Amerikai Magyar Szó, 2006. január-május (104. évfolyam, 233-254. szám)
2006-02-24 / 241. szám
28 MAGYAR SZÓ-A HÍD____________________________________IRODALOM Balra nyugszik a Nap (46.) Técsy Sándor A barátság lakmuszpapírjai A '70-es évek gazdasági, politikai, nemzetiségi körülményei egy semmihez nem hasonlítható helyzetet/hangu- latot/életérzést teremtettek Romániában. A diktatúra erősödött, a lakosság sunyított. Az élelmesek, a konjunktúralovagok szemrebbenés, gondolkodás, mérlegelés nélkül tülekedtek, hogy helyet találjanak az üstökös farkán. A "Hely" vélt előnyöket jelentett, és a kialakult káoszban már csak ez számított. Mert hátrányos helyzetűvé vált egy egész ország. Az átlagpolgár élete akkörül forgott, hogy mit eszik (ő vagy a családja) másnap. Reggel sorban állás, aztán meló, délután tülekedés haza, büdös vagy, de zuhanyozni nem lehet, ha elkapod a működő liftet, jó, ha nem, mászol tíz emeletet, a Tv nézhetetlen román műsorokat sugároz, este tízkor egyiptomi sötétség borul az országra, óvszer nincs, ha pajzánkodsz a sötétben, újabb gond, mit csinálsz a terhes feleségeddel, abortusz=börtön (asszonynak, orvosnak, neked). Reggel ki az ágyból, az Alimentara (élelmiszerbolt) előtt már 30 ember, 70 ember, 200 ember, mind cigarettázik, mind füstölög, mind gőzölög, mindegyik morog, mindegyik káromkodik, de csak úgy általában, mert egy rossz szó, és nincs tej, nincs kenyér, nincs joghurt, nincs hús, nincs zöldség, ha rosszkor, rossz helyen, rossz fül hallatára ereszted a gőzt, holnap már a börtönben állsz sorba, hogy kapd a ruhát, amit egy rossz szóért, egy megjegyzésért, egy viccért évekig viselhetsz. A buszon fürtökben lógnak mindenre elszánt emberek. Kocsit használhatsz, ha kibírod a néha kilométer hosz- szú sorokat a benzinkútnál (Brassó- Codlea 8 km. Láttam hosszabbat is.) Húszmillió román tűrte ezt a sorsot. És mellettük másfélmillió magyar, félmillió német és "más nemzetiségű" szer- bek, cigányok, ruszinok, lipovánok, hogy legyen ki a 2 3 millió. A "Nyugat" besegített. Kisebb-na- gyobb nyugati befektetéssel létrehozott üzemek, gyárak ontották az olcsó, kizárólag exportra szánt árut, és a tulajdonosok a haszon egy részét a politikusaik zsebébe csúsztatták, akik aztán fennen hirdették, hogy Románia a példa arra, hogyan kell emberi jogokat értelmezni. Meghatározott márkáért, ha volt rokonod Németországban, kivándorolhattál. Ha Izraelből valaki leperkált egy jó csomó sékelt, mehettél oda. Ha román voltál, és jó úszó, megpróbálhattad a Dunát. Egy időben az úszókat visszaterelték, puhára, nyomorékra verték, később nemes egyszerűséggel vízbefojtották, mint tanyai anyóka a fölösleges macskakölyköket. Aki átért, annak még hátra volt a vesszőfutás Triesztig. Onnan aztán tábor, és irány a szabadság. A latinai táborban fordító vett kezelésbe, te mondtad a magadét románul, ő meg jelentette a Szekunak, aki odahelyezte fordítónak, a többit az otthon maradt rokonaid sínylették meg. Egy idő után aztán a fordító is kikerült a táborból, hogy más országokban tegye hasznossá magát "Az Eszme" szolgálatában. Csodás, varázsos idők... Korabeli CIA jelentések szerint minden harmadik ember besúgó volt. Ha mentél az utcán két haveroddal, és közülük egyik sem, akkor te voltál az. Csodás, paranoiás állapotok... Mindennél nehezebb volt találni embereket, barátokat, kollégákat, akik veled egyivásúak, akik olyan konok elszántsággal utálják az egészet, mint te. Ez a túlélés feltételévé vált. A sok alkoholos este, éjszaka, elkerülhetetlenül összesodort olyan emberekkel, akik csak arra vártak, hogy mondj egy félreérthető szót, a küldetésük ezzel beteljesedett. Ellensúlyként - mindig hittem benne - működött a rendes fickók maffiája. Valahányszor Vásárhelyre mentem, elzarándokoltam a Stúdió Színház előadásaira. Kíváncsi voltam, milyen az utánpótlás, és vonzott az utca, az épület, a sok emlék. A Rektor Úr, a Biga, már nem élt, és a semmihez nem mérhető idő lassan minden rosszat kitörölt az emlékekből. Már veteránnak kezdtem számítani, holott én még mindig ott szerettem volna ülni a padokban, hallgatni Peris Teréz hexamétereit, Tóth István (Esztétika Pista) fejtegetéseit, vagy hallgatni Csorba, Bács vagy Tarr (sokszor nem hízelgő) kiértékeléseit. És nagy meglepetésemre, volt nagyszerű utánpótlás. Később is volt, és lihegtek a nyakunkba, már nem tudtuk, hogy előlük, vagy utánuk futunk. (Páskándi ezt jobban megírta versben, lásd "Tömbházak gyermekei") Ott láttam Katona Öcsit egy Goldoni