hozta tudomásunkra, hogy az étteremben nem lehet dohányozni. Tisztán emlékszem, a hölgy szó szerint ezt mondta: Kaliforniában te ne akarj rágyújtani! Egymásra néztünk, hová csöppentünk, ki hallott már ilyet. Megegyeztünk: hiába a pálmafák, a forró homok, a kék óceán, ebben az államban a törvények abnormálisak, visszavágytunk New Yorkba, ahol "mindent szabad". Akkor, 2001 nyarán álmunkban sem gondoltuk volna, hogy két év múlva New Yorkra is hasonló sors vár: polgármesteri rendelet által a város "nemdohányzó város" lesz. A new york-i törvényt egyébként és főként a vendéglátóhelyeken dolgozók egészségének védelmére hozták, legalábbis ezt hangsúlyozták, akik, ha esetleg nem dohányoznak, kénytelenek vendégeik cigarettáit szagolni. Ugyanakkor a rendelet lehetővé teszi, hogy a bár újra dohányzó legyen, ha a tulajdonos igazolja, hogy az egység minden egyes alkalmazottja dohányzik, vagy egyetért a "beltéri" dohányzással. A törvény beiktatásával a "ha nem bírod a füstöt, ne légy pincémő" szlogen úgy módosul: "ha sörözés közben akarsz dohányozni, ne költözz New Yorkba". A nemdohányzók természetesen tapsikoltak örömükben a törvény beiktatásakor. A bárokból szempillantás alatt elszálltak a füstfelhők, megszűnt a kellemetlen bagószag, a padlón nem látni többé eltaposott csikkeket, az asztalokról eltűnt a hamutál. A törvény egyetlen kárvallottjai csupán a dohányosok. Számukra a törvény durva megkülönböztetés, megbélyegzés, erőszakos szigor. A bejárat előtti kénytelen füstölgés egy dohányos számára zavaró tényező - különösen italozás, kávézás során- a szabadság korlátozása, túlszabályozás. Való igaz, meglehetős kellemetlen egy dohányosnak a beszélgetést megszakítva fölállni az asztaltól, és pl. a hideg téli utcán elszívni egy cigarettát valami kapualjban akár egy bűnöző vagy elitéit. Vagy a vacsora befejeztével a kávét cigarettázva az utcán fogyasztani el. Egy new york-i születésű fiatal nemrégiben azt mondta nekem: a "kinti" dohányzás valahogy a gyermekkorára emlékezteti, mint mikor az ember titokban, "stiká- ban" dohányzott a szülők tudta nélkül. "Most is valami ilyesmit művelünk, el kell különülnünk a többiektől, mert mások vagyunk, és valami olyasmit csinálunk, amit nem szabad. Ezáltal az egyszerű dohányzásnak van egy plusz hangulata, van némi többletértéke. A cigaretta valahogy máshogy esik, mint régen, mikor bárhol rágyújthattunk." Nem hiszem, hogy mindenki az ő álláspontján van. A törvény jó oldala, hogy a nemdohányzókat pártfogolja egészségük megóvásában azáltal, hogy olyan helyeket nyilvánít füstmentessé, ahol a dohányzás - olykor még egy dohányzó számára is- zavaró lehet. Gondolok itt minden olyan létesítményre, ahol bárminemű étkezés folyik. Megóv mindenkit a passzív dohányzástól. Ugyanakkor felmerül a kérdés, hogy mért nem volt elegendő a vendéglátóhelyeket arra kötelezni, hogy létesítsenek dohányzó és nemdohányzó részlegeket a helyiségen belül, vagy szereltessenek fel korszerű légelszívó berendezést, mely a nem kívánt füstöt hatékonyan eltávolítja. Miért kellett drasztikusan minden egyes létesítményt maximálisan nemdohányzóvá tenni. A "beltéri" dohányzás teljes körű eltörlésével bizonyos tradíciók tűnnek el, a dohányzás kultúrájától fosztják meg a nikotin kedvelőit. Gondolok itt a