Amerikai Magyar Szó, 2006. január-május (104. évfolyam, 233-254. szám)
2006-03-31 / 246. szám
6 MAGYAR SZÓ —A HÍD Röviden Április 5-én lesz a Gyurcsány-Orbán-vtta Április 5-én lesz a Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor közi vita, másnap, ugyanabban az időben a négy parlamenti párt miniszterelnök-jelöltjeinek vitáját rendezik meg; ebben állapodtak meg a négy párt képviselői Budapesten. A megállapodást bejelentő Gál J. Zoltán áüamtitkár szerint a vitákat tévéstúdióban, közönség nélkül, 90 percesre tervezik, a jelöltek pulpitus mögött állva vitatkoznak egymással, egyben felkérik az országos televíziókat, hogy élőben közvetítsék a vitákat. Részletekről szólva elmondta, mind a két vitát egy moderátor vezetné. (MTI) Negyven százalékkal TÖBB HIV-FERTÓZÖTT Negyven százalékkal több HIV-fertőzöttet regisztráltak Magyarországon tavaly, mint egy évvel korábban - közölte Csohán Ágnes, az Országos Epidemológiai Központ osztályvezetője. Tavaly 106 új fertőzöttet regisztráltak, ez 31 emberrel több, mint 2004-ben - derül ki az adatokból. Hasonlóemelkedést legutóbb 2000-ben jegyeztek fel, akkor csaknem megduplázódott a regisztrált HI\-pozitívok száma. Az emelkedésnek egyrészt az lehet az oka, hogy többen mentek el szűrővizsgálatra, másrészt sok olyan beteg van, akik évekkel korábban fertőződtek meg, de csak most derült ki, hogy HIV-pozitívok. (nol.hu) Nagyot esett Sólyom László népszerűsége Nyolc ponttal esett Sólyom László népszerűségi indexe. A Szonda Ipsos által készített népszerűségi listán már Szili Katalin vezet, őt Dávid Ibolya követi. A harmadik Sólyom László. Gyurcsány Ferenc egy pontot erősített, Orbán Viktor népszerűsége stagnál. Kuncze Gábor is erősített, és Gynrcsány után az ötödik helyen áll. Az államelnök népszerűsége azután esett drasztikusan, hogy március 15-én nem volt hajlandó kezet nyújtani egyes ldtüntet- teteknek abból a megokolásból, hogy nem ért egyet a kitüntetésükkel. (MTI) Sétálóutcák és kevesebb autó a pesti Belváros jövője? Negyvenmillió forintot osztottak szét a Budapest szíve nevezetű pályázaton, any- nyira jó ödetek érkeztek. Szívünkön viseljük Budapest belvárosának felélesztését, ezért írtuk Id a Budapest Szíve elnevezésű nemzetközi építészeti és városfejlesztési tervpályázatot" - mondta köszöntőjében a főpolgármester. A tervezési terület a József Attila utca-Kiskörút-Nyáry Pál utca-Belg- rád rakpart tömböt érinti, ezen belül kiemelt terület a Városháza, az Erzsébet és a Madách tér - olvasható a díjátadáshoz készült sajtóanyagban. Ha az építészeken múlna, sétálóutcák és föld alatt vezetett forgalom jellemezné a Belvárost, A tömeg- ködekedés további fejlesztése és földalatti parkolók létesítése is szerepel a pályaművekben. Többen kerékpárutakkal bővítenék a Kiskörutat, illetve fásítással tennék barátságosabbá az utakat. (MTI) Hazai hIrek 2006. MÁRCIUS 31. IRiadókészültség lesz a választási nagygyűléseken? GYŰLNI VESZÉLYES Bűnözői körök robbantásos merényleteket akarnak elkövetni a választási nagygyűléseken vagy a kampányrendezvényeken, jelentette be Gyurcsány Ferenc kormányfő. A magyar Nemzetbiztonsági Hivatalt a múlt héten figyelmeztette a veszélyre a szlovák titkosszolgálat. Március 28. A magyar titkosszolgálatok a múlt héten kaptak hivatalos figyelmeztetést egy másik EU-tagállam titkosszolgálatától, hogy bűnözői körök destabilizációs szándékkal robbantásos merényleteket terveznek választási nagygyűléseken, jelentette be Gyurcsány Ferenc kormányfő rendkívüli sajtótájékoztatóján. Az MSZP április 1-re, a Fidesz pedig másnapra szervezett Budapestre választási nagygyűlést. Értesülések szerint a szlovák titkos- szolgálat (SIS) figyelmeztette a magyar- országi robbantások lehetőségére a magyar Nemzetbiztonsági Hivatalt. A lap szerint a SIS dunaszerdahelyi szervezett bűnözői körökből szerzett olyan információkat, hogy az országgyűlési választások kampányának finisében hajtanak végre robbantásokat. A SIS nehézsúlyú bűnözők után nyomozva botlott az információba: három, időnként Magyarországon és Horvátországban tevékenykedő bűnözőről állították, hogy robbantásokat terveznek Magyarországon. "Nem valószínűsíthető, hogy rossz szándékú dezinformá- cióról van