vígjátékban Kátóval, és most is röhögök az emléktől, ott láttam, már vásárhelyi színész koromban, '77-ben két előadást, amik évekig elkísértek. Bródy Tanítónőjét, és az "Egy szerelem három éjszakája" című, már filmen is látott előadást. If). Nagy István, az elkényeztetett dzsentri, a világ ura, és a nyilas évek egy besúgója-bizal- mija, végzős színinövendék, egy kolozsvári fiú, egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy a kettő ugyanaz. Egy előadásunk után összefutottunk a Maros vendéglőben, elmondtam a véleményem, vodkát is ittunk, a fene tudta, hogy valamilyen formában összefonódik a sorsunk. Nem sokkal utána én otthagytam a szülővárosomat, váradi színész lettem, és nem sokkal utána Tóth Gyuri is Váradra jött. A feleségét pisis kora óta ismertem, szép úszólány volt, nemsokára megjött a fiuk, akit a kis kerek, örökké szúnyogcsípte arca miatt Csorna egy magyar rajzfilmből inspirálva "Doktor Bubó"-nak nevezett, és kezdetét vette egy éveken, kontinenseken átnyúló barátság. Gyuri szülei az USA-ban éltek, a mama ott született, a nővére velük volt, ő meg Erdélyben. Kolozsvári volt, de mindenütt otthon. A turnék alatt nem volt olyan falu, ahol ne ismerte volna valaki. Baptisták voltak, ami Carter elnök jóvoltából akkor lett "szektából" elfogadott vallássá. Gyuri jó színész volt, szerette a piát, és kapott az apjától egy nagy Dacia autót. Népszerű, belevaló fickónak bizonyult, és ráadásul nem próbált az elvtársaknál helyezkedni. Rövidesen mindennapos része lett az életemnek. Partnerek voltunk Szerkesztette: Kertész Gabriella 2006. FEBRUÁR 24. féltucat előadásban, együtt játszottunk Ady egyfelvonásosában, a Műhelyben, a Tv-ben (magyarul és románul). Amikor egy alkalommal kivittük az amerikai feleségemet a váradi reptérre, a bukaresti gép alig szállt fel, puskások vettek körül. Letartóztattak. Sokat ittam, és rosszkor, rossz helyen pofáztam. Gyuri mentett meg... Egy előadás előtt eldöntöttem, hogy nem megyek színpadra, menjen a gazdasági igazgató, aki miatt nem tudtak egy inget varrni nekem. Gyuri jött át a büfébe, és győzött meg. (Az előadás incidens nélkül lement, csak a szünetben mutogattam a kinőtt ingemet az öltözőbe tévedt "kultúr-elvtársaknak".) Farkas Pista, az akkori Magyar Színház dirije - R.I.P gondolom -, sajnálta, hogy Váradra csalt... Aztán Gyuri meglátogatta a szüleit New Yorkban. Mikor hazatért, én éppen búcsúztam, Váradtól, Erdélytől, ott volt az amerikai feleségem, az öntöttvas kagyló mellett ittuk a rumot, én szónokoltam, mint akinek minden mindegy. Letoltam, mért nem maradt. "Ha én kint lettem volna...!!" Az úti beszámoló után kikísértem, Gyuri csak annyit súgott a fülembe: "rossz helyen pofázol...". Elment. Kijózanodtam. Két fickó volt ott, életemben nem láttam őket... Nemcsak én szerettem. Miske, Lexi, Szabó Lajika, Kakassy Ági, mindenki befogadta. Egyszer, még '70-ben, Fazekas János, "A" magyar miniszter, Brassóban meghívta a Sepsi Színházat egy előadás ("Az ifjúság édes madara") után. Kajapia rogyásig, Mende Gaby (vendégsztár) heccelésére mondtam egy köszönő tósztot. Fazekas meghatódott, és mint a mesebeli anyóka, megígérte, hogy segít, ha kell. Egy évtized múlva írtunk Miskével levelet, hogy "Kéne egy új Dacia" (csak kiutalásra lehetett, vagy vártál öt évet). Mikor megjött a jóváhagyás, Miske seggreült, de el kellett menni Havasalföldre, felvenni a kiutalt járgányt. Éppen "Az idő vasfogá"-val turnéztunk, Gyuri vitt az amerikai arámmal (nem engedték a buszra) a Daciában, és Kolozsvárról "leszaladtak", át a Kárpátok szószerint hófödte bércein. Miskét elláttuk Kenttel, megérkeztek, megmutatták a papírokat, és hála a fordításoknak, valami nem stimmelt. A kiutalás Bukarestből Miske László nevére szólt. A személyazonossági igazolványt a "Kézhezvett Erdélyben" (lásd Tamási) Vasile névre állították ki. Az illetékes seggfej összeesküvést szagolt. "Miske" - mondta Miske. "Igen, igen" - így az illetékes "az lehet a testvéred"... "Nem, nem" - így Laci. "Ez én vagyok..." Hátul, a csarnok végén robotolt egy árva magyar. Az illetékes hátraüvöl- tött: "Mai! Hogy mondják románul László?" A zajban az árva magyar nem értette, "Steag!" - üvöltötte vissza, ami románul ZÁSZLÓT jelent. Aztán kibogozták, és meglett az új autó. (Karinthy paródiájában a műfordítók oda-vissza fordítják a "Jöttem a Gan- gesz partjairól" Ady-sort, a végeredmény "Ufer, a zsidó kupléíró/alszik a folyósón mélyen" lesz. Nem hiába javasolták Karinthyt Nobel-díjra.) folytatjuk