kocsmákra, ahol az italozás majdnem elkerülhetetlen kelléke a dohánytermékek élvezete, vagy kávézásnál, akár kávézóban vagy egy kiadós vacsora után. Ugyanakkor new york-i bárokat nem lehet a magyar kocsmákhoz hasonlítani. Itt még a rendelet bevezetése előtt is nehéz volt olyan helyet találni, ahol "vágni lehet a füstöt", New Yorkban a dohányzók kisebbségben vannak. A dohánytörvény bevezetésekor azt találgattuk: hány bár fogja továbbra is állni a füstöt, a vendéglátóhelyek hány százaléka marad változatlanul dohányzó. Nyílnak-e majd olyan kocsmák, melyek azzal hirdetik magukat, hogy nem tilos a dohányzás. Mit mondjak. Az eredmény jócskán várakozáson alul maradt. A törvény beiktatása után senki nem lépett nyílt tiltakozásba, nem vonultak a kocs- márosok a cigarettázó vendégekkel karöltve az utcára, hogy tüntessenek a törvény ellen. Az éttermek tulajdonosai sem panaszkodtak, hogy a törvény miatt vendégeik elpártoltak tőlük. Miért? Egyrészt mert a vendégek nem pártoltak el tőlük. Mert nem volt hova elpártolniuk. Minden hely nemdohányzó lett. Ugyanakkor minden vállalkozó az adott jogrendszer betartója. Széllel szemben nem érdemes pisálni, még a szabadság országában sem. A törvény érvénybe lépése után blazírt beletörődő hangulat volt jellemző. Napjainkra egy new yorki számára teljesen természetes, hogy egy bárban vagy étteremben nem látni füstölgőket, hogy ha dohányozni akarsz, ki kell menned az utcára. Régen elmúltak azok az idő, mikor egy szórakozóhelyen a biztonságiak rátörték azokra az ajtót, akik a szokásosnál több időt töltöttek a mellékhelységben, és ha füstöt szimatoltak, kidobták az illetőt. 2006-ban Manhattanben valósággal képtelenség találni nemdohányzó helyet. Ugyanakkor néhány East-Village-i bárban vagy Lower East Side-i kocsmában - ahová kizárólag fiatalok járnak szórakozni- előfordulhat, hogy a hangulat tetőfokán hajnal egy-két óra felé kibiggyesztenek néhány hamutálat, és a bárpult körül rágyújthat a nagyérdemű. De az ilyen hely Manhattanben nagy ritkaság, csupán 1-2 %- a vendéglátó helyeknek, ami egy dohányos számára a nullával egyenlő. Más a helyzet New York azon egyedeiben, ahol a lakosság nagyobb hányada bevándorló vagy ideiglenesen itt tartózkodó, főként európai, nem pedig amerikai. Ilyenek Queens ir, görög, német és lengyel lakta negyedei, valamint a Brooklyn-Queens határán elterülő Ridgewood és Greenpoint környéke, mely előbbi főleg kelet-európaiak - románok, albánok, szerbek, magyarok és lengyelek- és utóbbi, főleg lengyelek által lakott városrészek. Az ezen negyedekben elszórt kocsmákban igen gyakori hogy a nap bármely szakában szabadon rágyújthatunk, akárcsak Európában. Manhattanben, ha dohányozni akarsz, italodat hátrahagyva -Amerikában tilos az utcán alkoholt fogyasztani- ki kell fáradnod a bejárat elé és az utcán kell rápipálni. Mi történik a bent hagyott söröddel vagy drága koktéloddal, amíg te kint dohányzol? Kiöntik-e a felszolgálók, mert azt gondolják már végeztél és távoztál, vagy minden alkalommal föl kell hívnod a pultos figyelmét, vigyázzon az italodra, csak dohányozni mész? Úgy emlékszem elsőként a Budweiser amerikai sörvállalat nyomatta a söralátéteire a DOHÁNYOZNI MENTEM feliratot. Ezzel új, a törvényhez kötődő jelzés- rendszer született. Ha egy