Amerikai Magyar Szó, 2006. január-május (104. évfolyam, 233-254. szám)

2006-03-03 / 242. szám

2006. MÁRCIUS 3. Autó MAGYAR SZÓ —A HÍD 33 I Volvo XC70 D5 Ocean Race KÉKEZETT FÉNYEK A Volvo olyan régóta tervez már szebbnél szebb autókat, bogy lassan teljesen elfeled­jük, milyen unalmas és ronda határokra ragasztották fel régen a márka emblémáját. A kocsik stílusával együtt változott a vevőkör is: korábban az vett Volvót, akit nem igazán érdekeltek az autók, sfélt, hogy karambolozik. Ma azok az igényes vásárlók választják a Volvót, akiktől távol alia magamutogatás. Igaz, hogy maga a 70-es a Volvo egyik legöregebb sorozata, az XC70- hez két éve kapható és méltán népszerű D5-ÖS dízelmotor egyenesen megfiata­lodott az új modellévre. A korábbi 163 lóerőből 185 lett, a nyomaték pedig el­érte a kerek 400 newtonméteres értéket. Az öthengeres masina a működési kul­túra és a motorzajok jellege terén hen­gereinek számából fakadóan némi előnyt élvez a négyhengeresekkel szem­ben, ám csendesnek azért semmiképp nem nevezhető. Vígan pöfögve teszi a dolgát, alapjáratról lelkesen húz, egyéb­ként semmi különös. Spórolósan vezet­ve még nyolc liter alatti átlag is elérhe­tő vele, városban és hajszolva pedig en­nek másfélszerese a várható érték. Új­donság még a motorral kapcsolatban a karbantartást nem igénylő részecske­szűrő, amely jelentős mértékben csök­kenti a kipufogóból távozó koromré­szecskék mennyiségét. A motorhoz hat­fokozatú váltómű csatlakozik, ám ko­rántsem mindegy, hogy automatikus vagy manuális. Ütóbbi kerülendő, mert a kar megvezetése kissé pontatlan és bi­zonytalan - ez idegenül hat ebben a jól összeszerelt, prémiumminőségű autó­ban. Aki közel 13 millióba kerülő Volvo vásárlásán töri a fejét, annak a vezetési komfortot nagymértékben javító auto­matikus váltóért kért 540 ezer forint nem jelenthet akadályt. Hasonlóképpen érdemes áldozni a futómű igényesebbé tételére. 190 ezer forintot kérnek a Four C elektronikus vezérlésű futóműért, de megéri, mert a vezető így gombnyo­mással feszesebbre állíthatja az egyéb­ként túl lágyra hangolt rugózást, csök­kentheti - az XC esetében megemelt hasmagasságú - karosszéria sodródási és dőlési hajlamát kanyarban, illetve bó- lintását hirtelen fékezéskor. A névadó Volvo Ocean Race hajóver­senyen a résztvevők 56 ezer kilométert megtéve körülhajózzák a földet, s köz­ben jószerivel csak kékséget lámák ma­guk körül. Nem csoda hát, ha az XC70 különleges modellje, az Ocean Race is kék - méghozzá kívül-belül. Belül csak foltokban, bár ebben az esetben a keve­sebb talán több lett volna. A szép ho­mokszínű bőrkárpit kék varrása még íz­léses, az ajtókon és a középkonzolon lé­vő fémes, kék betétek viszont kissé kö­zönségesek a mértéktartó és visszafogott Volvóban. Kékség tehát kipipálva, most lássuk a nagyságot! A 70-es sorozat tér­ben mindig is nagy volt, akár az utas­kabinról, akár a csomagtartóról van szó. Leghátul ráadásul ott a csomagrögzítő rendszer, amely olcsó és ötletes - min­den kombiban kötelezővé kellene tenni. Az Ocean Race kivitel a közepes szintnek számító Momentum feljavított alfaja, természetesen többe kerül. De ennyi pénzért már-már fényűző felsze­reltség jár, tesztautónkban a Volvókban megszokott hiánytalan biztonsági arze­nál mellett többek között a bőrkárpit, az esőérzékelő, a könnyűfém felnik, a bi- xenon fényszórók és a tolatóradar is alapárért járt. A Volvo 70-es sorozata tisztességben megőszült modell - olyan, mint egy kedves nagyapó, aki jól tartja magát. Még focizik az unokákkal, oly­kor persze kicsit darabosan mozog, de megbízható, jóságos és mindig hozza magát. (automotor.hu) Hivatalos fotók a Honda Civic Type-R-ról Genfben mutatkozik be a nagyközön­ségnek