szó" - hangsúlyozta Gyurcsány Ferenc. Az elkövetkező napokban a szokottnál több civil és egyenruhás rendőr lesz majd az utcákon, különösen a választási gyűléseken. Bene László országos rendőrfőkapitány sajtótájékoztatóján elmondta, hogy részt vett a miniszterelnöknél tartott eligazításon, majd Lamperth Mónika belügyminiszter kiosztotta a feladatokat. Bene elmondta, hogy olyan intézkedési tervek kidolgozását kezdték meg, amelyek a lehető legnagyobb biztonságot nyújtják majd a hétvégi politikai rendezvények résztvevőinek. A rendőrség az ügyben együttműködik a határőrséggel, a VPOP-val és a nemzetbiztonsági szolgálattal. A szocialisták nem sokkal Gyurcsány bejelentése után már jelezték, mindenképp megtartják a rendezvényüket. A Fidesz is megtartja április 2-i nagygyűlését, mondta Orbán Viktor újságíróknak. Ragaszkodunk a szabadsághoz is, meg a félelemmentes Magyarországhoz, ezért nem engedünk semmilyen zsarolásnak, meg fenyegetésnek, megtartjuk az április 2-i rendezvényt a magyar szolidaritás napján, és kiállunk a szabadságért, a félelemmentes életért vidáman, jókedvűen, derűsen, de azért óvatosan" - mondta. A Fidesz elnöke reményét fejezte ki, hogy a nemzetbiztonsági bizottság nyomon követi az eseményeket, és ha szükséges, akkor tájékoztatja a közvéleményt az ügyről. Kérdésre válaszolva elmondta: Gyurcsány Ferenc miniszterelnök tájékoztatta az értesülésről. Dávid Ibolya, az MDF elnöke pedig a miniszterelnök által bejelentett terrorfenyegetés miatt le kellene mondani a hétvégére tervezett politikai nagygyűléseket. "Felelős politikai erők ilyenkor lemondják az utcai, több százezresre tervezett nagygyűléseiket" - mondta a pártelnök az MTI-nek. Kern Tamás politológus szerint a kormánynak jöhet jól a válsághelyzet, a Fidesz nagyobbat bukhat a fenyegetésen, de pár dolog visszaüthet. Ha abból indulunk ki, hogy a bejelentés alapja valós, akkor az olyan hatást válthat ki, ami elbizonytalaníthatja a hétvégére meghirdetett nagygyűlések esetleges résztvevőit - jelezte a politológus. "Ez a hatás erősebben sújthatja a Fideszt, ugyanis az ellenzéki párt Kossuth téri rendezvényére valószínűleg eleve sokkal többen mentek volna el, mint a szocialisták gyűlésére, ráadásul a budapesti nagygyűlésekre érkező tömegekből a Fidesz akart (és tudott volna) előnyt kovácsolni" - mondta a Századvég politikai elemzője. 'Válsághelyzetben mindig megerősödik a kormányzat" - mondta az elemző, aki szerint a rendszerváltás óta készült felmérésekben az emberek mindig a biztonságot jelölik meg életük legfontosabb részének. Mivel a kormánynak van lehetősége intézkedéseket hozni, az emberek szemében úgy tűnhet, hogy ők tudnak úrrá lenni a helyzeten. Kern Tamás kommunikációs fogásnak nevezte, hogy a kormányfő magához vonta az összes intézkedést, így az ő szerepe lehet "az emberek számára fontos biztonság megteremtése". Kern Tamás felhívta a figyelmet, visszaüthet, ha kiderülne, hogy a fenyegetés nem komoly, vagy nem olyan, mint amilyennek a kormányfő beállította. Példaként említette a legutóbbi spanyolországi választásokat. Az addig toronymagasan vezető Aznar-féle kormánypárt a választások előtti madridi robbantások után végül alulmaradt, mert a terrorcselekményeket az ETA-ra próbálta hárítani, miközben az al-Kaida állt a robbantás hátterében. Kövér László lapzártánk utánra hívta össze a parlament nemzetbiztonsági bizottságának rendkívüli ülését, hogy a testület tagjai bővebb tájékoztatást kapjanak arról az információról, miszerint külföldi bűnözői csoportok a választási nagygyűléseken robbantásokra készülnek. Időközben Gyurcsány bejelentette: a bejelentésekkel ellentétben mégsem konkrétan a hét végi nagygyűlések ellen terveztek merényletet elkövetni, hanem általában a kampányrendezvények megzavarása a cél. (index.hu, nol.hu, mno.hu) A Magyar Szó hirdetésszervezőt keres. Hívja most a 1-877-A-MAGYAR vagy 917-686-1115 telefonszámot, vagy írjon nekünk az hirdetes@ahid.com levélcímre. Támogasson egy oldalt a Magyar Szóban! Amennyiben hozzájárul lapunk fenntartásához egy oldal pénzügyi támogatásával, tiszteletünk jeléül az Ön nevét tesszük az oldal alsó szalagcsíkjába! Hívja most a 1-877-A-MAGYAR-t! Ez ITT AZ Ön nevének a helye!