dohányos távozik a kocsmából, de csak dohányozni megy, egyszerűen egy söralátétet vagy szalvétát tesz az italára. Egy szalvétával fedett félig telt pohár a bárpulton nem otthagyott ital tehát, hanem egy, az ajtó előtt dohányzó vendéget jelent. A bárok előtti kénytelen pöfékelés ugyanakkor új kapcsolatteremtés lehetőségét hozta magával. Az amúgy is köny- nyen barátkozó városban a bár előtt álló dohányos megismerkedhet bárkivel, aki hozzá hasonlóan az utcán füstölög. Az utcán ugyanis nincs mit csinálni, italt fogyasztani nem lehet, a dohányzó szívesen beszélget más dohányossal, különösen, ha egyedül van. Képzeljük csak el, míg régebben a bárban tartózkodók egyetlen masszív, "a bárban lévők" csoportja volt, ma a törvény miatt a bár előtt dohányzók külön csoportot képviselnek a vendégek csoportján belül. Barátságosabbak egymáshoz, mivel egy klikkhez tartoznak. Most, három évvel később, mikor a new yorkiak már régen elfelejtették, hogy hajdan dohányozhattak az éttermekben, a 2006. április 3-i New York programmagazin rövid interjúval emlékezik meg Bloomberg polgármester "dohányzó" törvényének évfordulójáról. Étteremtulajdonosokat és vendéglátósokat kérdez a törvény hatásáról, hogyan befolyásolta az üzletet a dohányzás megtiltása, megengednék e újra a benti dohányzást, ha a törvényt visszaváltoztatnák. Az éttermesek többsége nem hiszi, hogy a törvény miatt csökkent volna a forgalom. "Nem rontott az üzleten, mivel a törvény minden vendéglátó-helyiségre kiterjedf'-mondja Mario Batali, híres chef és exdohányos, majd hozzáteszi: "ha kialakíthatnék egy részt a dohányosoknak, perceken belül megtelne dohányzókkal, akik többet fogyasztanának és többet játtolnának". Penny Glazier /steak-ház specialista, több étterem tulajdonosa / arról számol be, hogy kezdetben aggódott, hogy a dohányzás megtiltása révén a vendégek leszoknak arról, hogy a vacsora végeztével még megigyanak egy italt a bárban. "Ez manapság fel sem merül, senki nem panaszkodik a tilalom miatt. És legyünk őszinték, az étterem sokkal tisztább most". Gerard Meagher, az Old Town bár és étterem menedzsere is egyetért: "A törvény egyenlő volt egy nagymosással. Vesztettünk vendégeket - mondja Meagher- de előnyünkre is vált a tilalom, amire nem is számítottunk. Nagyobb lett az asztalonkénti forgalmunk, nincs az, mint mikor egy hölgy rágyújtott vacsora után és foglalta az asztalt még további tizenöt percig. Ugyanakkor, ha eltörölnék a törvényt, újra megengednénk a benti dohányzást mivel egy régi stílusú kocsma vagyunk, ahol a szivarozás és ehhez hasonlók természetes dolgok". A polgármester dohányzást beszüntető törvénye, minden üzletre kiterjedő hatályával és általános érvényét tekintve, meglehetős drasztikus intézkedés volt, mind a dohányosokra, mind az üzemeltetőkre nézve. Ugyanakkor ne felejtsük el, hogy New Yorkban vagyunk, ahol mára a lakosság, igy a vendégek kisebb hányada dohányzik, és a dohányzás okozta halálozás vezető helyen áll, akárcsak más városokban és országokban. Továbbá egy szabad szellemű metropoliszról beszélünk, ahol a lakosok az égvilágon mindent elfogadnak, "respektálnak". Ahogy azt Penny Glazier, étteremtulajdonos, exdohányos mondta az interjúban: new yorkiak vagyunk, alkalmazkodunk. Péter Mészáros Moha zetel8@yahoo.com