a Civic sportváltozata, a Type-R, az egyelőre csak tanulmányként létező modellről a Honda már a premier előtt közzétette az első képeket. A Type-R a háromajtós Civicre épül, a kiszivárgott hírek szerint végleges vál­tozata a Párizsi Autószalonon mutatko­zik majd be. Megjelenése kifejezetten sportos, főleg a nagy légbeömlős, egy­előre ködlámpák nélküli első lökhárító sikerült jól, de a faron is jól mutat a csi­nos légterelő, nem beszélve az integrált diffúzoros lökhárítóról. A Honda a ta­nulmányra a kerékjárati ívekbe éppen beleülő 20"-os alufelniket szerelt 245/35- ös gumikkal, a szériaváltozaton ezeket 18-asokra cserélik, a 19-esek felárasak lesznek. Ugyanígy külön kell majd fizet­ni a sperrdifiért is, amely nagyobb tapa­dást biztosít a fronthajtású gépnek. A szériafelszereltséghez amúgy a Recaro- ülések mellett a sportkormány is hozzá­tartozik, a motorháztető alá 200 lóerős, négyhengeres erőforrás kerül. A szalo­nokban 20Ö7 élejen jelenik meg a Type- R. indulóára, 25a#Z^<^«vJííM»l várható. Amerikába jön a smart fortwo A DaimlerChrysler úgy döntött, hogy korábbi elhatározásával ellentétben mégis forgalmazni kezdi a smartot Amerikában. A fortwo modell 2006 már­ciusától lesz megvásárolható a tengerentúlon, a márkatulajdonos konszern pedig az üzemanyagárak emelkedésével indokolta a döntést. Az utóbbi időkben ugyanis olyan mértékben növekedett a nyersolaj ára, amely a köztudottan nagy lökettérfogatú autókat kedvelő amerikaiak pénztárcáját is kezdi érzékenyen érinteni. Mivel a smart mostanában nem produkál túlságosan fényes üzleti eredményeket, az új piac vélhetően felpezsdíti kissé a márka anyagi helyzetét. A manőver egyébként nem lesz egyszerű, ugyanis az autókat Európából szál­lítják majd a tengerentúlra, és egyenként alakítják majd át őket az amerikai közlekedési szabványoknak megfelelően. Előzetes kalkulációk szerint a szál­lítási és az átalakítási költségek, valamint az adók miatt a smart fortwo annyiba fog kerülni, mint egy Mini Cooper S kabrió. (origo.hu) Lotus alumínium crossover A Lotus Engineering által terve­zett, sajtolt alumíniumvázas crossover a Genfi Autószalonon mutatkozik be. Az 5 +1 üléses crossover tulajdonképpen egy de­monstrációs modell, azt mutatja be, hogy a Lotus kötelékébe tarto­zó Lotus Engineering miiven tech­nológiai magasságokban képes szárnyalni. Az üzletág a Genfi Au­tószalonon szeretne vásárlókat, pontosabban megrendelőket hódí­tani magának, így az APX-be min­dent belezsúfoltak, amit csak lehe­tett. Az autó a cég egyedi, APX koncepciója alapján készült, amely az alumínium egyedi feldolgozását és kialakítását jelenti. AZ APX or­rába eg)7, a Lotus Engineering mo­torfejlesztő részlege által tervezett, 2996 köbcentis, Y6-os, feltöltős erőforrás került, amelynek maxi­mális teljesítménye 300 lóerő 6250-es fordulaton. A négvkerék- meghajtású modell végsebessége 245 km/óra, és 5 másodpercre van szüksége, hogy elérje a 100 km/órát. A 4698 mm hosszúságú, 1852 mm szélességű autó nyom- távja elöl 1554 mm, hátul 1556 mm, tengelytávja pedig 2700 mm. Új hibrid modellek a Porától A Ford 2010-ig két újabb hibrid modellt tervez bemutatni. Az Edge és a Lincom MKX Kanadában ké­szül majd, egy teljesen új üzemben. Ez lesz az első Ford-hibrideket előál­lító beruházás az országban és a To­ronto nyugati határában felépülő 486 ezer négyzetméteres üzem nem csu­pán az amerikai kontinenst, hanem az egész világot ellátja majd autókkal. A Ford 2010-ig évente 250 000 hibridet adna el, amelyre reális kereslet mu­tatkozik az Egyesült Államokban és Kanadában is, hiszen az alternatív energiával mlűködő járműveket jóval nagyobb mértékben támogatják, mint Európában. (origóM

Next

/
Thumbnails
Contents